Talán csak mese a kígyók meg a lóhere? – A Szent Patrik-legendák igazságának nyomában

Az írek apostolának ünnepén testvérlapunkból, az angol nyelvű Living City Magazine-ból Susan Gately írását közöljük, aki Salvador Ryan egyháztörténész segítségével helyi-hazai nézőpontból járja körül az 5. században élt híres „csodatevő”, de még inkább a hús-vér történelmi személy, Patricius alakját.

talan-csak-mese-a-kigyok-meg-a-lohere-a-szent-patrik-legendak-igazsaganak-nyomaban

Írországban élek, és korábban részt vállaltam bérmálkozási lelkigyakorlatokon. A fiúk elég gyakran a Patrick nevet választották bérmanévnek. „Mit tudsz Szent Patrikról?”, kérdeztem ilyenkor. „Elkergette a kígyókat Írországból”, jött az egybehangzó válasz.

 

 

 

 

Csak úgy hemzsegnek a legendák az írek nemzeti szentjéről, akinek ünnepnapját március 17-én tartjuk. Amikor Muirchú [ejtsd: mürjhú, ford. megj.: latin nevén: Maccutinus; 7. századi ír szerzetes és hagiográfus,] a 7. században megírta Patrik élettörténetét, a szentekre helyi hősi alakokként tekintettek, és minden vidéknek megvolt a maga hőse, állítja Salvador Ryan, a Szent Patrik Egyetem és Papi Szeminárium (Maynooth, Írország) egyháztörténész-professzora.

 

Azok, akik a szentek életét elbeszélték, az adott térségben hittoborzók voltak a katolikus egyház számára. „Vékony mezsgye választotta el a vallást a mágiától”, fejti ki a professzor. „És a hangsúlyt a szentre, mint csodatevőre helyezték.” Ennek eredményeként Szent Patrikról három fontos tény rögzült az ír néplélekben: ő hozta be a kereszténységet az írek földjére, elűzte a kígyókat a szigetről, és a lóhere segítségével magyarázta el a Szentháromság fogalmát. Csakhogy sajnos ez mind téves.

 

Egy kevésbé tipikus, de annál szerencsésebb ábrázolás: az ír fejedelmeknek prédikáló Patrik. Sem zöld palást, sem a lóhere, sem a kígyók nem szerepelnek a Carlow-i Katedrális üvegablakán.

 

„E három megállapítás közül az első valójában hamis, és a másik kettő csupán kései legenda”, mondja az egyháztörténész, ahogy a Maynooth-i Pápai Egyetem egyik díszes társalgójában ülünk. 431-ben ugyanis a pápa egy Palladius nevű embert küldött a „Krisztusban hívő” ír néphez. Így tehát mikor Patricius két évvel később megérkezett Írföldre, addigra már éltek ott keresztények.

 

A kígyókról szóló történet először Furness-i Iudocus (Jocelyn of Furness) 12. századi, Szent Patrik élete című könyvében bukkan föl. Salvador Ryan szerint ez „talán szimbolikusan a gonosz, a pogányság kiűzése Írországból”.

 

Aztán ott van a lóhere. Az első írott adat a lóheréről a 17. századból származik, és a lóherét tartó Patrikról a legkorábbi, fennmaradt ábrázolás egy Dublinban vert félpennys érmén jelenik meg 1674-ből.

 

Ám Szent Patrik személye nem csupán legenda. Ő egy létező, hús-vér férfi volt, aki – korában egyedülálló módon – megírta a saját élettörténetét. Mi több,

ő az egyetlen általunk ismert római polgár az 5. századból, aki barbárok földjén került rabszolgaságba nem rómaiak közé, és aki megérte, hogy ezt meg is írhassa az utókor számára.

Patriknak két irománya maradt fönn: a Confessiója (Vallomás), amely nagyjából 12 gépelt oldalnyi terjedelmű, és a Coroticus király [ford. megjegyzés: valószínűleg a mai Skócia területén kis királyság fölött uralkodó briton harcos] katonáihoz írott levele. Az első egy hitvallás, a másik egy kemény hangvételű feddés azoknak a katonáknak, akik Patrik rövid idővel korábban megtérített keresztényei ellen vezettek fosztogató rajtaütéseket.

