Sára testvér most is aktuális

Olvasási idő: 9 perc

Nagy vállalkozásba kezdtem októberben: elhatároztam, hogy összegyűjtöm Sára testvér írásait és novelláit – mindent, amihez csak hozzáférek. A munka lassan haladt, de részben az archív és digitalizált folyóiratokban majdnem minden írását megtaláltam, , néhányat pedig a Szociális Testvérek Társasága archívumából kaptam. Mivel ennyi cikket fejben tartani nem tudtam, rövid összefoglalót készítettem róluk (rövidítve: Ö.m.). Feltettem a kérdést: milyen kép rajzolódik ki bennem Sáráról a művei alapján? Íme, erre jutottam!

Sára testvér a munkások és a városi polgárság érdekeinek szószólója

Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. Szülei vezették a város központjában működő „Schalkház szállót”, amely nemcsak vendéglátóhely volt, hanem a helyi kulturális élet egyik jelentős központja is. Itt szerzett sokrétű tapasztalatot a városi polgárság világáról, hiszen megfordult náluk a városi társadalom szinte minden rétege. Édesapja halála után kitanulta a könyvkötő mesterséget, és néhány évig ebben a szakmában dolgozott – így ekkor a munkások mindennapjait is közelről megismerhette.

_{Fotó: Schalkház Miklós családi albumából}

1930-ban jelent meg Fogjuk meg a kinyújtott kezeket címmel cikke, amelyben újságírói ars poeticájának egyik fontos gondolatát fogalmazza meg:

„Egyszer két kezdő író beszélgetett, s az egyik azt mondotta, hogy ezentúl nagyrészt munkásokról, munkásnőkről, apró, szegény, rongyos proletárokról fog írni.

– Nem érdemes – felelte a másik lenézőn –, mert nincsenek problémáik.

Tény az, hogy a legnagyobb problémájuk: a kenyér. De vajon lenézni való probléma ez? (…) Küzdenek, szenvednek, dolgoznak, robotolnak. Családapák és családanyák. Óh, és milyen családanyák! Reggeltől estig dolgoznak a műhelyekben, gyárakban, üzemekben, boltokban, s közben új, kicsi embereknek adnak életet és nevelik a jövő munkásnemzedékét…” (Ö.m. 112. o.)

Ha végigolvassuk Sára testvér írásait, valóban azt látjuk, hogy sokszor éppen ezekkel az egyszerű, de alapvető emberi gondokkal foglalkozik – az emberek mindennapi küzdelmeivel, „kenyerével”.

A Karácsony című novellában egy szegény család karácsonyi készülődésébe kapunk bepillantást. A szereplők néhány fillérből próbálnak ajándékot venni egymásnak, s amikor a karitászcsoport meglátogatja őket, némi élelmiszerhez jutnak ugyan, de az önkénteseknek már nincs sem idejük, sem lehetőségük a férfi munkanélküliségének ügyével foglalkozni. A történet meghitt lezárása szerint azonban a szomszéd özvegyasszony áthívja őket egy kis közös ünneplésre, s ők – bár maguk is szűkösen élnek – megosztják vele az élelmiszercsomagjuk felét.

Ugyanilyen megrendítő a Vonatindulásig című írás. A történetben az édesanya meghal, az apa pedig – munkája miatt – képtelen egyedül nevelni gyermekeit, így fájó szívvel a kecskeméti árvaházba kell vinnie őket. A férfi alakja egyszerre kiszolgáltatott és méltóságteljes:

„A férfi áll. Megemeli a fejét. A vonatra néz, de nem lát semmit… Nagy öklével szeméhez nyúl. Aztán megfordul, otromba cipőjével nehezen, megverten indul vissza a városba.” (Ö.m. 117. o.)

A többgyermekes családok életét látva ma is érezhetjük, mennyire igazak ezek a sorok: milyen hősi küzdelem a gyerekek óvodába, iskolába hordása, a különórák, zeneiskola, sport… a rohanás – és mekkora áldás, ha ebben a nagyszülők segíteni tudnak. Megható látvány, amikor egy nagypapa kézen fogva vezeti haza unokáját, és közben az élet nagy kérdéseiről beszélgetnek.

A Hétfőn reggel című cikkében Sára egy egyszerű hétköznap hajnalának hangulatát örökíti meg. A könyvkötészet munkásai munka előtt mesélik el egymásnak a hétvége történéseit, tréfálkoznak, megkínálják egymást maradék süteménnyel: „Úgy nyüzsög a műhely, mint egy hangyaboly. Sóhaj keveredik kacajjal, szomorúság nevetéssel.” A leírás arra emlékeztet, hogy a munkások is családokból jönnek, örömökkel és gondokkal, építéssel és veszteségekkel – emberek, akik összetartoznak.

Sára testvér a nők és leányok jogainak védelmezője

Kassán 1931-ben gyermekorvosi választást tartottak két jelölt részvételével. Dr. Weisz Erzsébetet csupán azért nem támogatták az illetékesek, mert szerintük nő nem alkalmas ilyen feladatra – bár ezen álláspontjuk alátámasztására egyetlen érvet sem tudtak felhozni. Sára testvér ezzel szemben több olyan szempontot is felsorol, amelyek éppenséggel a női orvos alkalmasságát bizonyítják.

1943-ban beadvánnyal fordult az iparügyi minisztériumhoz, amelyben azt kérte, hogy a gyárak női dolgozóinak ügyeit – különösen a család- és egészségvédelmi kérdéseket – nők intézhessék. Hangsúlyozta, hogy a női munkavállalók csak akkor mernek bizalommal beszélni nehézségeikről, ha védettséget élveznek, és négyszemközt fordulhatnak az üzemeket ellenőrző személyhez (Ö.m. 176. o.).

Hasonló beadványt készített a kalauznők és levélkézbesítőnők ruházatának ügyében is: felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári egyenruha ugyan megfelelő, télen más, melegebb viseletre lenne szükség.

_{(Fotó: Magyar Kurír)}

Egy bérház asszonyainak mindennapi életét mutatja be a Haragosok: a szűkös körülmények, a pletykák, a feszültségek terheit. Sára azonban azt üzeni: a nehézségeken felül lehet emelkedni, az emberi jóság, a segítségnyújtás képes oldani a fojtogató légkört.

A megfigyelés alatt című cikkében egy akkoriban terjedő jelenség ellen szól: a reklámokban megjelenő, hiányosan öltözött női alakok tárgyiasító ábrázolása ellen. Nemcsak bosszankodott, hanem cselekedett is: levelet írt a reklámcégnek, amely nemcsak a kifogásolt plakátot távolította el, hanem teljes reklámanyagát átnézte.

„Tanulság: bosszankodáson és felháborodáson túl… tegyünk is! Beszéljünk, írjunk, járjunk közbe!” (Ö.m. 187. o.)

Már noviciátusa után leányok részére klubokat szervez, melyekben szórakoznak, de alkalmanként az őket érintő kérdésekről is hallhatnak előadásokat, folytathatnak megbeszéléseket. „A Szociális Testvérek vezetése alatt álló katolikus mozgalom, melynek célja a lányok egészségügyi, szociális, emberi nevelése” – írja a közösséget bemutató cikkében (Ö.m. 87.o.). Aktív szerepet vállalt a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségében is. Fejlesztette a „Sarolta üdülőt”, mely kifejezetten leányok számára biztosított aktív nyári pihenést. Szerkesztette a Katolikus Dolgozó nő című folyóiratot, és más folyóiratokban is publikált lányokat, asszonyokat érintő kérdésekről. Számtalan előadást és többnapos kurzust is tartott leányoknak a 30-as, és 40-es években. Mindent nagy sikerrel.

Sára testvér a magyarság, de különösen az elszakított magyarság szószólója

Első cikke a kassai Esti Újságban jelent meg 1919. február 2-án, amelyben az erdélyi magyarok érdekében emel szót. A február 6-i Volt egyszer egy című írása a virágok természetéről elmélkedik. Lényege, hogy a külső megtépázottság ellenére a virág mindent túlél, és tavasszal újra kivirágzik. E képből kiindulva reménykedik abban, hogy a remény is minden megszaggattatás ellenére újra fellángol:

„Kivirágzott szerényebb külsőben, alacsonyabb akarattal, de szívós, kiirthatatlan erővel! Ilyen virág a remény! Megtépázta a háború szele, szétverte a forradalom viharja, sárba taposta a kapzsiság, megemésztette gyökereit a földre éhes, telhetetlen gyomor. És mégis: a remény él, virágzik…

Ember! Te kicsinyhitű ember! Aki remélni még tudsz, de hinni és bízni már nem, ne félj, ne félj!” (Ö.m. 3. o.)

Ugyanez a gondolat fogalmazódik meg két hónappal későbbi, Úgy látszik című cikkében is, amelyben a kikelettel együtt a remény újjáéledését is szeretné látni. Októberben a Béke című verset, a novellát és a Béke nevét viselő kávéházat is felidézve az igazi megbékélés után vágyakozik (A béke most aktuális).

Rendszeres és egységes munka! címmel vitába száll dr. Bokra Géza egy cikkével, amely éppen az egységet hiányolja: szerinte mindenki szabadsághősként, magányosan próbálja szervezni a felvidéki magyarság életét. Sára testvér ezzel szemben amellett érvel, hogy az Actio Catholica szervezetnek igenis van egységes éves terve, amellyel a felvidéki magyarok mellé áll.

Bekapcsolódik a Magyar a magyarért mozgalom munkájába is, különös tekintettel a felvidéki területekre, sőt Kárpátalja vidékén szociális előadóként tevékenykedik. A mozgalom munkáját bemutató cikkében beszámol az ott végzett szolgálatról: a hidegről, a szegénységről, az elfagyott lábakról és fülekről, valamint az iskolásoknak tanított énekekről.

