Anya/Apa iszik, de ez titok

Alkoholista családban felnőtt gyerekekről, az ő segítésük lehetőségeiről tartottak nemrég szakmai konferenciát pszichológusok, szociális munkások, egyéb segítő szakmákban dolgozók részvételével. Nem ez volt az első, az idei már az 5. Elfeledett gyermekek konferencia volt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata szervezésében. A téma aktualitását és súlyosságát jelzi, hogy az idén megjelent friss WHO-adatok szerint a magyarországi felnőtt lakosság több mint 20%-a problémás alkoholfogyasztó. Szécsi Judit, mint szociális munkásokat oktató egyetemi adjunktus, maga is előadott ezen a konferencián, vele ültem le beszélgetni arról, hogy mit jelent szenvedélybeteg családban felnőni, milyen hatással van ez a későbbi felnőtt életre, és hogyan lehet segíteni ezeknek a gyerekeknek, hogy valahogy mégis csökkentsük a sérüléseiket.

Elfeledett gyerekek, ez a konferencia címe. Honnan jött ez? Ki felejti el ezeket a gyerekeket? A saját szüleik? Vagy a társadalom?

Hát, először a szülők, és utána sorban mindenki. A körülöttük lévő józan felnőttek vagy segítő felnőttek ugyanúgy, mint a pedagógusok, szociális munkások. Erről is beszéltem az előadásomban, hogy a segítők fejében se nagyon vannak benne a gyerekek, mert a szüleik más problémákkal jönnek oda, de sokszor ez van a háttérben. És aztán a társadalom is azt gondolja, hogy ez egy semmiség. Miközben, ha valakinek alkoholista a szülője, akkor sok olyan élménye lesz, sok olyan működésbeli zavart kell átélnie a családban, ami hosszú távon kihat az ő személyiségfejlődésére és a felnőttkori működésére is. Sokszor még a szakemberek is azt hiszik, hogy ha ritkítjuk vagy megszüntetjük a kapcsolatot a szülővel (kiemelés vagy válás), akkor megszűnik a probléma, és akkor ezek a működésbeli zavarok a gyereknél maguktól kisimulnak, de ez nem igaz. Nagyon is látszik, hogy ezek olyan túlélési stratégiák, amik megkövülnek és beépülnek a személyiségbe.

_{dr. Szécsi Judit, szociális munkás, adjunktus, ELTE TáTK előad az 5. Elfeledett Gyermekek konferencián.}

Stratégiákról beszélsz, tehát ezek a gyerekek felvesznek bizonyos viselkedéseket a túlélésért, de mielőtt erről beszélnénk, mutassuk be, hogy mit kell túlélni, milyen az élet egy szenvedélybeteg családban?

A családi működés bizonytalan: nem tudom, mire megyek haza, hogy most anya éppen fekszik a kanapén vagy főzött, attól függően, hogy milyen az állapota, hogy apu most veszekedni fog, vagy cuki lesz és társasozni fogunk együtt, attól függően, hogy éppen mennyit ivott. Ez a kiszámíthatatlanság van mindig. Másrészt a családban nem mondják ki, hogy mi a probléma, úgy tesznek, mintha ez lenne a normális. Helyette csúsztatások vannak, mondjuk az anya azt mondja: jó, hát apa most fáradt, ne zavarjuk. Szoktuk ezt úgy mondani, hogy „elefánt a nappaliban” helyzet. Tehát hogy ott van egy nagy valami, kerülgetni kell, zavaró, mégis úgy teszünk, mintha nem lenne ott, nem veszünk róla tudomást, ez tabu. Ezt a viselkedést veszik át a gyerekek is: el kell fedni ezt a problémát a külvilág elől, és valahogy kompenzálni azt a diszfunkcionális működést, amit a betegség létrehoz a családban. Ezeknek a gyerekeknek a legfőbb stratégiájuk ez a hármas: ne beszélj, ne érezz, ne bízz. Erre építik a külvilághoz való viszonyukat.

Mit jelent ez a három szó a gyakorlatban?

Ne beszélj: Ami otthon történik, az szégyenteljes, tehát titok. Otthon sem mondják ki, hogy valójában miről van szó, így aztán ő sem beszélhet arról, hogy ő miben van.

Ne érezz: Azt tanulja meg, hogy az ő szükségletei, igényei vagy érzései nem relevánsak. Ugye attól is funkcionális egy család, hogy a gyerek igényeire reagál, hogy a szülők háttérbe tudják szorítani és késleltetni a saját szükségletüket. Ők a felnőttek, ők vállalják a felelősséget, ők döntenek. Itt ez megváltozik: itt a gyerek az, aki helytáll magáért, aki dönt, aki sokszor egyedül van, aki most ne zavarjon. Tehát ő az, aki megért, aki késleltet, aki háttérbe szorítja a saját igényeit, szükségleteit. És közben azt éli meg, hogy nem számít, ő mit érez. De így nem is tanulják meg beazonosítani, kifejezni és kezelni az érzéseiket.

Ne bízz: Itt megint visszaköszön, hogy ez egy családi titok, ehhez senkinek semmi köze. Ha valaki megtudja, lehet, hogy nekünk még rosszabb lesz. Mert mi van, ha kiemelnek, mi van, ha kiderül, és előveszik a szülőt, hogy valami retorzió lesz? De lehet, hogy megpróbálja elmondani, de kinevetik, vagy nem veszik komolyan. A felnőtt segítő azt mondja, hogy ezt ki lehet bírni. Elmondja végre a pszichológusnak, és akkor ő elbagatellizálja. Ha a felnőttek nem veszik komolyan, nem tudnak erre mit mondani, inkább hárítják, akkor ez csak megerősíti a tabusítást.

És mit vesz észre, mit tud észrevenni a külvilág? Milyen a viselkedése ezeknek a gyerekeknek az óvodában, iskolában?

A szenvedélybeteg szülők gyerekei alapvetően négy különböző típusú szerepet vesznek fel, többet is, de ezek a fő típusok. Kelemen Gábor írta ezt így le először, azóta használjuk.

Az első a hős. Ő az a gyerek, aki felvállalja a felnőtt szerepet, a felelősségeket. Ő mindig jól teljesít, ő mindig rendes, neki jók a jegyei, jól viselkedik. Az iskolában tisztségeket vállal, a tanárok kedvence. Otthon is szólás nélkül főz, kitakarít, hozza-viszi a kistestvérét.

Ez pozitívnak is tűnhet akár! Jól viselkedik, jól teljesít. Miből veheti észre a pedagógus, hogy egy ilyen viselkedés mögött egy diszfunkcionális család van?

Éppen onnan, hogy a gyerek egy szülői, egy felnőtt szerepben van, korához képest túlzott felelősségeket vállal. Ez semmiképpen nem gyermekszerep. Ezt a jelenséget parentifikációnak hívjuk, amikor a szülői és gyermek szerepek felcserélődnek. Olyan felelősségköröket vállal, ami nem az övé: ő gondoskodik, csomagolja a reggelit, elmegy a szülőire.

A kisebb testvér szülői értekezletére?

Igen, akár. Merthogy szegény anyu gyengélkedik, nagyon fáradt, most meg van fázva, dolgozik… A hős pozitívnak tűnik, de az a felkiáltójel, hogy felnőtt szerepeket visz. Túl önálló, nem tud fölengedni, nem fogócskázik, nem csinál felelőtlen dolgokat, csibészkedéseket, ami egy gyereknek abszolút a dolga, mert azon keresztül tanul. Ő már egy kész kis felnőtt.

