Isten az irgalmasságra hív ebben a hónapban. Mit jelent irgalmasnak lenni? Ezt is Istentől tanulhatjuk meg, aki maga az irgalom, szeretete érdek nélküli, mindig kész a befogadásra, mindig megbocsát. Ahogy napról napra gyakoroljuk ...
Utazás a Mennyországban 1/12: Indulás és visszatérés
Különleges nyári utazásra hívjuk olvasóinkat: Fabio Ciardi atya segítségével végigjárjuk Chiara Lubich 1949-es nyarának rendkívüli utazását. A Mennyei Atya különleges kegyelméből megmutatta neki Országát. Ebben a rendkívüli, fénnyel teli időszakban született írások, amelyek még kiadatlanok, de Ciardi atya közelről tanulmányozhatta őket, adják ezen írások hátterét. 12 héten át egy-egy fejezetet közlünk az útikalauzból. Íme az első rész, kezdődik az utazás.
Chiara Lubich tapasztalata 1949 nyarán Isten dolgainak szemlélésétől az emberi dolgokban való megtestesülésig
„Összes írásaim nem érnek semmit, ha az a lélek, aki olvassa őket, nem szeret, nincs Istenben. Csak akkor van értékük, ha ebben a lélekben Isten az, aki olvassa őket.” Ezek az 1949. július 25-én kelt szavak Chiara Lubich ’49-es Mennyország című könyvének értelmezési keretét jelentik. E könyvében beszéli el azt a fénnyel teli tapasztalatát, ami nagyjából 10 nappal korábban kezdődött, és utána eltartott néhány évig. (Ez egyelőre kiadatlan. )
Egyébiránt minden dolog megértésének az alapvető törvénye, hogy mi is ugyanarra a szintre emelkedjünk, mint a megértendő mű.
A ’49-es Mennyország megfelelő módon történő értelmezésének elengedhetetlen feltétele, hogy osztozzunk átélőjének tapasztalatában, és szinte vele együtt lépjünk be abba a „Mennybe”, amelyről a könyv tanúságot tesz.
Nekem személy szerint olvasás közben az első benyomásom esztétikai élmény volt: a szöveg lenyűgöző, modern, szuggesztív, fölösleg- és terjengősségmentes nyelvezete. A ’49-és Mennyország formai kifejeződésében is megsejteti velünk, hogy Isten és az Ő Mennyországa mennyire szépséges.
Mindezzel együtt nem könnyű olvasmány, mind a tartalom töménysége, mind az irodalmi műfajok sokfélesége miatt sem: levelek, lelkinapló jellegű bensőséges oldalak, feljegyzések, előadásokhoz készített jegyzetek, újságcikkek, életige kommentárok, önéletrajzi részletek, mély gondolatokat ébresztő eszmefuttatások és még egy igazi mese is található benne. A tapasztalatok, sokféleségük ellenére is, aranyfonálra fűzötten követik egymaga a Szerző a megvilágosító szakaszban, majd az azt követő tapasztalatok során isteni pedagógiát alkalmaz; „a Mennyországhoz illő könnyed és kedves misztériumok éppúgy feltárulnak, mint az élethez hasonló logikusan előrehaladó titkok”.
A szöveg nem egy előre rögzített tervet követ, sokkal inkább az események megtörténtének sorrendje által hagyja vezetni magát, esetenként váratlan fordulatokkal. Isten az, aki egy teremtményét a saját misztériuma oldalára állítja, szinte belehelyezve a szemlélődésbe, az üdvösség nagy történetének újfajta megértésébe, felfogásába és megvalósításába, amelyről szóló kinyilatkoztatás Jézus Krisztussal teljesedett be és zárult le.
