Luce Ardente: életünkkel hirdetni a testvériséget

Olvasási idő: 4 perc

Amikor valaki haldoklik, általában a legjobbat adja magából, azt, ami az igazi lénye. „A szív bőségéből szól a száj” – mondja az Evangélium (Lk 6,45). Phra Ajanna Thongrattanathavon, thaiföldi buddhista szerzetes ajkairól pedig a leggyakrabban a testvériség, testvérek szavak hangzanak fel. Mintha olvasta volna Ferenc pápa Fratelli tutti enciklikáját, pedig nem olvasta. Ez a kis termetű, de nagy formátumú és bölcs férfi szíve mélyéig buddhista, de ezzel együtt végtelenül tiszteli Chiara Lubich-ot, a Fokoláre Mozgalom alapítóját, akivel még életében sokszor találkozott.

Jól ismerem Luce Ardentét, és bizton állíthatom, hogy lelkét szeretet és béke járja át, azoknak a békéje, akik kiengesztelődtek önmagukkal és a világgal. Ezért áraszt magából most, a halál közeledtével is kedvességet, mosolyt, nyugalmat és derűt. Rómában ismertem meg őt, nem sokkal az 1995-ös Genfest (a Fokoláre Mozgalom fiataljainak nemzetközi fesztiválja) előtt: nekem kellett fordítanom számára. Röviddel azelőtt tértem vissza Vietnámból, alig pár óra alatt katapultáltam Szaigonból a római Palaeurba, és bizonyos okok miatt úgy éreztem, darabokban van az életem, de Luce Ardente mellett lenni túlsegített minden fájdalmon és fáradtságon.

A Genfest után néhány hetet együtt töltöttünk Loppiánóban, a Fokoláre városkájában, ahol felfedezte, hogy Chiara Lubich ideálja konkrét, megtestesült tapasztalat. Hamarosan személyesen is megismerhette őt Giosi Guella, Chiara egyik első társnőjének temetésén. Phra Ajanna Thongrattanathavont lenyűgözte az alapítónő személyisége. Évtizedekkel később mesélte nekem: „Chiara nem azzal kezdte a beszélgetést, hogy ő egy nagy nemzetközi mozgalom elnöke. Leült mellém nagy nyugodtan, és azt mondta: ön buddhista szerzetes, beszéljen nekem a buddhizmusról.” „Érted, George? – folytatta Luce Ardente – Én a buddhizmusról magyaráztam neki, ő mindenre odafigyelt és kérdéseket tett fel nekem.” „Ötven éve vagyok buddhista szerzetes, de – tette hozzá kis gondolkodás után – máshol nem találkoztam ezzel a fajta a szeretettel, ami mindannyiunkat testvérré tesz.”

Megkérdeztem tőle, miért nevezik őt a Fokoláre mozgalomban Luce Ardentének. „A Chiara mamával (így hívta mindig őt) való találkozásom előtti éjjelen azt álmodtam, hogy új nevet kérek tőle, ahogy ez sok fokolarini szokása volt. Álmomban kezébe vett egy papírlapot és két nevet írt rá, nekem kellett választanom. Azért a Luce Ardentét választottam, mert a buddhizmusban gyakran van szó a fényről. És Chiara arcán is fényt láttam. Chiara szent, különben nem lenne ennyi tanítványa szerte a világon, nem? Ők nem Chiara személyét, hanem magasztos ideálját követik.”

Luce Ardente az egyetemes testvériség tapasztalatára tett szert azon az 1995-ös júniusi délutánon Chiara Lubich-kal, és ezt élte tovább Thaiföldön is. Hány év telt el azóta?

Több mint harminc éve, hogy Luce Ardente hirdeti a szeretetet és a testvériséget, időnként a lincselést kockáztatva: azzal vádolták, hogy egy nőt követ és a keresztényeket.

A templomból is elűzték, ahol élt, és miután 1996-ban Bangkokban találkozott Chiarával, egy másik templomba kellett költöznie. Sok szerzetes nem értette őt. „Mit nyersz ezen?” – kérdezték tőle. „Semmit” – válaszolta. „Én egy magasztos ideált követek, az egyetemes testvériséget.”

Luce Ardente külföldön is ismertté vált: a Fokoláre Mozgalom fiataljai barátkoztak vele, találkozott két pápával (II. János Pállal és Ferenccel); nemzetközi találkozókon szólalt fel Tajvanon, Koreában, a Fülöp-szigeteken; több hazai és külföldi tévécsatorna is meginterjúvolta.

Voltak tehát meg nem értések a saját szerzetestársai részéről. De más, szabadabb, lelki valóságokra nyitott buddhisták követték őt és megértették. Köztük volt Phra Ajan Thong Szirimangalo (1923–2019) nagymester is, aki a királyi ház lelki vezetője és nemzetközi hírű vipasszana meditáció-mester volt. Ő mindig megvédte Luce Ardentét a kritikáktól, és menedéket jelentett számára. Nem csoda, hogy Luce Ardente, amikor csak lehetett, pár napot Csomthongban, a Nagymester templomában töltött, hogy feltöltődjék. Láttam és csodáltam őket ott együtt: apa és fia, mester és tanítványa, útitársak és igaz barátok voltak.

A napokban néhány fokolarini és Bangkok emeritus érseke, Kriangszak Kovitvanit Ferenc bíboros együtt látogattuk meg Luce Ardentét a kórházban. Azt mondta nekünk: „Ha élne a Nagymester, jobban lennék, lenne erőm, de – fordult a bíboroshoz – te eljöttél hozzám meglátogatni és elhoztad a keresztény szeretetet, ma a kereszténység és a buddhizmus találkozott és máris jobban érzem magam.” Az állami kórházban történt ez, és az emberek csodálkozva figyelték ezt a két oly különböző embert, ahogy beszélgetésüket jelentőségteljes csendek tarkítják. Én közben a szobája előtt kiakasztott fényképeket nézegettem: egy II. János Pál pápával közös kép Manilában, 1995-ből, egy másik néhány évvel ezelőttről a legfőbb pátriárkával, és még további képek és tárgyak, melyek a vallásközi párbeszédről tanúskodnak.

A most már csont és bőr Luce Ardente ma is testvériségről beszél a tekintetével, a gesztusaival, lassú, megfontolt szavaival. Egy nagyon beteg, de békés ember megnyilvánulásai ezek.

Eljöttünk és vissza is fogunk térni, mert Isten embere készül kihunyni, a vallásközi párbeszéd apostola, „Chiara mama fia”, ahogy még ma is meghatározza önmagát, egy ember, aki szerette és terjesztette az egyetemes testvériséget: egy buddhista szerzetes, aki rátalált arra a szeretetre, amivel korábban nem találkozott, ahogy ezt sok éve ismételgeti.

Köszönjük, Luce Ardente, hogy a párbeszéd fénye vagy a világunkat uraló éjszakában!

_{(A cikkben a keleti nevek magyar helyesírásához igazodva írtuk át a thai tulajdonneveket – a szerk.)}