Vallási ünnep másképp – gondolatok az Íd al-Adha 2020 apropóján

Július 29. és augusztus 2. között, minden eddigitől eltérő formában ünnepelte az iszlám világ az Íd al-Adhát, az áldozati ünnepet. Ilyenkor Ibrahím/ Ábrahám áldozatát elevenítik fel, aki Isten parancsának engedelmeskedve kész arra, hogy fiát felajánlja neki. A zsidó-keresztény hagyományban (és a képzőművészetekben is) közismert a jelenet, azzal a különbséggel, hogy míg a Teremtés könyvben (Ter 22,1-18) a fiú Izsák (Ábrahám és Sára fia), a Koránban (37. szúra As-Saaffat) Iszmáíl (Ibrahím és Ágár fia), az arab népek atyja. Mindkét szent elbeszélés zárása Isten közbelépése, aki megmenti a fiú életét és Ábrahám hitének magasztalása, aki immár egy kost áldoz fel Istennek.

Az Íd al-Adhát arabul nagy ünnepnek is szokták hívni, míg a kis ünnepet, az Íd al-Fitret a Ramadán szent böjti hónap végén tartják. E két fő vallási ünnepről siíták, szunniták és más felekezetű muszlimok egyaránt megemlékeznek. Mivel a muszlim időszámítás holdnaptár alapú, a kétnapos ünnep időpontja (a Dzú l-Hiddzsat hónap 10. napja) a Gergely-naptár szerint évről évre tizenegy nappal korábbi dátumra esik, országonként pár nap eltéréssel keletről nyugatra, illetve a helyi ulémák tanácsa döntése miatt. Ez az ünnep egyben a hádzs, a mekkai zarándoklat végének időpontja, melyet – ha lehetőségei engedik és megfelel a követelményeknek – minden hithű muszlim életében egyszer végigjár. Mohamed próféta kétszer, 629-ben és 630-ban zarándokolt el a mekkai Kába szentélyhez, melyet a hagyomány szerint maga Ibrahím (a bibliai Ábrahám) és fia, Iszmáíl (Izmael) emelt az egy Istennek. Azóta minden évben zajlik hádzs, pontosabban az eltelt 1390 év folyamán mindössze kb. negyvenszer törölték el, súlyos politikai, gazdasági vagy egészségügyi okokból, utoljára egy kolerajárvány miatt a XIX. század második felében, de az Arab Királyság fennállása (1932) óta erre sohasem került sor.

A koronavírus járvány miatt a szaúdi kormánynak idén a lehető legszigorúbban korlátoznia kellett a mekkai szent helyekre eljutást.

Az országban röviddel az ünnep előtt kétszázötvenezer fertőzöttet tartottak nyilván és addigra már kétezerötszázan meghaltak.

A mekkai zarándoklat végén, a Kába szentélynél. Évszázadok óta, …

… és idén.

Néhány éve kétmillió főre korlátozzák és rendeletekkel szabályozzák a hádzson résztvevők számát, hisz számos egészségügyi és rendészeti probléma, sőt tragédia fordul elő a zarándoklatokon. Idén Muhammad Benten egészségügyi miniszter döntése értelmében végül volt zarándoklat, ha szimbolikus módon is, kb. ezer, 65 év alatti, krónikus betegségben nem szenvedő emberrel, előtte-utána karanténnal, és ezt közvetítették a képernyőkön keresztül. És bár külföldről beutazni nem lehetett, a nagykövetségek együttműködésével minden ország képviselve volt.

De az áldozat ünnepe természetesen nem a Mekkába zarándoklók kiváltsága, az egész iszlám világ szívvel-lélekkel ünnepel. A vallási szokások földrészenként, régiónként helyi színezetet öltenek, de ami közös, az a bárány (birka, kecske…) áldozat bemutatása Allahnak, a megfelelő módon, ima kíséretében.

És persze a különleges imák a mecsetben, valamint a családi, baráti együttlét és étkezés jellegzetes áldozati, például a frissen fogyasztandó belsőségekből készült ételekkel. Ilyenkor még az Ázsiában élő muszlimok asztalán is szerepelnek az araboktól behozott finomabbnál finomabb és egyben iszonyúan édes közel-keleti édességek.

Idén a járvány fellángolásától való félelemben számos országban, még ha meg is nyitották a mecseteket, komolyan korlátozták a résztvevők számát. Néhol, például Marokkóban még kijárási tilalomra is sor került. Ez teljesen érthető, hiszen nekünk is vannak emlékeink az idei húsvétról és anyák napjáról, amikor még a mi kiscsaládokban élő, kevés barátra szorítkozó kultúránkban is nehezünkre esett visszafogni magunkat, nem részt venni vallási cselekményeken, nem locsolkodni, nem találkozni szeretteinkkel.

Egy muszlim család számára – legalábbis Algériában ezt láttam – fontos, szinte elengedhetetlen, hogy legyen egy áldozati állata, legföljebb felesben osztozva egy rokonnal. Ezt megvásárolja, elhozatja az ünnep előtti időben, amikor a nagyvárosokban is, erkélyeken, parkokban megjelennek a kikötött állatok, amelyek a nagy napon feláldoztatnak. Sokszor rácsodálkoztam, hogy a szegények is képesek alapvető javakról lemondani, csak megvehessék az áldozati bárányt. Idén al-Adha előtt két héttel egy algériai barátomtól eljutott hozzám egy körüzenet, melyben javasolták, az áldozati állatra szánt pénzt, akinek lelkiismerete azt diktálja, ajánlja fel Covid-19 tesztekre. Tisztelettel adózok mindazoknak, akik képesek voltak lemondani erről a szinte már „szentté” vált hagyományról, és megélték az ünnep lényegét, egy igaz áldozathozatalt Istennek, a szolidaritás képében.

Ünnepi étkezés Nigériában

Az algériai Orán katolikus püspöke, Jean-Paul Vesco ezt a jókívánságot tette ki facebook oldalára az Íd al-Adhá 2020 napján:

„Azt mondják, az ember értéke a próbatételben mutatkozik meg. Talán ugyanígy van ez vallási ünnepeinkkel is. Áldott ünnepet! Eid Mubarak!”

Március közepén, a koronavírus járvány előtti utolsó hétköznapi misén kevesen, szétszórva ültünk a félhomályban egy fölöttébb monumentális templomban. Szinte tapintható volt az utóbbi napok hírei miatti fojtott hangulat. Az aznap miséző papot a 90-es évek eleje óta sokszor hallottam igét hirdetni. Nemegyszer megállapítottuk ismerősökkel, hogy monoton hangon mondja a tanítást, bár mélyenszántó gondolatokat is megfogalmaz. Mindenesetre a prédikációiban az érzés, az élet nyomaira harminc év során nemigen bukkantam rá. Aznap, miután kihirdette a szentmisék meghatározatlan időre való szünetelését, szenvtelen hangja hirtelen elcsuklott: „Életemben először fordul elő, hogy húsvétkor és a szent három napon nem tudunk majd közös szertartásokon részt venni”. Megrendítő volt. Hisz bármilyen közkedvelt ünnep mondjuk a karácsony, keresztény hitünk alapja a húsvéti áldozat, a feltámadás, és a pap számára a részesedés Jézus áldozatában az eukarisztia által különös kegyelem.

A húsvéti rítusok, századok alatt átörökített gesztusok és gyerekkor óta közösségben ismételt jelek akaratlanul is összekapcsolódtak számára-számunkra a halál és élet titkával.

A karanténidőszak lehetőséget adott, hogy reflektáljunk életünk rutinná vált szegmenseire, arra, vajon a megváltozott körülmények között mely szokásaink elhagyhatóak, és melyek nem. Az ezekben rejlő értéket meg tudjuk-e élni, és ha igen, hogyan? Ehhez pedig még mélyebbre kellett ásnunk: mi is az érték bennük?