A hol itt a kérdés – 500 éve keressük a mohácsi csata helyszínét

Olvasási idő: 7 perc

_{Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása (1860, kép: Wikimedia Commons)}

Akik figyelemmel kísérik a magyar médiát, azok felfigyelhettek az elmúlt évtizedben a mohácsi csata kutatásával kapcsolatos cikkek, beszélgetések, riportok növekvő számára. Nyilvánvaló, az apropót a közelgő – esetünkben elközelgett – 500. évforduló adja. Számos kutató, a téma szakértője exponálta magát az elmúlt időszakban a csata különböző aspektusaival kapcsolatban. A hadtörténeti áttekintéstől a politikatörténeten át a nagy nemzeti narratívák értelmezéséig változatos megfejtések jelentek meg szöveges, videós vagy éppen rádiós formátumban.

A közérdeklődést kielégítő szakemberek azonban nemcsak általános tájékoztatást adnak – az elmúlt évtizedben számos kutatócsapat igyekezett fogást találni az összetett probléma egy-egy részkérdésén. Az eredmények pedig talán a szokottnál gyorsabb és direktebb módon kezdtek leszivárogni a laikus nyilvánosság szintjére. Így történhetett, hogy az óvodából jól ismert „„Hol történt az üstöki csata?” kezdetű kegyetlen tréfa valódi kérdéssé módosult – hol történt a mohácsi csata?

A probléma első közelítésben persze nem bonyolult, Mohácson, vághatja rá a választ mindenki, tulajdonképpen teljes joggal. Hiszen minden azon múlik, hogy valójában mennyire pontosan érdekel minket a csata helyszíne. Biztos, hogy Mohács sokkal inkább volt a csata helyszíne, mint mondjuk a pest megyei Tura, a vasi Vép vagy esetleg a békési Battonya. Egy műveltebb külfölditől valószínűleg azt a választ is elismeréssel fogadnánk, ha egyáltalán tudna a csatáról, vagy hogy az Magyarországon történt. Mégis, vannak, akiket a lehető legnagyobb pontossággal érdekel, hogy Mohács környékén konkrétan melyik tájelemekhez köthetők a csata mozzanatai. A 2010-es évek közepe óta ez vált tehát a csatatér régészeti–történeti földrajzi kutatásának központi kérdésévé.

_{A mohácsi csata korhű ábrázolása 1555-ből Johann Schreier Ehrenspiegel des Hauses Österreich c. munkájából (kép: Wikimedia Commons)}

A mohácsi csatatér kutatásának van történeti előzménye, hiszen a nemzeti emlékezet minden korszakban kiemelten kezelte ezt az eseményt. Már a 400 éves évforduló kapcsán is voltak próbálkozások a hadszíntér lokalizálására, melyek során a 19. századi korai kutatások feltételezését, miszerint a csata a Borza-patak keleti partján lett volna, cáfolták. Később sokáig az ekkor tett megállapítások maradtak elfogadottak a csata helyszínét illetően. A következő mozaikdarabot az első két tömegsírt megtalálása jelentette 1960-ban. 1975-ben aztán a 450. évforduló kapcsán kezdték építeni az Emlékparkot a megtaláltak helyén, ahol a Maráz Borbála vezette csapat a megelőző régészeti munkák során azonosították a III. és IV. tömegsírt is, majd egy évre rá 50 méterrel arrébb az V-et is. Megépült a tömegsírok helyén álló emlékpark, ami ezután a köztudatban jelezte a csata helyét. Ez Mohácstól délkeletre, Sátorhely határában, a bekötőút mellett található.

Mindeközben Szűcs József, egy helyi amatőr kutató a környék határát járva, a fém- és egyéb leleteket gyűjtve Majstól északkeletre fedezett fel egy településnyomot még 1969-ben, és erről értesítette is Papp László régészt, azonban itt további kutatás nem történt. Az 1990-es évek elején aztán egy technikai újdonság régészetmódszertani újításhoz vezetett (ez általában így történik): a fémkereső eszközök megjelenésével lehetővé vált a terepbejárások során addig sokkal kisebb mennyiségben megtalált fémleletek szisztematikus gyűjtése. Négyesi Lajos, a mélységi felderítőtisztből lett hadtörténész volt a technika tudományos felhasználásának egyik hazai úttörője, aki igen korán, 1991–1993 között kezdte fémkeresővel járni a Szűcs által már felfedezett területet, anélkül, hogy az ilyen módon korát meghaladónak bizonyuló amatőr kutatóról tudott volna. Itt a csatához köthető fémleleteket gyűjtött. Így kezdett körvonalazódni a Majs-elmélet.

_{Török miniatúra a mohácsi csatáról (kép: Wikimedia Commons)}

Ebbe a kutatásba kapcsolódott be a 2000-es évek legvégétől kezdve a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Bertók Gábor vezetésével megindult a majsi feltételezett csatahely roncsolásmentes régészeti felderítése. Elsősorban a szisztematikus fémkeresős terepbejárásokkal igyekeznek a csatához köthető leleteket találni. Ezeknek pontos helyét aztán egyesével térképre viszik, így ábrázolják a leletek térbeli eloszlását, melyből kirajzolódik a csata helye. Emellett régészeti geofizikai, valamint légifotós módszerekkel is igyekeznek a tájat értelmezni. A 2010-es években a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem régészei is részt vettek a kuatatásokban. Később Mohács 500 néven formalizálódott a kezdeményezés, ami mögött főleg a JPM áll. Mára már több száz lövedéket azonosítottak, egy friss interjú szerint a terület 75%-át lefedték már bejárásaikkal.

Egyébként a csata helyszínével kapcsolatos sejtések alapját nagyon sokáig Brodaricus, azaz Brodarics István, a csata szemtanú-túlélője és legismertebb krónikása művének egyik részlete adta:

„Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár.”

Tehát a kutatások 19. századi kezdetétől fogva mindenki ezt a Földvár falut szerette volna megtalálni. Volt kísérlet a falu templomának azonosítására, esetleg egy mai templom előzményeként, de ez a kutatás nem járt pozitív eredménnyel.

A történet másik szálát 2016-ban, a Szulejmán szultán türbéjének feltárása alkalmából rendezett vacsorán vesszük fel. Itt adott Hóvári János oszmanista történész ötletet Pap Norbert geográfusnak a mohácsi csatatér lokalizálására vonatkozó kutatásra, melyből végül az MTA és a Pécsi Tudományegyetem közös, Mohács 1526–2026: Rekonstrukció és emlékezet című projektje jött létre. Ez a projekt később komoly anyagi támogatás mellett működött, tudományágak közötti megközelítésben nyelv- és irodalomtudományi, művészettörténeti, sőt, zenetörténeti aspektusból is vizsgálták az ütközetet.

_{Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté: A mohácsi csata és az elveszett Földvár falu. 4. ábra.
In: Pap 2025 (ld. aj. ir.)}

Minket most mégis a két fő kutató, Pap Norbert és Fodor Pál által képviselt történeti földrajzi vonal érdekel, melyhez kis részben régészeti kutatás is társult, Polgár Balázsnak köszönhetően. Ennek a csapatnak módszere az írásos források által említett tájelemek terepi beazonosítása volt. Nem elég azonban, hogy a terület tektonikai süllyedése mellett a környék kisebb-nagyobb vízfolyásainak medre számottevő természetes változásokon ment keresztül, természetesen a környéket sem kerülték el az újkori emberi beavatkozások. A Duna természetes medervándorlása folytán került pár kilométerrel keletebbre, a tágabb környék mocsaras, vizes területei pedig a különböző lecsapolási munkák áldozata lettek. Így a kutatóknak először az 500 évvel ezelőtti víztani-domborzati viszonyokkal kapcsolatban kellett ismereteket szerezniük. Voltak egyéb támpontok is, ezek közül a legfontosabb a mai helynevekben is megőrződött Törökdomb nevű magaslat, mely a tömegsírok közelében, tehát Sátorhely mellett található. Ezen a ma már nehezen érzékelhető magaslaton emeltek közvetlenül a csata után emlékművet győzelmüknek az oszmánok, ami a hódoltság alatt, a 17. század végéig zarándokhelyként létezett. Az írott forrásokból kitűnik, hogy az emlékművet a csata helyszínén hozták létre. Ez tehát az MTA–PTE kutatócsoport fő érve.

Egy másik tereptárgy is jól illeszkedik érvelésükbe, méghozzá a Lutfi pasa leírásában említett nagy árok, melyet az oszmán tiszt szerint a magyarok építettek védelmükre. A valóságban ez egy egykori folyómeder, amely már a csata idején sem szolgált vízfolyásként. Ma is megfigyelhető terepen, igaz, ma már senki sem vélné impozáns védműnek, távérzékeléses eszközökkel azonban azonosítható és rekonstruálható volt. Hasonló módon, ezekre a kiindulópontokra alapozva derítették fel a leírásokban található további tájelemeket, a különböző települések határait, utakat is. Ezen csapat feltételezése szerint tehát a csatahely a mai Sátorhely közelében volt. Ők Majson néhány lelet és a földrajzi viszonyok alapján a keresztény sereg tüzérségi állásait sejtik.

A vita előállt tehát, úgy körülbelül 2019-re biztosan. Azóta az MTA–PTE kutatócsoport kevesebbet publikál, a JPM csapata viszont a közösségi régészet egyre hatékonyabb bevonásával ügyködik saját igazának bizonyításán. És hogy mi az igazság? Rendkívül komplex témáról van szó, becslésem szerint az elmúlt 10 évben átláthatatlan mennyiségű, minimum 3000 oldalnyi szakpublikáció született a témában – a számos sajtómegjelenés mellett. Persze a vita folyt, illetve folyik a két csoport között. Az MTA–PTE csoportja szerint a Majson talált lövedékek sem mennyiségben, sem minőségben nem felelnek meg ahhoz, hogy az 1526-os esemény nyomaként lehessen értelmezni. A Mohács 500 csoport pedig a lelkiismeretesen végzett terepi munka segítségével felmutatott eredményeit védi. Külső szemlélőként ma úgy tűnik, az MTA–PTE kutatócsoportja a projekt lezárultával nem nagyon tesz újat a vitához, a Mohács 500 csoport pedig kevésbé intézményesített módon működik.

_{Németh Mátyás saját ábrája}

Tanulságot levonni nehezen tudnék. Mindenesetre örömtelinek találom, hogy történelmünk e kiemelt és érzékeny eseményének jobb megértése érdekében két táborba szerveződött, komoly kutatókból, szakemberekből álló csapatok fáradoznak. Persze felvetődhet a kérdés, hogy egyáltalán van-e értelme a több tízezer ember részvételével zajlott csata esetében 5 kilométeren vitatkozni. Továbbá az elmúlt években a tömegsírok legmodernebb szempontú feltárása is elkezdődött, ami rendkívül érdekes antropológiai eredményekkel szolgált, emellett szintén nem elmlítettem az 1687-es második mohácsi csatát, ami tovább bonyolítja a kérdést… A vita természetesen nem volt mentes az esetenkénti személyeskedésektől, bár azt hiszem, ez ilyenkor elkerülhetetlen. Hogy valaha is sikerül konszenzusra jutni, arra az esély sohasem nulla – további hosszú évek fáradságos munkájával az álláspontok talán közelíthetők.

Ajánlott irodalom, a teljesség igénye nélkül

^{a Mohács 500 csoport kötetei közül:}

^{Haramza Márk, Kovaliczky Gergely, Bertók Gábor, Simon Béla, Galambos István, Türk Attila (szerk.): Eke mentén, csata nyomában. A mohácsi csata kutatásának legújabb eredményei. Martin Opitz Kiadó, Budapest 2020.}

^{Varga Szabolcs (szerk.): Temetetlen Mohács. Martin Opitz Kiadó, Budapest 2024.}

^{Varga Szabolcs, Kovács István (szerk.): Mohács: számvetés. Martin Opitz Kiadó, Budapest 2026.}

^{a Mohács 1526–2026: Rekonstrukció és emlékezet projekt kötetei közül:}

^{Pap Norbert (szerk.): Mordortól Mohácsig. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2020.}

^{Pap Norbert (szerk.): A mohácsi csata. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2025.}