Faültetéstől az óceántisztításig – hol járnak a nagy környezetvédő projektek?

A rekordot döntő rekkenő nyári hőségek után talán egyre több ember kezdi érzékelni a klímaváltozás és globális felmelegedés közvetlen hatását a saját bőrén is jelentkező verejtékcseppek formájában. Ezért is rendkívül aktuális minden olyan természetvédelmi, környezetvédelmi projekt, amely a most már nagyon is kézzel tapintható veszélyek ellen küzd a világ több pontján.

faultetestol-az-oceantisztitasig

A nagyszabású kezdeményezések közül a Mossy Earth és a The Ocean Cleanup elnevezésűekről már hírt adtunk korábban. Hol tartanak jelenleg és mi a jövőképük?Mindkét kezdeményezés néhány lelkes, tenni vágyó ember ötletéből született, és azóta világméretű anyagi támogatást tudhat maga mögött – a nagyvállalatokon kívül sok, egyszerű civil adományoz rendszeresen a természet helyreállítására és az óceánok megtisztítására. Nemzetközi csapat, számos önkéntes és fizetett munkatárs tevékenykedik azóta – gyakran szeretteiktől távol – a környezetünkért, és konkrétan az emberiség jövőjéért.

 

 

 

 

A Mossy Earth („Mohos Föld”) elnevezésű kezdeményezést Matt Davies és Duarte de Zoeten alapították, hogy szárazon és víz alatt egyaránt többféle munkálatokon dolgozzanak, amelyek egy-egy lokális, konkrét helyszínt céloznak meg a biodiverzitás és az ökoszisztéma gyógyítása érdekében. Két éve számoltunk be Izlandon végzett erdőtelepítő akciójukról, amely során az eltűnt, ősi erdőket igyekeznek visszaállítani a kősivataggá változott tájakon. Számos más helyszínen dolgoznak azóta is: Portugáliában egy felhagyott kőfejtőből alakítanak ki biodiverz tóvilágot, a szlovák–magyar határon újra elárasztott, dunai szigeten növő erdőbe visszatért az őshonos vízi és vízparti élővilág, Skóciában pedig a visszatelepített hódok segítségével állítják helyre az ember által okozott természeti károkat.

 

 

Nagy áttörést jelentett, amikor a Mossy Earth munkatársai tavaly 185 000 dollárért megvásároltak egy 194 hektáros területet Amazónia ecuadori részén, a Yasuní-erdőben. Ez a félig vadon, részben kakaóbab-ültetvénynek, részben tehénlegelőnek használt terület most arra vár, hogy a Mossy Earth csapata visszaadhassa a természetnek. A „telek” egy részén valaha kávéültetvény terpeszkedett, ezt azóta az esőerdő visszahódította; déli határát pedig az Amazonasz egy mellékfolyója adja. A vásárlással a „visszavadítás” mellett az aranybányászattól, favágástól és olajkitermeléstől is szeretnék megóvni a területet. A régió élővilágát érő veszélyek nemcsak a természetre, hanem az őslakos indiánokra is fenyegetést jelentenek.

A projekt két főgondnoka a helyi őslakos Fredy Gualinga, és Szlovákiából érkezett Adriana Brossmannová biológus, akik lelkesen és lelkiismeretesen vetették szárnyaik alá a Yasuní-erdő „kis” darabkáját, és három hónapos megfeszített munkával sikerült nyélbe ütniük az adásvételt. Rendkívül sokszínű és fontos ez a „telek”: itt jelen van ugyanis több olyan feltétel, amely ökológiai szempontból Amazónia egyik legértékesebb földdarabjává teszi e vidéket. Az Andok és az Amazonasz-folyó találkozási pontján a kétéltűek, szárnyas hüllők (vagyis madarak), emlősök és a növényvilág ebben a zónában a leggazdagabb az egész dél-amerikai kontinensen. Most szeptemberben újabb 15 hektárnyi föld vásárlása után 2025. januárjában indítják el önkéntes és madárfigyelő programjukat.

