Különleges akadémiai székfoglaló előadásra került sor 2020 februárjában, az MTA dísztermében. Dr. Csermely Péter professzor, az elmúlt hat év szakmai eredményeinek összefoglalása után egy másik, mélyebben zajló folyamatot is ...
Testvéri kapcsolat az egyház szívében: II. János Pál pápa és Chiara Lubich
II. János Pál és Chiara Lubich szimbolikusan is összetartoznak: ugyanabban az évben, 1920-ban születtek mind a ketten. Centenáriumuk alkalmából felidézzük kettejük kapcsolatának néhány mozzanatát.
Chiara Lubich az 50-es évektől kezdve minden pápával kapcsolatban állt, és mindegyikről meleg szavakkal szólt, de kétségtelenül II. János Pállal volt a legszorosabb és legbensőségesebb a viszonya. „Míg a püspökök irányában mindig nagy tisztelettel viseltetett – meséli Eli Folonari, Chiara legközelebbi munkatársa a vele készült interjúkötetben – II. János Pállal szinte testvéri kapcsolatot ápolt. Ennek bizonyítására idézhetek egy 2004. október 25-én kelt levelet, amelyben II. János Pál pápa így fordul Chiarához: „Chiara Lubich kisasszonynak, a Fokoláre Mozgalom elnökének […]. Biztosítom arról […], hogy mindennap ott van az imáimban, küldöm Önnek, kedves nővérem, az Apostoli Áldásomat, amelyet örömmel terjesztek ki a Fokoláre Mozgalom tagjaira […] Joannes Paulus II.”
Idézzük fel e kapcsolat kezdeteit szintén Eli elbeszélésében:
„Wojtyla bíboros Lengyelországban ismert meg minket, amikor Krakkó érseke volt, mert a fokolarinik folyamatosan tájékoztatták őt a mozgalom életéről. Doni, aki Lengyelországban a mozgalom felelőse volt Wojtyla krakkói érseksége idején, azt mesélte, az érsek sosem akart utasításokat adni: meghallgatta őket, és nem nevezett ki felügyelőt. Talán mert tudta, hogy akkor, a kommunista rezsim alatt a krakkói egyházi élet leginkább a keresztény emberek egyéni felelősségén múlt.
Alig telt el két nap a pápává választása után, amikor telefonált nekünk a titkára, Stanisłao Dziwisz atya: a pápa meghívta Chiarát a reggel 7 órai misére, a magánlakosztályába. Chiarát meglepte az a meghívás.
De a Vatikánban sem voltak hozzászokva, hogy egy pápa, alighogy megválasztották, meghív egy hölgyet a reggeli misére!
Chiarát Doni és én kísértük el, és a Vatikánban még a konklávé utáni felfordulással találtuk szembe magunkat: azt sem tudták, merre irányítsanak el minket. A szentmise után épp csak röviden üdvözölték egymást, de ez volt az első lépcsőfoka egy közvetlenebb és hosszan tartó kapcsolatnak. A lengyel pápa – így fogalmaznék – szabadabb volt a „római pápáknál”: kíséret nélkül közlekedett, új stílust hozott. Attól kezdve, II. János Pál évente egyszer vagy kétszer meghívta Chiarát ebédre vagy egy magánmisére. És ő mindig megragadta az alkalmat, hogy tájékoztassa a pápát a Mű tevékenységéről, kiemelten az ökumenikus tevékenységről és az új fejleményekről.”
Amikor 1984. augusztus 19-én II. János Pál pápa Rocca di Papa-ban meglátogatja a Fokoláre nemzetközi központját, azt mondja, hogy Chiara lelki tapasztalata „egy olyan radikalizmus, amely felfedezi a szeretet mélységét és egyszerűségét, észreveszi a különböző helyzetekben a szeretetre hívó szükségleteket, és amelynek az a célja, hogy ez a szeretet győzedelmeskedjen minden körülményben, minden nehézségben”. Ebben a meghatározásban benne van, mennyire sok dimenzió rejlik ebben a tapasztalatban: vertikális irányban a szemlélődésben a menny felé emelkedik, látszik benne a lelki mélység, horizontális iránya pedig a felebaráttal való kapcsolat és közösség. Az 1985. szeptember 23-ai audiencián Chiara azt kérdezi a pápától, jóváhagyja-e azt az elképzelést, hogy Mária Művének elnöke mindig egy nő legyen. Azonnal érkezik a válasz: „Miért ne? Sőt, jó gondolat!”