1943-ban jelenteti meg Kassai gondolatok a „Kassai polgárok” után című írását a Felvidéki Újságban, amely Mária Sándor történelmi tárgyú drámája kapcsán született. Egyrészt szót emel a Kassán élő, bevándorolt németek mellett, akik teljesen magyarrá váltak. Kifejti: számára kassainak lenni életérzés, amelyet nehéz vagy szinte lehetetlen szavakba önteni. Bár írása nem elsősorban kritikai jellegű, a végén mégis így méltatja a darabot:

„Az én szavam halk és egyszerű. De kassai szó. Talán szívesen veszi az Író, ha kassai szavakkal és kassai szívvel köszönöm meg ezt az emlékművet: a diadalmas jogot és szabadságot védő Kassai Polgárokat!” (Ö.m. 179. o.)

Amikor az emberek egy része visszavette vagy németesítette a nevét, ő fontosnak tartotta, hogy a sajátját magyarosítsa. A család nevét eredetileg Schalhaß-, majd Schalhász-, később Schalház-formában írták. Sára testvér ekkor vette fel a Salkaházi nevet.

„Ne gondolja senki, hogy könnyen ment. Először a gondolattal kellett megbarátkoznom, s magamat meggyőznöm. Érvek, ellenérvek viaskodtak bennem. Szívben, lélekben, kultúrában magyar vagyok. Magyarnak érzem és vallom magam, s annak vallottam a megszállás húsz esztendeje alatt is. Annak is ismertek, nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok és csehek is… Hát csak éppen a nevem ne legyen magyar?! …

Csak azt kérem a jó Istentől: adja, hogy az újat is becsülettel viseljem, új névvel is régi hűséggel szolgáljam az Úristen és a magyarság minden ügyét!” (Ö.m. 103. o.)

A Fekete furulyától az Ének és sóhajig

1926-ban adták ki a tíz írást tartalmazó Fekete furulya novelláskötetét, amely az életből vett, meseszerű történeteket foglal magába. A korábban felvidéki újságokban közölt elbeszélések egy fiatal lány szemszögéből keresik a szeretet mindent átalakító erejét. Szereplői vakbuzgó, megszállott, hajthatatlan, másokat eltaposni akaró emberek, akik azonban felismerik életük elhibázottságát és akaratuk céltalanságát. Megismerik jobbik énjüket, és végül átalakulnak, megváltoznak. Bár az Átokhozó gyűrű főként a babona és az efféle hiedelmek kártékonyságát leplezi le, jól illeszkedik a kötet egészéhez.

Megdöbbentő erővel hatottak rám az Ének és sóhaj novelláskötet Krisztus-legendái. Sára testvér könyvtárában megtalálható volt Selma Lagerlöf svéd írónő több műve, köztük a Krisztus-legendák is. Az Ének és sóhaj történetei bizonyos vonásokban emlékeztetnek ezekre az írásokra, mégis önálló hanggal és karakterrel rendelkeznek. A bibliai történeteket megható éleslátással kapcsolják össze: például a kánai menyegző csodálatos borából jut egy kevés az utolsó vacsora asztalára is, vagy Barnabás, a rabló, térdre esik, amikor megmenekül a bitófától, s kezébe kapja Veronika, Jézus vérével és verejtékével átitatott kendőjét a keresztúton.

(Fotó: moly.hu)

Bár Az ötszáz mosolyok koporsója nem került be a novelláskötetbe, és nyomtatásban sem jelent meg, hangulatában és mondanivalójában mégis szervesen illeszkedik a Fekete furulya világába. A történet főhőse, Bíbor királyfi túlságosan önmagával foglalkozik, és képtelen másokra odafigyelni. Utazása során fel kell ismernie az egoizmus, a befelé fordulás ártalmait – ugyanakkor saját jóságának lehetőségét is. Barátja, Ború így foglalja össze a királyfi tapasztalatát:

„Tudd meg, az ötszáz mosolyok koporsója ez volt: a te magadba-bukásod. Ahogyan itt éltél a palotában: magadnak, ahogy gyötörted magad: magaddal. Nem létezett számodra más, csak te magad. Megkövesült, megállott szívvel nem vettél mást észre, csak magadat. És magadságodban fáztál, fásultál, kedvtelenedtél. Sokat gondoltál magadra. Ahogyan pedig kiléptél innen, észrevetted, hogy élnek emberek is a földön. Itt mindenki veled foglalkozott és kényszerítettek arra, hogy te is magaddal törődj.” (Ö.m. 294. o.)

***

Természetesen ilyen rövid terjedelemben nem lehet a teljes életművet átfogóan bemutatni, de talán elegendő arra, hogy kedvet ébresszen Boldog Salkaházi Sára írásainak olvasásához, és elgondolkodjunk a máig is aktuális kérdéseken. Sára testvér számomra az odaadott élet példája: mindent odaadott Istennek, a rászorulóknak, a leányoknak és a nőknek – még saját biztonságát is. Újságcikkeken, novellákon és egyéb írásokon keresztül hirdette az evangéliumot, és Istentől kapott hivatása erősebbnek bizonyult, mint a háború, a hatalom, az elnyomás vagy a reménytelenség.