Ferenc pápa: mérleg 10 év elteltével

^{A pápák arcképei a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában – VI. Pállal kezdve (Prokopp Katalin)}

Tőzsér Endre – piarista szerzetes, a pápai szövegek fordítója a Magyar Kurírnál:

Megválasztása napjától kezdve nagyon közel áll hozzám Ferenc pápa. Talán még sosem volt ilyen jó pápája az egyháznak.

Jézusi pápának nevezem egyrészt, mert Jézushoz hasonló szeretettel bánik mindenkivel, másrészt, mert tanításában világos tanújelét adja annak, hogy nagyon érti a „kereszténységet”, a jézusiságot: Jézus nem egy új vallási tanítást hozott, hanem evangéliumot, örömhírt minden embernek és a teljes embernek. Gyakran elhangzik a méltatlankodás, hogy a pápa miért nem csak vallási dolgokról beszél.

De hisz Jézus óta nincs profán téma, hanem minden, ami az emberrel kapcsolatos, az a kereszténységhez, a hithez tartozik.

Jézus az egész embert gyógyítja, az egész embernek és minden embernek a boldogulását kívánja segíteni. Ezért beszél a pápa a teremtett világnak egy átfogó, teljes körű ökológia megteremtése általi megőrzésének szükségességéről, a szegények első helyre helyezéséről, a migránsok befogadásáról és integrálásáról, a nők megbecsüléséről és a döntési folyamatokba való bevonásáról, a kiselejtezés kultúrájával szemben az egyetemes testvériség építéséről, és még sorolhatnánk.

^{Az új pápa először lép a nyilvánosság elé 2013. március 13-án (Wikimedia Commons)}

Ferenc önazonos pápa: életének évtizedei alatt kialakult emberi alkatát, bölcsességét pápaságába is továbbvitte, érezte, hogy az Úr épp az ő alkatának erősségeivel kívánja alakítani az egyházat. Nem igaz, hogy ő nem teológuspápa. Teológiája különösen mély, épp azért, mert az emberekkel való közvetlen, lelkipásztori kapcsolatból forrásozik. Egyből nekifogott annak, hogy – miként a bíborosok a konklávé előtt szorgalmazták – az egyház legfelső szintjén is evangéliumi szegénységet, működésmódot teremtsen meg, azaz megreformálja a római kúriát. Tette ezt a rá jellemző – olykor lassúnak tűnő – türelemmel, meghallgatással, hogy egy kiforrott új kúriaképnek és rendszernek adjon életet. A bíborosokat is evangelizálja.

Ferenc a „kicsinyek” pápája: minden szempontból – Jézushoz hasonlóan – a legkisebbekhez fordul, csak hogy egyet említsek: igyekszik a legkisebb, legjelentéktelenebb, leginkább megerősítésre szoruló országok keresztényeit meglátogatni.

Teljesen világosan VI. Pál pápa irányvonalához kapcsolódik. Ferenc pápát megelőzően VI. Pál volt az egyetlen, aki önálló dokumentumot (apostoli buzdítást) szentelt az örömnek (Gaudete in Domino, 1975), Ferenc pápának pedig majdhogynem az összes megnyilatkozása az örömről szól (kezdve az Evangelii gaudiummal). VI. Pálhoz visszanyúlva a II. vatikáni zsinat által kívánt megújulását kívánja továbbvinni.

Végül nyitott, tanulásra képes pápának látom: több területen is árnyaltabbá vált az állásfoglalása. Példának okáért: kezdetben csak a migránsok befogadásáról beszélt, azután már egy kiforrottabb, négy igével leírható programról: befogadás, védelmezés, integrálás, támogatás.

Egy igazán jó kereszténynek, hiteles embernek, kiváló tanúságtevőnek, csodálatos példaképnek tartom őt.

Tőzsér Endre

^{Ferenc pápa szakadó esőben köszönti a híveket Palóban, a Fülöp-szigeteken, 2015-ben (Wikimedia Commons)}

Massimo Borghesi – Morálfilozófia tanár a Perugiai Egyetemen. Számos könyv szerzője. Köztük a több nyelven megjelent „Jorge Mario Bergoglio. Egy intellektuális életrajz” (Jaca Book, 2017), „Ferenc. Egy egyház az ideológia, a teológiai konzervativizmus és a „tábori kórház” között (Jaca Book, 2021):

2001. szeptember 11-e óta egyre többször tapasztaljuk, hogy a vallást arra használják, hogy emberek és népek, a Nyugat és az iszlám közötti háborúkat igazoljanak vele. Ma az orosz és az ukrán ortodoxia között. A poszt-szekuláris világunkban a konfliktusok politikai-vallási jelleget öltenek. Benedek pápa regensburgi beszédében és Ferenc pápa is hevesen kritizálták a vallás és háború közötti jegyességet. A szekularizációval szemben, amit a liberális baloldal teljesen kritikátlanul propagál, és amely nem veszi figyelembe a szociális dimenziót, előretör egy konzervatív reakció, amely viszont hatalmi eszközként használja a vallást. Benedek és Ferenc is a keresztények történelmi felelősségét hangsúlyozták, és Ferenc ma is ezt teszi, miszerint kötelességük megkülönböztetni a hitet annak mellékes értelmezéseitől.

Bergoglio pápa a népi mozgalmak és a pueblo fiel (‘a hívő nép’) központi jelentőségét hangsúlyozza.

Nála a pueblo fiel fogalma a hívő, keresztény népre utal. Ez igencsak jelen van Latin-Amerikában, de mi itt Európában, nehezen tudjuk értelmezni. Nálunk a szekularizációs folyamatok éppúgy érintik a nagy tömegeket mint az elitet. Ebben az értelemben a hitet érő kihívás még radikálisabb Nyugaton. Ferenc egyértelműen egy zsinati pápa, és pápaságát csak a Vatikáni Zsinatból kiindulva lehet értelmezni, ő azt szeretné előmozdítani az egyházban ma fújó konzervatív ellenszélben. De nem mondanám, hogy a “fordulat” pápája. Az utóbbi hatvan év minden pápája tulajdonképpen más stílusban és formában, de a zsinat szellemét képviselték.

Ebből a nézőpontból mi a válasz arra, ha valaki a nyugati egyház hanyatlásáról beszél? Nem védett helyekre kell visszahúzódnunk, hanem emberileg is hiteles módon tanúságot tenni a keresztény újdonságról ebben a mai világban, amelynek halvány sejtelme sincs a hitről és a keresztény hagyományról. Ehhez olyan élettapasztalatokra van szükség, melyek nyitott szellemű, nem integralista egyházi közösségekben születnek. Olyan képzési folyamatokat igényel, melyek ebben az összetett világban képesek iránymutatást adni. Ez a mai világ nagyon más, mint amilyennek a hatvanas években képzeltük, hogy lesz.

Massimo Borghesi

^{Ferenc pápa kazahsztáni látogatása során, 2022-ben (Wikimedia Commons)}

Aranyi Krisztina – a (volt) Balassi Intézet nyugdíjas oktatója, a Fokoláre mozgalomban Isten önkéntese:

Ferenc pápa mintha pápasága első pillanatától személyes kapcsolatot ápolna velem. Ahogy a közvetítésekből látom, katolikusok millióval tesz hasonlóan, és mindenféle hitű, meggyőződésű emberrel. Nem is rejti véka alá, mennyire fontosnak tartja ezt.

Többé-kevésbé sokan érezzük nem egyszer, hogy Jézus személyes kapcsolatban van velünk, ebből merít Ferenc pápa is. Hálás vagyok neki, hogy rendre a lelkünkre beszél a közvetítéseken keresztül, s reméljük rövidesen a találkozásainkon is így lesz itt Budapesten.

Majd egy hónappal ezelőtt világnapjuk alkalmából találkozott a Ritka Betegségek Szövetségének képviselőivel. Ugyan hozzájuk szólt, de úgy éreztem, szavai hozzám is szólnak. Nem először hatoltak szívembe a szenvedéssel, főként a betegségekkel kapcsolatos gondolatai. Szintén hozzájuk fordulva néhány évvel ezelőtt többek között kiemelte:

„A betegség negatív oldalával tisztában vagyunk, mert az a mindennapi valóság. De ez a név azt jelzi, hogy ti látjátok a pozitívumot: azt, hogy minden emberi élet egyedi, és hogy az élet a ritka betegségek esetében is mindenekelőtt élet. Ez a pozitív szemlélet tipikus csodája a szeretetnek.

A szeretet művel ilyet, képes meglátni a jót, még a legnehezebb esetben is, képes megőrizni a kicsi lángot a sötét éjszakában…

Ez a szeretet egy másik csodát is művel, mert segít másokat abban, hogy nyitottak maradjanak, hogy meg tudják osztani egymással örömeiket és gondjaikat, hogy tudjanak másokkal is szolidárisak lenni.”

Nemrégen, a velük való 2023. évi találkozásakor félbeszakította beszédét, hogy személyesen beszélgethessen velük, osztozhasson fájdalmaikban, reményeikben.  Aki ilyen helyzetbe kerül, először talán kétségbe esik, aztán eljuthat odáig, hogy másokkal keresi a kapcsolatot, akik hasonló tragédiát élnek át, és szövetségre lép velük, meríthet a tapasztalataikból, megoldásokat, hasznos segítséget kaphat az eligazodáshoz.” A második motiváció viszont az emberi kapcsolatok öröméből fakad… ez az egyik hatalmas érték, amely a szövetségből fakad.”

