Öröm útja az életünkben

„Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!” – hangzik a köszöntés nagyszombat éjszakáján. De valóban? Ezt még a tanítványoknak sem volt könnyű felfogni és megérteni, ott, akkor. Néhányuknak szüksége volt többszöri találkozásra is a Feltámadottal, hogy hinni tudjon. Nem csoda, ha ez nekünk sem egyszerű.

Mi a hitünk alapja? Mi tart meg kétségek, fájdalmak, nehézségek idején? Ott, akkor észreveszem-e, hogy Jézus nem hagyott el, velem van, csak én nem „ismerem” fel? Hangolódjuk ezekre a kérdésekre az öröm útjának segítségével! A feltámadt Jézus találkozásai az igazi öröm forrásává válik, és segít, hogy „új látásra”, hitre leljünk. Haladjunk a Feltámadt Krisztus útján, nézzük meg merre és mire vezet minket!

1. Jézus feltámadt halottaiból

De miért kellett a kőnek elgördülnie, ha utána Jézus zárt ajtókon is át tudott menni? Mi/Ki volt bezárva és most mi a nyitott sír tanúsága számunkra? Jézus halálával a tanítványok számára mindaz, amiben korábban hittek és reméltek, most csalódottságba, reménytelenségbe csapott át és záródott be a sírba! Egy gyászban, betegségben, veszteségben, vagy akár látva fizikai hanyatlásunkat, esetleg érezve a halál közeledtét be tudjuk magunkat „élő halottként” zárni. Amikor az érzéseink túlcsordulnak, akkor a gondolataink és látókörünk beszűkül. A nyitott sír szimbóluma egy lehetőség, hogy ránézzünk, milyen érzéseket, félelmeket, aggodalmakat akartunk elfojtani, bezárni. Most be tudunk lépni és „látni”.

2. A tanítványok közül ketten látják az üres sírban hagyott lepleket

Péter „benézett, de csak a lepleket látta. Hazament és magában igen csodálkozott a történteken”^[1]. (Lk 24,12) A másik tanítvány is bement, látta a gyolcsokat és hitt. (V.ö. Jn 20, 8) Mi a különbség a két látás között? Péter még a háromszori tagadás fájdalmában van, János pedig emlékszik, hogy amikor Jézus keblére hajolt, Ő ezt mondta: „Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához” (Jn 16,28).
Miként hatnak ránk a hírek, történések? Mi alapján tartunk egy forrást hitelesnek? Az érzelmeink befolyásolnak, korábbi élményeink, tapasztalásaink újra és újra hatnak ránk. Az önvédelmi mechanizmusokról nem is beszélve, melyek oka, hogy tudat alatt is háríthatjuk a minket mélyen érintő helyzeteket, témákat. Ezért nagyon fontos, hogy vegyük észre a bennünk zajló érzéseket, és reflektáljunk róluk! Tegyünk így az ellenállásainkkal is, mindazzal, amit legszívesebben kikerülnénk! Hisz ami fáj, zavar, kényelmetlen, azzal van még dolgunk!

3. A Feltámadt Krisztus megjelenik Mária Magdolnának,

aki könnyei között, a veszteség feletti fájdalmában nem tudta felismerni Jézust. De mikor Ő „nevén nevezte”, na akkor változás állt be. A névnek, a személyes megszólításnak, az önazonosságnak fontos szerepe van hitünk alakulásában. Jézus mindannyiunkat a nevén szólít, fontosak vagyunk a számára, mégis olyan nehezen halljuk meg Őt. Az önértékelésünk hiánya, a gyerekkorunkból hozott sebeink, és az olyan gondolatok, mint hogy „nem vagyunk méltók” a szeretetre, vagy a „semmire sem vagyunk képesek” nagyon megnehezítik, hogy felnőjünk a nevünkhöz és meghalljuk az Ő szavát!

Sajnos a mozgóképek, az online világ is megnehezíti, hogy valóságosan jelen legyünk és meghalljuk, ha nevünkön szólítanak.

Annyira bele tudunk ezek nézegetésébe feledkezni, hogy ilyenkor szinte megszűnik a tér- és időérzékünk. Pedig Jézus csak az itt és mostban tud velünk kapcsolatba kerülni a másik ember által.

