A gazdaság váratlan természete

Ez az előzmények nélküli és súlyos kollektív válság rávilágít a piac és a gazdaság alaptermészetére. Mindenekelőtt megmutatja a kapitalizmus fajtái közötti különbséget: Mindig is tudtuk, hogy az észak-európai kapitalizmus szellemisége különbözik a déliétől. De most ez a különbség új, (részben) váratlan, és mindent összevetve mindenki számára szomorú tényekben nyilvánul meg.

A munka hivatásnak (németül Beruf) tekintése, amely, ahogyan arra már Max Weber rámutatott, a munkáról és a kapitalizmusról alkotott protestáns elképzelést jellemezte, és amely egykoron oly gyümölcsöző volt, ma sötét oldalát mutatja. A munka és a gazdaság szempontjai immár abszolútok, szentek és sérthetetlenek, olyannyira, hogy egy ilyen méretű válságban is az alap rendezőelvvé váltak.

A mondatokat, melyeket az észak-európai országok, illetve Nagy-Britannia miniszterelnökeitől és minisztereitől hallhattunk arról, hogy minden áron el kell kerülni a gazdasági visszaesést, nem hallhattuk katolikus kultúrájú országok (Olaszország, Spanyolország, Portugália) vezetőitől. Nem mintha ez utóbbiak önzetlenebbek lennének kollégáiknál, de az Alpoktól délre a „gazdaság” szó sohasem tartozott a legfontosabb szavak közé a civil életben.

Az utóbbi években nálunk (ford.megj.: Olaszországban) is kezdett azzá válni, és mint láthattuk, bizonyos tartományokban még annál inkább, de ez a válság segített felfedezni a latin katolikus országokban megfigyelhető másfajta, ránk jellemző gazdasági hivatást. Kisebb volt a növekedés, hatalmas köztartozásaink vannak, a korrupció elterjedt, magas a munkanélküliség, alacsony a termelés, de megteszünk mindent és annál is többet az idős korosztály megmentéséért, bármilyen áron. A családtagok megvédése nem csak és nem mindig erkölcstelen. És nem azért, mert jobbak, etikusabbak vagyunk, hanem egyszerűen csak mások vagyunk, ennek minden árnyoldalával és szépségével együtt.

Talán ezegyszer Észak-Európa tanulhatott volna a déltől, mindenkinek jobb lett volna, és megspóroltunk volna sok halottat és fájdalmat.

Van egy másik szempont is. Láttuk, hogy a gazdaság él és nem omlik össze, hála főleg azoknak a dolgozóknak, akik elvégzik a legegyszerűbb, legalázatosabb munkákat. Mert ha az orvosok és ápolók mögött, mellett nem álltak volna ott a szociális munkások, a kórházi takarítók, a logisztikához a kamionsofőrök, az utcaseprők, az áram- és internethálózatokat fenntartók, a bolti eladók, a közúti rendőrök…,  akkor ez a válság sokkal komolyabban magával rántott volna minket, sokkal pusztítóbban, és talán helyreállíthatatlanul.

Hirtelen rádöbbentünk, a civil élet milyen sok, magától értetődő szeretet-megnyilvánulása vesz minket körül.

Sokan nem megfelelő vagy túl kis helyeken keressük és vesszük észre a szeretet megnyilvánulásait. Most rácsodálkozhatunk a szeretetnek erre a másféle, de lényeges formájára azokban, akik nap nap után maszkban, gumikesztyűben eljárnak dolgozni pusztán azért, hogy kötelességüket teljesítsék, felvállalva a kockázatot, hogy ezzel szüleiket és gyerekeiket is megfertőzhetik.

Ez a munka is hivatás, akkor is, amikor kemény, amikor felemészt, amikor arra késztet, hogy sokat vagy akár mindent kockáztassunk. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember épp ezekben a szörnyű és nehéz napokban kapcsolódott újra munkájának és életének legmélyebb és legigazabb oldalához. Hiszen a drámai eseményekben, az átélt fájdalomban újra megtalálták, vagy először találták meg munkájuk méltóságát és tiszteletreméltó voltát.

Milyen jó is lenne, ha a vírus mielőbb elmúlna, de nem felejtődne el ez a nagy lecke!