Utazás a Mennyországban 3/12: Az ige eljegyzi a lelket

A „misztikus nász” újszerűsége

Azon a napon, 1949. július 16-án, miután azt kérte az eucharisztikus Jézustól, hogy Ő „kössön egységet” mindkettejük: Chiara és Igino Giordani szeretet-semmijén – Chiara Lubich az Atya ölén találta magát. „Azzal az egyértelmű benyomással, hogy belemerült a napba: a napot látta mindenhol, lenn, fönn, maga körül; és új megvilágosodásokat várt, hogy a szeme hozzászokhasson az ott lakók felfedezéséhez.” Mint egy „hatalmas, kozmikus feneketlen mélységű örvény” jelent meg neki. „És teljesen aranyból volt, lángnyelvek fenn és lenn, jobbra és balra.” Végtelen volt, és ő mégsem érezte magát elveszettnek, inkább az volt a benyomása, hogy otthon van.

A következő napon, július 17-én megértette az Igének a szépségét, aki az Atya önmagán belüli kifejeződése. Amikor kijött a templomból, a szemközti hegy mögött éppen a lenyugvó nap sugarai ragyogtak az égen. Íme, az Ige, kiáltott fel, Ő az Atya ragyogása!

Miközben a Menny feltárta neki magát, történt egy váratlan esemény: „Az Ige misztikus nászban eljegyezte a Lelket.” Chiara előtt más nők által már átélt tapasztalat volt ez, mint például Helftai Nagy Szent Gertrúd, Bingeni Szent Hildegárd, Sziénai Szent Katalin, Ricci Szent Katalin, Pazzi Szent Mária Magdolna. Ők többek között arról is beszélnek, hogy a Jegyes menyegzőjére angyalok és szentek tanúkként jönnek, amikor is a Jegyes gyűrűt húz a menyasszonya ujjára.

„Nálad hogyan történt ez?”, kérdeztem egyszer Chiarától, miközben Ő az azokból az időkből való írásokat olvasta.

„Az Ige misztikus menyegzőn eljegyezte a Lelket”, válaszolta, elismételvén, amit épp akkor olvasott a visszafogott jegyzetekben. Ennyi az egész? Igen, ennyi az egész.

Szűkszavú és lényegre törő, amint Szent Teréz is, amikor elbeszélvén a tapasztalatát, ezt írta: „Csak ennyit lehet mondani: a lélek, vagy jobban mondva annak lényege, Istennel egyetlen dologgá válik.” Chiara is egyetlen „dologgá” vált a Jegyesével, az Igével.

Más misztikusokéhoz hasonló tapasztalat, de egy lényegi sajátossággal: az Ige eljegyzi a Lelket, nagy L-lel írva. Chiara egyházi tapasztalatot él, egy egész csoport kifejeződésének érzi magát, észreveszi, hogy ők Egyház. „Az Ige – írja egészen egyértelműen – eljegyzi a Lelket az Egyház alakjában.” Visszatérés ez Isten bibliai ideájához, amelyben Ő eljegyzi a népét, és Krisztuséhoz, aki eljegyzi az Egyházat. A legnemesebb hagyomány jól értette ezt: „Isten – írja szent Bernát – mindezt nem egyetlen lélekért cselekedte meg és szenvedte el, hanem hogy sokakat egyetlen Egyházba gyűjtsön össze, egyetlen jegyest formálva így belőlük.” (LXVIII. szentbeszéd az Énekek énekéről)

Miközben a misztikus nász a keresztény lelkiség történetében gyakran személyes tapasztalatként jelenik meg, addig Chiaránál ez Egyházzá vált, eggyé olvadt lelkek egész csoportjával történik meg. Az eljegyzett egyetlen Lélekben azután az egyes lelkek is eljegyzettnek mondhatják magukat. Ez maga a keresztség, legteljesebb kifejeződésében, a házasság képe pedig a teljes Krisztussá alakulást jelenti.

Azt a bizonyos július 17-ét követő napokon Chiara fokozatosan ébredt tudatára, hogy ennek a mélységes kommúniónak köszönhetően a Jegyes a saját öröksége részesévé tette a menyasszonyát. És a hozomány nem kevesebb volt, mint az „egész Mennyország”.

Chiara számára így elkezdődött a „nászút”. A Jegyes hónapokon át mutatta be menyasszonyának mindazt, ami immár hozzá is tartozott, saját szemeivel láttatva a Mennyek egész országát. A menyasszony, így írja ő, „látja, vágyja és szereti mindazt, amit a Vőlegénye lát, vágyik és szeret”. „Én édes Jegyesem – halljuk kiáltani –, túlságosan szép a Menny, és Te, mint egy Isteni Szerető a Misztikus Menyegző után… megmutatod mind a javaidat, amelyek az enyémek is.” Olyan, mintha Keresztes Szent János kiáltását hallanánk: „Enyémek az egek (mennyek) és enyém a föld, enyémek az emberek, enyémek az igazak és enyémek a bűnösök. Enyémek az angyalok és Isten Anyja, minden dolog az enyém. Maga Isten is az enyém, és értem van, és minthogy Krisztus is enyém, és értem van, értem van minden. Úgyhogy, mire vágysz még és mit keresel, én lelkem? Hiszen minden a tiéd, és minden éretted van.” (A szerelmes lélek imája)

Keresztes Szent János

De a menyasszonynak is kell hozományt hoznia vőlegényének. És mivel Chiara „misztikus násza” egyházi dimenziójú, így a hozomány nem valami intim, bensőséges, lelki- és személyes jelleggel bíró lesz (úgymint képességek vagy a saját életszentsége). A Vőlegény nem kevesebbet kíván, mint az egész teremtést. Csak egy közösségi alany adhatja az egész teremtést, lehet annak kifejeződése: meghívás ez a munka, a politika, a társadalmi és a családi élet világába történő behatolásra azért, hogy mindezek hétköznapi valóságát teljes mértékben magába emelje. Szó sincs spirituális menekülésről.

Ezért lehetett, hogy Chiara utolsó éveiben, mint jegyes volta legmélyebb vágyának kifejeződését, Jacques Leclercq szavait érezte magáénak: „Istenem, jövök Hozzád… jövök Hozzád a legőrültebb álmommal: hogy karjaimban hozzam el Neked az egész világot.”

Ízelítő a ’49-es Mennyországból

»Minden pillanat, amikor az Igét élem, egy csók Jézus ajkára, arra az ajakra, amelyről csak az Élet igéi fakadtak.«

A csók a szeretet legintimebb kifejeződése. Csak konkrét szeretettel lehet a házastársi kapcsolatot a Jegyessel megélni, az ajkáról fakadó szavak befogadását és életre váltását igényli, szinte belélegezve a mi szánkkal – íme, a csók! –, hiszen „szájról szájra száll a Szó: Ő (aki az Ige) közli Önmagát a lelkemmel. És én egy vagyok Vele! És így születik meg bennem Krisztus”.