Szépségmítosz a digitális érában

A szépség meghatározása az emberiség történelme során számtalan változáson ment keresztül. Ahogyan azonban Mar Llorente Doldán szociológus fogalmazott „A szépségideál meghatározása a posztmodern korban: az Instagram és annak negatív hatása a fiatal nők testükről alkotott önképére és szépségfelfogására” című kutatómunkájában, egy-egy ideál ma sokkal múlandóbb, mint a korábbi időkben. Naomi Wolf feminista írónő a fényképészeti lemezek, dagerrotípiák és fényképek sokszorosítását lehetővé tevő technológiák fejlődését emeli ki kulcsmomentumként az 1930-as években, amely magában hordozta a szépségideálról készült képek gyors terjesztésének lehetőségét. A XX. századtól kezdve a szépségideálok élettartama drámaian rövidülni kezdett, és évszázadok helyett már csak néhány évtizedig uralták a kultúrát.

A több száz és ezer valós ábrázolás arról, hogy mit tekintünk standardnak, ebben az időszakban vette kezdetét, és azóta mindinkább elterjedt. A folyamat a szépség szabványosítását idézte elő, amely Wolf megállapítása szerint így „semlegessé, örökké és általánossá vált”. Liv Strömsquist kommunikációs szakemberként és illusztrátorként a legújabb, Tükörterem című munkájában olyan tudósok tanulmányai nyomán járja körbe ezt a kérdést, mint Susan Sontag, Eva Illouz, Byung-Chul Han és Zygmunt Bauman.

Strömsquist hangsúlyozza, hogy manapság a szépség önmagában kevésbé fontos, mint a szépségideálhoz való hasonulás.

„A szépség fogalma egyre inkább arról szól, hogy hasonlítsunk egy képre” – fogalmazott. A szépségideálnak való megfelelés igénye tehát egyre meggyőzőbben és befolyásosabban hat az életünkre, ahogyan azt Wolf már 1991-ben, a közösségi média megjelenése előtt megállapította. Az írónő ezért a folyamatért a piac működését okolja, annak számos iparágával, amely az emberek „tudattalan szorongásainak” állandósításából tartja fenn magát; mint például a kozmetika, a fogyókúrás módszerek vagy a plasztikai sebészet. Strömsquist a maga részéről úgy gondolja, hogy a testi megjelenésnek tulajdonított jelentőség magyarázatához figyelembe kell vennünk egy másik tényezőt is, ez pedig a jelenlegi fogyasztói társadalom, valamint annak a szexualitással való összefonódása.

Az internet térnyerésével és a közösségi média megjelenésével ezek a folyamatok felerősödtek. Doldán ezért rámutat, hogy a kommunikációs eszközök, amelyekben az interakció központi szerepet kap, megváltoztatják azt, ahogyan az emberek „a szépségideálokat elképzelik és magukba fogadják”.

Abban is nagy a változás, hogy rendkívül erőteljesen próbáljuk kontroll alatt tartani a rólunk alkotott képet.

A kinézetet módosító és a tökéletlenségeket elrejtő filterek használatának lehetősége is hatással lehet az önképre. Strömsquist ezzel kapcsolatban Byung-Chul Han „csiszolt esztétika” néven ismert elképzelésére támaszkodik, hogy elmagyarázza, hogy az interneten közzétett digitális képeken az emberi test a retusálásoknak köszönhetően teljesen simává válik, azaz mentessé válik az esetleges tökéletlenségektől. Az ilyen filterek és alkalmazások használata arra ösztönözheti az embereket, hogy a digitális világon kívül is változtassanak a testükön, esztétikai beavatkozások vagy plasztikai műtétek révén.

Mivel a nőket gyakran a külső megjelenésük alapján ítélik meg a társadalomban, őket különösen érinti ez a kérdés. Doldán szerint ugyanis a tanulmányok azt mutatják, hogy a megfelelő kinézettel kapcsolatos nagyobb nyomás miatt a nőknél erősebb hajlam a mentális egészségügyi problémák kialakulására. E megfelelési vágy nagyfokú elégedetlenséghez és frusztrációhoz vezethet, mivel a szépségideálok gyorsan váltják egymást, és komoly erőfeszítésbe kerül, hogy megfeleljünk ezeknek az ideáloknak, és úgy érezzük, hogy elfogad minket a társadalom.

Wolf szerint a szépségről alkotott jelenlegi felfogás a kontroll egy formája, amely akkor jelenik meg válaszreakcióként, amikor a nők kezdenek hatalomra szert tenni. A szépség így egyfajta hatékony pénzrendszerré válik a férfiuralom fenntartására és a nők közötti versengés fokozására a nyugati világban.

A növekvő esztétikai nyomás ellenére a közösségi médiában olyan mozgalmak is elindultak, amelyek a különböző testalkatok és szépségformák láthatóságára és elfogadására törekszenek.

Ezek közé tartozik a testpozitivitás, amely a megszokott ideáltól eltérő testalkatok elismerésére törekszik, abból kiindulva, hogy minden ember a maga módján szép. Friss szemléletet hoz a testsemlegesség eszméje is, amely szerint a test egy semleges szerv, amelyet nem az esztétikai megjelenése miatt kell értékelnünk, hanem inkább meg kell becsülnünk és vigyáznunk kell rá, mert ez teszi lehetővé, hogy éljünk.