Merre tart az emberiség? Rab Árpád jövőkutatóval beszélgettünk

^{(Fotó: Neményi Márton; a képet Rab Árpád bocsátotta rendelkezésünkre)}

Dr. Rab Árpád digitális kultúra szakértő, jövőkutató. Az ELTE-n szerzett etnográfus és kulturális antropológus diplomát, az egyetemi évek alatt fordult érdeklődése egyre inkább az informatika és a digitális technológiák felé, meglátta benne, hogy ez forradalmi változást hoz az emberiség történetében. Két évtizedes egyetemi karrierje mellett (BME, Corvinus, jelenleg az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet tudományos főmunkatársa) cégével szakértői, tanácsadói és fejlesztői munkákat végez hazai nagyvállalatoknak, pénzintézeteknek, start-up-oknak, közel 200 projektet tudhat maga mögött. Kutatói és üzleti tevékenysége mellett a tudománykommunikáció elkötelezett híve, számos írott és hangzó interjú készült vele, rendszeresen tart előadásokat iskolákban, nyitott és céges rendezvényeken egyaránt. Nekem is készségesen és azonnal igent mondott, amikor egykori néprajzos szaktársaként felkerestem kérdéseimmel.

Annyira felgyorsult a technikai fejlődés, hogy egy átlagembernek nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a jövő. Egyetemi oktató kutatóként a trendeket figyeled, és ezekből próbálod meg felvázolni a jövőt. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Nagyon sok adattal dolgozom, 14 iparágat követek, sokféle forrásból tájékozódva. Ez napi 300–400 hír, heti 10 könyv és egyéb tanulmányok elolvasása, információk szervezetektől, szakmai csoportokból. Rengeteg adatot elemzek, és Magyarországon primer kutatásokat is csinálunk. Először is, jó forráskritikával kell megtaláljam azt, hogy mi pontos és mi nem. Ez egy folyamatosan bővülő tudástár, ahol közben el is avulnak az információk. Az elemzésekkel látjuk előre 5–10–15 évre, hogy milyen trendek várhatóak, merre alakul a világ. A jövőkutatás nem az, hogy megmondjuk, hogy mi lesz, mert a jövő változik. Forgatókönyvek lehetségesek, és mi azt írjuk le, hogy ha például ilyen irányban fejlesztjük a mesterséges intelligenciát, akkor ilyen lesz a világ, ha másképp, akkor olyan. És akkor szépen a jövőből visszaballagunk a jelenbe, és elkezdjük úgy alakítani a dolgokat, amelyik forgatókönyv nekünk jó.

De amivel én alapvetően foglalkozom, az a technológiai és társadalom viszonya. A legfontosabb számomra, hogy megértsem, hogy milyen állapotban lesz a társadalom. Felvázolom, hogy 5–10–15 év múlva egy embernek valószínűleg milyen problémái, kihívásai lesznek: munkahelyen, otthonról vagy metaverzumban dolgozik, milyen lesz a hőmérséklet, milyen ügyek foglalkoztatják. Ha látjuk, hogy milyen élethelyzetben lesz, akkor a cégek fölfedezik az üzleti lehetőségeket, hogy mit kell fejleszteni, mivel kereshetnek pénzt.

Mondanál erre konkrét példát?

Például tudjuk, hogy 10 év múlva Budapest átlaghőmérséklete nyáron 42–43 fok lesz, vagyis egész évben mediterránabb, élhetőbb, viszont nyáron nagyon meleg. Azt is tudjuk, hogy a lakosság 25%-a 65 év fölötti lesz, tehát ez egy probléma, mert ilyen hőségben a nyugdíjasok nem tudnak kimenni. Akkor most mit csináljak? Fejlesszek egy metaverzumot az időseknek? Szórjam tele klímákkal a várost? Építsek egy kupolát a város fölé? Vagy robotokat fejlesszek, amik odamennek segíteni? Mindegyik megoldás jó, és mindegyik lehetséges. Lesz robotokat gyártó vállalkozás, de számomra ebben az a kérdés, hogy milyen robot jó az időseknek. Hatékony robotot tudunk csinálni, de boldogságot okoz, tényleg megoldja a gondot? Mindig az emberi rész az érdekes nekem, de az üzletnek is, mert ettől működik. Rengeteg jó projektet valósítottak meg, de nem működik, mert valamit nem vettek figyelembe. Én mindig érdektérképeket készítek, amikor egy új termékről vagy szolgáltatásról gondolkodom.

Például ott a repülő autó. A technológia létezik, de hogy fog ez működni? Telerakjuk Budapestet parkolótornyokkal? De akkor ott képződik dugó, a közlekedési káosz már háromdimenziós, akkor ez így nem jó. Ha csak a katasztrófavédelem, rendőrség, mentők használják, az szuper, mert kikerülik a dugót. Így végigjátszom, hogy kinek ideális, kinek nem. Minden szereplőt összeszedek, a használót, a szemlélőt egyaránt. És ha van valahol érdekütközés, akkor azon agyalni kell.

Fontos, hogy lássuk az egyes érdekeket. Érdeke-e egy tanárnak, hogy tökéletes digitális tananyagot csináljon? Ha tökéleteset csinál, akkor megvan a tananyag, és ő akár lecserélhető. Ha egy kicsit rosszat csinál, akkor lehet később fejleszteni. Hiába jó bármilyen ötlet, akik nem érdekeltek benne, ügyesen tudják szabotálni.

Engem társadalomtudósként az érdekel, hogy minél több győztese legyen egy helyzetnek, hogy úgy fejlesszünk, hogy minél több embernek megfelelő legyen.

Lehet-e esélyünk arra, hogy a közjó szempontjai is érvényesüljenek a jövőtervezésben vagy mindenképp az üzleti érdekek uralkodnak?

Azért azt ne feledjük el, hogy a piac a fogyasztókból él. Nem lehet azt mondani, hogy csak a piac irányít, és amit ők árusítanak, mi azt vesszük meg. Egy cég olyasmit gyárt, amit megveszünk. Például nagyon látványos változás, hogy ahogy egyre többet beszélünk a környezetvédelemről, az állatvédelemről, az egyenjogúságról, az a piacon is megjelenik. Jó tíz évig például a környezetvédelem csak egy szabályozás által előírt adó volt a cégeknek, de ma már megértették, hogy az emberek észlelik a problémát, és egyre több az olyan üzleti vállalkozás, ami figyelembe veszi és a környezetvédelmi szempont a versenyelőnye lett. Én nem szeretem a direkt szabályozást meg tiltást, inkább ébresszük rá a céget, hogy neki miért jó, és akkor csinálni fogja. Ébresszük rá az embereket. Nem lehet velük egész nap ordibálni, hogy legyél vega, legyél zöld, csináld ezt, ne szemetelj – mindent valami távoli cél érdekében. Sokan vagyunk, ez nehézség, de egy előny is, mert ha 8 milliárd ember napi 10 percet fordít valamire, az hihetetlen mennyiség, ezzel nagyon sok változást lehet elérni. A technológia pedig segít ezekben. Ma már meg tudjuk azt szervezni, hogy ha én mondjuk spórolok a vízzel, akkor cserébe legyen egy ingyen parkolóhelyem a városban. Azzal például, hogy fogmosáskor elzárom a vizet, naponta akár 10 millió litert is megspórolhatunk Budapesten, az egy kisebb tó. Az ember tud alkalmazkodni, csak rá kell ébreszteni, hogy miért jó neki.

^{Az interjú egy pillanata a zoom alkalmazásban. Lehet, hogy öt év múlva már hologramon beszélgetünk?}

Nagyon pozitív vagy a jövőt illetően. Akkor szerinted a klímaváltozás globális problémáját, az ezzel összefüggő vízhiányt, éhezést, a migráció kérdését van esélyünk megoldani?

Egészen biztos, hogy ezeket megoldjuk. Az is látszik az adatokból, hogy nagyon sok pozitív változás van, és alapvetően az üzlet is – meg az emberek is szerte a világban – most már inkább pozitívak, mint negatívak. A társadalmi változások zajlanak, egyre együttműködőbbek vagyunk. Hajlandóak vagyunk maszkot hordani, hogy más ne legyen beteg. Az emberiség történetében először nagyobb vagyon lesz a nőké, mint a férfiaké, mert most egy más típusú társadalomra van szükség. Az össztársadalom GDP-jének 1%-ával a vízproblémát a teljes földön meg tudnánk oldani egy éven belül. Csak ez nem egy számítógépes játék, hogy valaki fentről klikkelget és ide-oda pakolja az embereket, hanem ez le fog zajlani a következő 10-20 évben – konfliktusokkal, egyeztetésekkel, üzleti modellekkel, kompromisszumokkal. A kérdés inkább az, hogy mennyi ember lesz ennek a változásnak a győztese és a vesztese. Minél tudatlanabbul, minél inkább félve megyünk bele a helyzetbe, annál több lesz a vesztes. Ugyanis, ha az ember fél, akkor beszűkül a látásmódja, akkor a túlélésre koncentrál.

Ha nem félsz, akkor elkezdesz gondolkodni 10 évben, 20 évben, fejlesztésekben, innovációkban, lesznek terveid, kitágul a horizontod.

Sajnos az elmúlt évtizedben mi, a felnőtt generáció bepánikoltunk, azt mondtuk a fiataloknak, hogy azt se tudjuk, mit fogtok dolgozni, nem tudjuk, mit hoz a jövő, talán mind elpusztulunk! Ez nem jó. Változás jön, de az emberiség ennél nagyobb kríziseket is leküzdött. Az elmúlt tizenkétezer évben mindig megoldottuk a kihívásokat, és mindig nagynak éreztük. Hogyan tároljak élelmet télen? Hogyan utazzak? Az emberiség egy technológiai evolúció mentén mozog az utóbbi 150 évben. Most az a kihívás előttünk, hogy nagyon sikeres generáció vagyunk, de mivel egy zárt rendszerben élünk a Föld nevű bolygón és nagyon sokan lettünk, szinte feléltük a bolygót, és most meg kell óvjuk a környezetet annyira, hogy élni tudjunk benne, miközben megtartjuk az életszínvonalat. Együttműködő, optimalizáltabb, erőforrás centrikus világ felé kell mennünk a következő 10–15 évben, és a technológiák ezt segítik elő. A változás viszont nehéz, mert tudatosnak lenni nehéz, újat tanulni nehéz. Minél innovatívabban, nyitottabban állunk hozzá, minél inkább megértjük a trendeket, annál inkább tudunk rájuk készülni, reagálni, és szerintem annál több lesz a győztes, én ebben hiszek.

^{Technológia és művészet összekapcsolódása (illusztráció –Billetto Editorial/unsplash)}

De a csúcstechnológia világával párhuzamosan ott vannak a mélyszegénységben élők is, akik bár bizonyos technikai vívmányokat használnak – hiszen az okostelefon náluk is ott van –, ez azonban önmagában nem segít rajtuk. Lesz társadalmi szolidaritás a szegény, iskolázatlan rétegek felé?

A technológia egyre emberbarátabb. Régebben azért volt egy használati küszöb is: meg kell tanulni kezelni a számítógépet, ma már ez nincs, a telefonon egy gombnyomással bárki bármit tud csinálni. De a technológia nem elég, a kulturális háttér is kell. Tehát hiába van az internet, ha nem tudok kérdezni. Hiába tudok információt keresni, ha nem tudom, milyen információ hiányzik. Azzal, hogy gazdagodik a világ, és az elmúlt 100 évben csak gazdagodtunk, azzal az alsó rétegeket följebb húztuk magunkkal. 150 évvel ezelőtt 80 % volt, ami ma mélyszegénység. Sokkal többen élnek jobban, de ez mindig relatív, mert látom, hogy más jobban él. A szegénység mindig az adott környezet, az nem vigasztal senkit, hogy a középkorban még rosszabbul élt volna. Viszont egyre inkább ráébred a társadalom és az üzlet is, hogy egymásra vagyunk utalva. Tehát nem engedhetem meg, hogy mondjuk a brazil elnök boldogtalan legyen és kivágja a fákat, mert nekem nem lesz levegőm. Nem engedhetem meg, hogy a magyar társadalom 25%-a kiessen mindenből, mert azzal én is veszítek, mert ő veszi a szolgáltatásokat, ő tanul, ő dolgozik a gyárban. Ez a működőképes, hogy fölismerjük az érdekeket, hogy ez mindannyiunknak fontos.

Hogy hogyan kell jól csinálni a szegénység felszámolását, erre sok megközelítés van. Én abban hiszek, hogy először a felső részét kell húzni fölfelé. Aki nagyon nagy bajban van, ahhoz még nem is férünk hozzá, mert akkora a hátránya: se iskolai tudása, se kapcsolati tőkéje, de akiknek van, azokat bevonjuk, így megint egy réteggel lejjebb jutunk. Akikkel még nem tudunk mit kezdeni, ott segíteni kell alanyi jogon, de aki már tart valamilyen szinten, sokkal könnyebben mozdul fölfelé, őket ebben kell támogatni. Én nem hiszek az univerzális megoldásokban, hogy a 300 ezer mélyszegénységben élőnek adjunk 50 ezer forintot havonta. Ez szerintem nem működik. Van, akit iskolába kell küldeni, van, akinek lakást adni, van, akinek társat találni vagy hangszert adni a kezébe, és van, akinek tényleg 50 ezer forintot juttatni. Elsőként azt kell megtudnunk, hogy miért került ilyen helyzetbe. Minél jobban tudjuk a miérteket, annál inkább tudjuk segíteni. Tehát nem kerülhetjük el azt, hogy kommunikáljunk velük.

^{Nem elég az internet, kérdezni is tudni kell / illusztráció – Gabriella Clare Marino/unsplash}

A technológia rengeteg adattal képes dolgozni, gyors tud lenni, de ahhoz, hogy megértsük a másik valódi problémáját, ahhoz mégiscsak egy másik ember kell. Az emberre tehát mindig, minden területen szükség lesz?

Abszolút, a technológiát én nagyon szeretem, totál kész vagyok tőle, de mindig az ember a lényeges. A technológia csak segít megvalósítani. A gépek nem azért vannak, hogy elvegyék tőlünk a világot, a munkánkat vagy a boldogságunkat, ők csak gépek. Elvégzik azt, amit kérünk tőlük, de nekünk  kell tudni megfogalmazni, hogy mit kérünk. Például az oktatás nagyon izgalmas terület. A távoktatás most hirtelen széles körben megvalósult a koronavírus miatt. Tíz évig mentek előtte a konferencia-beszélgetések, hogy a távoktatás mikor jó, miért nem jó, és nem változott semmi. Bejött a járvány és akkor a legfontosabb dolog, hogy föltett egy kérdést a technológia. Mi az oktatás? A gyerekek ne legyenek otthon, amíg a szülők dolgoznak? Bizonyos adatok beletranszformálása a fejükbe? A szemcsillanás tanár és diák között? Vagy egy közösségképző erő, ahol olyanokkal találkozik, akik mások, mint ő?

Amilyen választ adunk a kérdésre, a technológiát majd úgy fejlesztjük. Szerintem az oktatás nemcsak tudásátadás, hanem közösségképző erő. Én az oktatás jövőjét úgy képzelem el, hogy ugyanúgy fizikai térben, de tele lesz technológiával, mesterséges intelligenciával, hologramokkal, de a lényeg, hogy a diákok tanuljanak meg egymással viselkedni, ügyeket képezni.

A gépeknek soha nem lesz célja. Az önvezető autó nem akar elmenni sehova. Azt mondom neki, hogy menjen, elmegy. Az ember és gép együttműködése a cél.

Nem az a cél, hogy a könyvelőnek ne legyen munkája, hanem az, hogy a sok számla egymás mellé pakolását megcsinálja a gép, és ezt megteszi hiba nélkül. A könyvelőnek meg több ideje jut emberi kapcsolatot építeni a cégvezetővel, beszélgetnek, keresik az új megoldásokat.

Az egyházaknak lehet szerepe az együttműködő társadalom létrehozásában? Hiszen a szolidaritás, a szegények felemelése, a közjó szolgálata a vallások számára is elsődleges értékek.

Az, hogy tartsuk tiszteletben a másik embert, szeressük egymást, tiszteljük a környezetet, legyünk inkább jók, mint rosszak – ez társadalmi és vallási üzenet is lehet, a történelem során változhat, hogy ezt ki fogalmazza meg. Most éppen egy értékválságban vagyunk, pont azért, mert meg kell oldani egy előttünk álló krízist, és ilyenkor az emberiség a technológia mentén újraprogramozza magát. Megváltoztatjuk akár a gazdasági modelleket, a családmodellt, a kapcsolattartási modelleket, a kommunikációt. Most van egy zavarodottság, hogy mi is a fontos, de ez mindig, minden krízis előtt megjelenik. Millió kérdés az emberek fejében, és különböző helyen találnak válaszokat: ez lehet egy egyház, egy vallás, de lehet techno-optimizmus vagy kiégett cinizmus is. Azt látjuk, hogy az utóbbi 50 évben a cinizmus, a túlzott racionalizáció jobban terjed, mint a vallásosság. De ez csak egy védekezés, mert félünk a jövőtől.

Másrészt ma már nagyon töredezett a világunk, rengeteg információ jut el hozzánk, egyszerre élünk több mindenben, és ezért nincsenek már tiszta hatások, hogy ki milyen valláshoz tartozik, melyik értékrendet közvetíti. Egy középkori ember életét leírtam 200–300 változóval, egy mai embernek egy évét írom le 1000 változóval. Ma már ritka az, hogy egy vallás az egész életét befolyásolja valakinek. Bizonyos dolgokban elfogadja, bizonyos ügyeket érint, de nem az egész életet. Mégis, a vallások fontos támaszok lehetnek a jövőben, mert van egy letisztult ideológiai rendszerük, és mindenképp az együttműködő társadalom felé megyünk.

^{Beszélő és hallgató az online térben.}

Néprajzosként is végeztél, hogy látod a globalizáció mellett a nemzeti kultúrák vagy akár táji kultúrák esélyeit? Fenn tudnak maradni?

Én abszolút abban hiszek, hogy meg kell maradnia. Ezen viszont dolgoznunk kell, tehát magától nem fog fennmaradni. A glokalizációban hiszek, tehát a globális trendek értésében, elfogadásában és a bekapcsolódásban, de lokalizációs erővel. A kulturális sokszínűség mindig is az emberiség fő útja volt, a jövőben is az lesz. A kultúrák eltűnése veszteség. Nemzeti szinten is, mert kell az identitás, kell néhány talpkő, amire támaszkodom, viszont a globalizáció hozza magával az uniformizációt. Nyilván az angol nyelv versenyképesebb, mint a magyar. Most már ugye beszélgethetek a mesterséges intelligenciával, és ő például megrajzolja, amit szeretnék. Viszont ezek amerikai programozók által generált képek lesznek, nem biztos, hogy a magyar kulturális sajátosságokat tükrözik vissza. Tehát feladatunk, hogy magyar nyelvű mesterséges intelligenciák jöjjenek létre. Ezt mondom minden iparágnak, minden népnek: a saját mesterséges intelligenciákat kell fejleszteni. Ilyen értelemben a néprajznak az is a feladata, hogy megőrizze, ami volt, de az is, hogy egy néprajzi mesterséges intelligenciát fejlesszen, hogyha valaki Kínából, Amerikából, Afrikából valamit akar Magyarországon, akkor a mi mi kulturális identitásunkat tükröző MI-vel beszélgessen.

Mi magyarok ilyen szempontból jó helyzetben vagyunk, azonban vannak olyan kultúrák, szubkultúrák, nyelvek, amik nem fogják megnyerni a globalizáció csatáját. Túl kevesen vannak, szinte semmilyen versenyelőnnyel nem bír a nyelv. Sok óceániai kis sziget lakosa gyakorlatilag távmunkában dolgozik be a világba. Angolul beszél egész nap, mert telefonközpontos, angolul keresi a pénzét, angolul vásárol online. Neki az anyanyelve már csak annyi, hogy a piacon tud kommunikálni, de a gyerekének már az angolt tanítja. Magyarország ilyen szempontból fejlett ország. Elég gazdagok vagyunk ahhoz, hogy a legfejlettebb technológiákhoz hozzáférjünk, mindenünk van, ami a legfejlettebb országokban, mesterséges intelligencia, blokklánc, de nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy kész termékeket vásároljunk. És ez egy jó dolog egyébként, mert innovációra kényszerít minket. Nálunk nincs olyan, hogy jó, akkor megveszem az MI-t, hanem mi kifejlesztjük magunknak. Könnyű úgy angol nyelvű modelleket alkotni, hogy tízmillió szakember dolgozik rajta, magyar anyanyelvű modelleken meg négy. Tehát mi megtanultunk küzdeni az identitásunkért, úgyhogy szerintem ezért is jók az esélyeink.