A Fokoláre közösség válságáról: Szükség van még ránk?

2023-ban ünnepelte a Fokoláre Mozgalom alapításának 80. évfordulóját. Ennek kapcsán jelent meg német társlapunk, a Neue Stadt hasábjain az alábbi írás. Szerzője Joachim Schwind német fokolarinó, újságíró, aki évtizedekig a Neue Stadt munkatársa volt, jelenleg pedig a Fokoláre Mozgalom nemzetközi központjában a kommunikáció területének felelőse a japán származású Kobajasi Kumikóval együtt, ez azt jelenti, hogy tagja a mozgalom legszűkebb vezetőségének. Helyzetértékelése talán nem mindenben egyezik más tapasztalatokból érkező társaiéval, de az kétségtelen, hogy a közösségnek ma világszinten súlyos nehézségekkel kell szembe néznie, és igyekszik is szembe nézni, legyen szó a mozgalom elkötelezett tagjainak idősödéséről, az új hivatások csökkenéséről, a túl nagy és túl sok épület és intézmény fenntartásának anyagi nehézségeiről. Általános útkereső hangulat uralkodik, noha számos reménykeltő kezdeményezés, sok-sok lokális mikroprojekt és sok élő helyi közösség működik szerte a világon. Ezekről „közösségi számadás” címmel évente állít össze beszámolót a nemzetközi központ. A 2026 tavaszán esedékes tisztújító Nagygyűlés előtt hasznosnak tartjuk, hogy időnként az alábbihoz hasonló önvizsgáló írásokat is közöljünk.

Joachim Schwind helyzetelemzése legyen ennek vitaindítója, várjuk az építő jellegű hozzászólásokat.

2023. december 7-én nyolcvanadik alkalommal ünnepelte a Fokoláre Mozgalom megalakulásának évfordulóját. A nemzetközi vezetőség a jubileum alkalmából – kézenfekvő módon – zarándoklatot tett a lelkiségük szempontjából jelentős helyszínekre: Assisibe, Loretóba és Rómába. A fokolárok jelenleg nincsenek ünnepi hangulatban. Tizenhat évvel az alapító, Chiara Lubich (1920–2008) halála után a megújulási mozgalom valódi válságban van.

Sok helyen alábbhagyott a kezdeti lelkesedés, a követők száma csökken, a közösségek elöregednek, az alapítási időszakból származó formák és létesítmények már nem bizonyulnak megfelelőnek, vagy anyagilag nem életképesek. A szexuális erőszak és a lelki visszaélések esetei és az ezekkel járó nyilvános kritika megingatta a mozgalmat.

És jónéhány tag felteszi magának a kérdést: „Szükség van még ránk? – Megfelelnek-e még válaszaink korunk kérdéseire?”

Miközben Chiara Lubich a XX. századot szemlélve még meg volt győződve arról, hogy „a világ az egység felé halad”, és hogy „az egység az idők jele”, addig a XXI. századra ennek épp az ellenkezője igaz: széttöredezettséget, polarizációt és elhatárolódást tapasztalunk, valamint az erőszakos önérvényesítés – személyes vagy kollektív – régi és új formáit. Az emberek világa kicsiben és nagyban is széttöredezik.

Minden eddiginél nagyobb szükségünk van olyan erőkre, amelyek összehoznak bennünket. Ám az az elképzelés, hogy feloldhatjuk az ellentmondásokat és harmóniában egyesíthetjük mindazt, ami mindenütt szétesőben van, illuzórikus. Az ellentmondásmentes egység mindig csak felszínes egység lehet, mert a továbbra is fennálló különbségeket fenyegetésnek tekinti.

^{A Fokoláre Mozgalom jelenlegi tanácsosai, köztük Joachim Schwind, a cikk szerzője}

Korunknak olyan spiritualitásra van szüksége, amely teret enged annak, hogy egyszerre legyen helye az együttlétnek és az elkülönülésnek, ahol a közösség és az autonómia kölcsönösen erősítik egymást, ahol a különbözőségek találkozhatnak anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy elveszítik egyéniségüket.

Pontosan ez az, ami a Fokoláre Mozgalom lelki lényegét adja. Chiara Lubich a lelkiségét néha kétoldalú medálhoz hasonlította: az egyik oldalán van a „köztünk lévő Jézus”, aki az evangéliumi, kölcsönös szeretetben és feltétel nélküli elfogadásban megvalósuló összetartozást jelképezi; a másik oldalon pedig ott „az elhagyott Jézus”, a „megosztottság” Istene, aki a törésekben és konfliktusokban vár ránk, és arra hív, hogy hozzá hasonlóan viseljük el az ellentmondásokat és háttérbe húzódó közvetítőként tegyük lehetővé a párbeszédet.

Ha a Fokoláre Mozgalom visszatér ehhez a két központi elemhez, akkor egy csúcsmodern üzenetet és kortárs életstílust kínál: az összetartozáshoz, az eggyé váláshoz vezető utat, amely nemcsak tolerálja a sokféleséget, hanem fejleszti is azt; emberi közösségek olyan formáit, amelyek szabadságot és függetlenséget teremtenek.

Azonban ahhoz, hogy ezt az üzenetet elmélyítse és életmodellé fejlessze, a Fokoláre Mozgalomnak sok mindentől meg kell szabadulnia: a hierarchikus vezetési formákat, amelyek a karizmatikus voltában utánozhatatlan Chiara Lubich alapító elhibázott utánzásából fejlődtek ki, a szinodalitás szellemében újra kell teremteni és élettel kell megtölteni.

Annak a még mindig sok helyen létező harmonizáló felfogásnak, amely szerint az egység nem tűr ellentmondásokat, teret kell adnia az ellentmondások elviselésének és a sokféleség elősegítésének.

A hivatások és csoportok kifinomult, de ugyanakkor nem átjárható rendszerének – amely gyakran inkább az elhatárolódást, mintsem a hivatások fejlődését segíti elő – rugalmasabbá és átjárhatóbbá kell válnia, hogy a mozgalom nagyobb lendülettel tudjon a kiemelt projektekbe belevágni. Az alapítási időszakból származó szervezeti struktúrák fenntartása iránti elkötelezettséget egyensúlyba kell hozni azokkal a ma szükséges formákkal, amelyek nélkülözhetetlenek küldetésének teljesítéséhez.

^{Margaret Karram elnök Ferenc pápánál a mozgalom vezetőségével}

Véleményem szerint egy ilyen átrendeződéshez hasznos lenne, ha határozottan, ugyanakkor alázatosan meg tudnánk szólítani azokat az embereket, akik nem találták meg a helyüket a mozgalom struktúrájában, de mélyen áthatja az életüket az egység karizmája és a vágy, hogy aszerint éljenek. Ezek olyan emberek, akik – gyakran csoportnyomás vagy egyének személyes éretlensége miatt – bántásoknak voltak kitéve, mert nem illettek bele a megszokott formákba. Megérdemlik, hogy a Fokoláre Mozgalom képviselői őszintén bocsánatot kérjenek tőlük és beszámoljanak nekik arról, hogy mit tanultak a múlt hibáiból. Néhányan végre lezárhatnák életük fájdalmas fejezeteit, míg mások csak arra várnak, hogy a maguk módján és lehetőségeik szerint „csatlakozhassanak”. Az ő kritikus és hamis megvilágosodástól mentes szemléletük felbecsülhetetlen erőforrás a megújuláshoz.

Ehhez tartozik még azoknak az új lelki indíttatásoknak az irigység nélküli és megbecsüléssel teli támogatása is, amelyek a Fokoláre Mozgalom karizmájából születnek, és amelyek az egység Chiara Lubich-i értelemben vett szellemiségét viszik az egyház és a társadalom különféle területeire. Az együttműködés új formái itt intézményi szinten is megjelenhetnek.

A Fokoláre Mozgalomban évek óta propagált „az ifjúság helyzetbe hozása” még nem valósult meg széles körben. A mozgalomban sok rendkívül motivált és magasan képzett fiatal van, akik még mindig a fejlesztési tervek tárgyai, ahelyett, hogy maguk tervezhetnék, alakíthatnák és valósíthatnák meg azokat.

Véleményem szerint nagyon üdvözlendő lenne az a törekvés, hogy Chiara Lubich már nehezen áttekinthető multimédiás hagyatékát néhány központi és nélkülözhetetlen alapdarabra redukáljuk, ugyanakkor új módon hozzáférhetővé tegyük. Minden mást a szakemberek számára lehet és kell fenntartani.

Mindezek a fejlesztések komoly lehetőséget jelentenek, és ezek közül néhány már folyamatban is van, igaz, néhol külső körülmények és fájdalmas megszorítások által kikényszerítve, melyek nem teszik lehetővé, hogy úgy folytassunk mindent, mint korábban, de sok helyen az új kreativitás gyümölcseit is láthatjuk bennük.

A Fokoláre Mozgalomnak akkor van jövője, ha mozgásban marad: befelé irányulva, újra bizonyságot szerezve lelki középpontjáról, az egység üzenetéről, amely az elhagyott Jézus iránti szeretetből fakad; kifelé pedig, a peremterületek felé is (a mozgalomra is értve), ahol ugyanez az elhagyott Jézus várja azokat, akik elkötelezték magukat mellette és vele együtt korunk törésvonalaiba állnak.