Utazás a Mennyországban 5/12: Isten anyja

Mária szépségének felfedezése, Máriáé, aki egészen „Isten Igéje”, és „Isten Anyja”

Azon a nyári délutánon hatkor még magasan jár a nap. A tonadicói templomocskába belépve a kinti ragyogás után benn sötét félhomály van. Chiara a jobb oldali padsorba, a Szűzanya oltára elé ül be. A félhomály lassan-lassan világosodik, és teljes szépségében láthatóvá válik kék köpenyében, imára kulcsolt kezeivel a Szent Szűz szobra.

Mielőtt a templomba indultak volna, a barátnők játszottak, hiszen oly fiatalok voltak még. „Próbáljuk meg kitalálni, mit fog megmutatni a Jegyes a ma esti nászutunkon a Mennyben?” – kérdezték maguk között, s persze biztosak voltak benne, hogy Isten fantáziája gazdagabb is, eredetibb is az övéknél, és boldogok voltak, ha esetleg majd rájuk cáfol. Két nap telt el még csak azóta, hogy úgy tűnt, megnyílt az Ég, és először az Atyát, majd pedig az Igét mutatta meg. „Most a Szentlélek következik” – gondolták.

A társnői Chiara mellé ültek a padban. Ő pedig egy kissé szokatlan tanácsot adott nekik: ne gondoljatok semmire, töröljetek ki minden gondolatot azért, hogy az Úr maga világosíthasson meg. Chiara nem ismeri, de egyszerű megérzéssel gyakorolja a keleti kereszténység ősi „technikáját”; vagyis ahhoz, hogy felgyulladjon a belső fény, el kell hallgattatni az érzékeket és a gondolkodást.

A templom csendjében újra megnyilvánul az Ég fénye. Maga Chiara meséli el az 1949. július 19-én írt, Igino Giordaninak címzett levelében: „Akkor a magasba emeltem a tekintetem, oda, a Mama szépséges szobrára, és megértettem, hogy Ő mintha csak és kizárólag Isten Igéjébe öltözött volna. És annyira szépnek láttam, elmondhatatlanul szépnek: egészen Isten Igéjébe – Aki az Atya szépsége – öltözötten, a benne pihenő Szentlélek titkos őrzőjeként. És alighogy szerettem Őt, Ő viszontszeretett engem, és Égi fényben mutatta meg teljes szépségét: Ő Isten Anyja.”

Mária a „szépséges szűz”, aminek mindig is megénekelték. Ha az Ige az Atya ragyogása, akkor Mária az Ő szépsége. Mária, teljesen Isten Igéjébe öltözötten, ugyanazt a ragyogást, ugyanazt a szépséget tükrözi, mint az Ige. Nem teljesen új gondolat, hogy Mária egészen az Ige. Krétai Szent András (elhunyt: i. sz. 740.) például azt írja róla, hogy „olyan élő könyv, amelyben a lelki szót a Szentlélek élő írótolla rótta csendesen”. Egy középkori bencés teológus, Deutzi Rupert megerősíti, hogy Isten Igéje Máriában volt összegyűjtve és egybefogva, és „ebben az anyaölben Isten összefoglalta a teljes Szentírást, annak minden szavával”.

Látva őt mint az Igében megvalósultat, a Fiú szépségének visszatükröződéseként, az Atya beleszeretett, és az örök igét lebocsátotta, mintegy leszállt rá. Mária a testté vált Ige anyjává vált, és szépsége még ragyogóbbá lett. 1950. július 9-én Chiara ezt írja:

„Isten nem szállhatott alá a bűnbe, ezért kitalálta Máriát, aki magába foglalta a teremtés teljes szépségét, »elbolondítja« Istent, és így levonzza Őt a földre.”

Chiara szemében Mária többé már nem a fiatal názáreti lány, a föld legszebb teremtménye, hanem Isten Anyja, akit Isten önmagával egyenlővé tett – ugyanakkora, mint Isten, azért, hogy befogadhassa Őt. Máriát a Szentháromság foglalja magába, és közben Mária is magába foglalja a Szentháromságot.

Megint másképp történt minden, mint ahogy a templomba érkezésük előtt feltételezték.

Bár az emberi logika szerint biztosak voltak benne, hogy az Atya és a Fiú után a Szentlélek következik, a Szentlélek igazi „úriemberként” maga elé engedte jegyesét, Máriát, „hogy aztán megnyilatkozása által »bezárja« Őt – írja nagy merészséggel Chiara – negyedikként a Szentháromságba”. Hasonló merészséggel erősíti meg Szent Maximilán Kolbe, hogy Mária, „léte első pillanatától kezdve, beillesztődött a Szentháromság szeretetébe, annak mintegy a kiegészítőjévé vált mindörökre”.

Negyedikként a Szentháromságban, és nem a Szentháromságból, pontosítja Chiara. Nincsen „négyesség” a Szentháromságban. Mégis, mikor Jézus fölment a Mennybe az emberségével is, létrejött valami újdonság a Szentháromságban: az Ő teste – test Mária testéből – beépült a Szentháromság misztériumába. És Jézus után pedig Mária is felvétetett testestől-lelkestől: Ővele pedig a Szentháromság magába fogadja az egész teremtést, amelynek Mária a kifejeződése és összefoglalása. Már a legkorábbi Máriának szentelt bazilikákban is a szentélyben látható ikonokon az Anyát a Fiú mellett helyet foglalva ábrázolták, a másik két isteni személy által közrefogva, és mindhármuk által Királynőként megkoronázottan.

Ez a végső hivatása – képszerűen kifejezve – minden kereszténynek, s ennek Mária jelképe és megelőlegezése, ahogyan az Efezusi levél is emlékeztet: „Jézus Krisztusban minket is a jobbjára ültetett a Mennyben.”

Amikor kilépnek a templomból, az ég soha nem látott kékségben borul föléjük. „Ekkor értettem meg – meséli tovább Chiara –, hogy a napot az égbolt foglalja magába, ahogyan Mária magába foglalja Istent, aki annyira szerette őt, hogy saját édesanyjává tette, és szeretetében önmagát lekicsinyítette előtte.”

Ízelítő a ’49-es Mennyországból

»Benne mindig az Ige volt. Így kell lennie a mi lelkünkkel is: mindig az Igével kell élnünk, egészen és csakis az Igére kell koncentrálnunk.«

Mária nagysága abban áll, hogy Édesanyja az Igének, Ő az, aki Isten Szava: mert befogadta és élte az Igét. Ez az út mindazok számára, akik másik kis Máriák akarnak lenni: élni Isten Igéjét, egyedül és kizárólag Isten Igéje lenni. Csak így fogunk tudni helyet foglalni a Mennyben mi is, és ölelhet magába bennünket is a Szentháromság.

A teljes könyv megvásárolható itt.