Davos 2021: Gazdaságtörténeti fordulópont?

Kisgyerekként a történelmet az évezredek homályába vesző ősemberekkel, mamutokkal, és fáraókkal azonosítottam. Később a fogalomba már belefért a kalandozó magyarok kora mellett Mátyás király, a francia és az 1848-as forradalom, valamint a nagy földrajzi felfedezések időszaka, zsenge kamaszként pedig kíváncsian füleltem családi és baráti körben az 1956-os drámai eseményekről pusmogó felnőttek, gyakran vitákká fajuló beszélgetéseit. Az 1989. évben induló rendszerváltozás annak ellenére, hogy hatalmas sorsforduló volt a magyarság történelmében, valahogy kimaradt nálam. Fiatal lányként sokkal jobban érdekelt a saját jövőm megalapozása, mint az ellenzéki kerekasztal vagy a taxisblokád indítékai. Az utóbbi tíz-tizenöt évben, a 2007-ben kezdődő pénzügyi válság után kezdtek jobban érdekelni korunk eseményei, kibogozhatatlannak tűnő összefüggései, és sokszor eltűnődtem azon, hogy vajon a mostani évtizedekről mit fognak majd írni a történelemkönyvek száz év múlva.

Eseményekből nincs hiány, de hogy melyiknek mi lesz a jelentősége, és milyen szempontok alapján fogják megítélni, hogy kik lesznek a pozitív és a negatív hősök, azt még megjósolni is nehéz.

Az idei év is izgalmasan indult. 2021. január utolsó hetében került megrendezésre a davosi Világgazdasági Fórum csúcstalálkozója. Akik rendszeresen követik a szervezet tevékenységét, tudják, hogy a rendezvény fókuszában jellemzően a multinacionális világot foglalkoztató legújabb technológiai vívmányok, az egész emberiséget érintő kihívások és a világtrendeket irányító gazdasági és politikai elit nem ritkán ideológiailag túlfűtött társadalmi víziói állnak. Évről évre az előre meghatározott témákról a világ legbefolyásosabb politikusai, üzletemberei, értelmiségiek és tudósok vitatkoznak, és osztják meg tapasztalataikat.

Abban mindenki biztos volt, hogy az idei év központi témája a COVID-19 és annak világgazdaságra gyakorolt hatása lesz.

Azonban nem kevesek meglepetésére Klaus Schwab, a Fórum alapító atyja hónapokkal a rendezvény megnyitója előtt, nagyon éles kritikákat fogalmazott meg a jelenlegi főáramú neoliberális gazdasági modellel szemben:

„a világnak a pandémia után tovább kell lépnie a neoliberalizmusból, mert a szabadpiac a munkások jogait és a gazdasági biztonságot aláásta, felgyorsította a szabályok lebontását, miközben tovább erősítette a globális szereplők monopóliumait…”.

Kemény szavak ezek annak a Világgazdasági Fórumnak az alapítójától, aminek az összejövetelein minden évben a globalizáció legnagyobb nyerteseinek számító neoliberális elit is elég nagy számban képviselteti magát.

Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapító atyja (evangeline-shaw/ unsplash)

De vajon mennyire volt váratlan ez a bejelentés? Mert mi ez, ha nem gazdaságtörténeti fordulat! Vagy legalább is eléggé arra hajaz.

Azt kell, hogy mondjam, közgazdász szemmel az alapító atya véleménye meglepetés is volt, meg nem is. Meglepetés volt annyiban, hogy a gazdasági neoliberalizmust leginkább támogató amerikai demokraták győzelme után mindenre számítottam, csak arra nem, hogy pont Davosban fogják bejelenteni a főáramú gazdasági modell iránti bizalomvesztést. Nem volt meglepetés, ha azt nézem, hogy Klaus Schwab milyen modellt ajánl helyette. Az általa kínált stakeholder capitalism, vagyis az érintettek kapitalizmusa az üzletben érintett négy nagy szereplő összjátékára helyezi a hangsúlyt, vagyis az állam, a vállalatok, a civilek és a nemzetközi közösség együttműködésére. Minden szereplő másban érdekelt és mást képvisel, azonban a köztük fennálló feszültség képes lehet egy új egyensúlyi állapot létrehozására. Hogy miben is érdekeltek?

•         az állam a társadalmi hasznon maximalizálásban, abban, hogy minél szélesebb körnek garantálja a fejlődést;

•         a vállalat a profitmaximalizálásban;

•         a civil társadalom saját választóinak érdekeiért küzd, feladata, hogy értelmet vagy célt adjon tagjainak;

•         a nemzetközi közösség küldetése a béke előmozdítása.

Ez jelentős változás elméleti szinten a jelenlegi shareholder capitalism, vagyis a részvényesek kapitalizmusához képest, ahol a gazdaság főszereplői a részvényesek,

azok közül is a nagyok, akiknek sokkal több lehetőségük van a Föld lakóit érintő, nagy horderejű események befolyásolására, mint a kicsinek.

A problémafelvetés nem új keletű, azonban a jelenlegi járvány felerősítette azokat a hangokat, amelyek szerint a főáramú modell nem képes a COVID okozta gazdasági visszaesés és 2007-es pénzügyi válság után egyre mélyülő társadalmi egyenlőtlenségek hatékony kezelésére. A környezeti krízisről nem is szólva.

2021. január online Világgazdasági Fórum (foter.com)

De vajon ez a bejelentés mit jelent a közeli és a távolabbi jövőnkre nézve? Nem hinném, hogy hirtelen egyik napról a másikra minden megváltozik. Habár a történelem az elhúzódó több évszázados válságra (ld. Római Birodalom) és a viszonylag gyors összeomlásokra (ld. Szovjet Birodalom) egyaránt szolgál példával.

Valójában a nagy rendszerekben bekövetkező drámai változásokat mindig jól érzékelhető válságfolyamat készíti elő, amelyben egyszer csak megjelenik az újdonság, ami képes arra, hogy egy új korszak alapjait lerakja.

Hozzáteszem az érintettek kapitalizmusa modell sem a 2020. év szellemi terméke. Klaus Schwab már 1971-ben megalkotta a vállalatok szintjén az alapkoncepciót, amit a Modern Company Management in Mechanical Engineering c. könyvében mutatott be.

A neoliberális modell a II. világháborút követően erősödött meg annak köszönhetően, hogy soha nem látott hatékonysággal volt képes csökkenteni a szegénységet, a gyerekhalandóságot, az írástudatlanságot, növelte az életminőséget, és a technológiai fejlődésbe gyakorlatilag az egész bolygót bekapcsolta. Azonban legalább 50 éve tudjuk, hogy a fogyasztást istenítő és a technológiai haladást erőltető gazdasági modell ökológiailag fenntarthatatlan. Látjuk a Föld vajúdásából, a szélsőséges időjárás okozta katasztrófák gyakoriságának növekedéséből, a sivatagosodásból, a vízért folytatott nemzetközi konfliktusok szaporodásából, a nagy kultúrák közötti összecsapásokból, hogy valami nagyon nincs rendben. Egyre több jel mutat arra, hogy új típusú együttműködésekre van szükség – mind lokális, mind regionális illetve bolygó-szinten – ahhoz, hogy az egyre mélyülő kríziseket kezelni tudjuk.

Ezek után persze felmerül a kérdés, hogy van-e még remény a dráma végkifejletének tompítására, esetleg megváltoztatására, a történelem kerekének megakasztására, s ha igen, miben bízhatunk mi európaiak, és a fegyverkezési verseny árnyékában miben bízhat az emberiség?  Következő cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.