 

A Yasuní-erdő egy szelete Ecuardoban, amely a Mossy Earth tulajdonában áll (fotó: Mossy Earth)

 

A Mossy Earth azért is egy remek kezdeményezés, mert nem csupán az állat- és növényvilágra, hanem azok emberre gyakorolt hatását is hangsúlyozzák, és a helyi lakosokat felelősen bevonva igyekeznek változást elérni az adott környezetben.

 

Tavaly nyár óta sokat haladt előre a Föld vizeinek tisztítása. A The Ocean Cleanup („Az óceán-nagytakarítás”), amely abból indult, hogy egy fiatal holland srác mert nagyot álmodni az óceánok védelme érdekében, nemcsak a tengereket, hanem a beléjük ömlő mintegy 1000, műanyaggal és egyéb úszó hulladékkal szennyezett folyót vett célba.

„Hat évvel ezelőtt hajóztunk át a napsütötte Golden Gate-híd alatt, hogy fölépítsük a technológiát, amellyel megtisztíthatjuk az óceánt, és most műanyaghalmokkal a fedélzeten térünk vissza” – kezdte meg beszámolóját Boyan Slat San Franciscóban idén szeptember 6-án, amelyben arról számoltak be, hol tart a nagytakarítás, és pontosan milyen erőfeszítésbe kerül az Óriás Hulladéksziget eltüntetése.

 

Boyan Slat a The Ocean Cleanup sajtótájékoztatóján 2024. szeptember 6-án San Franciscóban (fotó: The Ocean Cleanup)

 

A durván Kalifornia és Hawaii között elterülő, többezer kilométer átmérőjű zónában kumulálódik a legnagyobb hulladékmennyiség a Földön (a hiedelmekkel ellentétben nem egy összefüggő szigetről van szó), több mint 90 000 tonnányi műanyag. Az egyetlen módja tehát az óceán megszabadításának az, ha kihalásszuk a műanyagot, és megállítjuk a plasztik-folyamok bejutását a folyókon keresztül.

Bár az óceánban lebegő műanyag többsége nagyméretű, idővel ezek szétaprózódnak, a mikroműanyag pedig a táplálékláncba bekerülve végül az emberi szervezetben végzi.

Nem is gondolnánk tehát, milyen veszélyes ránk nézve is a vizeinkben ázó műanyag…

Boyan Slat csapata többszöri kudarcok árán, több műanyagtisztító-berendezési széria után jutott odáig, hogy csak az elmúlt egy évben is rekordot döntött a befogott és szétszortírozott műanyag mennyisége. A 3. szériás óceántisztító-berendezés indulásától kezdve már 450 tonnányi szemetet sikerült kihalászniuk mintegy 17 000 négyzetkilométernyi területet átfésülve. Ez mindössze 0,5%-a az Óriás Hulladékszigetnek.

 

 

Az elmúlt 12 hónap alatt bebizonyosodott, hogy még tíz év és 7,5 milliárd dollár szükséges hozzá, hogy az Óriás Hulladékszigetet eltüntessék – a vállalkozás azonban immár korántsem lehetetlen! Az Ocean Cleanup vállalkozás most minden erejével azon lesz, hogy a hatékonyságukat növelve mindössze 5 év alatt, 4 milliárd dollárból is ki tudják hozni ugyanazt az eredményt.

 

Az emberiség számára tehát egyetlen út maradt: föl kell számolnunk az óceánban úszó műanyagot. Sok teendőnk közül pedig fontos, hogy helyre tudjuk állítani a sérült ökoszisztémákat, az ember által a természeten okozott sebeket. E két projekt nincs egyedül, számos kisebb léptékű kezdeményezés született már szerte a világon, de tisztában kell lennünk vele: mi is segíthetjük a munkájukat a saját kis részünkkel.

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: nyitókép: Új Város Online + Mossy Earth + Ocean Cleanup; belül:mossy.earth, The Ocean Cleanup/Youtube

Legújabb könyveink: