Bo bíboros, a párbeszéd mianmari követe

Rövid interjúnkban Charles Maung Bo mianmari bíborossal beszélgettünk, aki a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előadója és résztvevője volt. Mit tehet egy vallási vezető egy olyan országban, amely etnikailag sokszínű, többvallású, és amelyet különféle megpróbáltatások sújtanak? Hogyan éli meg a helyi katolikus egyház a járványt? Mit tanulhatunk az ázsiai kultúráktól mi, európaiak?

mianmar-bo-biboros-a-parbeszed-kovete

A mianmari Charles Maung Bo atya (ejtsd: cshál máun bó) a szalézi rend tagja, Ferenc pápa 2015-ben nevezte ki bíborossá, és 2018-tól az Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetségének elnöke. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezett hozzánk, és szeptember 8-án délelőtt tartotta katekézisét a türelemről, amely Krisztus eucharisztiában való jelenlétének kreatív megtestesülése. A témaválasztása jól tükrözi a bíboros atya kisugárzását: kedves, derűs, mosolygós, alázatos és közvetlen ember, aki a hazájában történő katonai puccs és a világjárvány ellenére is a Krisztusba vetett mély bizalmat éli meg.

Bo bíboros az elmúlt hónapokban azáltal vált nemzetközileg ismertté, hogy minden kockázatot vállalva többször adott interjút, igyekezett beszámolni a tragikus eseményekről, szorgalmazva a békét és az együttműködést. Alább közölt beszélgetésünkre szeptember 10-én, pénteken került sor, két nappal azután, hogy a letaszított mianmari kormány polgárháborút hirdetett a katonai diktatúra ellen. Mivel az Új Város olvasói már korábban kaptak képet az azóta sem javuló burmai állapotokról, Bo bíboros atyát most inkább a vallások közti párbeszédről kérdeztük, a katolikusok helyzetéről a kisebbségi létben és járvány idején, valamint, hogy mit tanulhat a nyugati világ Ázsiától.

 

 

 

 

A bíboros úr etnikailag és vallásilag sokszínű országában mi a szerepe a katolikus egyháznak? Hogyan lehet az egyház az egység szószólója?

 

Mianmarban a többség 85%-ban buddhista, a lakosság kisebbik része főként keresztény vagy muzulmán. A kereszténység, így a katolikus egyház is különösen az etnikai térségekben terjedt el, miközben a persze a főbb városok, Rangun (Jangon) és Mandalaj inkább buddhista és muszlim többségű. A Mandalaji érsekségben így is körülbelül 80 000 katolikus hívővel számolunk, de más egyházmegyékben, ahol például a kacsinok és kajahok laknak, még több a katolikus. A jelenlegi és a történelmi nehézségek ellenére az etnikai kisebbségek és a fegyveres csapataik – amelyek főleg a keren és kacsin nép tagjai – közül sokan keresztények vagy katolikusok. A távoli etnikai régiókban sajnos néhány templomot leromboltak, méghozzá a felkelések miatt. Amikor a fegyveres felkelők a templomokban keresnek menedéket, ezeket az épületeket is megrohanják és lebombázzák.

 

Ezzel egyidejűleg nagyon tisztelnek minket a más valláshoz tartozók, de a kormány tagjai és a katonaság tagjai közül szintén sokan. Mi vallási vezetőkként mindenkivel igyekszünk jó kapcsolatot ápolni – ha nem tennénk ezért erőfeszítéseket, az csak rontana a helyzeten. Törekszünk mindenkihez közeledni, és bárkivel szóba állunk, bármiféle vallási vezetővel, sőt még a katonai dzsuntával (regnáló katonai államhatalom – a szerk.) és a kormánnyal is – barátságosak és tisztelettudók próbálunk lenni.

 

Ez az, ami most a legnehezebb útnak tűnik a helyzet megoldására: a párbeszéd…

 

Együtt kell működnünk a pandémia és a politikai zűrzavar idején, hiszen az emberek szenvednek. A katonaság és olykor a rendőrség is rendkívül agresszív, a tüntetők közé lőnek… Több mint ezren meghaltak már a puccs során, négy-ötezer embert pedig őrizetbe vettek. Most két napja az illegalitásba vonult kormány nyílt háborút hirdetett a dzsunta ellen, vagyis a következmények szörnyűek. A külföldi nagykövetek is a párbeszédre és a kompromisszumokra kérik a feleket… Mi, vallási vezetők összegyűlünk, együtt dolgozunk a békéért, az egész ország békéjéért. Tehát amikor a katonai kormány és az árnyékkormány nem tud megegyezni, nincs párbeszéd, nincs közös nevező,

a vallási vezetők fontossága és szerepe az, hogy együttműködjünk és együtt imádkozzunk.

 

Milyen az egyházi élet Mianmarban?