 

A latinul fogalmazott Confessiót egy válságidőszak ihlette. „Úgy tűnik, Patriciust bizonyos vádakkal illették egyházi személyek Britanniában”, fejti ki Ryan professzor. „Azt állították, hogy csak azért jött Írországba, hogy vagyonra tegyen szert. Patrik a vallomását védekezésül írja, miszerint ő sohasem kért pénzt sem a keresztelésekért, sem az Írországban uralkodó kiskirályoktól.”

 

Patrik itt föltárja előttünk saját történetét. Britannia római tartományából származott, az apja diakónus volt, a nagyapja pap. Tehetős családja számos szolgát tartott. Tizenhatéves korában azonban elrabolták, és Írföldre hurcolták.

 

Sliabh Mis (ejtsd: sljiöv mjis), az Észak-Írországban álló hegy, ahol a hiedelem szerint Patricius rabszolgaként a juhokat őrizte

 

Ezt írja: „Miután megérkeztem Írországba, mindennap a juhokat őriztem, és sokat imádkoztam napközben. Ahogy Isten irántam való szeretetének érzete nőttön-nőtt, úgy nőtt iránta a csodálatom is. A hitem egyre mélyült, és a lelkem megindult annyira, hogy egy nap akár százszor is imádkoztam, és talán éjjel is ugyanannyiszor. Sőt, kint maradtam a vadonban és a hegyen, és hóban-fagyban-esőben is fölkeltem fohászkodni hajnalok hajnalán. Sosem éreztem rosszullétet, sem nem éreztem lustaságot – ahogy most világossá vált előttem, a Lélek tüze égett bennem akkoriban” (Confessio 16). Patrik végül hazaszökött Britanniába, de álmában egy Victor nevű alak írást hozott neki, amely így szólt: „Ez az ír nép hangja, amely kéri, hogy járj ismét közöttünk.”

 

Így hát családja akarata ellenére Patrik visszatért Írországba. „Ez majdhogynem egy önszáműzetés volt. Őszintén vall az idegenbe költözés fájdalmáról, hogy mennyire fáj idegennek lenni messzeföldön, távol a családjától”, folytatja az egyháztörténész.

 

Patrik százak megtéréséről számol be. Hiába nincs hagyománya a vértanúságnak Írországban, egyértelmű, hogy Patricius rengeteget szenvedett. Védelmezte a megtérteket, és kész lett volna az életét adni értük. „A legerőteljesebb, legátütőbb vonásai embersége, mély hite és alázata. Leírja, hogy egy süppedős dagonyában fekvő kőnek érezte magát, de Isten fölvette, fölemelte, és a fal legtetejére helyezte”, magyarázza a kutató.

Ha a legendák helyett Szent Patrik saját kezűleg írt gondolataira tekintünk, egy saját hibáival és gyengeségeivel tisztában lévő férfit látunk.

Például mesél egy bűnéről, amelyet tizenhatévesen követett el. Meggyónta, vezekelt miatta, és bizalmasan bevallotta egy barátjának. A barátja megszegte az adott szavát, és mindenkinek elhíresztelte. Ez velünk is megesik néha. Vagyis ő egy nagyon is hús-vér szent.

 

Két katedrális is áll Armagh-ban: balra az eredeti, ma ír anglikán, jobbra az újabb építésű, római katolikus Szent Patrik Székesegyház.

 

Szent Patrik az ötödik század vége felé halt meg, és két évszázaddal később elkészült néhány életrajzi írás róla, melyeket az Ard Mhachai egyház támogatott [ejtsd: ard vahha; ford megj.: ma Armagh Észak-Írországban; a korai keresztény Írország első püspöki székhelye, az ír egyház bölcsője]. Ezekben az írásokban mutatták be őt csodatévő szentként, és így „burjánzottak el” a legendák is.

 

Azonban Ryan professzor számára a Confessio Patrikja „sokkal lenyűgözőbb” egyéniség, mint a róla szóló legendák, hiszen ő az a szent, aki több mint 1500 évvel ezelőtt így írt:

 

„Éppen emiatt, bár ne engedné Isten, hogy az ő gyermekeinek elvesztését elszenvedjem, akik már hozzá tartoznak e Földi világnak a peremén. Könyörgök az Úrhoz, hogy adjon nekem állhatatosságot, és azért imádkozom, hogy méltóvá tegyen engem hűséges tanúságtevőjének lennem egészen a földi létből való távoztomig, Isten engem úgy segéljen” (Confessio 58).

 

 

Fotó: Wikimedia Commons

Forrás: https://livingcitymagazine.com/beyond_the_snakes_and_shamrock

Fordította: Antal Gergely

Legújabb könyveink: