Testvérnek lenni: Slachta Margitra emlékezünk

140 éve született Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója, az első magyar nő, aki parlamenti képviselő lett. Egyik emblematikus alakja ő a modern magyar katolicizmusnak: egy újfajta, aktívabb és szabadabb szerzetesi életforma, a Szentlélekkel való szoros együttműködés, a karitászon túlmutató szociális és társadalmi szerepvállalás jellemzi a közösséget, mely ma is él és virul.

15 nap imádság sorozatunk igazi újdonsága lesz a könyv, amiből most ízelítőt nyújtunk: ezúttal ennek a kiemelkedő magyar asszonynak, Slachta Margitnak a gondolataival imádkozhatunk végig két hetet. Minden fejezetet egy-egy ma élő utódja, egy-egy szociális Testvér írt. Most a Svajcsik Zsófia tollából született 6. napból idézünk, melyből kiderül, miért hívják egymást a tagok testvérnek, és nem nővérnek.

Testvérnek lenni: hivatás – melynek alapja a szeretet

„Milyen nagy jó átélni azt, hogy a jóakarat és a szeretet a létnek értelme és lényege, hogy a szeretet a lélek talaja és légköre.”

Egészen addig, amíg Margit testvér és a Szociális Testvérek Társaságának alapító testvérei a Szociális Misszió Társulat tagjai voltak, egymást – ahogy „megszokott” volt – nővérnek szólították.

A „testvér” elnevezéssel először a Társaság Alakulási Jegyzőkönyvében találkozunk, melyet 1923-ban jegyeztek le, a közösség megalakulásának napján. Innentől kezdve a Társaság tagjai egymást kifelé és befelé is „testvérnek” szólítják, a szokásos „nővér” megszólítás helyett.

Ennek a változtatásnak mély a mondanivalója, hűen kifejezi a közösség karizmáját, miszerint a tagok Istennek teljes jegyesi átadottságban kívánnak élni, de a munkában addig – a megszentelt életet élő nők számára – nem ismert szabadsággal. (Vö. F1 58) Margit testvér erről az apostoli szolgálatról a következőképpen ír: „Érthető, hogy az irgalmas szeretet először odafordul, ahonnan a szenvedők jajkiáltása hallatszanak. […] De még inkább érthető, hogy a szeretet megkeresi a bajok forrását, a segítésnek köbgyökön ható eszközeit, és így eljut a közélet terére, a városi államélet centrumaiba.” (F1 60)

Már a kezdetektől fogva a testvérek arra törekedtek, hogy imádságos jelenléttel, és a cselekvésre való elkötelezettséggel testvérként ott legyenek az emberek mellett az élet centrumában. Hogy hirdessék az evangéliumot, kibontakoztassák az életet és előmozdítsák a megbékélést, továbbá részt vegyenek az igazságtalan rendszerek és struktúrák átformálásában, enyhítsék a szenvedést, és munkálkodjanak a társadalmi bajok megelőzésén, valamint erősítsék a családi életet, illetve a nők és gyermekek jólétén dolgozzanak.¹

Mit is jelent, testvérnek lenni és testvérként jelen lenni? Margit testvér egy helyen így ír erről: „A szociális testvérnek tényleg testvérnek kell lennie, testvérnek otthon, testvérnek kint a világban.”

A testvér a sorban van, nem ül rá a többire, nem kerekedik felül, egy a többi közül.

Egy vagyok a többiek közt, de valaki olyan kell, hogy legyek, akihez a világi emberek, ha valami bajuk van, teljes bizalommal jönnek, mert tudják, hogy rám számíthatnak. (F1 70)

Mélyen belegyökerezni a Szentháromságos Istenbe

Azért, hogy valóban testvérek lehessenek a szó legnemesebb értelmében, Margit testvér azt tanítja a testvéreknek, hogy először is mélyen bele kell gyökerezniük a Szentháromságos Istenbe, aki maga a Szeretet, minden közösség forrása és példaképe, ahogy azt Szent II. János Pál pápa is írja a Vita Consecrata kezdetű apostoli buzdításában.²

Az istenszeretetből élet fakad, az élet pedig sugárzik, melegít és világít. Ez a fajta magatartás sokkal nehezebb, mint minden más áldozat, amit az ember kisajtol magából, de e nélkül nincs élet. Tehát a szeretet megélése elsődlegesen nem erénygyakorlatokból, különféle cselekedetekből áll, hanem Istenre tekintésből, abból a belső hozzáállásból, ami Jézusban volt legnehezebb óráiban, vagyis nem vádolt, nem kedvetlenedett el, nem hagyta abba a megváltás művét. Épp ellenkezőleg, felbuzogott belőle az élő víz forrása,3 mert folyamatosan az Atyára tekintett. Ehhez a belső magatartáshoz, Istenre tekintéshez elengedhetetlen, hogy a Szentlélek segítségével az ember „lélekkel teltté” váljon, ami a „a lelkiségnek művészettel való kifejezése” (F1 71). Margit testvér ezt a következőképpen magyarázza: „Ha lélekkel telt vagyok, akkor szokatlan körülmények között is eltalálom, hogy másokat hogyan örvendeztessek meg. Mindig adok, mindig öröm forrásozik belőlem.” (F1 71)

A szeretet tettekben mutatkozik meg

A másik iránti szeretetünket az Isten felé irányuló szeretet, a belé vetett hit és bizalom táplálja, amire Margit testvér Szent János apostol szavaival buzdítja testvéreit: „Ugyancsak Szent János mondja: »Ne szájjal szeressétek egymást, hanem cselekedettel!« Milyenek tehát az én cselekedeteim? […] …itt van az a nagyon egyszerű tanács, hogy csak kezdjük gyakorolni a szeretet cselekedeteit, és akkor megjön az érzés is.” (F1 148)

Gyakorolni a szeretet cselekedeteit – mondja Margit testvér. Vagyis újra és újra a szeretet apró virágait elhinteni a másik életébe. „Az Isten, aki van, akiben nincs elmúlás, megadhatja a kegyelmet, hogy örökké fiatal legyen a mi lelkünk is, és perzselő fagyok után is tudjon új tavaszt hozni, újra virágba borulni. Kezdjünk mindig új lendülettel, és ha nem sikerül százszor, mondjuk százegyszer is, hogy újra kezdünk!” (F1 150)

Margit testvér több írásában is beszél a „cselekedettel történő” szeretetről a testvéreknek. Többek között hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a minőségileg együtt töltött idő, ami táplálja a közösségi életet, segít megismerni a másikat, teret biztosít arra, hogy egymást megajándékozzuk a bennünk lévő kincsekkel. Amikor tudom önmagamat adni, és a másiknak is megengedem, hogy szabadon adhassa mindazt az értéket, mellyel Isten megajándékozta, akkor kibontakozhat a kölcsönös szeretet, „melynek mintája és alapja a Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti kölcsönös szeretetáramlás.”⁴

Az egymás kölcsönös megismerése magával hozza, hogy megismerem a másik ajándékait, kincseit, ugyanakkor találkozom a gyengeségeivel, gyarlóságaival és sebeivel, ahogy ő az enyémmel. Fontos azonban, hogy „ne rögzítsük a kezdőképet egyik testvérünkkel szemben sem! Mind kötelezve vagyunk haladni, és tegyük fel a másikról is, hogy halad” (F1 70), mondja Margit testvér.

Erre a gondolatra rezonál Szent II. János Pál pápa a már említett Vita Consecrata 42. pontjában, ahol is a következőket írja: „Krisztus új parancsa: »Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretettelek Benneteket.« (Jn 15,12) A szeretet vezette Krisztust az önátadásban egészen a keresztáldozatig. Tanítványai között sincs igazi egység e feltétlen, kölcsönös szeretet nélkül, mely megköveteli a készséget a szolgálatra minden erő bevetésével; a nyitottságot a másik – úgy, ahogy van – előítéletek nélküli elfogadására; a képességet a »hetvenhétszeri« megbocsátásra (Mt 18,22); és az akaratot, hogy senkit ne ítéljen el (vö. Mt 7,1-2).” (VC 42.)

Igazságban járás – őszinteség és önreflexió

A nyitottsághoz, a másik előítéletek nélküli elfogadásához azonban elengedhetetlen a morum conversio, vagyis a folytonos igyekvés a jó felé. (Vö. F1 70) Ez jelenti a folyamatos megtérést, önmagunkra való reflektálást, és saját magunk megismerését. Csak akkor tudunk a másikkal együttérzőek lenni, akkor tudjuk a másikat megérteni, ha megismerjük és beismerjük saját gyengeségeinket és törékenységünket, és ezzel együtt mind azt a jót és ajándékot is, amit szintén magunkban hordozunk.

A kármelita rend egyik nagy egyháztanítója, Avilia Szent Teréz a következőket írja A Belső Várkastély című művében: „ Értsétek meg jól: az önismeret rendkívül fontos; s bármily magasan áll is valaki; tartozzék bár azok közé, akiket az Úr már befogadott a saját lakásába: az önismeretet mindig ápolnia kell magában.”5 Az Istennel és a másikkal való harmonikus és őszinte kapcsolathoz elengedhetetlen, hogy megismerjük magunkat a múltunkon és jelenünkön keresztül. Ez a megismerés egy zarándokút a bensőnk felé Istennel és Istenben, mely időt és munkát kíván a részünkről, de ha kitartóan az Istenbe kapaszkodunk megtermi gyümölcsét.

¹ Vö. Élet a Szentlélekben, A Szociális Testvérek Szabályzata, 1986, 50.
² Vö. II. János Pál Pápa: Vita Consecrata – Apostoli buzdítás a megszentelt életről, 41.
³ Slachta Margit: A mások eltűréséről, A Testvér, 2 (1930/2) 2.
⁴ II. János Pál Pápa: Vita Consecrata – Apostoli buzdítás a megszentelt életről. 41.
⁵ Jézusról nevezett szent Terézia: A belső várkastély. Kármelita Rendház, Győr, 25-26. o.