Szexuális visszaélések a francia egyházban: a megrázó Sauvé-jelentés

Bátor lépésre szánta el magát a Francia Katolikus Püspöki kar. Az utóbbi években Franciaországban is számos botrány robbant ki az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel kapcsolatban, például a lyoni püspök is egy ilyen ügy miatt kellett, hogy lemondjon hivataláról.

Az áldozatok több egyesületet is létrehoztak, és a sajtón keresztül próbálták elérni, hogy kivizsgálják az őket ért erőszakot. Végül 2018-ban a püspöki kar egy független vizsgálóbizottság felállításáról döntött, amit Jean-Marc Sauvé-ra bíztak. Ő egy hívő katolikus állami tisztségviselő, politikus, aki több magas rangú tisztséget töltött már be, volt például az Államtanács alelnöke, több miniszter mellett tanácsos.

A Sauvé-jelentés idén októberben készült el, és az egész francia egyházat sokként érte annak tartalma. Ferenc pápa is a „szégyen napjáról” beszélt. A számok a magyar sajtóban is megjelentek: 70 év alatt (1950 és 2020 között) 216.000-re tehető az egyházi személyek által abuzált kiskorúak száma, míg ha beszámítjuk az egyházi intézményben dolgozó civilek áldozatait is, 330.000-re nő ez a szám.

Ahhoz, hogy a számok mögé lássunk, és teljes kontextusában megértsük a jelentés állításait, érdemes megismerni, hogyan dolgozott a bizottság, kik voltak a tagjai.

J-M. Sauvé a francia katolikus televíziónak hosszú interjút adott, ahol nagyon őszintén beszélt arról, mit jelentett számára ez a munka. Mint elmondja, már amikor hallotta, hogy egy ilyen bizottság felállítását tervezik, megsejtette, hogy őt fogják erre a feladatra felkérni. Fontosnak tartja, hogy a püspöki kar és a szerzetesi elöljárók konferenciája, akik a megbízói voltak, teljesen szabad kezet adtak neki a munkára, a bizottság tagjainak kiválasztására, a munkamódszer kidolgozására és minden finanszírozási igényüket szó nélkül teljesítették. Ebből érezhető volt, hogy a püspökök és elöljárók őszintén vágynak az igazság megismerésére.

^(unsplash)

Monsieur Sauvé tisztában volt azzal, hogy az ő kompetenciái korlátozottak, ezért a legjobb szakembereket akarta maga köré gyűjteni, pszichológusokat, pszichiátereket, történészeket és szociológusokat, különböző felekezetekhez tartozókat, más vallásúakat és nem hívőket, jogászokat és kánonjogászokat. A bizottságnak egyetlen papi személy tagja sem volt. Végül több mint száz életrajzból 21-et választott ki. A bizottság önmaga döntött a felmérés módszeréről, és arról, hogy pontosan kikre vonatkozzon: csak a papokra és szerzetesekre vagy szélesebb értelemben az egyház intézményéhez tartozókra, illetve hogy maradjanak-e Franciaország területén történt eseteknél vagy vizsgálják-e a misszióban lévő franciák által elkövetett eseteket is. Végül csak a

Franciaország területén, 1950 és 2020 között történt, a papok és szerzetesek valamint az egyházi alkalmazásban állók által elkövetett visszaélésekre vonatkozóan kutattak.

Bár teljes mértékben bírták a francia püspöki kar bizalmát, így is több nehézséggel találták szembe magukat: például a levéltári dokumentumokhoz való hozzáférés nem volt magától értetődő. Egyrészt az egyházi levéltári anyagokat pápai titoktartás védi – ezt maga Ferenc pápa oldotta fel a kutatást segítendő –, de még ennél is nagyobb akadály volt az Európai Unió adatvédelmi törvénye, a GDPR törvény, ami – érthető módon – nehézzé teszi az élő emberek vallási és szexuális viselkedésével kapcsolatos dokumentumokhoz való hozzáférést. Végül ez is megoldódott, így minden dokumentumot eredetiben tudtak tanulmányozni.

^{Jean-Marc Sauvé átnyújtja a jelentést megbízóinak, Éric de Moulins-Beaufortnak, a Franciaországi Katolikus Püspöki Kar elnökének, és Véronique Margronnak, a Franciaországi Szerzetesek és Szerzetesnők Konferenciája elnökének. (ktotv.fr/youtube)}

Négy munkacsoportban dolgoztak – az első csoport teológiai, egyháztani, egyházi vezetési kérdésekkel foglalkozott, például a Bibliai üzenet elferdítésének jelenségével, a szentségekkel, különösen a gyónással való visszaélésekkel, a pap alakjának túlszakralizálásával és a katolikus szexuális tanítással.

