Utazás a Mennyországban 11/12: Egy új lelki út

Folytatjuk különleges nyári utazásunkat: Fabio Ciardi atya segítségével végigjárjuk Chiara Lubich 1949-es nyarának rendkívüli utazását. A Mennyei Atya különleges kegyelméből megmutatta neki Országát. Ebben a rendkívüli, fénnyel teli időszakban született írások, amelyek még kiadatlanok, de Ciardi atya közelről tanulmányozhatta őket, adják ezen írások hátterét. Chiarával nem a Mennyországban történő utazásról van szó, hanem vele utazzuk be a Mennyországot, minden valóságát átélve annak.

utazas-a-mennyorszagban-11-12-egy-uj-lelki-ut

Javaslat a közös előrehaladásra. A külső várkastély. Folyamatosság és újdonság az Egyház életében

 

Chiara más misztikus tapasztalatok megismerése és a velük történő összehasonlítás, valamint az egyház lelkiségi tanításának tanulmányozása során egyre inkább tudatára ébredt az ő „Mennybéli utazásának” újdonságára: Isten egy új lelki utat kezd megnyitni. Maga a kifejezés is – „a Mennyország beutazása” – olyannyira eredeti, hogy megmutatja e tapasztalat hiteles voltát. A „tapasztalat” szó gyökerében – ex-périor – utal az odamenésre, hogy elmegyünk valahová azért, hogy megismerjük, beléhatoljunk, belemerüljünk. Nem a „Mennyországban” történő utazásról van szó, hanem a „Mennyországot” utazzuk be, vagyis minden benne jelen lévő valóságot átélünk, hogy azok átalakítsanak bennünket.

 

A ’49-es írások ugyanazon a nyelven, a „lelki érzékek” nyelvezetén szólalnak meg, ami a Szentírásra és a keresztény hagyományra is jellemző. Chiara nevén nevezi az élményt: „a lelki hallásommal hallottam egy hangot”; „ezt mondta az Ő finom hangja…”; „világosan hallottam a Szentlélek hangját, és a Lélekhez szólt”; „érzem ezt az örömet, amely egészen eláraszt”; „és úgy láttam és hallottam [az Atyát], amint addig még soha”; „és úgy éreztem, hogy pontosan ő vagyok, az eucharisztikus Jézus”; „érezni lehet (szinte mintha a léleknek saját érzékszervei lennének)…”. Hiteles misztikus tapasztalat ez, azaz Istenhez, a Misztériumhoz való alkalmazkodás, átalakulás. A misztikához mindig kapcsolódik az ingyenesség fogalma is. Sokszor megtörtént, hogy Chiara az Abba Iskola találkozóin (amelyeket 1990-től tartottak közvetlenül a halálát megelőző időkig) a saját szövegeit olvasva maga is elcsodálkozott ennyi szépség, eredetiség, helytállóság, prófécia láttán, meg is kérdezve magától: „Hogyhogy én írtam ezeket? Hogyan írhattam én ezeket? Hogyan voltam képes én ilyeneket írni?” És meg is válaszolta, hogy csak a Szentlélek lehetett, aki megértethette, sugallta és írhatta ezeket az oldalakat: „Kegyelem volt.”

 

Chiarát a kapott karizma arra indította, hogy ne tartsa meg csak a maga számára, hanem ossza meg a többiekkel is. Ezért az első naptól kezdve elmondja Igino Giordaninak mindazt, amit él. És ugyanígy a társnőinek is. Tulajdonképpen nem feltárni akarta a saját tapasztalatát, hanem bevonni a többieket, annak részesévé tenni őket. Évekkel később ezt írja: „Ezeket a misztériumokat én, Chiara kaptam, de ahogy elmondtam a Lélek többi tagjának, azonnal közössé váltak.” A tapasztalat így tehát a közös úton járás javaslatává vált, egy új lelkiséggé.

 

 

Chiara Rómában kezdi el egyfajta távolságból szemlélni mindazt, amit átélt, és ami folytatódik is az életében. Ráébred, hogy ez a tapasztalat egy új lelki út… noha ugyanak- kor ősi is. Új misztikáról beszél: „A mi misztikánk Jézus és Mária misztikája: az új Testamentum misztikája, az új parancsé, az Egyház misztikája, amely által az egyház valóban egyházzá válik, mert egység, misztikus test, szeretet, mivel a Szentlélek áramlik benne, aki Krisztus Jegyesévé teszi. Jézus misztikája, a teljes Jézusé (…). És Jézus ott van, ahol »ketten vagy hárman«. Vagyis azok misztikája, akik kölcsönösen szeretik egymást úgy, ahogyan Ő szeretett bennünket; olyan lelkek egysége, akik itt a földön a Szentháromságot tükrözik vissza: itt, a földön élve, mert itt lenn kell tanúságot tennünk az Istenemberről, és itt lenn él az Egyház is. Vagyis a mi misztikánknak legalább kettő lélekre van szüksége, akik Istenné váltak, és akik között a teljes Szentlélek áramlik, aki Személlyé, harmadikká vált közöttük, Istenné, aki egygyé, egyetlen Istenné emészti őket: »amint te és én«, mondja Jézus az Atyának. Ekkor, és csak ekkor lesznek ketten Jézussá. Íme, ez a mi misztikánk.”

 

Hagyományosan ismert az, hogy a misztikus élet Krisztusban való létet jelent („Nem én élek már, hanem Krisztus él bennem.”). Az újdonság annak megsejtésében áll, hogy akkor válunk „valóban” Jézussá, „teljes Jézussá” – ahogyan Chiara írja –, amikor az Ő testévé, Egyházzá válunk, vagyis amikor egységben vagyunk. Jézus ott van jelen, „ahol ketten vagy hárman”, vagyis ha Jézus közöttünk van. Olyan tapasztalat ez, amely nemcsak az egyes személyre vonatkozik, hanem az egész közösségre. Az egység lelkiségében a tapasztalat alanya újra az egyház (a Lélek) lesz, amint a két emmauszi tanítvány tapasztalatában is: „Nem lángolt-e a szívünk (többes szám), amikor beszélt hozzánk (»Jézus közöttünk«) az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Hiszen maga Pünkösd is a Szentlélek közösségben megélt tapasztalata volt.

 

1950. november 8-án Chiara úgy beszél erről az új lelkiségről, mint „külső várkastélyról, amelyben Isten közöttünk van”. Ez a kastély a Szentléleknek arra a templomára emlékeztet, melyről Péter apostol ír levelében, és amelyet mindegyikünk élő kövekként alkot. A metafora valószínűleg Avilai Teréz Belső várkastélyát olvasva juthatott eszébe. Amikor 2002. december 2-án Chiara meglátogatja a Megtestesülés kolostorát Avilában, az aranykönyvben e sorokat hagyja: „Köszönjük, Szent Teréz, mindazt, amit a történetünk során értünk tettél. Köszönjük…! Kérünk, őrködj továbbra is mindannyiunk és a Külső várkastély fölött, amelyet a Jegyes támasztott itt a földön a te Belső várkastélyod kiegészítésére azért, hogy az Egyház oly széppé válhasson, mint amilyennek álmodtad.” Chiara lelkisége tehát egyszerre folytatja és meg is újítja az Egyház életét.

 

Ízelítő a ’49-es Mennyországból

 

»Isten, aki bennem van, aki a lelkemet megalkotta, aki Szentháromságként van benne jelen, ott van a testvérek szívében is. Nem lenne észszerű, ha csak magamban szeretném őt. Tehát az én cellám (…) bennem van, és ahogyan bennem, ugyanúgy a testvérek lelkében is. És ahogyan szeretem őt önmagamban, amikor egyedül vagyok, és összeszedetten elmélyedek, ugyanúgy szeretem őt a testvérben, amikor mellettem van.«

 

Szeretni a másikat, mert a másikban ugyanaz az Isten él, mint aki bennem. Ez az útja a belső élet kiterjesztésének, a külső várkastély építésének, az egyetemes testvériség előmozdításának, az egység elérésének.

 

A teljes könyv megvásárolható itt.

 

 

Forrás: Fabio Ciardi: Utazás a Mennyországban. Új Város, Budapest, 2020.

Fordította: Ferenczy Zoltán

Legújabb könyveink: