A G20 májustól felfüggesztette a legszegényebb országok adósságait

A hír így szólt: a világ legszegényebb országainak idén nem kell törleszteniük az adósságaikat. Az április közepén virtuálisan megtartott G20 csúcstalálkozó elfogadta a G7 által megfogalmazott felhívást, amely egy világszintű moratóriumot kért. „Támogatjuk az adósságszolgálat ideiglenes felfüggesztését a legszegényebb országok számára.” – írták a G20 tagjai. A moratóriumot a Párizsi Klub – egy, a kormányhitelezőket tömörítő szervezet – is elfogadta. A G20 azt szeretné, hogy a szegény országoknak hitelező magánintézmények is csatlakozzanak az egyezményhez. A kitűzött cél az lenne, hogy a legszegényebb országoknak – amikor az adósságot kellene visszafizetniük – lehetővé tegyék a befektetést a járvány elleni hatásosabb védekezés érdekében. A törlesztések felfüggesztése a 2020. májustól decemberig tartó időszakra vonatkozik, de kiterjeszthető akár 2021-re is. Ez a felfüggesztés 76 országra vonatkozik, ebből 40 a szubszaharai Afrikában van. „Morzsákról” beszélünk, összevetve azzal a többszáz, vagy akár többezer-milliárddal, amennyit a fejlett országok vetettek be a Covid-19 elleni harcban: „mindössze” 20 milliárd dollárról van szó, ami 32 milliárdra rúg, ha hozzáadjuk a tartozásokat az IMF és a Világbank felé. A két szervezet kifejezte együttműködési szándékát a javaslattal.

Úgy tűnik, Ferenc pápa és a világ más erkölcsi tekintélyeinek az üzenete kezdi kifejteni a hatását.

Természetesen kijár az elismerés a G7-nek és a G20-nak, mert a nemzeti és nemzetközi gazdasági és pénzügyi intézetek képesek voltak egy szokatlan oldalukat megmutatni: megértőnek mutatkoztak, mi több, egyfajta közös könyörületről tettek tanúságot.

A motiváció mögött biztos ott rejlenek a Föld északi felének érdekeltségei, akik inkább a gazdasági visszaeséstől félnek, mintsem az emberek miatt aggódnának. Félnek annak a következményeitől, hogy a világjárvány esetleg kezelhetetlenül elszabadul a legszegényebb országokban, amelyek a leggazdagabb országok számára a fő nyersanyag- és energiaforrást jelentik, ugyanakkor a termékeik ígéretes piacai is lehetnének.

Mindent összevetve, a meghozott döntésben persze szerepet játszik a világ nagyjainak a véleménye is: Trump, Bolsonaro, Johnson, Modi és drágalátos társaik a világ felé olyan módon nyilatkoztak meg – mivel szorult a nyakukon a hurok –, melyben változik a társadalmi propaganda hangneme és változnak az egészségpolitika konkrét intézkedései. E mögött az új hozzáállás mögött azonban az rejlik, hogy rájöttek, szükség van arra, hogy az irányító erők alázattal viseltessenek a váratlan, és a hagyományos politikai és gazdasági módszerekkel nem kormányozható jelenségekkel szemben.Továbbá bizonyára közrejátszott az a lassan, sajnos talán túl későn megérett meggyőződés, miszerint a váratlan járvány nem irányítható szétszórtan, hanem csakis közös együttműködéssel.

Így hát miért ne álmodjunk nagyot?

Miért ne reméljük, hogy a nagyhatalmak „alázatosságot mutató nyilatkozatai” nyomán megerősödhetnek a nemzetközi és nemzetek közötti együttműködés eszközei, megerősödhetnek a már meglévő intézmények, több figyelmet kaphatnak a szegényebb országok, erősödhet a szolidáris érzékenység a közjót illetően?

Természetesen megvan a kockázat, hogy visszacsúszunk oda, ahol széthúzás, elzárkózás és kölcsönös démonizálás van. De a fentiek megvalósulása valóban történelminek bizonyulhat.