 

Mianmarban a keresztények 90%-a jár vasárnap templomba, és az egyházban különféle nyelveket használunk az etnikai kisebbségek miatt. Ám a távolságoknak és a nehézségeknek köszönhetően a hívők többsége csalódott a COVID és a korlátozások miatt. Még több akadállyal szembesültünk a katonai puccs óta különösen, hiszen azóta tilos a gyülekezés.

 

Vagyis eszerint nehéz mostanság misére járni?

 

Igen, a harmadik hullám miatt. Most úgy tűnik, csökkennek a számok, és reménykedünk, hogy nem jön még a negyedik hullám. A szentmisék és a résztvevők száma is korlátozott. Leginkább online misézünk, prédikálunk és elmélkedünk, ami egy jó próbálkozás, de mégis jobb lenne szentáldozáshoz járulni, találkozni az eucharisztiával. A székesegyházba, ahol a szentmisét szoktam bemutatni rendes időkben – 200 ember, 300 ember jött el. De most online, nem hinné el, 20 000, 30 000 ember nézi és hallgatja a szentbeszédet…

 

Ez egy kiugróan nagy létszám!

 

Rendkívül nagy! 30 000 néző, és van, aki másokat is meghív magához vagy az egész család ott ül és együtt követi: vagyis még ennél is többel számolhatunk! Így a COVID nagyon jó, de egyben nehéz leckét ad nekünk, bonyolult leckét kell megtanulnunk. Mindennek ellenére, a vallási megkülönböztetés, a világjárvány és a katonai puccs ellenére is az emberek igyekeznek segíteni egymást, rizst osztanak szét az egyes térségekben, különösen segítik a szegényeket, a rászorulókat. Nemzetközi segélyeket is kapunk máshonnan is, Németországból vagy Olaszországból… A Szentatya is segít minket. Példát mutatott nekünk, hogy törődjünk a perifériákon élőkkel, a szenvedőkkel, a szegényekkel, és még a vakcinát is osszuk meg egymással. Nem túl igazságos helyzet, hogy a gazdag országokban sok a beoltott, miközben más országokban még ma sincs elegendő oltás.

 

Pillanatkép egy szentmiséről 2017-ből, a mandalaji Szent József templomban

 

Őeminenciája Ázsiából jön, ázsiai kultúrából. Mit tanulhat Európa és az európaiak az Ön kultúrájától és az ázsiaiaktól általában?

 

Természetes, hogy Európában a mienkétől eltérő a kultúra. Mielőtt megérkeztem Magyarországra, egy egészen másfajta európai országot képzeltem el. Nem számítottam rá, hogy ekkora tömegek lesznek itt az Eucharisztikus Kongresszuson! Épp az ellenkezőjét találtam, mint amit vártam: az emberek lelkesek, a miséken és a katekizmuson rengetegen vesznek részt, sokat imádkoznak. Nos, azt hiszem, Európa igazából Ázsia többkultúrájú, többvallású arcától tanulhatna. Az ősi vallások alapító atyái mind Ázsiából származnak… Leginkább az idősek és tanítók-tanárok iránti mély tiszteletet hangsúlyoznám, és a tényt, hogy az ázsiaiak nagyon is vallásosan gondolkodnak. Ázsiában igen kevés embert találunk, aki azt mondaná, hogy nincs semmiféle vallásos meggyőződése, vagy „szabadgondolkodónak” vallaná magát. Senki sem mondaná ezt Mianmarban sem! Buddhisták, keresztények, muszlimok – mind ragaszkodnak a régi vallásukhoz.

 

A Nyugatot hajlamosak vagyunk individualistábbnak látni, a Keletet pedig sokkal inkább közösséginek…

 

Igen, mi valóban közösségiek vagyunk! A falusiaknak is például erős az identitásuk, azt mondják: „Ó, de jó, egy faluból származunk”! A közösség érzése mélyen gyökerezik nálunk. Manapság néha már előfordul a városban, hogy nem ismerjük a szomszédunkat, de a vallásos emberek és a szegények, ők mind egyek, gyakran összegyűlnek. Ezenkívül Ázsiában a buddhista mentalitás nagyon erős a környezetvédelemmel kapcsolatban, még a fákat sem vágják ki, egyetlen állatot sem ölnének meg, tisztelik az egész univerzum összekapcsolódását az emberiséggel. Habár emberi lények vagyunk, az állatok, a növények és a világegyetem minden csillaga, mind egyek vagyunk, mint egy nagy család.

 

Igen, mi mind egyek vagyunk az emberiségben, ahogy mi is hisszük a Fokoláre Mozgalomban! Eminenciás Úr, köszönjük szépen az interjút!

 

ကျေးဇူးတင်ပါသည်! (csezútienpádí: burmai nyelven azt jelenti, ’köszönöm’)

Fotó: Nyitókép: Fekete Csilla, belső kép: Wikimedia Commons

Legújabb könyveink: