Rádöbbentem, hogy ők mindnyájan katolikusok

Együtt élni az evangéliumot, Isten igéjét; úgy szeretni a testvért, ahogy Jézus tette, aki az életét adta értünk; az egységért élni a Krisztus-hívők között, túllépve a hovatartozáson és a megosztottságon. Ezekben a dimenziókban tud leginkább kiteljesedni Chiara Lubich egység-karizmája az ökumené jegyében. „Ez egy teljesen ökumenikus lelkiség”, állítja róla Kurt Koch érsek, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsának elnöke a Città Nuova által kiadott kötet (Una spiritualità per l’unità dei cristiani. Pensieri Scelti [1]) előszavában. A kötet a Fokoláre Mozgalom alapítónőjének centenáriumára jelent meg, Chiara néhány beszédének és az ökumenével kapcsolatos válaszainak gyűjteménye. A bevezetést a Mozgalom elnöke, Maria Voce írta, az utószót az Egyházak Világtanácsának volt főtitkára, Olav F. Tveit lelkész jegyzi, aki most Norvégiában az Evangélikus Püspöki Konferencia elnök-püspöke.

Ennek kapcsán kérdeztük meg az első olyan személyt, akinek volt bátorsága, hogy más felekezethez tartozása mellett kövesse Chiarát, és hozzá hasonlóan Istennek szentelt fokolarinaként éljen, akkor még csupa katolikus között.

Íme Lesley Ellison anglikán fokolarinával készített interjúnk.

A te tapasztalatod sokaknak nyitott utat. Voltak valaha kétségeid?

Protestáns családban nőttem fel, előítélettel a katolikusok felé, hisz abban az időben Liverpool-ban a két közösség teljesen különváltan működött. Ahogy Chiara, én is Istennek akartam adni az életemet. Amikor erről először hallottam 1967-ben, Canterbury-ben, már egy éve jártam a liverpooli fokolarinák közé. Próbáltuk élni az igét, de azt nem tudtam, hogy katolikusok, mivel nem ismertem a fokolár körül lévő közösséget.

Amikor rádöbbentem, hogy mindnyájan katolikusok, összezavarodtam, de Canterbury-ben, Chiarát hallgatva, rájöttem, hogy Isten mindenkit szeret, és hogy a „mindenki” magában foglalja a katolikusokat is.

Úgy éreztem, magamban kell ezt átértékelnem, és le kell számolnom az előítéletekkel. Amikor Liverpoolba értünk, egy katolikus házaspár felajánlotta, hogy hazavisznek. Sose hallottam még ilyet:

„De protestáns vagyok” – mondtam. „Remek! Szeressük egymást!” – válaszolták. Ez volt az első ökumenikus tapasztalatom.

Mikor érezted meg, hogy az egység lelkisége a tiéd is lehet?

1967-ben elmentem Loppianóba. A látogatás idején volt ott egy katolikus mise, de én anglikánként nem vehettem magamhoz az Eukarisztiát. Ez az egyházaink közti szakadék abszurd volt, annyira fájt, hogy bensőmben Jézushoz kiáltottam: „Mit tehetek?” És hallottam, hogy azt válaszolta: „Add az életedet az egységért”.

Az igeélés volt az az egység felé vezető út, amit Chiara mutatott. Anglikánként, hogy szólított meg téged ez a felhívás?

Fiatalként az anglikán hittanítás arra hívott, hogy Isten igéjét „hallgassam, olvassam, lássam meg a lényegét, tanuljam és magamban elmélkedjem át”. Így az „igeélés” gondolata, amiről először a fokolárban hallottam, teljesen újként hatott rám, és a keresztény életemben egy új, közösségi dimenziót nyitott.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket, életünket adva egymásért. Mit jelent ez neked a más felekezetűekkel való kapcsolataidban?

Abban az „ahogy” hasonlítószóban számomra mindenestül jelen van Chiara karizmája, benne van a keresztre feszített és az elhagyott Jézus, aki az Élet. Ez a módja annak, ahogy Isten párbeszédre akart lépni az emberiséggel, és ezt a mintát kell követnünk úgy az egymással, mint a Vele való beszélgetésben is. Az életadó szeretet nekem azt jelenti, hogy befogadom a másikat, meghallgatom, félreteszem a saját gondolataimat vagy az előítéleteimet. Ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy megosztom a másikkal a gondolataimat, anélkül, hogy ragaszkodnék hozzájuk. Chiara is így tett velem és mindenkivel, akivel csak találkozott. És így próbáljuk megélni a kapcsolatainkat is a mozgalomban.

[1] a.m. Egy lelkiség a keresztények egységéért. Válogatott gondolatok.