A ’49-es Mennyországot olvasva ugyanaz a benyomásom volt, mint a repülővel történő felszálláskor: az elején a környező táj egyre gyorsabban suhan el mellettünk, látszik az irányítótorony, a le- és felszállópályák csíkjai, a város épületei, a környező hegyek. Aztán lassan-lassan, ahogy emelkedünk, az alattunk elterülő táj egyre inkább egybemosódik. Nagy magasságban már úgy tűnik, mintha állnánk, alattunk minden egészen lassan mozog, miközben a repülőnk sokkal gyorsabb, mint felszálláskor volt. Hasonló módon történik e műben leírt utazásnál is: az elején könnyedén követhetők az egymást gyakran váltó, mindig új átmenetek. Elég az első szakaszokat elolvasni (1-48, 384-403) A ’49-és szövetség Chiara Lubich tapasztalatában című, a Città Nuova kiadó által kiadott olasz könyvből, és azonnal hatalmába kerít bennünket a természet ritka szépségű panorámája, amely a trentói Dolomitokban a hátteret adja e ragyogó, isteni tapasztalathoz, amint az 1949. július 17-i naplemente is rögtön az „utazás” második napján. E naplemente felidézi az Ige megnyilatkozását, amely Tonadico kis templomában következett be az elmélkedés során:
Emlékszem, hogy kevéssel ezután, egy dombocskáról figyelve, amint a szemközti hegy mögött éppen lenyugvó nap sugarai az ég felé törtek, ezt mondtam a társnőimnek: »Az ott az Ige, az Atya szépsége és ragyogása.«
Lassan-lassan, a napok, hónapok múlásával egyre magasabbra repülünk, mígnem egy különleges távlatból, az Egyből, a Szentháromságból tekintve szinte belső megismerés által hatolunk be Isten, a teremtés és a történelem valóságába.
1949 szeptemberétől lassan elkezdődik a leereszkedés. Chiaráék lejönnek a Dolomitokból, a Tábor hegyéről, visszatérnek a „földre” azért, hogy a mindennapi dolgokat a föntről kapott fénnyel világíthassák meg. Az utazás itt is folytatódik, szembesülnek ellentétekkel, ellentmondásokkal, az emberiség fájdalmaival és ellenállásával. A Mennyben megtapasztalták az örökkévalóság „már” voltát, az öröm és a fény teljességét. A városba történő belemerülésben tudatára ébrednek a „még nem” valóságának.
Nem véletlen, hogy az első szó, amellyel Chiara Lubich könyve kezdődik, az „Abba, Atya”. Íme, itt vagyunk az Atya ölén, a „Mennyországban”: a kifutópályán, a nagy utazás kezdetén. Az utolsó szó viszont, amellyel befejeződik, az „ember”. Itt vagyunk a földön, önmagunkban az egész „Mennyországgal”: földet értünk. És belül egyetlen szenvedélyünk marad: lehozni az eget a földre és fölvinni a földet az égbe, a „már” és a „még nem” kettősségét túlszárnyalva.
Chiara e két esztendő alatt bejárt „utazásáról” kívánnak ezek az oldalak egy kicsinyke térképet felvázolni. Abban bízom, hogy rövid segédletet nyújthatok a ’49-és Mennyország megértéséhez. A 12 fejezetet, így ezt az elsőt is, egy kis idézet zárja Chiara szövegéből „Ízelítő a ’49-es Mennyországból” címmel, ezek azonnal meghívnak fénnyel teli üzenetének megélésére.
Ízelítő a ’49-es Mennyországból
»Észrevettem, hogy az ajkaimat önkéntelenül ez a szó hagyta el: „Atya”. És abban a pillanatban az Atya ölén találtam magam.«
A Mennyországbeli utazás akkor kezdődik, amikor a Szentlélek az „Atya” nevét adja ajkainkra. Jézus tanított így imádkozni bennünket: ez nem egy formula, hanem annak felfedezése, hogy Isten olyannyira szeret minket, hogy csakugyan a fiai vagyunk. És hol máshol laknának a gyermekek, ha nem az Atya házában?
A teljes könyv megvásárolható itt.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Egedi Mariann; Centro Chiara Lubich
Forrás: Fabio Ciardi: Utazás a Mennyországban. Új Város, Budapest, 2020.
Fordította: Ferenczy Zoltán