21 gramm a lélek súlya?

Kutatásainak eredményeit azóta többen is vitatták, s legalább annyian próbálták meg igazolni különböző klinikai kísérletek segítségével. Megkérdőjelezhetetlen bizonyítékkal azonban a mai napig nem szolgál a tudomány, ahogyan sok más, az emberi lélekkel kapcsolatos egyéb kutatás terén sem. Tegyük azonban fel, hogy jó esetben mindannyiunkban lakozik 21 grammnyi lelkiismeret.

Mire is elegendő ez a teljes testsúlyunkhoz mérve elenyésző mennyiség? Talán jobb, ha nem a mennyiség, hanem a minőség oldaláról közelítünk. Van-e minősége a lelkiismeretnek, s egyáltalán miben is rejlik annak természete? Azt gondolnánk, hogy ez csak filozófiai felvetés, de korántsem. A mi hétköznapi életünk szerves tartozéka, s döntéseink eredője…

Véleményem szerint a lelkiismeretünk velünk együtt él, s növekedik a születésünktől, öntudatra ébredésünktől fogva. Ami azt is jelenti, hogy velünk együtt fejlődik, s ugyanúgy törődésre és gondozásra, edzésre szorul, mint a testünk.

Hogyan érzékeljük, miként hallhatjuk a hangját? Mindannyian ismerünk sok-sok példát, helyzetet az életünkből, amikor valamiféle megmagyarázhatatlan furcsa belső nyugtalanság szorongatta a szívünket, valami nem volt a helyén, s nem hagyott bennünket megnyugodni. Nos, ez számomra minden esetben a lelkiismeret üzenete volt, hogy valamit nem jól tettem, valahol eltévedtem. Ilyenkor megpróbáltam visszatalálni…

Lelkiismereti kérdés? Meddig terjed a lelkiismeret hatóköre? Mely dolgok tartozhatnak a lelkiismeretünkre: a mi privát szféránk kérdései, vagy netán a közösségünk, a társadalmi környezetünk, a nemzetünk ügyei is? Hol kezdődik a magánügy és hol a közügy? Megválaszolandó kérdések…

Vannak emberek, akiknek életében – társadalmi státuszukból eredően – nehéz megvonni a határt… Amikor valaki Isten, vagy az emberek kegyelméből és akaratából olyan helyzetbe kerül, hogy döntései már nem csak a saját személyes életterét befolyásolják, attól kezdve nem csak a saját lelkiismereti kérdéseiben dönt, hanem fel kell vállalnia a közösség lelkiismeretének felelősségét is.

Vajon a sorsunkról döntő, s mindenhatónak tűnő vezetőink tudatában vannak-e ennek, fel vannak-e készülve, vértezve erre a felelősségre, egyáltalán fontosnak tartják-e, hogy az egész közösség, netán a nemzet nevében is felelősen döntsenek. Vajon mi, egyszerű állampolgárok, milyen felelősséggel viseltetünk a saját személyes életünk alakításán túl a köz javáért?

A kérdéseim sora végtelen, a válasz a jövő titka, a reményem, hogy legalább törekszünk erre.

Csak 21 grammnyi lelkiismeret, amit remélnék, remélek…