Ez a szabály, amit aztán beillesztettek a Mozgalom 1990-ben elfogadott statútumaiba, jól alátámasztja a beszélgetés két szereplője közt meglévő testvéri összhangot, különösen abban, hogy megvalósítja az egyház – közösség modellt, amelyet mindketten szívükön viseltek.
Még mindig 1985-ben járunk, amikor Chiarát kinevezik a Laikusok Pápai Tanácsának tanácsadójává, és részt vesz a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 20. évfordulójára rendezett rendkívüli Szinóduson.
A ’40-es években kapott megvilágosodások során Chiara előre megsejti azokat az az új gondolatokat, amelyek a világi hívőnek az egyházban és a világban betöltött szerepére vonatkoznak majd. A Zsinat előtt és után a Fokoláre mozgalom a tapasztalat és a „bölcsesség” örökségét kínálja az egyháznak, és ez értékesnek bizonyul a laikus rend teológiájának fejlődése szempontjából. 1986. decemberében az egyik beszédében Chiara a tőle megszokott lényeglátással így foglalja össze a világi hívőkről alkotott vízióját: „Olyan egyszerűnek tűnhet ez, mint Kolumbusz tojása: a laikus a keresztény ember. Azaz Krisztus és az ő evangéliumának követője. Ezért teljesen azt kell élnie, amit Jézus kér tőle, és elsősorban azon kell munkálkodnia, hogy terjessze Isten országát és építse az egyházat. Mivel pedig ő, a laikus a világban él, el tudja majd vinni oda az evangélium fényét, és azzal mindent átalakíthat.” Ezután rövidesen megtartják a Püspöki Szinódus VII. rendes közgyűlését, amelynek témája „a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatása és küldetése”. Ennek nyomán jelenik meg II. János Pál pápa Christifideles laici című apostoli buzdítása.
Szintén II. János Pál az, aki az 1984. február 11-én megjelent Salvifici doloris apostoli levelében Chiara intuícióját az elhagyott Jézusról beépíti a Tanítóhivatal tanításába. El kell érkeznünk a „rövid évszázad” végéhez – annak minden leigázásával és borzalmával -, mire végképp felismerjük, hogy az emberi szenvedés csúcsát Krisztus szenvedésében találhatjuk meg, ezt pedig egy teljesen új dimenzióban, a szeretet dimenziójában kell szemlélnünk. A szeretet az, ami a rosszból merítve is jót teremt: „Krisztus keresztje forrás lett, amelyből élő víz forrásai fakadnak”.
Végül meg kell említenünk a Novo Millennio Ineunte apostoli levelet, aminek a közösségi egyházról és lelkiségről kifejtett víziója szintén kapcsolódik Chiara karizmájához. Sok mindent felidézhetnénk még, számos telefonhívást, kölcsönös bátorítást, II. János Pál találkozásait a közösség különböző részeivel, például az 1998 Pünkösdjén, a Szent Péter téren megtartott találkozót, ahová II. János Pál a mozgalmak és új egyházi közösségek tagjait és vezetőit hívta össze. Ez a találkozás és elismerés Chiara számára egyfajta megérkezés volt: az egyház teljes mértékben magáénak ismerte el mozgalmát. II. János Pál ezekben a mozgalmakban az egyház máriás profiljának megnyilatkozását látta és a péteri profillal azonos jelentőségűeknek jellemezte. Ennél nagyobb megerősítést Chiara Lubich nem kaphatott élete művére.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Foto ©Vatican Media
Forrás: CN 2020/05; Eli Folonari: A kottát a mennyben írták. Budapest, Új Város, 2018.
Fordította: Péterfi Eszter