A második csoport a jogi szempontokat tárgyalta, különösen az egyházjog és a polgári jogszabályok közötti viszonyt. A harmadik csoport az áldozatok ügyének csoportja volt, ők vizsgálták az elismerés, a felelősség és a jóvátétel lehetőségének kérdéseit.

A negyedik csoport az eddig meghozott egyházi intézkedések hatékonyságát vizsgálta és a korábbi esetek kezelését, különösen a 2016 óta eltelt időszakot, amikor a lyoni „Preynat-ügy” kirobbant.

A munka fontos állomása volt az egyházmegyei papság meghallgatása. Mint azt a bizottság vezetője egy a jezsuita „Les Études” folyóiratnak adott interjúban elmondja, míg a püspökök és elöljárók részéről azt tapasztalták, hogy tudatában vannak a helyzet súlyosságának és elkötelezettek a feltárási folyamat végigvitelében, addig a papság részéről nagyobb ellenállást tapasztaltak, mert ők úgy érzik, ők is gyanúba keveredtek, noha túlnyomó többségük semmi rosszat nem követett el. Ezért a kutatást segítő szórólapok nem nagyon kerültek ki a templomokba és a vonatkozó püspökkari körlevelet se igazán terjesztették. Mindezek miatt egy átfogó felmérést végeztek különböző életkorú, az ország különböző részein szolgáló, nagyvárosi, kisvárosi, falusi plébániákon élő papok között, hogy megismerjék az ő meglátásaikat és benyomásaikat és javaslataikat is a szexuális visszaélésekkel kapcsolatban.

A legfontosabb azonban az áldozatokkal való közvetlen találkozás volt. A bizottság vezetője elmondta, hogy ahhoz, hogy tényleg átérezzék a jelenség súlyosságát,

mindannyiuk számára fontos volt az érintett emberek szemébe nézni, személyes tapasztalatot szerezni fájdalmukról.

Ezek, az egyenként legalább kétórás beszélgetések maguknak az áldozatoknak is fájdalmasak, mert újra kell élniük a régi traumákat. Volt köztük olyan is, aki a beszélgetésről készült jegyzőkönyvet képtelen volt újraolvasni, hogy aláírja. Ugyanakkor a hallgató fél se bújhatott el szakmai kompetenciája, hivatalos szerepe mögé, kénytelen volt teljes emberségével részt venni a beszélgetésben.

Az áldozatokkal való személyes kapcsolat értette meg igazán a bizottság tagjaival, hogy ezek a bántalmazások valóban a halál művei, amit tetéz az a tény, hogy az elkövetők hivatása éppen ezzel ellentétes lenne: hogy üdvösséget és életet adjanak.

Összességében 6471 kontakt személlyel kerültek kapcsolatba, 2800 levelet kaptak, mindenkinek felajánlották egy hatvan kérdésből álló részletes kérdőív kitöltését, amit 1628-an vállaltak, és közülük 243-an a személyes tanúságtételre is hajlandók voltak.

 ^(Pixabay)

A sajtót bejáró számok egy az egész francia társadalomra reprezentatív 28.000 fős mintán készült kutatásból következtetett eredmény. Ezt a kutatást az Inserm (Egészségügyi Kutatások Nemzeti Intézete) végezte, és a kutatásból kiderült, hogy a francia lakosság több mint 10%-át érte életében valamilyen szexuális zaklatás kiskorúsága alatt, összesen mintegy 5,5 millió embert! A legtöbb eset a családon belül történik, a családtagok, családi barátok követik el (7,5%-a a lakosságnak), de az intézmények közül a Katolikus Egyház vezeti a listát: az egyházzal kapcsolatban álló emberek 1,16%-át érte szexuális visszaélés vagy bántalmazás. Ehhez képest ez a szám az állami iskolákban 0,34%, a ifjúsági táborokban 0,38%, a sportklubokban 0,28%. Ennek a reprezentatív kutatásnak az eredménye tehát a 216.000 papi és szerzetesi áldozat, és 330.000 az összes egyházi dolgozó által bántalmazottak száma.

Jean-Marc Sauvé kiemelte, hogy a rendkívül fájdalmas számokon túl még elgondolkodtatóbb és ijesztőbb, hogy míg az egyházon kívüli esetek nagy része egyszeri vagy alkalmi eset, addig

a papok és szerzetesek által elkövetett visszaélések több mint fele hosszabb ideig, akár több éven át tart. Ez azt mutatja, hogy az esetek mögött a hatalommal való befolyásolás és megtévesztés áll.

