Mégis: mégis ember

Pál apostolnak egy megrázó igéjével kezdtük idén nagyböjti lelkigyakorlatunkat: „Úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban;  az Isten erejével, az igazság támadó és védő fegyverzetében, akár dicsőség, akár megszégyenülés, akár gyalázat, akár jó hírnév jut osztályrészül; mint csalók, mégis igazat mondók, mint ismeretlenek, mégis jól ismertek, mint akiket halálra szántak, mégis élnek, mint megkínzottak, de belé nem haltak; mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan.” (2Kor 6,4).

Ha van igazi mégis-öröm, az az, amikor az ember növekszik.

Aki nem mer tovább szeretni mégis, még akkor is, annak ellenére is, hogy igaza van, aki nem mer mégis újrakezdeni, jót tenni, az visszafejlődik és cinikussá válik.

Íme egy Teréz anyának tulajdonított szöveg, mely az egyik kalkuttai, a Szeretet Misszionáriusai által fenntartott gyermekotthon falán szerepel:

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket!

Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tégy jót!

Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel, mégis érj célt!

A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót!

A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt!

Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!

Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts!

A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!

Kockázatvállalás nélkül az életünk unalmassá, üres rutinná válik. Megesik az is, hogy kudarcot vallunk. Éppen efféle kudarchelyzetekben van szükség újrakezdésre. Mégis! Mindig belső motivációra van szükségem ahhoz, hogy újrakezdjek. Ezt a motivációt csak akkor fedezem fel magamban, ha a múltat szemügyre vettem, és megbékéltem vele. Az újrakezdés nem sikerülhet, ha a múlt feldolgozatlan konfliktusainak terhét magammal cipelem. „Az elvarratlan lelki szálakban könnyű megbotlani” – írja Jókai Anna. Izaiás próféta gondolataival: „Ne gondolj a régi dolgokra, és az elmúltakra ne ügyeljetek! Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?” (Iz 43,18)

Én magam is sok szép történetet átéltem, melyek úgy születtek, hogy nem akartam, nem volt hozzá kedvem, de mégis megtettem.