Utazás a Mennyországban 4/12: Fénnyel írt betűk

Folytatjuk különleges nyári utazásunkat: Fabio Ciardi atya segítségével végigjárjuk Chiara Lubich 1949-es nyarának rendkívüli utazását. A Mennyei Atya különleges kegyelméből megmutatta neki Országát. Ebben a rendkívüli, fénnyel teli időszakban született írások, amelyek még kiadatlanok, de Ciardi atya közelről tanulmányozhatta őket, adják ezen írások hátterét. Ebben a részben arról olvashatunk, hogyan maradtak fenn Chiara ebben az időben feljegyzett gondolatai és hogy állt össze az ehhez az időszakhoz köthető szövegek hiteles gyűjteménye.

utazas-a-mennyorszagban-4-12-fennyel-irt-betuk

Hogyan született
a ’49-es Mennyország című szöveg? Nemcsak spirituális tapasztalat, hanem gazdag és mély tanítás

 

„Miután egy gyönyörűséges naplementében megnyilvánult a Jegyes…, a Szentlélek újra megérintett, és csókjába belesajdult a szívem… A Szentlélek Máriát mutatta meg… Bárcsak küldhetnék hozzád egy angyalt, hogy mindent elmondhasson neked! De te én vagyok, igaz?”

 

1949. július 19-e volt, amikor Chiara Lubich e sorokat leírta. Így indul az elbeszélése mindannak, amit előző nap élt át, pontosan két nappal az után, hogy megkezdődött a Mennyországban, az Atya ölén átélt tapasztalata. Ami az első napokon történt, ott azonnal el tudta mondani Igino Giordaninak, a patak partján, a piros padon. Utána viszont Giordani elutazott, és Chiara folyamatosan megosztotta felfedezéseit első társnőivel, akikkel együtt élt. Giordaninak is joga volt ugyanakkor ezeket ismerni, hiszen a Chiarával született egységben mindezek hozzá is ugyanúgy tartoztak. Ezért Chiara írni kezdett, és rendszeresen tájékoztatta őt. Az égi fény időnként annyira intenzív volt, hogy oldalakon keresztül magyarázta és magyarázta, így a levél jegyzet formáját öltötte, amely aztán idővel valamely előadás, egy másik levél, sőt egy újságcikk alapanyagául is szolgált. Más esetekben egyszerűen az örömöt magában tartani nem bíró, túlcsorduló szív költeménye lett belőle.

 

Isten ajándékát nem szabad féltékenyen magunkban tartani. Chiara számára a kommunikálás a hat éve meghozott – és őt azóta is vezető – választásából szükségszerűen következett. Már hat éve élő valóság a Trentóban született közösségben az első jeruzsálemi keresztények mintájára megvalósított lelki és anyagi vagyonközösség.

 

Az „imperatívusz” világosnak tűnik: „Amikor Isten egészen a miénk, egészen betölt bennünket…, megsokszorozódunk a testvérekben, mindenkinek odaadva, ajándékozva mindent: a bennünk lévő Istent is.

Bizonyos misztikusok vonakodva, csak gyóntatójuk parancsára írták le a kapott és megélt isteni ajándékokat. Nem így Chiara. Ő inkább Hippói Szent Ágostonhoz hasonlóan „járt el”, aki mindent átadott a Vallomásokban, vagy Eckhart mesterhez, aki kifinomult pasztorális érzékkel terjesztette a nép között a misztikát.

Chiara kommunikációja nem pusztán annyiból áll, hogy feltárja a többiek előtt istentapasztalatát, hanem be is vonja őket abba, részessé teszi őket benne. Ő maga jegyzi fel:

 

„Annyira tökéletesen írtam le a fokolarináknak minden dolgot, hogy ők is ugyanúgy »látták« azokat; és részesei lettek az ég azon valóságainak, amelyek napról napra tárultak fel előttem.”

 

Abban az értelemben láttak, hogy ez a „látás” át is alakította őket. „E titkokat én, Chiara kaptam, de rögtön, amint elmondtam őket a Lélek többi tagjának (a sok lélekből egyetlen léleknek), közösnek éreztük őket.” „Ha küldhetnék egy angyalt, hogy mindent elmondjon neked!” – írta első levelében Igino Giordaninak. De nem volt szükség angyalra, hiszen ők ketten már egy voltak, és így ami megtörtént az egyikükben, az bekövetkezett a másikukban is. „De te bennem vagy, igaz? Te és én egy vagyunk, igaz?” „Egy voltunk, noha különböztünk is egymástól” – magyarázza később.

 

Igino Giordani volt az első, aki lemásolt néhányat a mindenekelőtt neki szóló írásokból. Pár kézzel írt lapot pedig Chiara egyik-másik társnője őrzött meg. Később a születőben lévő Mű első tagjai között gépelt másolatok köröztek, hogy minél inkább megismerjék a Menny titkait. Gyűjteményeket is összeállítottak, míg Chiara úgy nem rendelkezett, hogy ezeket mind meg kell semmisíteni. Egyrészt azért, hogy „ne ragaszkodjanak hozzájuk”, ahogyan akkoriban mondta, másrészt az esetleges téves értelmezések miatt is. Meg volt győződve róla, hogy írásban végül nem maradt meg semmi; abban is biztos volt azonban, hogy a szívekbe pecsételve minden megvan. Először 1961-ben kérték tőle, hogy meséljen arról a bizonyos 1949-ről, ami akkor már igen távolinak tűnt, és ekkor írta le az első nap történéseit. Ezt a beszédét adták ki később a Nuova Umanità folyóiratban.

 

Igino Giordanival évtizedekkel később

 

De bizony azok a lapok mégsem lettek elégetve. Gondviselésszerűen bukkantak elő a hetvenes években. Időközben pedig Klaus Hemmerle német püspök és teológus megsejtette, hogy az az 1949-es tapasztalat nemcsak „lelki élmény” volt, hanem egy igen gazdag tanítást is magában rejt. Miért ne olvasnánk közösen ezeket az írásokat azért, hogy átalakítsák az életünket és a gondolkodásunkat? Chiarának tetszett a javaslat. Maga köré gyűjtött egy kis csoportot, akik vele, Hemmerle püspök úrral és Pasquale Foresi atyával elkezdték elmélyíteni és tanulmányozni az 1949-ben történteket. Így született meg az „Abba Iskola”, amely immár majdnem harminc éve fogja össze a különböző tudományágak képviselőit abból a célból, hogy dolgozzanak ezekkel az írásokkal, a bennük rejlő tanítás felszínre hozása, kimunkálása érdekében.

 

Éppen az Abba Iskola – e név a Chiara ajkáról 1949. július 16-án fakadt első szót idézi, amely bevezette őt az Atya, „Abba” ölére – kezdte meg Chiarával azoknak a szövegeknek a véglegesítését és szerkesztését, melyek ma a ’49-es Mennyország címen ismert gyűjteményt alkotják. Ebből az időszakból, 1949 és 1951 közöttről rengeteg írás származik, de közülük vajon melyek az átélt isteni történések valódi tanúi? Az évek során, amíg Chiara vezette az Abba Iskolát, újabb és újabb szövegek kerültek elő, és ő nagy biztonsággal rostálta át őket: „Ez kifejezi azt, amit akkor megérthettem, emez pedig nem…” Mind szépek voltak, de Chiara a megkülönböztetés képességével kiválogatta, majd időrendi és logikai szempontok alapján rendezte őket.

 

Így aztán lassan megszületett a ’49-es Mennyország című könyv, a fény könyve. Talán Chiara Lubich legszebb ajándéka ez, amelynek rendeltetése, hogy a keresztény irodalom klasszikusává váljon.

 

Ízelítő a ’49-es Mennyországból

 

»Minden testvéredre szeretettel nézz tehát, mert szeretni annyi, mint adni. Az adomány pedig adományt szül, és téged is viszontszeretnek majd. Így a szeretet nem más, mint szeretni és szeretve lenni: ez a Szentháromság [úgy, mint a Szentháromságban].«

 

Az Evangélium szívénél vagyunk: Jézus „új parancsánál”, annál a szeretetnél, amely nem más, mint önmaga teljes ajándékozása. Chiara azzal, hogy egész istentapasztalatát továbbadta, a legértékesebbjét ajándékozta, amije csak volt. Mindenkinek van valami ajándékoznivalója… és minden ajándék az élet teljességéhez, magához a Szentháromsághoz vezető út, ahhoz a Szentháromsághoz, Aki a közösség, a kölcsönösség, valamint az önazonosság létrehozója.

 

 

Fotó: CSC Audiovisivi

Forrás: Fabio Ciardi: Utazás a Mennyországban. Új Város, Budapest, 2020.

Fordította: Ferenczy Zoltán

Legújabb könyveink: