Sokféleképpen összetartozunk! – Európa keletibb felének közösségisége

Mikor Írországban tanultam cserediákként, kelet-európainak éreztem magam. Ha itthon vagyok a Kárpát-medencében, akkor viszont közép-európainak… Tehát attól is függ, miképpen határozzuk meg ezt a vidéket, honnan szemléljük.

Múlt héten Esztergomban találkozott mintegy 200 kelet-közép-európai fiatal, akik a brazíliai Genfest idején ünnepelték közösen az egység kultúráját. A szombati egyik workshopon arról beszélgettünk a résztvevők egy kis lengyel–litván–magyar csoportjával, mennyiféleképpen fonódik össze e kiterjedt régió, milyen közös pontjaink vannak a múltunkban, jelenünkben, kultúránkban és nyelveinkben.

Hol húzódik a határ kelet és nyugat között?

A társadalomtudományokban létezik az úgynevezett Hajnal-vonal, amely Trieszt és Szentpétervár között húzódik. Mikor John Hajnal matematikus és közgazdász ezt a vonalat meghatározta, ezt elsősorban a házasodási preferenciák alapján tette, vagyis ettől a képzeletbeli vonaltól nyugatra a fiatalok az évszázadok alatt egyre később házasodtak meg, kevesebb gyermeket vállaltak, és sokkal többen maradtak közülük egyedülállók, míg a vonaltól keletre korai házasodás, több gyermek és az agglegények és hajadon nők alacsony száma volt jellemző. Az elméletet sokféleképpen cáfolták azóta, de a családstruktúrát és a társadalmi viszonyulásokat illetően mindenképpen megállapíthatjuk, hogy valamiféle különbség a Hajnal-vonalon innen és az azon túl élők között valóban sokáig jelen volt.

_{Paraszti nagycsalád 1911-ből, Ecserről (forrás: Volt egyszer egy Magyarország/mek.oszk.hu)}

Például a nyugat-európai országokban régebb óta megvan a demokratikus, önrendelkezést gyakorló társadalmi hozzáállás, mivel ezekben az országokban vagy hamar eljött a jobbágyfelszabadítás, vagy ki sem alakult a jobbágyi réteg (például Skandináviában) – szemben a kelet-európai országok kései jobbágyfelszabadításával, és a térségre jellemző autokrata kisurak és nagyurak hatalmi központosításával, amely még ma is szemmel láthatóan jelen van. Ez a szembenállás hasonlít egyébként a magyar urbánus-vidéki ellentétekre is, amelyek a 19–20. században csúcsosodtak ki igazán, és amelyeknek napjainkban is látjuk hatását. Az „individualista nyugat” és a „közösségorientált kelet” toposza bújtatottan szintén sok helyen előtűnik mindmáig a kelet-európaiak gondolkozásában. Mindezekre napjainkban természetesen számos ellenpéldát láthatunk, a korábbi korszakokban viszont sokkal markánsabban előforduló szemléletek és tényezők jelentősen befolyásolták a múltunkat és a jelenünket is.

Mely népek tartoznak Kelet-Közép-Európához?

A mintegy húsz ország (Albánia, Ausztria, Belarusz, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna)^[1] alkotta zóna egy sor átmenetet képez a tőlük nyugatabbra, északabbra, keletebbre és délebbre található országok között. Maga ez a terület egyrészt rendkívül sokszínű és különbözőségekkel tarkított, ugyanakkor számos olyan történelmi és kulturális vetülettel rendelkezik, amely valamiféle közösségi, vagy legalábbis közös élményen alapul. Ha úgy tekintjük, hogy Európa Portugáliánál kezdődik, és – a legmodernebb fölosztások szerint – egészen Örményországig és Azerbajdzsánig terjed, valamint magába foglalja Törökországot és Grúziát is, akkor azt látjuk, hogy e hatalmas területen belül az előbb felsorolt húsz állam valóban középen helyezkedik el. Országainak több mint fele az Európai Unió vagy a NATO tagja.

_{A régió országai. Zölddel az EU-tagállamok, melyek közül egyedül Ausztria nem tagja a NATO-szövetségnek. NATO tagállam továbbá Albánia, Észak-Macedónia és Montenegró (Kép: Antal M. Gergely)}

Vallás, kultúra és nyelv

Ami a vallást illeti, ebben a közép-kelet-európai zónában a kereszténység viszonylag korán kettéoszlott a római és bizánci hagyományok mentén, amelyet az 1054-es keleti egyházszakadás, majd a 16. században terjedő protestantizmus tovább mélyített. Ha akkoriban a nyelvi különbözőség nem feltétlenül okozott még gondot az itt élő népek számára, a felekezeti megosztottság annál inkább, és csak a 20. századtól tapasztalható jelentős közeledés a keresztény egyházak hívei között, az ökumenikus törekvéseknek köszönhetően.

_{Európa vallási térképe 1950-ben (forrás: Wikimedia Commons)}

A görögkatolikus egyház egyfajta hidat képez: a keleti rítust és hagyományrendszert követve tartozik egy közösségbe a rómaiakkal, és közvetíti ezáltal a keleti vallásosságot a nyugati egyházak felé – ez az egyházi fölállás a legújabb időkig Európában pedig csak itt létezett, tőlünk nyugatabbra, tőlünk délebbre Görögországban vagy tőlünk keletebbre, Oroszországban nem.

A zsidóság évszázadokon át fontos szereplője volt Kelet-Európa gazdaságának és kulturális, szellemi fejlődésének. A zónában az Oszmán Birodalom hódításainak köszönhetően él évszázadok óta jelentős muszlim lakosság, többségben Boszniában, Koszovóban és Albániában, kisebbségben főleg Észak-Macedóniában, Bulgáriában, Romániában és Ukrajnában. Közülük is Albániában kiemelendő a helyi muszlimok és keresztények békés együttélése, amelynek szép példája, hogy Albánia muszlim királyának, Zogunak a felesége, a magyar származású Géraldine királyné katolikus volt.

Néprajzi szempontból, bár jól elkülöníthető népekkel, nemzetiségekkel számolhatunk, a kultúrák egymásra hatása, a folklór és népművészet könnyen terjedő volta miatt a csehektől a magyarokon át az ukránokig, a szerbektől a lengyeleken át az észtekig találunk olyan közös elemeket, amelyek tovább erősítik az ismerősség, az összetartozás érzését.

_{Ukrán, szlovák és magyar népviselet. A népi kultúrában a népművészet és népi divat nem áll meg a nyelvi és országhatároknál… (Új Város FB oldala)}

A rendkívül sokszínű régió több mint negyven nyelve három nyelvcsaládba sorolható: indoeurópai, uráli és törökségi, sok közülük veszélyeztetett és beszélői nem államalkotó etnikum, például a ruszinok és a cigányok. Mindezekre a nyelvekre – bár nem mind rokonai egymásnak – az ezernél is több év alatt hatással voltak az éppen domináns közvetítőnyelvek: az ógörög, a latin, a német vagy az orosz. Ezek a nyelvek szolgáltak hosszú időn át összekötő kapocsként. A Magyar Királyságban például 1836-ig a latin volt a kizárólagos hivatalos nyelv, így hosszú évszázadokon át biztosított volt a Kárpát-medencében élő sokféle nemzetiség „nyelvi békéje”. A 18. században viszont nemcsak Hungáriában, de egész Európában a korábban uralkodó vallási alapú identitás helyett a nyelvi alapú identitás került előtérbe. Ennek volt egy pozitív, anyanyelvművelést ösztönző hatása, de emellett az ébredező nacionalizmus a különböző népeket nyelvi szempontból is elkezdte egymás ellen fordítani.

_{Nyelvcsaládok Európában: indoeurópai (világoszöld), uráli (sötétzöld), altaji nyelvcsaládok (szürke), baszk (világosbarna), sémi-hámi (narancssárga), kaukázusi nyelvcsaládok (neonzöld, sárga és ciklámen) (forrás: Wikiversity)}

Történelem – a Birodalmak

A vallási, kulturális és nyelvi, tényezők egyik markáns formálója a történelem volt, amely számos ponton hasonlóan alakult ebben a régióban.

Nagybirodalmak szállták meg a térség jelentős területeit: délről a Római Birodalom, majd Bizánc, a Bolgár Birodalom és az Oszmánok, északnyugatról a Litván Fejedelemség majd a Lengyel-Litván Birodalom, keletről az Orosz Birodalom, nyugatról pedig a Habsburg (Osztrák) Birodalom (és a nyugati vidékeket kóstolgató Német-római Császárság és Poroszország). A térség majdnem minden szegletét sújtotta a tatárjárás, és az itteniek mintegy föltartóztatták a mongolok nyugati terjeszkedését. A középkorban még igen befolyásos Magyar Királyság például több ponton összefonódott Lengyelországgal, több magyar származású uralkodó is ült a lengyel trónon: I. (Nagy) Lajos király, lánya, Szent Hedvig lengyel királynő, később az erdélyi fejedelem, Báthory István.

A Habsburg Birodalom és az 1867-től 1918-ig fönnálló Osztrák-Magyar Monarchia hosszú évszázadokon keresztül tartott egy közösségben több népet és nyelvet. A mára letűnt monarchia kulturális hagyatékát máig sokfelé őrizzük az utódállamokban. Az osztrákoktól ered például az a cseh, szlovák és magyar szokás, hogy karácsonykor a gyermek Jézus hozza az ajándékokat. Ami módi volt Bécsben és a palotában, az szerte a birodalomban hajlamossá vált divatba jönni a konyhaművészettől a viseleten át az etikettig.

_{Az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségei 1911-ben (cigányok és zsidók: jelöletlen. Forrás: Wikipédia)}

XX. századi közös sors

A forradalmak, polgárháborúk, hódítások sorozata, majd a 20. század háborúi az egész térségre közös, meghatározó traumákat is okoztak a lakosságnak. A második világháború a térség zsidóit szinte mindenhol elpusztította, maradandó sebet és űrt hagyva. Majd a szovjet megszállásnak köszönhetően Ausztria kivételével mindenhol kommunista-szocialista diktatúra kezdődött, amely további sorsközösséget, hasonló társadalmi mintázatokat és kulturális lenyomatokat eredményezett. Bármelyik fővárosba látogatunk el, mindenhol szembejönnek a csúfabbnál csúfabb panelrengetegek, a szocialista évtizedek látványos lenyomatai…

Konklúzió

Mindez a sok együttható eredményezhet egy közös, kelet-közép-kelet-európai szemléletet, életérzést, hatásmechanizmust. Nagyon fontos, hogy ne valakikkel szemben, hanem valami közös érték mentén határozzuk meg ezt az identitást! Ahhoz, hogy jobban megértsük a saját népünket, érdemes megismerkednünk a szomszédainkkal. Talán több hasonlóságot fedezhetünk föl, mint gondolnánk! Mindig, minden korban, és ma is különösen szükség van a népek egységére, az összefogásra. Ennek pedig elengedhetetlen eszköze, hogy keressük a lehetőségeket a találkozásra, a kapcsolatok elmélyítésére más országokból érkezőkkel, a térségünk lakosaival. Akit ismerünk, aki a barátunk, arra sokkal nehezebben fogunk fegyvert. Abban nem az ellenséget, nem egy migránst vagy egy furcsa idegent látunk, hanem az embert.

^{[1] A szintén itt található Koszovó államiságáról a mai napig viták folynak és nincs nemzetközileg minden szinten elismerve Koszovó függetlensége. A Moldovától leválni szándékozó Transznisztria és az Oroszország által lerohant és megszállt ukrán területek, valamint a Krím hovatartozása szintén problematikus kérdés.}