Egyenlőtlenség álruhában: meritokrácia

A kereszténységet az egyetemes testvériség radikális üzenete mozgatta, így már az ókorban felvette a harcot a szakrális-hierarchikus alapú egyenlőtlenséggel. Az egyenlőség időszakai azonban mindig rövidek voltak és kis közösségekre korlátozódtak, miközben az európai kereszténység története nagyrészt továbbra is az egyenlőtlenségről és a kasztokról szólt.

A kapitalizmus mozgástörvénye aztán megteremtette az egyenlőség és testvériség néhány szigetét az egyenlőtlenség tengerében. A modernitás és felvilágosodás hosszú és lassú kulturális és vallási érési folyamata nyílt harcot indított az egyenlőtlenséggel szemben, utat engedve ezzel a váratlan, rendkívüli és jelentős felfedezések korának. A modern Nyugat ezen csodái a természetes egyenlőtlenség elleni küzdelem eredményei, amit ekkor már nem megváltoztathatatlannak, hanem társadalmi tényezőnek tekintettek.

Egyenlőségre törekvő társadalmak nélkül nem kapcsolódhatott volna be a politikába és a gazdaságba az a sok százezer férfi és nő, a fejlesztők és feltalálók, akik tevékenységükkel megváltoztatták a világot.

És itt nem csupán demokratikus társadalmakról van szó, hiszen az sem minden esetben egalitárius, egyenlőségre irányuló.

Emellett a középkori Európa társadalmi, szellemi és gazdasági szempontból kiemelkedő pillanatai is a városok és kolostorok egyenlőségre törekvő korszakaihoz kötődnek.

A 20. század aztán felgyorsította ezt a küzdelmet. Megteremtette a maga szörnyeit, de alapvető szellemisége hozta létre a jóléti államot, előrelépést hozott a nők oktatása és munkavállalása terén, hozzájárult a gyermekmunka felszámolásához és az iskolakötelezettség létrejöttéhez, valamint lehetővé tette, hogy az idősek nyugdíjba vonulva félretehessék a munkát. Nagy összeget fektetett e közösségi javak megteremtésébe, így akarta eltörölni az egyenlőtlenségeket. Az 1900-as évek második fele sok európai ország számára aranykor volt: növekedett a széleskörű bevonás, az egyenlőség, a jogszerűség, a szabadság, javultak a munkakörülmények és csökkent a szolgaság, a szegénység, a kasztosodás és a kiváltságok szerepe.

De amíg sokan a történelem ezen boldog gazdasági fellendülésének gyümölcseit élveztük, a háttérben a gazdaság, a pénzügy és a politika egyenlőségellenes ellenforradalmat indított, amelyet a multinacionális nagyvállalatok és nemzetközi üzleti iskolák akartak és terveztek el.

Ez nem újszerű, hiszen megmagyarázható a hatás és ellenhatás jelenségével. Van azonban egy alulértékelt újdonsága: mivel a kapitalizmus egyetemes kultuszként jelenik meg, égető szüksége van valamiféle morális legitimitásra, mellyel alaptételeit igazolhatja. És íme:

a kapitalista piacra jellemző természetes egyenlőtlenség, amelyet mindezidáig csökkenteni igyekeztek, egyszer csak erkölcsi normává vált: meritokráciává.

Elég volt megváltoztatni a nevét ahhoz, hogy többé ne rossznak, hanem jónak tekintsék, hiányosság helyett erénynek. A meritokrácia továbbá nem csak egy hangzatosabb név, hanem egy tökéletes megerősítő és gerjesztő mechanizmus, mert a természetes tehetséget nem ajándéknak, hanem érdemnek tekinti, és ezzel igazolja magát. A meritokrácia következtében a természetes egyenlőtlenség jutalmazott jelenség lett társadalmunkban.

A cikk először az Új Város 2017/3. Koldusok és milliárdosok című tematikus számában jelent meg.