Egy másik kiugró adat, hogy az egyházi áldozatok nagy része – különösen az 1950 és 1970 közötti időszakban – 11-13 éves fiú, míg az egyházon kívüli áldozatok 74%-a nő. Három időintervallumra bontották a kutatást. 1950 és 1970 között történt a legtöbb eset, az 1970-90 és az 1990-2020 közötti időszakokban az abszolút számokat tekintve jelentősen csökkent az esetek száma, de figyelembe kell venni, hogy a lakosság egyre kisebb százaléka állt kapcsolatban az egyházzal. Még így, százalékos arányban is csökkentek az esetek, de a csökkenés mértéke kisebb a második és harmadik időszakra vetítve, mint az első és a második között.

^{A jelentés október 5-i átadása állami és egyházi vezetők előtt zajlott, és bárki végignézhette a katolikus televízió közvetítésében. (ktotv.fr/youtube)}

A bizottság maga sem számított ekkora értékekre, megdöbbenéssel vették kézbe a kutatási eredményt. A kutatás jól mutatja, hogy a probléma az egész társadalmat érinti.

„Az egyház felvállalta a rizikót, példát mutatva transzparenciából az egész társadalomnak. Most szinte azt mondanám az összes francia állami intézménynek, hogy tessék, álljanak neki ők is…” – mondja az elnök.

Felmerül a kérdés, mi volt az egyházi vezetés reakciója az évtizedek során, amikor egy-egy eset a tudomásukra jutott. A bizottság nem talált arra utaló jelet, hogy lettek volna kifejezett bűnszövetkezetek, vagy hálózatok az esetek elfedésére. Inkább általános hiányosságok jellemzik az egyházi igazságszolgáltatást. Sokszor nem is kifejezett hibákról, mulasztásokról van szó, a probléma inkább az, hogy

a felelős pozícióban lévők vagy meg sem hallották a közösségekből érkező gyenge  jelzéseket, vagy nem hallgatták meg őket. És ha kiderült valami, akkor se jó döntéseket hoztak.

Nagyon határozott döntésekre lett volna szükség: elkülönítésre és gondozásra.

Mindez elsősorban az 1950 és 2000 közötti időszakra érvényes. 2000-ben új eljárásrendet vezetett be a püspöki konferencia, és zéró toleranciát hirdetett. Ennek ellenére Jean-Marc Sauvé véleménye szerint nem teszik elég egyértelművé, hogy az isteni irgalmasság és bűnbocsánat hirdetése, az abban való hit nem lehet ürügy arra, hogy a bűnelkövetők kikerüljék az igazságszolgáltatást. Egyértelműen tisztázni kell, mi tartozik „Isten városához”, és mi az „emberek városához”. Ez utóbbiban, ha valaki hibázik, akkor szankcionálni kell.

^{J-M. Sauvé másnap, október 6-án a francia katolikus televíziónak hosszú interjút adott. (ktotv.fr/youtube)}

A jelentést 45 – „egyszerű és praktikus” – javaslattal zárják: többek között a papok túlzott szakralizálásának veszélyére hívják fel a figyelmet és az egyház vezetési stílusának, struktúrájának megújítására is felszólítanak. A katolikus televíziónak adott interjúban J-M. Sauvé kifejti, minden intézmény működése rizikót jelent, fel kell ezeket mérni, és rendszeres időközönként felülvizsgálni, megbeszéléseket tartani. A civil társadalom ezt az eljárást az egyháztól tanulta, most itt az ideje hogy az egyház újra magáévá tegye, amit szem elől vesztett. Ezért írják, hogy el kell különíteni a vertikális és a horizontális dimenziót a vezetésben. Az egyházban megvan az apostoli folyamatosság, az apostoli hatalom, ez a szentségek kiszolgáltatására vonatkozik, és ezt senki nem kérdőjelezi meg. De aztán ott van a működtetés, az igazgatás, a döntési procedúrák, ahol nem rossz, ha laikusokat is bevonnak.

Arra a kérdésre, hogyan épülhet fel az egyház ebből a válságból, lát-e esélyt a megújulásra, Jean-Marc Sauvé megindító tanúvallomást tett saját hitéről és reményéről:

„Remény, a keresztény reménység van bennem. Azt gondolom, a rossz megtestesülését láttuk, a legromlottabb rossz megszemélyesülését.

Közelről szemlélhettük a halált, de mi keresztényként hiszünk abban, hogy a történetnek nincs vége a halállal. Arra vagyunk meghívva, hogy átlépjünk a halálból az életbe.

Egyébként a bizottságban mindannyian azt gondoljuk, a nem-hívők, az ateisták is, hogy a katolikus egyháznak szerepe van a társadalmunkban, világítótorony az egyház, világítania kell, ha lehetséges, elöl kell járnia. Ennek a független és teljesen szabad bizottságnak a felállításával már elöl is jár. Hiszem, hogy a jelentésünk nem a vége valaminek, hanem egy új történetnek a kezdete. Nem tehetjük meg nem történtté a múltat, de mindenképpen túl kell rajta lépni.”