Ami a bajbajutott és kívülálló számára rettenetes probléma, abban Ferenc pápa egy modellt lát arra, ahogy a velünk szenvedő Isten működik.

„Kezébe veszi”, és felmutatja ezt a példát, hogy sokan láthassák, és így megújulhasson látásmódjuk.

Reménye szilárd tapasztalati alapon nyugszik, és ezt meggyőző erővel képes átadni. Így hidat ver, találkozási pontot teremt ég és föld között. A téma aktuális: a szövetség-re lépés épp a közösségi média által az élet sok egyéb területén is lehetővé válik. Emberek, akik eddig nem ismerték egymást, egy-egy megoldandó probléma kapcsán ugyanígy szövetségre léphetnek egymással és remélhetik, hogy együtt jutnak valamire.

Aranyi Krisztina

^{Ferenc pápa az ökumenikus békezarándoklaton Dél-Szudánban, 2023-ban (mondoemissione.it)}

Vincenzo Di Pilato – fundamentális teológia tanár a Pugliai Teológiai Fakultáson és az Sophia Egyetemi Intézetben, a Città nuova újságírója:

Ferenc pápa megválasztásának tizedik évfordulója véletlenszerűen egybeesik az elődjével együtt eltöltött időszaknak a végével. 2013. február 11-én jelentette be ugyanis Benedek pápa, hogy „teljesen szabadon” úgy döntött, lemond péteri szolgálatáról, mert megbizonyosodott arról, hogy idős kora miatt már nem elégséges ereje, hogy azt megfelelően végezhesse. Temetése kapcsán a közelmúltban számos újság, szakértő a weben és a televízióban kettejük kapcsolatát boncolgatta, hogy milyen volt és volt-e egyáltalán, olykor összeesküvés elméletekbe és vélt kulisszatitkokba is bonyolódva. Pedig van valami sokkal mélyebb, ami összeköti ezt a két pápát, az pedig a Krisztus iránti és Krisztus népe iránti szeretetük. Ez sohasem magától értetődő. Kétségtelenül kevés közös pont van Joseph Ratzinger és Jorge Maria Bergoglio életrajzában akár a földrajzi, akár a tanulmányi adatokat nézzük. Mindkettejük élete visszavezethető azonban egy mélyebb, mondhatnám lelki szinten ugyanarra az eseményre, a II. Vatikáni Zsinatra. Ha elfogulatlanul nézzük gesztusaikat és tetteiket, ha figyelmesen hallgatjuk szavukat, felismernénk, hogy a zsinatot összehívó szent pápák nyomdokaiban járnak.

Ferenc pápa, aki Ratzinger és Wojtyla pápákkal ellentétben nem vett részt a zsinaton, „az egyházi megtérést úgy mutatta be, mint nyitottságot az állandó megújulásra”.

(Evangelii gaudium 26)

XVI. Benedek azt tanácsolta, hogy ahhoz, hogy megértsük a folytonosságban és újításban zajló reformok helyes zsinati olvasatát, „tisztán különböztessük meg a lelkeket”. És utódja éppen ezt a felhívást fejleszti tovább a szinodalitás gyakorlatával, amiben Isten úton lévő egyetlen népe fejezheti ki önmagát. A Vatikáni Zsinat híres megnyitó beszédében XXIII. János azt hangsúlyozta, hogy az egyház „inkább az irgalmasság gyógyszerét kedveli, nem a szigorúságét” (1962. október 11.) Ez a zsinat „pasztorális módszere”, amit Ferenc pápa az első pillanattól magáévá tett. Az Irgalmasság rendkívüli Szentévének kezdetén, mit a II. Vatikáni Zsinat bezárásának 50. évfordulója alkalmából hirdetett meg, Ferenc pápa azt mondta, „a zsinat legelőször is találkozás volt, igazi találkozás az egyház és a mi korunk embere között. Ezt a találkozást a Lélek ereje jellemezte, aki arra ösztönözte az egyházat, hogy lépjen ki a zátonyai mögül, ami mögött sok éve bezárkózott magába, és vágjon neki újra a misszió útjának. Újra rá kellett lépnie arra az útra, ami oda megy, ahol az emberek élnek: a városukba, a házaikba, a munkahelyeikre…

mindenhol, ahol él valaki, oda el kell jutnia az egyháznak, hogy elvigye az Evangélium örömhírét, az irgalmasságot és Isten bocsánatát.

Missziós ösztönzés volt tehát, amit most újra felveszünk, ugyanazzal az erővel és ugyanazzal a lelkesedéssel.” Ráébredünk vagy sem, mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy a II. Vatikáni Zsinattól induljunk újra és lépjünk még tovább. A legutóbbi pápák mind erről tanúskodtak hűségesen Isten örök igazságához, de kreatív gesztusokkal és szavakkal.

Vincenzo Di Pilato