Európa egysége biztosítja a világ békéjét. Igino Giordani tanítása

_{Az Európai Unió zászlaját többek között az égben megkoronázott Mária képe ihlette, a csillagok szimbolizálják a koronáját, a kék pedig hagyományosan a Szűzanya színe}

Ferenc pápa március 20-i általános audienciáján elhangzott szavai erőteljesen hatottak rám: „Az okos ember tudja, hogyan kell ápolni a múlt emlékét, nem azért, mert fél a jövőtől, hanem mert tudja, hogy a hagyomány a bölcsesség öröksége. Az élet a régi és az új dolgok folyamatos átfedéseként valósul meg, és nem szerencsés, ha mindig úgy gondoljuk, hogy a világ velünk kezdődik, hogy a problémákat a semmiből kell megoldanunk.”

Ma, amikor a választások közeledtével oly sok kérdés merül fel bennünk Európával kapcsolatban, kötelességemnek érzem, hogy a 20. század egyik vezető alakjához forduljak, aki kora társadalmi és kulturális harcának élvonalában volt, és határozott véleménnyel rendelkezett Európáról is; ez a személy pedig nem más, mint Igino Giordani (1894, Tivoli – 1980, Rocca di Papa).

Igino Giordani a béke állhatatos védelmezője és a demokrácia bástyája volt a tomboló fasizmus idején. Elkötelezett világi katolikusként előre látta és megálmodta a világiak új szerepét az egyházban. Az árral szemben haladva lelkesen és bátran csatlakozott az újonnan alakult Fokoláre Mozgalomhoz. Íróként, újságíróként és politikusként dolgozott (először az Olasz Köztársaság alkotmányozó gyűlésében, majd 1953-ig parlamenti képviselő volt). Az ökumenizmus és a patrológia (szerk.: az ókori keresztény egyházatyákkal foglalkozó hittudományi ág) zászlóvivője volt, a Fokoláre Mozgalom társalapítója, tehát mindenképpen sokoldalú személyiség, aki kulturális, politikai, egyházi és társadalmi szinten is prófétai távlatokat nyit előttünk.

Igino Giordani Európáról való gondolkodása több mérföldkövön keresztül bontakozik ki.

1924-et írunk: a harmincas évei elején járó Igino Giordani kiadta első könyvét az Olasz Néppárt külpolitikájáról, amelyben kifejezte az Európai Egyesült Államokhoz fűzött reményét, amely a népek nemzetközi szolidaritásának első lépése lehetne. Az Európáról való gondolkodása tehát határokon átívelő távlatok felé nyílt ki.

„Az Európai Egyesült Államok mindaddig nem valósul meg, amíg Európa a nacionalizmus terhe alatt gyötrődik. Az Európai Egyesült Államok és a nacionalizmus két egymást kizáró fogalom.

[…] Az egység azon elkerülhetetlen gazdasági körülmények miatt fog megszületni, amely miatt egyetlen ország sem maradhat fenn egyedül, és amely miatt minden emberi élet szorosan kapcsolódik a többihez. Az egység a béke iránt általánosan érzett vágy eredménye lesz; és konkrét formát ölt majd a kereszténység megvalósulásaként, amelynek értékei újra felvirágoznak, amikor világossá válik, hogy mily nagy szükség van rájuk. A saját hazánk szeretete nem jelenti a másik hazájának gyűlöletét.” […]^[1]

Igino Giordani európaiságának határozott pontjai egyre inkább körvonalazódnak: a nacionalizmus legyőzése, és a gazdasági és politikai szükségszerűség által vezérelt egység felé való elmozdulás, amelyet a katolicizmus – az egyetlen erre képes erő – is támogat.

Ha előreugrunk húsz évet 1947-ig, az Il Popolo című olasz lapban közölt írásában Giordani támogatja Churchill javaslatát az „egyesült Európa nagy tervéről”, és emlékezteti az olvasókat arra, hogy Victor Hugo már 1871-ben sürgette az „Európai Egyesült Államok, vagyis egy kontinentális szövetségi állam” létrehozását.

„Ki lehetne, ki kellene jutnunk a lassú öngyilkosság eme abszurd helyzetéből, amelyben a békére való egyetlen kilátásunkat az biztosítja, ha szigorúan őrködünk az atombomba, vagyis a válogatás nélküli pusztítás titokzatos fegyvere fölött. […] Pedig elég lenne egy pillanat, egy gesztus, hogy véget vessünk ennek a helyzetnek: elég lenne egyesülnünk, egységben élnünk, ahelyett, hogy elpusztulnánk, mert képtelenek voltunk az egységre. […] Ki kell alakítanunk az európaiság tudatát, hogy a francia, az olasz, a német stb. állampolgár is európainak érezze magát: és azonnal fel kell állítanunk egy Európa Tanácsot, amely felszámolja a kereskedelmi akadályokat és megszervezi az államok közötti gazdasági összhangot a kontinens gazdasági egységének érdekében.”^[2]

_{Igino Giordani fiatalok körében}

1950-ben tagja lett a strasbourgi Európa Tanácsnak; a La Via című lapban pedig Európa vagy egyesül, vagy elpusztul^[3] címmel írt cikket, amelyben méltatta a különböző pártokhoz tartozó katolikusok, protestánsok és ortodoxok által közösen összeállított Cartel chrétien-t (keresztény chartát), amelynek célja a keresztény értékek szerepének felidézése volt Európa történelmi eseményeiben. A kereszténység az (és itt észre kell vennünk, hogy már nem csak a katolicizmusról, hanem az egész kereszténységről beszél, és az ökumenizmuson keresztül a keresztény egységre törekszik), amely „lelket, a lélek leheletét adja a közös európai építkezésnek”. Egy másik cikke is megjelent a La Via-ban Elkezdünk európaiul beszélni^[4] címmel, amelyben örömét fejezi ki, amiért Adenauer csatlakozott Schuman és De Gasperi kezdeményezéséhez az Európai Közösség megalapításában („ők hárman mind keresztények” – hangsúlyozza).

1961-ben Az egyesült Európa küldetése címmel adott ki egy fontos esszét a Fides című lapban, amelyben újjáélesztette a „keresztény egyetemesség” gondolatát.

„Az egyesült Európa egy újabb lépés az egyesült világ felé. […]

A társadalmi igazságosság a lelki és anyagi javak azon közösségét jelenti, amelyet a keresztény felfogás – mely szerint minden ember egyazon Atya gyermeke és egyenlő értékkel rendelkezik –, […] a béke, a jólét és a szabadság érdekében szorgalmaz és ösztönöz. […]

Európában annyi a harag, hogy olyanná vált, mint egy robbanóanyag-raktár […]. Ki vállalhatná magára a »megbékélés szolgálatát«? A kereszténység. […] Európa etikai egységét a kereszténységnek kell újjáépítenie. Ezen a vágyon osztoznak a katolikusok, a protestánsok és az ortodoxok, de egyetértenek vele az izraeliták, a próféták örökösei; valamint a muszlimok is a Korán írásaival együtt. Ha a kereszténység veszi magára ezt a szerepet, és a földrészünket a szeretet vezérli a halálos fegyverekkel szemben […], akkor Európa képes lesz visszaszerezni a civilizáció ösztönzőjeként betöltött szerepét, ha nem is a megtermelt áruk, fegyverek és pénz viszonylatában, de a szellemiség vezető erejeként mindenképp. Így ismét a művészet, a filozófia és a tudomány központjává válhat: az erkölcsi és szellemi energiák bölcsője lehet az egész emberiség számára; folytatva és finomítva történelmi küldetését. […]

Európa egysége fogja biztosítani a békét saját maga és a világ számára: úgy, ahogyan a megosztottsága okozott eddig háborút népei és az egész emberiség életében. Az európai béke tehát megkönnyíti majd a világ egyesülését is, amely az értelem és a szeretet legfőbb eszménye”.^[5]

Az 1970-es években Igino Giordani rendszeresen írt a Città Nuovába (az Új Város olasz testvérlapjába), és két cikkében különösen is megjelent régóta vallott európaisága. Ezeknek a címe Európa gyökerei^[6] és Az egyesült Európa^[7]. Kidolgozta elméletét „a kereszténység spirituális hatásáról kontinensünk egyesülési folyamatában”, és rámutatott arra a veszélyre, ha az egyesülés csak „közös bürokráciára” és kizárólag gazdasági és politikai tényezőkre korlátozódik. Sürgette azoknak az értékeknek az ismételt felfedezését, amelyek „lelket adnak Európának” és élő, békés kontinenssé teszik.

A keresztény egység tehát a népek egyetemes egységének kovásza.

Igino Giordani látókörének az egyetemes testvériségre való kiszélesedésében – amelyben Európából indul ki az egység és az egész világot átöleli – észrevehetjük Chiara Lubich egységen alapuló karizmájának hatását. 1948-ban találkoztak, és Giordani, akinek a gondolkodásmódjában már korábban is megjelent ez a vágy, még inkább elkötelezi magát az egyetemes egység eszméjéért, és eltölti az a bizonyosság, hogy az egység egy napon megvalósul.

Igino Giordani 1947-es jóslata, miszerint az Európai Egyesült Államokból születhet meg az egyetemes testvériség, egyre erősödik: a népek közötti békét egyre többen tekintik megállíthatatlan folyamatnak, amelyet az egység határoz meg, lelke keresztény, és az ökumenikus párbeszéd is támogatja.

Giordani gondolata véleményem szerint erősen egybecseng Zuppi bíboros nemrégiben tett nyilatkozatával: „Európa államainak és népeinek, valamint maguknak az Európai Unió intézményeinek is újra fel kell fedezniük eredeti hivatásukat, és a nemzetközi kapcsolatokat az együttműködésre kell alapozniuk. Ahogyan Robert Schuman az 1950. május 9-i nyilatkozatában megfogalmazta, »Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség«.”^[8]

Ma is igen aktuális kihívások ezek.

^{[1] Igino Giordani, „Il Papato romano e gli Stati Uniti d’Europa” (A római pápaság és az Európai Egyesült Államok). Parte Guelfa, I (1925), 4. szám, 1–3. oldal
[2] Igino Giordani, „Gli Stati uniti d’Europa” (Az Európai Egyesült Államok). Il Popolo, 1947. január 7.
[3] Igino Giordani, „O l’Europa s’unisce o l’Europa perisce” (Európa vagy egyesül, vagy elpusztul). La Via, 1950. december 2.
[4] Igino Giordani, „Si comincia a parlare europeo” (Elkezdtünk európaiul beszélni). La Via, 1952. szeptember 20.
[5] Igino Giordani, La missione dell’Europa unita” (Az egyesült Európa küldetése). Fides 61 (1961), 5. szám, 129–134. oldal
[6] Igino Giordani, Le radici dell’Europa (Európa gyökerei). Città Nuova, 1972. március 10.
[7] Igino Giordani, L’Europa una (Az egyesült Európa). Città Nuova, 1977. július 25.
[8] https://www.chiesacattolica.it/il-codice-di-camaldoli-la-prolusione-del-card-zuppi/}