Az önfelforgatás dicsérete: visszatekintés novemberi könyvbemutatónkra

Az egyházba nagy elánnal robbannak be időnként új közösségek: egy-egy új karizma, új gondolat körül lelkes fiatalok mindent hátrahagyva szentelik életüket a „nagy ügyért”, de hasonlóképpen a civil társadalomban is jelentkeznek olyan mozgalmak, irányzatok, melyek egy időre tömegeket szólítanak meg, új eszméket kínálnak s lelkes követők élethivatásukká teszik ezen eszmék megvalósítását.

Aztán menetrendszerűen jönnek a válság jelei: az egykori fiatalok lendületüket vesztik, kevesebb új tag csatlakozik, nem egészen világos már, mi is volt az a nagy eszme…

Luigino Bruni olasz közgazdász, biblikus teológus, a Fokoláre Mozgalom Istennek szentelt tagja ezt a folyamatot vizsgálja az idén magyarul is megjelent könyvében. Arra keresi a választ, mi vezet el odáig, hogy ezeknek a közösségeknek az ideái ideológiává fakulnak, mit kell tenni azért, hogy a közösségben élők a válságokat leküzdve kibontakoztathassák önmagukat s milyen vezetői attitűd szükségeltetik ahhoz, hogy a közösség kész legyen arra, hogy levesse megkeményedett szokásait, felforgassa önmagát és így a megújulás útjára lépjen.

Az Új Város kiadó november 20-án a D18-as kávézóban rendezett ennek a könyvnek bemutatót. A szerző, Luigino Bruni online kapcsolódott be, a könyvet Bögre Zsuzsanna szociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, egyetemi tanár és Gulyás Péter, az Egyház Fejlesztők Egyesület alapítója mutatta be. A beszélgetést Paksy Eszter, a kiadó vezetője moderálta.

„Ennek a könyvnek a címe első ránézésre érthetetlen és provokatív” – adta meg az alaphangot Bögre Zsuzsa, szembeállítva egymással az önelfogadás manapság közkeletű igényét az önfelforgatásra való felszólítással. A szociológus szerint a könyv arra biztat, hogy merjünk felnőttek lenni a közösségeinkben – a mi közösségeink már nem homogének, nagyobb a szabadságunk, hogy önmagunk legyünk bennük, az ideálokon és karizmákon alapuló közösségekben is. De ezekben a közösségekben is a kezdeti lelkesedésből álló szakasz után eljön az a pont, ahol az ideál, az eszmény összekeveredik az ideológiával, az alapító személye az általa hordozott karizmával. Ekkor érkezik el a válság, a közösség akkor élhet tovább, ha hiteles reformátorok újraértelmezik a karizmát, ez azonban nagy fájdalommal jár. „A páncélok levételével együtt leszakad egy-egy bőrfelület is”.

Bögre Zsuzsanna szerint ez a könyv egy átgondolt diagnózist ad a közösségek kezébe, és megérthetjük belőle, hogy egy közösség sem nélkülözheti a folyamatos monitorozást. Megemlítette Tomka Ferenc atya „Intézmény és karizma” című, a hetvenes években született művét, mely elsőként tárgyalta hazánkban ezt a kérdést, s ami hiába tananyag már a 90-es évek óta, a gyakorlatban a karizmatikus közösségek ritkán vállalják a szembenézést, pedig az őszinte dialógus engedélyezése, kezdeményezése, sőt provokálása elengedhetetlen a közösségek bizonyos életszakaszaiban. Fontos hangsúlyozni, fejtette ki a szociológus, hogy a karizmatikus alapító és a közösség tagjai együtt felelősek a sikerért és a kudarcokért egyaránt. A szembenézés a személyes és a közösségi reflexió tudományává kell, hogy váljon. Végezetül Bögre Zsuzsa a magyarországi, a kommunizmus sötétségét átélő szerzetesközösségek tapasztalatának meghallgatását javasolja az újabb, világi mozgalmaknak, valamint azt, hogy a közösségek vezetői kezdeményezzék a valódi párbeszédet minél szélesebb körben, meghallgatva nemcsak a kiválasztottakat, hanem a háttérben meghúzódókat, a széleken lévőket is.

Gulyás Péter a könyv műfaji sokszínűségét emelte ki, szerinte olvasható többek között szervezetfejlesztési szakirodalomként, de teológiai műként vagy éppen bibliai kommentárként is, különösen az ószövetségi történetek szolgálnak megvilágító erejű példázatokként. A közösségek felismerhetik saját történetüket a leírtakban, akár a 20. századi alapításokra, akár a régi, nagy múltú rendekre gondolunk, hányszor kellett újrafogalmazniuk a karizmájukat. Gulyás Péter számára különösen értékes a mű poétikus nyelvezete, a képek, amelyek belülről szólítják meg az olvasót, akár mint szakembert, akár mint lelki életre törekvő magánembert, apát. A szöveg szépsége a fordítót, Frivaldszky Márkot is dicséri, aki az este folyamán is tolmácsolt.

A könyv nagyon komolyan veszi az „itt és most”-ot, s ez különösen is fontos a mi számunkra, hogy a valósággal ma, itt és most nézzünk szembe az egyházban is.

A szerző, Luigino Bruni a hála szavaival kezdte, és örömét fejezte ki, hogy a könyv megjelenhetett magyarul is, és hogy ilyen értő kommentárokat hallhatott, sőt azt mondta, hogy ez volt a legszebb bemutató, ami eddig a könyveiről született.

Luigino Bruni 15 évesen ismerte meg a Fokoláre Mozgalmat, és ez élete meghatározó eseménye lett. Tíz éven keresztül Chiara Lubich közvetlen munkatársa lehetett, aki – ahogy Luigino Bruni fogalmazott – óriási szabadságot adott neki és nagy bizalommal fordult felé: „A vele való kapcsolatomba semmiféle árnyék nem vetült, csak fény, hála és öröm.”

Miután 20 évig tanulmányozta társadalomtudósként a különböző szervezeteket és közösségeket, az 50. születésnapja felé közeledve úgy érezte, hogy valamit vissza kell adnia az egyháznak abból, amit ott kapott. Ezért kezdte el azt a cikksorozatot az Avvenire olasz katolikus napilapban, amiből aztán több, a karizmákból születő közösségek válságát elemző könyv is készült, köztük ez a könyv is.

A szerző is egyetért azzal, hogy a könyvei arra jók, hogy felállítsuk a közösségeink diagnózisát, de mint ahogy szűrővizsgálatokat is érdemes akkor végezni, amikor még semmi bajunk sincs, időben kellene az önfelforgatást is elkezdeni A válság ugyanis a siker csúcsán kezdődik, de éppen ezért a közösségek nem látják meg, hogy válság, és sajnos ezeknél a közösségi betegségeknél, amikor már látszanak a tünetek, gyakran késő lépni. A szerző hangsúlyozta, hogy nem elítélően szól a közösségekről és vezetőiről, mert ezek a folyamatok olyanok, mint az autoimmun betegségek, nem tehet róluk senki. Ezért különösen a fiatal és nagyon sikeres közösségeknek szól szerinte a műve, hogy még időben, a siker csúcsán álljanak meg és előzzék meg a válságot.

Az egyik legfontosabb gondolat, melyet az ószövetségi könyvek folyamatosan tárgyalnak, a bálványimádás, mely Luigino Bruni szerint ma is kísért minket, és ez okozza, hogy az eszméinket ideológiává silányítjuk. Mert a bálványimádás lényege, hogy nem fogadjuk el Isten összetettségét, fel nem foghatóságát és saját képünkre egyszerűbb, érthetőbb istent gyártunk magunknak. Ez áll amögött a folyamat mögött is, hogy a karizmatikus alapítót túlságosan istenítjük és aztán ez elvezet a válsághoz.

Végül a Fokoláre Mozgalomról szólva Luigino Bruni szerint nem az a fő kérdés, hogy mi az, amit Chiara Lubich elhibázott, mert ő megtette, amit a maga idejében megtehetett, hanem az, hogy ma a mozgalom mit tesz a karizmájával. Képesek leszünk-e felnőttként, Chiara társaként aktualizálni azt?

A Gen Verde együttes „Úgy kezdjünk újra, mint a hajnal…” kezdetű, a 70-es években írt dala színesítette a könyvbemutatót Sisák Zita előadásában, Tisza Dávid gitár kíséretével.

A kérdésekre sajnos már nagyon kevés idő maradt, de még mind a három felszólaló kifejtette a gondolatait arról, hogy mi lehet a perifériák szerepe a közösségek megújulási folyamatában.

A résztvevők, miközben élvezték a D18-as kávézó kellemes környezetét és finom kínálatát, maguk között beszélgetve megfogalmazták, hogy ezeket a gondolatokat saját kisközösségeikben kell folytatni. Reméljük, hogy a könyv valóban segítség lehet a megújulásban.

A könyvbemutató  videófelvétele megtekinthető youtube csatornánkon.

A könyv megrendelhető.