Aztán a második típus, a deviáns vagy bűnbak. Ezt talán jobban ismerjük. Azért, hogy elterelje a figyelmet az igazi problémáról, hogy valamelyik szülőnek alkoholproblémája van, ő maga produkál olyan dolgokat, amivel el lehet foglalva lenni. Betöri az ablakot, visszabeszél a tanárnak, megbukik, ő is cigizik, iszik, bűncselekményt követ el. Ebben is vannak fokozatok, de mindenesetre ő a „rossz gyerek”. Ha ilyen magatartásproblémák jönnek, ott is nagyon érdemes figyelni, hogy ez mitől van. Persze, van, akinek idegrendszeri problémája van, vagy hiperaktív. De meghúzódhat a háttérben szenvedélybetegség a családban. Ő a viselkedésével a figyelmet tereli el. Amíg a szülők az igazgatóhoz mennek be róla tárgyalni, vagy neki keresnek iskolát, addig nem a saját párkapcsolati zavaraikkal vagy a szenvedélybetegséggel foglalkoznak, amiről egyébként a gyerek is érzi, hogy nem tudnának vele mit kezdeni.

Gondolom, hogy a gyerekek ezt nem tudatosan csinálják, hanem egyfajta automatikus válaszként a helyzetre.

Igen. Ettől is van az, hogy azt mondják, hogy az alkoholizmus és egyébként minden szenvedélybetegség családi betegség, mert mindenki érintődik benne, és vannak olyan tudatalatti működések, amiben mindenki azokat a szerepeket veszi fel, ami segít ezt a titkot fenntartani.

A harmadik típus az elveszett gyerek. Ő az, aki csöndben van, aki jó, akit észre se veszel. Mintha ott se lenne. Nem sok vizet zavar, nincsenek hozzászólásai, de nem is zavarja az órát. Tanulgat, nem bukik meg. Próbál eltűnni, észrevétlen lenni minden körülmények között, hogy nehogy rajta csattanjanak a családban felütődő konfliktusok. Otthon is ezt csinálja: bebújik az asztal alá, bevonul a szobájába. Ő arra megy, hogy megússza. A végletekig passzív. Az ilyen gyerekeknek viszont a fantáziaviláguk elég széles lehet, mert oda menekül. Ő az a gyerek, aki már három éve idejár, de hát nem is tudom milyen, a szülőket se láttam még, de hát úgy nincs is vele probléma, hogy behívjam őket. Ő nem ad okot arra, hogy foglalkozzunk vele. A hős kitűnik, ő kapja az oklevelet, őt szeretjük, és arra is vágyik, hogy szeressük, ezért mindent megtesz. A deviáns mindenféle negatív dolgot művel, amire reagálni kell. De az elveszett gyerek nem hívja fel magára a figyelmet, és így el lehet felejteni.

És akkor a negyedik típus a bohóc. Ő úgy próbálja az egyensúlyt tartani, hogy vicces, ezzel oldja a feszültséget, a szülők feszültségét, így tereli el a figyelmet az adott problémáról, a kitörni akaró konfliktusról. A családban is ezt a szerepet viszi, és a közösségében is. Ezek ugye nem helyrajzilag meghatározott viselkedések, hanem beépülnek a személyiségbe, amelyek az otthonon kívül is megmutatkoznak. Az iskolában így szintén ő az, aki szórakoztat, azért poénkodik állandóan, hogy őt szeressék, elfogadják, hogy az osztály elismerését, szeretetét kivívja, szembe menve ezért akár a felnőttekkel is. Mondjuk a pedagógus kárára poénkodik. De oldja a feszültségeket is, ő az, aki kilépteti az osztályt ezekből a helyzetekből, amikor már valami komolyra fordul.

Jó, ha ismerjük ezt a négy típust, hogy ezekre a gyerekekre picit jobban tudjunk figyelni.

Ha gyanítjuk vagy akár tudjuk pedagógusként, nagynéniként, esetleg szomszédként, hogy egy családban alkoholprobléma van, akkor valószínűleg az alap problémán nem tudunk segíteni, de tudunk valahogyan segíteni az ott növekvő gyerekeknek? Mi a jó segítség? Mire van szükségük?

A vizsgálatokból az derült ki, hogy azok a gyerekek élik túl jobban a szenvedélybeteg családjukat, akiknek van úgynevezett biztonságos személy az életükben, még gyerekkorukban. A nagynéni, a pedagógus, a szomszéd, a barátnő anyukája, bárki. A biztonságos személy sok mindent jelent. De alapvetően kettős a feladata: egyrészt teret biztosít arra, hogy ezek a gyerekek tudjanak gyerekek lenni, hogy legyen egy hely, ahol meg tudják élni a gyerekségüket. Ahol nem kell azon gondolkoznia, hogyha ő most beszél, vagy csibészséget csinál, akkor mi lesz- Hanem egyszerűen csak játszik. Átjön például, mint a lányod barátnője, érzi a biztonságos légkört, látja, hogy itt mindig ugyanúgy vagyunk, hogy itt ki lehet mondani dolgokat, hogy játszhat, fölszabadulhat, hogy itt sok minden belefér. Hamar megérzik ezt és belefeledkeznek. Csak biztosítsuk az időt, teret és légkört.

Lehet vagy kell vele arról beszélni, hogy egyébként náluk milyen probléma van?

A másik, amit a biztonságos személy tud adni, az pontosan ezeknek a stratégiáknak az átírása. Ugye, amiről már beszéltünk, hogy ne beszélj, ne érezz, ne bízz! A biztonságos személy lehet az, akivel beszélhet bármiről, hogy mi van az iskolában, a fiúkkal, a lányokkal, a tanító néni milyen, mit mesélt az órán, vagy mi történt a buszon. Ezt a figyelmet máshol nem kapja meg. És ha ő bármiről beszélhet, akkor arról is beszélhet, ami otthon van. S aztán előbb-utóbb ez kibukik. Nem egyből lesz, de fog erről is beszélni. Aztán az érzéseit is elfogadjuk: nálunk lehet dühös, lehet szomorú, lehet bármilyen. Akár az ő haragját a szülei iránt, az erős félelmeit, hogy elveszítheti valamelyik szülőjét, mert belehal vagy belebetegszik az alkoholba. Amikor ő biztonságban érzi magát, érzi, hogy te egy biztonságos személy vagy, akkor elkezdi felvállalni az érzéseit. Lehet, hogy először azért lesz dühös, mert a lányod elvette a baba kék ruháját. Kijön ez a düh, és látja, hogy ezt szabad, hogy itt őt elfogadják, szeretik úgy, ahogy van – ami persze otthon nincs meg, mert ott feltételekhez van kötve: ha nem zavarsz, ha csöndben vagy, ha jól viselkedsz stb. Aztán a biztonságos személynek az is nagyon fontos tulajdonsága, hogy ő következetes és megbízható. Ha nagynéniként azt mondod, hogy odamész négyre, akkor odamész. Ha azt mondod, hogy fagyi lesz, akkor fagyi lesz. Akkor fog tudni bízni, ha ez megvan, mert az alkoholista szülőknél nincs ez a következetesség: apa megígérte, hogy szombaton megyünk az állatkertbe, de reggel azt mondja: Hát, sajnos betegen ébredtem, nem bírok menni.

A verbalitásban nagyon kevéssé tudnak bízni, mert nagyon sokszor csalódtak az ígérgetésekben. A verbalitás egyébként is tele van hazugsággal: „Nincs nekünk semmi bajunk.” „Minden család ilyen.” „Apa csak annyit iszik, mint mindenki más.” Pont ezért van az, hogy először a cselekvésben kell bizonyítania egy biztonságos személynek. Tényleg ott vagyok, tényleg az van, amit mondtam, tényleg nem engedem meg. Ehhez nem kell különösebb szaktudás, hogy tudjak olyan légkört teremteni, ahol gyerek lehet, és én meg egy „biztonságos felnőttként” legyek jelen az ő életében. Ezt tudom érte tenni, és ez a legfontosabb is.

Hány érintett gyerek lehet Magyarországon? Mennyire súlyos ez a probléma?

Becslések szerint ma Magyarországon körülbelül 400 000 érintett gyerek él, tehát nagyságrendileg minden ötödik gyermeknek egyik vagy mindkét szülőjének van alkoholproblémája.

Akkor nagyon sokan vannak körülöttünk, tehát statisztikailag minden osztályban lehet 3-4 gyerek, aki érintett, tehát egyáltalán nincs távol tőlünk ez a probléma.

Igen. Ez a helyzet. És ráadásul, ha a többi szenvedélybetegséget is figyelembe vesszük (kábítószer-, gyógyszer-, játékfüggőség) akkor az érintett gyerekek száma még nagyobb.

Tehát sok-sok gyereknek szüksége lenne arra, hogy jelen legyen egy biztonságos személy az életében, mert a szüleitől ezt nem kapja meg, akkor sem, ha csak az egyik szülő iszik, hiszen az egész családi működésben áll be zavar. Arról beszéljünk még, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik ilyen családban nőnek fel, milyen problémákkal küzdenek majd felnőtt korukban?

Az még nem került szóba, de fontos tudni, hogy az alkoholista szülők gyerekei sokszor magukat hibáztatják. Azt gondolják, hogy ők a felelősek, hogy őmiattuk iszik anya vagy apa, mert nem elég jók, nem viselkednek jól, ők azok, akik felidegesítik, és ezért kell innia. Ezt sokszor a szüleik is mondják nekik. Ezért, ha már beszél erről a gyerek, akkor segítsünk neki megérteni, hogy „nem te tehetsz róla, nem a te felelősséged, nem tudod őket meggyógyítani”. Nem tudod! Akkor is fog inni, ha te jól tanulsz, akkor is, ha nem idegesíted. Ez nagy megkönnyebbülés ezeknek a gyerekeknek. Mindig egy nulladik lépés, hogy ezt a fajta bűntudatot, önhibáztatást, ennek a terhét levegyük a gyerekekről. Szerintem felnőttkorban is ez az első lépés.

Ha az én anyám ivott, azért nem én vagyok a hibás, és tudatosítanom kell, hogy én valamilyen szinten a szülőm betegségének az áldozata vagyok. Ez már önmagában oldja az önhibáztatást.

Mi történhet felnőttkorban? A szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek egy része maga is szenvedélybeteg lesz. Aki nem lesz, az is küzdhet hasonló problémákkal. Lehet munkafüggő, lehet kényszeres segítő, attól függően, hogy melyik gyerekszerep stratégiát alkalmazta. Lehet ő maga deviáns vagy olyan antiszociális, ami beilleszkedési zavarokhoz vezet, lehet társfüggő, aki azt gondolja, hogy neki kell megmentenie a férjét az alkoholizmusból, vagy akarhat tökéletes családot csinálni, önmagát feláldozva és ebbe a mártír szerepbe belekövesedve. Tehát a család, amelyben felnövünk, hatással van ránk, részben az határozza meg, hogy milyen társ, milyen szülő lesz belőlünk. Visszük tovább a mintákat, a jó és a rossz működéseket is. De természetesen a rossz mintákat szintén felül lehet írni, ez részben személyiségfüggő, és nagyon sokat segíthet a már említett biztonságos személy. Így sokan vannak olyanok is, akik, bár szenvedélybeteg családban nőttek fel, maguk mégis funkcionális családot tudnak működtetni.

Mit tehet, hová fordulhat, aki felnőttként szeretné feldolgozni azt, amit gyerekként egy alkoholfüggő családban átélt, és felülírná ezeket a mintákat?

A kimondhato.hu oldalon, melyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata működtet, nagyon sok információ megtalálható. Nemcsak alkohol, hanem egyéb függőségekkel kapcsolatban is. Itt találnak információt maguk a függők is: hová forduljanak, mit tehetnek, de a családtagok, segítők is. Az apaiszik.kimondhato.hu aloldal kifejezetten az ilyen családban élő gyerekeket szólítja meg életkor szerint. De azok is találnak segítséget az oldalon, akik szenvedélybeteg családban felnőtt személyként keresik a megoldást. Vannak már nagyon jó könyvek is a témában, ezekről is mind lehet tájékozódni az oldalon, számos kiadvány ingyenesen letölthető. Bármi a kérdésünk a szenvedélybetegséggel kapcsolatban, ez az oldal jó kiindulópont.