4. Jézus megjelenik az úton az emmauszi tanítványoknak,

akik bánatukba savanyodva, a saját meg nem valósult elképzelésüket siratják. Jézus nem csinált mást, mint együtt haladt velük a fájdalmukban, meghallgatta őket. A miértek helyett a hogyanokra segítette a fókuszt átvinni, ezáltal az emberi egysíkú gondolkodásukból kicsit ráláttak az isteni Gondviselés csodájára. És lám, lángolni kezdett a szívük! Előfordult-e már velünk, hogy mikor valami nem úgy valósult meg, mint ahogy azt mi elképzeltük és jónak gondoltunk, visszanézve mégis rájöttünk, hogy sokkal jobb dolog született belőle? Nekünk mi segíthet az elvárásaink, elképzeléseink, csalódásaink mögött meglátni Isten szeretetét, hogy a szívünkben a keresztből élet tudjon fakadni?

_{Matthias Stom: Emmauszi vacsora gyertyafénynél, 17. sz. (forrás: Wikimedia Commons)}

5. Az emmauszi tanítványok fölismerik Jézust a kenyértörésben

Egy közösségben, egy asztal körül étkeznek. Ez nagy erőforrás, aminek az emlékéhez mindig vissza tudnak térni, és szemük felismeri Jézust. Az oltár aszalánál a szentmisén, vagy a családi asztal körül olyan kötelék alakulhat ki, ami megtarthat minket a nehéz helyzetekben. A kütyük pont ezt a közösségi teret tudják leginkább összetörni az „ál-közösségi” platformokkal. Tudunk-e még közösen (kütyümentesen) étkezni, igazán egymásra figyelni, meghallgatni, megérteni egymást? Tudunk- e együttérezni a másik örömeivel, félelemeivel, reményeivel, szenvedéseivel? Tudjuk-e a fókuszt a magunk gondolatairól, elképzeléséről a másik emberben levő Jézus felé fordítani, és meghallgatni, megérteni őt is?

6. Jézus megjelenik a tizenegy apostolnak zárt ajtón keresztül

„Békesség nektek!” – ezek a szavak gyógyír a félelemmel eltelt szívű, bezárkózott apostoloknak. Eddig egyenként közeledett hozzájuk, most azonban már az egész közösséghez jön. A látás, hallás után, most az ízlelés, a tapintás is megjelenik, hogy még több érzékszervükkel tapasztalhassák meg a feltámadást. „Nézzétek meg a kezem és a lábam!” (Lk 24,36) A sebzettségeink egymás előtti felvállálasa teszi igazán méllyé a kapcsolatainkat. Ha őszintén beszélünk magunkról, akkor az törékennyé és sebezhetővé tesz minket, ám ezáltal nem épít falat, mely érinthetetlenné, elérhetetlenné, ál-tökéletessé tenne! Küldetésünk, hogy kapcsolatokat építsünk egymás között és ne falakat!

7. Jézus hatalmat ad tanítványainak a bűnök bocsánatára

Még inkább az irgalom gyakorlására a bűnből, majd az önmarcangoló gondolatokból való újrakezdésre. Bizony nemegyszer nehéz a megbocsátás önmagunknak, a felebarátunknak, és néha még Istennek is, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogy akartuk, vagy pont mert a saját fejünk után mentünk, és nem jól sült el a dolog. A megtapasztalásnak nagy jelentősége van! A „Gonosz cselvetésének” ugyanis jó alapja lehet korábbi negatív élményünk: például, ha nem tapasztaltuk meg a megbocsátást, azt, hogy lehet hibázni, lehet újrakezdeni. Akkor is nehezen tudunk saját magunknak vagy a másiknak megbocsátani, ha nem éltük át, hogy valaki odaállt volna elénk, és bocsánatot kért, amiért hibázott velünk szemben.

8. A föltámadt Jézus megjelenik Tamásnak

Látni és hinni, nem látni és mégis hinni! Néha szükségünk van „látni”, néha pedig enélkül is megtapasztaljuk Isten szeretetét: ez kegyelem. Mi a hitünk alapja? Honnan van a bizonyosságunk, hogy ki tudjuk mondani: „Én Uram, én Istenem!”?

„Kell” éreznünk, hogy Isten jelen van, vagy a belső bizonyosság is elég, és az megtart a lelki szárazság idején?

Olyan jó, hogy Jézus türelmes, és nem akad fenn hitetlenségünkön, hanem újra próbálkozik, újra lép felénk szeretetből. És milyen jó egy közösségben megtapasztalni ezt, egyedül sokkal nehezebb!

9. A föltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak Tibériás tavánál,

és enni kér tőlük. Kér, mielőtt adna. Nyitott az elfogadásra, bár mi emberileg csak keveset tudunk adni, de nagy szükségünk van arra, hogy megtapasztaljuk, a szeretet kölcsönös, nemcsak ad.
János, a szeretett tanítvány ismeri föl először Jézust, mégis Simon Péter veti magát be a vízbe, hogy előbb érhessen Jézushoz. Az ártatlan szeretet lát előbb és tisztán, a bűnbánó lélek viszont rohan az Úr felé. Titkon bocsánatában reménykedve. Bűnösségem tudatában hiszem, hogy van még remény az újrakezdésre, a bűnbánatom elég Jézusnak. Nehéz több év után újrakezdeni és elmenni gyónni, de Jézus vár!

10. A föltámadt Jézus átadja a főhatalmat Péternek,

de előbb segíti őt abban, hogy önmagának megbocsásson, és ne másokhoz hasonlítgassa magát és szeretetét, hanem az Úrhoz, aki mindent tud, azt is tudja, hogy szereti. Isten mindannyiunkat egyedinek és értékesnek alkotott és egy szerető kapcsolatra, közösségbe hívott meg. Ebben „aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája!” (Mt 10,44) Fel kell nőnünk ehhez a feladathoz, mert emberileg nem ez a spontán reakciónk, hanem a versengés, hasonlítgatás, megfelelési kényszer. Hogy vagyok én jelen egy közösségben?

11. A föltámadt Jézus tanítványait a világba küldi

Hogy vagyunk jelen a családunkban, munkahelyünkön, közösségünkben? Csak az a lényeg, hogy nekünk jó legyen, és a mi elvárásainknak megfelelően történjenek az események, vagy szeretettel tudunk meghallgatni és figyelni másokra, készen arra, hogy ha kell, megvalljuk, mi az alapja reményünknek. Az élet azonban nagyon könnyen elsodor, feladatokat, intéznivalókat állít elénk, hogy minden más fontosabb legyen, mint Krisztus szeretetének hirdetése, megélése, és ebből egy közösség alakulása! Engedünk az árnak, vagy szembe tudunk menni vele?

_{Fra Angelico: Krisztus mennybemenetele, Az utolsó ítélet, Pünkösd (Corsini Triptych), 1447}

_{(forrás: Wikimedia Commons)}

12. A föltámadt Krisztus a mennybe megy

A mennybemenetel is a mi üdvösségünkért történt. Ha nem megy el, akkor a tanítványok nem nőnek fel a feladathoz. Szülőként is a legnehezebb az elengedés, hogy a gyerekem képes lesz megoldani a felmerülő problémáit. Hinni abban, hogy a belé fektetett idő, figyelem, szeretet ki fog tudni bontakozni, és ő jó döntéseket fog hozni. A megígért Vigasztalóval, a Szentlélekkel egységben tudtak a tanítványok és tudunk mi is döntéseket hozni, egymásra figyelni, élő közösségé formálódni. Az Ő segítségével tudjuk megélni a szentháromságos egységet.

13. Az apostolok Máriával együtt imádkozva várják a Szentlélek eljövetelét

A találkozások, majd a látható búcsú hatására változás történt, már nem félelemben, hanem közösségként, imádkozva várják a Vigasztalót! Egy ág könnyen eltörik, de egy nagy köteg ágat már nem lehet meghajlítani. A közösségnek megtartó ereje van, ahol a matematika másként érvényesül, mert az egy meg egy az több lesz mint kettő. Együtt erősebbek vagyunk és egymást meg tudjuk tartani!

14. A föltámadt Krisztus elküldi a Szentlelket

Végigjárva, végigimádkozva a tizennégy állomást talán mi is megtapasztalhattuk, hogy lángolt a szívünk. A Léleknek nagyon nagy ereje van, csodákat fogunk megélni, ha hallgatunk a vezetésére. Megtapasztalhatjuk, hogy a másik emberre hangolódunk, elgördülnek az akadályok, ahol eddig csak félelem és szorongás nyomasztott, ott erő és béke van. Ezt láttam, amikor felnőtt katekumen csoportunkban is többen megtapasztalták, hogy az igéjüket élve a félelmük eltűnt és erő töltötte el őket. Jöjj, Szentlélek Úristen!

^{[1] A bibliai idézetek a Szent István Társulati Biblia fordítását követik.}