Az 1996-ban Algériában elrabolt és két hónappal később megölt hét, tibhirine-i trappista szerzetes két társa csodás módon megmenekült. Az utolsó túlélő társ, Jean-Pierre Schumacher testvér 2021. november 21-én vasárnap 97 évesen ...
„Azért a víz az úr…” – avagy felelős együttélés a természettel
Vízmenti településeink régen kissé távolabb épültek a víztől. A folyószabályozás után azonban az árvízvédelem egyéniből közösségi felelősséggé vált, s innentől kezdve az építtetők túlságosan biztonságban érezték magukat. Hogyan tanulhatunk az elmúlt évszázadok, évtizedek tapasztalataiból? Mit tehetünk a biztonságos, természeti veszélyekre felkészült építkezésért és a problémák elhárításáért?
A hírekben szinte naponta hallunk villámárvizekről, sárlavinákról, a településeket elöntő, sose látott mennyiségű és intenzitású csapadékról, viharok által kidöntött, kicsavart fákról, kitelepített lakókról, hajléktalanokról, mélyszegénységről, vagy éppen hihetetlen szárazságról, aszályról, égő erdőkről. Ezek a hírek egyre gyakrabban itthoniak, nem távoli földrészekről szólnak, hanem rólunk, a mi városainkról és falvainkról.
Amikor a települések fenntarthatóságáról beszélünk, gondolkodunk, akkor ezekre is gondolnunk kell. Az ember nem látja a jövőt, s a legjobb szándékkal is tévedhetünk. A visegrádi királyi palota alsó udvarát, a lovagi tornák küzdőterét Mátyás királynak egy méterrel kellett feltöltetnie, hogy ne sárban folyjon a küzdelem egy évszázaddal Nagy Lajos építkezései után – ennyivel magasabb lett a Duna szintje.
A visegrádi Királyi Palota maradványai (wikipedia.hu)
A nehéz helyzetek – úgy látszik – előbb-utóbb bekövetkeznek, a kérdés csupán annyi, hogy felkészültünk-e fogadásukra, és tanulunk-e ezekből az eseményekből. Lássunk néhány, nem oly régi hazai példát. Azért is érdemes feleleveníteni a történéseket, mert az ember és a társadalom mintha igen feledékeny lenne.
Folyóink, különösen a Tisza és mellékfolyói jelentős árvízveszélyt jelentenek. Régebben is így volt; elég csak Petőfi soraira emlékezni, aki így ír egy reggelen a szelíd folyóról:
„… tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,…”
Eleink a folyó szabályozásába fogtak, nemcsak az árvízmentesítés miatt, hanem egyben – a vízmélység növelésével – a folyami hajózás biztosítása érdekében is, s a XIX. században ennek végére is jutottak. A szabályozás egy közbenső „epizódja” volt a Szeged pusztulását eredményező 1879-es nagy árvíz. Ha ma végignézünk a Tisza nagyvízi medrében, azt láthatjuk, hogy ezrével állnak benne a nyaralók és „szerszámkamrák” (zártkerti épületek), s ezek közül sokban életvitelszerűen laknak (s nem csupán a lakásukat eladni kényszerültek). Még Szeged városában is. S nem feledhetjük, hogy ma bármilyen építménybe be lehet jelentkezni akár állandóra is, legyen az szerszámkamra, nyaraló vagy üdülő. Végiggondoltuk ezt? Vagy direkt keressük a bajt?
A szegedi nagy árvíz egy képeslapon (vizmerce.blog.hu)
Vízmenti településeink régen kissé távolabb épültek a víztől, mert abban csak a halászoknak és az állataikat itató, fürdető állattartóknak volt dolga. S eleink az Alföld „magaslatait” keresték az épületek elhelyezéséhez. Például Kalocsa városa is majd egy méterrel emelkedik ki környezetéből, ugyanis egy dunai „szigeten” épült. (A szabályozásáig a Duna majd harminc kilométer széles területen „bolyongott”, a Duna-menti síknak nevezett területen). Ahol nem volt számottevő magaslat – mint a Bodrog és a Tisza közén meg több helyütt a Felső-Tisza mentén –, ott favázzal épültek a házak, s annak közeit földdel töltötték ki. A ciklikusan érkező árvíz idején a padlásra költöztek, s a víz elvonultával „csak” a földfal részeit kellett pótolni. Kalocsán, amikor a „magaslat” megtelt, azt belakták, a terjeszkedő város házait földfeltöltésekre építették. Sok munkával járt ez s többletköltséggel? Igen, de megérte.
A folyószabályozás után az árvízvédelem egyéniből közösségi felelősséggé vált, s innentől kezdve az építtetők már túlságosan biztonságban érezték magukat, s a vizek mellé teljesen földfalú házakat építettek (vályogtéglából, rakott fallal, vert fallal). Az 1970-es nagy tiszai árvíz során, amely 45 falun söpört végig, Nagygécen (ma Csengersima része) három ház maradt állva: az égetett téglából épült templom és paplak, valamint a bíró ugyanilyen anyagból álló háza.
Nagygéc, 1970. május (ritkanlathatotortenelem.blog.hu)
A társadalom gyakran a rövidtávú sikerben gondolkodik, ezért ahol út és közművek (villany- és vízvezeték) húzódnak, a mellé gyorsan telkeket is osztanak, s azokat beépítik. A patakokon és folyókon a lehető legrövidebb hidak, legkisebb átereszek épülnek, s a meder rendezése után közelebb, mind közelebb épülnek az újabb házsorok. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy pl. Edelény városában minden nagyobb víz idején újra meg újra elönti a folyó a közintézmények egy részét is. A vörösiszap-katasztrófa is sokkal kevesebb áldozatot követelt volna, ha Kolontáron nem építik be a patakon átvezető út mentét egészen a vízpartig, meg, ha Devecseren legalább egy egyszerű gáttal megvédték volna a régen kialakult lakónegyedet. (Arrafelé, a Bakonyban „bástyákat” szokás építeni, azaz kőkerítéseket).
Másutt a domboldalakat kijelölték beépítésre anélkül, hogy a terület felett, a domb- ill. hegyoldalon övárkot létesítettek volna, hogy megvédjék a telkeket, épületeket a lezúduló víztől. Hollóházától Pilisszentlászlóig (és tovább) sorolhatók a példák.
Nem véletlen, hogy hazánkban többnyire nem a hegy- és dombtetőkön épültek a falvak és városok (ami az olaszországi természeti adottságok közepette normális, jó megoldás volt), hanem inkább a völgyekben, a dombok lábánál. Ma már számszerűsíteni tudjuk, hogy ha egy, a síkon épült ház fűtési energiaigénye (egy családi ház esetében ez az összes energiaigény több mint fele) 100 egység, akkor ugyanezé a szeles dombtetőn 200, a napsütötte lejtő alján meg 70. Nem beszélve a magasabban fekvő területek közművesítési, útépítési, tereprendezési többletköltségeiről, amelyek a használat során is fennállnak.
2023 januárjában Észak-Magyarországon a Sajó, az Ipoly, a Tarna, a Zagyva, a Bódva, a Bodrog és a Szuha-patak is kiáradt. A képen Ipolytarnóc, Rákóczi utca. (Facebook)
A félmegoldást nyújtó vízhálózat-fejlesztés is sokhelyütt okozott gondot. A vízhálózat kiépítésekor sok településen megspórolták a szennyvízhálózat kiépítését (általában még a rendszerváltás előtt), ami a későbbiekben komoly gondokat okozott: megemelkedett a talajvíz szintje, a régi házak pincéi használhatatlanná váltak, az épületek falai elvizesedtek. Sok helyen életveszélyes helyzetek álltak elő, elsősorban a löszös területeken, meredekebb településrészeken.
A földtani veszélyekre sem fordítódott elég figyelem. A települések több mint egynegyed részében jelent ez gondot. Gyakran, amikor problémák jelentkeztek, például a földbe, kőzetbe vájt pincék egy része beszakadt, életveszélyessé vált, akkor a kritikus részeket elfalazták, mintha ezzel a gond megszűnt volna. A közterületek és közintézmények alá nyúló régi pincék több mint 400 településen jelentenek veszélyt, bár ezek megoldására 1975-től 2001-ig kormányprogram működött. A gondot a „lakosságcsere” is növelte – a németek kitelepítése, a II. világháború utáni áttelepítések, tulajdonosváltások –, amit tetézett a földek elvétele, a gazdasági erő meggyengítése.
A sor még hosszan folytatható, mert ide tartozik a közterületek, árkok, vízfolyások elhanyagolása, az aprónak tűnő hibák (járda és útsüllyedések) feletti legyintés, a településrészeket elválasztó beépítetlen területek (holtágak, kiserdők, legelők, kertek) megszüntetése (feltöltése) vagy megcsonkítása, a mély fekvésű területek beépítésre való kijelölése…
Pincebeázás (Facebook)
Mit tehetünk?
A feladatok megosztása, a közösségi és állami feladatvállalás esetén is szükséges felelős döntéseket hoznunk. Például, akkor is gondolnunk kell a veszély elhárítására, amikor elméletileg az állam vagy az önkormányzat felelőssége a gond megoldása. A helyben lakók rendelkeznek a legtöbb és legfrissebb információkkal. Ezek alapján lehet jól döntenünk. Egyik barátunk pl. az erdőszélen azt tapasztalta, hogy a domboldalról levezető út eső esetén patakká válik, s a víz – éppen a telkük felett – nem tudja „bevenni a kanyart”. Ezért támfalat épített a telken belül: így a hatalmas esőzéskor megmenekült a házuk – nem tette azt tönkre a lezúduló víz.
Máshol az önkormányzat lábakra állította az új művelődési házat, s így az árvíz „csak” a pillérek közét önti el. Bölcskén a nagyvízi mederben álló hét öreg házat vásárolta meg az önkormányzat, s így az idős lakók biztonságba kerültek. Ez állami támogatással történt, s a lakók reakciói – rosszullét, kórházi kezelés, harag a polgármesterre… – mutatták, hogy nem könnyű feladat a nehézségek megoldása. Másutt néhány domboldalon álló ház bontása, s az oda vezető út megszüntetése jelentette a veszélyelhárítást.
A szegedi Sárga üdülőtelepet nem védi gát. Az itt épült házak nagyrésze – a két halászcsárda kivételével – mind lábakon áll. (szegedma.hu)
A régi, földbe vájt pincék romlásakor nem az elfalazás a megoldás, hanem a tömedékelés vagy a megerősítés. Lényeges, hogy a tulajdonosok jelezzék a problémát és kérjenek segítséget a közösségtől (kiváltképp, ha önállóan képtelen a gondok megoldására). Ha egy járda, út megsüllyed, beszakad, akkor nem megoldás a feltöltés. Előbb fel kell tárni, hogy mi okozza a problémát, s csak annak ismeretében meghatározni a teendőket. A fogorvos se tömi be azonnal a lyukat, hanem előtte eltávolítja a beteg részeket.
Az önkormányzati képviselők felelőssége nagy. Ne jelöljenek ki alkalmatlan területeket beépítésre, még akkor se, ha a tulajdonosoknak (akár önmaguknak is) ez hasznot hozna. Ez az önmérséklet sok későbbi bajt megelőz. Csak így juthatunk társadalmi szempontból előrébb, így lesznek településeink biztonságosabbak, felkészültebbek az éghajlati változásokra.
Esővíz elvezetés
Gyakran egyedül nem oldható meg a probléma (egy telek gazdája építhet gátat/falat a telke határán, de azt megkerüli a víz), össze kell fogni a szomszédokkal. Együtt sokkal többre megyünk, ha másképp nem, akkor együtt kezdeményezhetjük a nagyobb közösség (önkormányzat, állam) segítségét – a szubszidiaritás éppen erről szól. Nem pusztán a problémához legközelebbi döntést jelenti, hanem a felsőbb szintek támogatását is.
Kezdeményezzünk, s fogjunk össze!
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Kezdőkép: Kiskörei MAHART-Bázis, avagy Lábasház