Európa-nap: béke és egység

A Schuman-nyilatkozatként ismert dokumentumra Franciaországon és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt. 1951 áprilisában írták alá az első Szén- és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként szokás emlegetni.

„Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni.

Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.

Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét.” – olvashatjuk a Schuman-nyilatkozatban. A második világháború befejezése után öt évvel született terv első mondata türelemre és a fokozatosságra int, a második az újjáépítés során a konkrét szeretet-tettek fontosságára, a harmadik pedig az ezen értékekből (türelem, szeretet, szolidaritás) fakadó összefogás fontosságára hívja fel a figyelmet. Nem véletlenül. A francia politikus pontosan tudta, hogy az azonnali és gyökeres változást ígérő, szélsőséges ideológiák (nácizmus, kommunizmus) mennyi tragédiát okoztak a korábbi évtizedekben.

1951-ben, hat évvel a második világháború befejezése után Hannah Arendt német filozófus A totalitarizmus gyökerei című művében arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként fordulhatott elő a huszadik században az, hogy ártatlanok milliói tűnnek el haláltáborokban csupán a származásuk, társadalmi hovatartozásuk okán. Mindez Európában, az emberi civilizáció bölcsőjében. Auschwitz és a gulág: ugyanannak a borzalomnak, a megfélemlítésre, gyűlöletkeltésre és terrorra építő totalitárius rendszernek a két arca. Érthető a fájdalom a lágerek túlélőinek beszámolói után, ahogy érthető a mű végkicsengésének pesszimizmusa is.

„Európát nem lehet egy csapásra felépíteni” – írta Robert Schuman. Biztos fogódzókra volt szükség a világháborúk pusztítása után.

Az egyéni életünkben is, amikor mélyen vagyunk, stabil pontokat keresünk. Így van a közösségek esetében is, és így volt ezzel az a három államférfi is, akik az európai egység alapjait rakták le az 1950-es években. Mi volt az a cement, ami összefogta a darabjaira hullott és újjáépítésre váró épület elemeit? Európa újraegyesítését három kereszténydemokrata politikusnak, a már említett francia Robert Schumannak, Konrad Adenauer német kancellárnak és Alcide De Gasperi olasz kormányfőnek köszönhetjük. Őket az európai integráció alapító atyái közt tartjuk számon.

A Schuman-terv folytatása volt az 1958-ban hatályba lépett nemzetközi szerződés, mely létrehozta az Európai Unió alapját: az Európai Gazdasági Közösséget. Hannah Arendt pesszimizmusa érthető volt, de az újjáépítéshez a kereszténységből fakadó derű elengedhetetlennek bizonyult. A keresztény ember a szenvedésben is képes meglátni az értéket: Krisztus szenvedését, majd kereszthalálát a feltámadás követte.

Európa 1945-ben halott volt, még a győztes országok is romokban hevertek.

A feltámadáshoz a múlttal való őszinte szembenézésre, kölcsönös megbocsátásra, párbeszédre és biztos alapokra, szilárd értékrendre volt szükség. A francia-német megbékélés a keresztény megbocsájtás nélkül elképzelhetetlen lett volna. A két ellenséges nép közötti kiengesztelődés csúcspontja volt a Schuman-terv.

Elsőéves történész hallgatóként az egyik első vizsgámra Szűcs Jenő munkáját (Vázlat Európa három történeti régiójáról) kellett elolvasnunk. Ebben Szűcs Európát nem egy homogén, osztatlan egészként írja le, hanem három régióból álló halmazként. Ebben a háromosztatú rendszerben (Nyugat-, Kelet- és Közép-Európa) a nyugat és kelet közé szorult közép-kelet-európainak nevezett régió áll, mely a cseh, lengyel és a magyar királysággal azonos. Inkább a nyugatihoz áll közelebb, mivel görög-római, keresztény és latin nyelvű hagyomány jellemzi, ugyanúgy, mint a nyugati országokat, de a történései kelet-európai közegben játszódtak le. Ez a történelmi esszé Európa sokféleségét mutatta meg nekem.

A jelenkorban Európa kétféleképpen jutott el az egységhez: erőből, a diktatúrák révén – a nácizmus szinte az egész kontinenst egyesítette, míg a kommunizmus „csak” a keleti felét. Robert Schumanék más utat választottak: a diktatúrák pusztítása után egy olyan Európa alapjait rakták le, melyet a sokféleségből fakadó egység (nemzetek Európája), az emberi méltóság tisztelete és a szolidaritás jellemez.

„Európát nem lehet egy csapásra felépíteni.” – írta Robert Schuman, türelemre, megértésre, a hagyományok tiszteletére is utalva.

A nyugat és kelet közé szorult Közép-Európa kiáll a hagyományos értékek (család, nemzet, kereszténység) mellett. A házasságról a kontinensen még sokan azt gondolják/gondoljuk, hogy ez biblikus és tudományos alapon is egy férfi és egy nő szövetsége. Közép-Európa a másik kulcskérdésről, a migrációról is jóval óvatosabb választ fogalmaz meg (a történelmi tapasztalatok – tatár, török, majd orosz hódítás – okán).

Európát múltja és keresztény kultúrája épp a sokféleségből fakadó egységre taníthatja meg.

„Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.” – írta Schuman, ez lehet az összefogás alapja. Konkrét szeretet-tettek nélkül, egymás meghallgatása, megbecsülése nélkül ez nem fog menni. Nem véletlenül írta Robert Schuman másutt: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. A feladat adott: legyünk képesek a párbeszédre, a kiengesztelődésre és a keresztény értékek mentén történő együttműködésre!

Magunkénak érezzük a Fokoláre Mozgalom Együtt Európáért kezdeményezésének (1999) céljait: ebben az egyes emberek és a különböző népek közt az elfogadást, egymás megismerését, a kölcsönös kiengesztelődést és egymás megbecsülését tűzték ki célul. Az Együtt Európáért az emberiség javára szeretné kamatoztatni a közösségek és a mozgalmak karizmáit, tenni akar a békéért, a családért, az élet és a teremtett világ védelméért, a szegényekkel való szolidaritásért, és az európai kontinensen a testvériségért.