Mária, a mennyei lejtő

Máriát sokan szeretik ugyan, de az emberek nem könnyen értik meg Őt. Gyakrabban találkozunk egy Istentől távol lévő szívben a Mária iránti tisztelettel, mint a Jézus iránti tisztelettel. Máriát mindenki szereti. És ennek az az oka, hogy Mária Anya. Az anyákat a gyermekeik, főleg a kicsi gyermekek, általában nem annyira „értik”, mint inkább szeretik.

Nem ritka, sőt gyakori az az eset, hogy egy akár nyolcvanéves ember is úgy hal meg, hogy az utolsó szava ez: „Mama.”

Az anyát inkább a szívével sejti meg az ember, mint az értelmével érti.

Inkább költészet, mint filozófia, hiszen túlságosan is valóságos és mély, túl közel van az ember szívéhez.

Így van ez Máriával is, aki az anyák anyja. Ha a földön valamennyi édesanya érzelmeit, szeretetét, jóságát és irgalmát összesítenénk, az sem érne fel Máriáéval. Jézus bizonyos módon inkább velünk szemben áll: az Ő isteni és ragyogó igéi túlságosan is különböznek a mi beszédünktől, nem keverhetők össze, sőt az ellentmondás jelei.

Mária csendes, mint a természet, tiszta, derűs, áttetszően csillogó, mértékletes, szép.

Ő a világtól távol eső természet, a hegyek, a vidék, a tenger, a kék vagy a csillagos ég. Erős, erőteljes, rendezett, kitartó, hajlíthatatlan, reménnyel teli. Mivel a természetben az élet az, amely örökösen és jótékonyan újraéled a virágok harmatos szépségétől ékesítetten, vagy szeretetteljesen a gyümölcsök gazdag bőségében.

Mária túlságosan egyszerű és túlságosan közel van hozzánk ahhoz, hogy „szemlélhessük” őt. Azok a szívek tudják „megénekelni” őt, akik tiszták és szerelmesek, és képesek kifejezni a legjobbat, ami a bensőjükben lakik. Mária könnyedséggel hozza a földre az istenit, mint egy mennyei lejtő, amely az ég szédítő magasából leér a teremtmény végtelen kicsinységéig. Mindannyiunk és mindegyikünk Édesanyja, aki olyan egyedi módon tud mosolyogni gyermekére és gügyögni neki.

Így mindenki – bármilyen kicsi is – élvezni tudja ezt a kedvességet, és szeretettel tud válaszolni az ő szeretetére.

Máriát azért nem értjük, mert túl közel van hozzánk. Az Örökkévaló arra rendelte őt, hogy elhozza az embereknek a kegyelmeket, a Fiú isteni ékszereit. Ott áll mellettünk és mindig reménnyel telve várja, hogy észrevegyük tekintetét és elfogadjuk ajándékait. Ha valaki, szerencséjére, mégis megérti őt, azt magával ragadja az ő béke-országába, ahol Jézus a király, és a Szentlélek annak a Mennynek a légköre.

Ott, megtisztulva salakjainktól és megvilágosítva sötétségeinktől, szemlélhetjük őt és örülhetünk neki, e ráadás mennyországnak, e külön mennyországnak. Itt a földön kiérdemelhetjük, hogy meghívjon az „ő útjára”, hogy ne maradjunk lélekben kicsinyek, akikben csak olyan szeretet van, mely esdekelni, könyörögni tud, mely érdek csupán, hanem megismerve, legalább egy kicsit megdicsőíthessük őt.

Chiara Lubich: Mária című könyvében még több elmélkedés olvasható. A kötet megvásárolható,  megrendelhető webshopunkban.