Az igazi Benedek pápa

A tanúk földi életük végén elmennek, de ha figyeltünk rájuk, tanúságtételük bennünk és köztünk tovább él. 2022 korszakos távozások éve volt. Szeptember 8-án 96 évesen eltávozott II. Erzsébet királynő, majd az év utolsó napján 95 évesen XVI. Benedek emeritus pápa. Erzsébet királynő sokak számára a világ egy hosszú történelmi korszakának fontos tanúja volt, sőt a ma élő emberek jelentős részének öntudatra eszmélésekor már ő volt a világ képét sokban meghatározó brit birodalom uralkodója. XVI. Benedek pedig – II. János Pál pápa fő szellemi örököseként – az utolsó olyan pápa volt, aki személyesen tanúskodhatott a II. vatikáni zsinatról, ráadásul úgy mint annak tevékeny alakítója, hiszen fiatal teológus szakértőként nemcsak résztvevője volt, de a katolikus egyház jelenkori képét alapvetően megváltoztató, és a világra is jelentősen ható esemény több fontos dokumentumának kialakításában is jelentős szerepet játszott.

2013. február 14-én, lemondásának bejelentése után néhány nappal Benedek pápa találkozott a római klérussal, egyházmegyéjének papjaival. Fontos beszédében, melyet ekkor tartott, legfőképpen a II. vatikáni zsinatra tekintett vissza, és mint annak tanúja, „az utolsó szó jogán” még egyszer elmondta, amit a leglényegesebbnek tartott vele kapcsolatban. E beszédében többek között így szólt – érdemes most a teljes gondolatmenetet felidézni:

„Létezett az »atyák zsinata« – a valódi Zsinat –, de létezett a »média zsinata« is. (…) Ugyanis a Zsinat, amely közvetlenül eljutott a néphez, a média zsinata volt, nem az atyáké. És miközben az atyák zsinata a hit erőterében zajlott, (…) az újságírók zsinata természetesen nem a hit erőterében zajlott, hanem a kortárs sajtó kategóriáinak erőterében, vagyis a hiten kívül, egy másik értelmezési keretben. Ez egy politikai hermeneutika volt: a média számára a Zsinat egy politikai harcnak tűnt, a kortárs egyház széttartó irányzatai hatalmi harcának. Szükségszerű volt, hogy a sajtó amellett az oldal mellett foglaljon állást, amely jobban összhangban állni látszott az ő világával. Tudjuk, hogyan vált a sajtónak ez a zsinata mindenki számára elérhetővé. Így ez lett az erősebb, a hatékonyabb, és sok bajt okozott, sok problémát, tényleg sok nyomorúságot: bezárt szemináriumok, rendházak, felszínes liturgia… a valódi zsinat pedig nehezen valósult meg; a virtuális zsinat erősebb volt a valódi zsinatnál. De a Zsinat valódi ereje jelen volt, és lépésről lépésre egyre inkább megvalósul, és azzá az igazi erővé válik, amely aztán igazi reform lesz, az Egyház igazi megújulása. Nekem úgy tűnik, hogy 50 évvel a Zsinat után látjuk, hogyan omlik össze a virtuális zsinat, hogyan tűnik el, és hogyan jelenik meg a valódi zsinat a maga teljes lelki erejével. És a mi feladatunk (…) azon dolgozni, hogy az igazi zsinat a maga teljes szentlelkes erejével megvalósuljon, és az Egyház megújuljon.”

Amit Benedek pápa a Zsinatról ír, valamiképp az ő személyére is igazzá vált. Létezik „a sajtó Benedek pápája”, és létezik a valódi Benedek pápa. A média szerint Joseph Ratzinger „páncélos bíboros” volt, kérlelhetetlen, könyörtelen harcos, az igazság nevében ítélkező bíró, vaskezű vezető.

A valóságos Joseph Ratzinger ezzel szemben – mindazok tanúsága szerint, akik közelről ismerték – szelíd lelkű, kedves, udvarias, gondolkodó, minden szempontot figyelembe vevő, mindenre és mindenkire figyelni próbáló ember.

Épp hatalmas átlátóképessége, minden összefüggést szem előtt tartani akaró és tudó intellektusa okozta, hogy gyakran óvatos volt a döntésekben (ami hol konzervativizmusnak, hol gyengekezűségnek tűnhetett) – hiszen átlátta, melyik lépésének milyen további, messzire ható következményei lehetnek –, máskor pedig azt, hogy nem egyezett bele felszínes tanításbeli vagy fegyelmi megoldásokba, kompromisszumokba (amit pedig lehetett az elvekhez való konok ragaszkodásnak is látni), az embereket figyelembe vevő személyessége viszont olykor olyan döntésekhez is vezette, amelyeket könnyen ki lehetett használni, vagy épp vádként ellene fordítani.

Eközben korunk szellemi áramlatainak nemigen volt más hasonló horizontú, áttekintőképességű ismerője, mint ő. Ugyanakkor nem volt született vezető, irányító. Ebből is következhetett, hogy amikor belátta, hogy az ő képességei, ereje és karaktere már nem szolgálja az egyház aktuálisan megoldandó feladatainak ellátását, történelmi és jogi ismereteinek magabiztosságával megtalálta és meg is merte tenni azt a lépést, a pápai hivatalról való lemondást, amely a felelősség nagy tanúságtétele és valószínűleg az egyház korszakos, jövőt is meghatározó eseménye lett.

Benedek pápa személyes törekvései már a Hittani Kongregáció prefektusaként, II. János Pál pápa „jobbkezeként” is jól láthatóak voltak, pápaként pedig egyértelműen kirajzolódtak. Egyik legfontosabb enciklikájának címe, Caritas in veritate – Szeretet az igazságban – jól kifejezi érdeklődésének kettős fókuszát: a Krisztusban megjelenő örök igazság konkrét megvalósulásának lehetőségét a szeretet evangéliumi alapfeladatának közegében. Szolgálatának vége felé megjelent kétkötetes műve, A Názáreti Jézus is akörül a kérdés körül forog, hogyan jelenhetett meg és ismerhető fel az egyetemes és változatlan igazság az Isten által Jézus megtestesülésében vállalt történetiségnek és esetlegességnek, a szeretet konkrétságának keretei között.

Erzsébet királynő élete utolsó napjaiig betöltötte uralkodói feladatát. II. János Pál, Benedek pápa nagy elődje és példaképe élete utolsó napjáig is kitartott szolgálatában, betegségéből fakadó, egyre elhatalmasodó gyengesége ellenére is.

Benedek pápa tanúságtevő döntése épp az volt, hogy amikor Istentől kapott bölcsességével belátta, már nem tudja azt szolgálni, amire az egyháznak épp szüksége van, volt bátorsága visszavonulni,

és ezzel példát adni úgy, hogy türelemmel szolgált tovább csendben, imádságban és a keresztrefeszített Jézussal vállalt egységében, szeretetében élete legutolsó pillanatáig. Isten annak a pápának – Szent Szilveszternek – emléknapján hívta haza az atyai házba, akinek idejében lezajlott a niceai zsinat, a keresztény hit alapvető definíciójának, a niceai hitvallásnak megalkotója; Joseph Ratzinger ennek az igazságnak szenvedélyes tanúságtevője volt.

A tanúságtételek különbözőek, a nekünk adott feladattól, a ránk vonatkozó isteni szeretet-tervtől függően, de ha hűségesen kitartunk bennük, Isten együttműködik velünk, hogy hatékonyak legyenek, a maguk teljes szentlelkes erejével megvalósuljanak, és az Egyház megújuljon. Benedek pápa tanúságtétele itt a földön véget ért. Figyeltünk-e rá, és folytatódik-e bennünk és köztünk?