Gyakran tartják naivnak azt, aki a társadalmi problémák megoldásához az emberi együttérzésre apellál, és a klasszikus közgazdasági elméletek is általában az ember önző voltából indulnak ki. Neurológus szerzőnk bemutatja, hogy az ...
Generációk együtt – 6 nemzedék közös múltja, jelene, jövője
Steigervald Krisztián: Generációk harca c. könyve a címével ellentétben éppen a generációk közötti megértést és békességet segíti elő. Lebilincselő olvasmány, amely segít megérteni a saját és a velünk élő generációk motivációit, észjárását és problémáit. Hogyan tudnánk eltérő nemzedékekként jobban együttműködni?
Világszerte rengeteget kutatják a generációkat (akár pszichoszociológiai, akár piacgazdasági szemmel nézve), hiszen a társadalmak sikeressége múlik rajta, hogy a tagjai mennyire tudnak összedolgozni – ez pedig a korcsoportok közötti együttműködést is magába foglalja. Steigervald Krisztián marketinges szakember, kutató, aki több, mint 20 éve foglalkozik a különböző nemzedékek megértésével, elemzésével – nemcsak piaci szempontból. 2020-ban jelent meg könyvsorozatának első része, a Generációk harca (saját bevallása szerint a kiadó „húzása” volt ez a hatásvadász cím), melynek alcíme Hogyan értsük meg egymást? A könyv egyfelől gyorstalpaló a generációelméletek megismeréséhez (megtudhatjuk, mi magunk, illetve barátaink, rokonaink és üzletfeleink melyik generációhoz is tartozhatnak nagyjából), másrészt rengeteg hasznos reflexiót, feltárást tartalmaz életünk egy-egy aspektusáról (pl. táplálkozás, munkahely, hogyan és miket játszunk?), miközben gyakran humoros eszmefuttatásaival nem odamond, hanem elgondolkodtat, és valóban közelebb visz az alcímben kitűzött kérdéshez.
Kikről is szól tehát e könyv? Itt és most, a 21. században összesen 6 generációnak kell együtt élnie, együttműködnie és tolerálnia egymást: a veteránok (más néven építők, az 1945 előtt születettek), a baby boomerek (1946–1964), az X-ek (1965–1979), az Y-ok (1980–1994), a Z-k (1995–2009) és az alfák (2010-től). (A könyv 2020-ban jelent meg, tehát a COVID hatásai még nem szerepelhettek benne, de a járványidőszakban elkezdték pedzegetni, hogy a COVID alatt született babák lesznek a K-generáció. Hogy ez vajon az új generáció kezdete, vagy csak egy átmeneti jelenség, azt majd a jövő elárulja, ha akarja.)
Veteránok: akik itt maradtak velünk a 20. század elejéről, a múlt évezredből… Micsoda világégéseket és változásokat kellett végigélniük!
Természetesen nem mindenki illeszthető bele a saját korosztályának tipikus képviselői közé, de általános jegyek, korosztályi folyamatok, ráhatások, netán traumák kimutathatóak. Egy-egy generáció legidősebb és legfiatalabb képviselői között is nagyobb eltérések lehetnek, ám a generációk megléte világszintű, természetesen kontinensenként vagy országonként hasonlóságokkal és különbségekkel. A generációkat többnyire összeköti egy-egy fontos esemény vagy történelmi adottság, mely mindegyikük életének kulcseleme. Ilyen közös élménye a veteránoknak a második világháború, az X generációs magyaroknak azúttörő mozgalom, vagy a Z generációnak az internet világába való beleszületés. Tipikus veterán tulajdonság a spájzolás, és az Y generációra jellemző „tünet” az élményorientáció.
Nem véletlen a „tünet” kifejezés: az egyes korosztályok sokszor elszenvedői bizonyos társadalmi, történelmi folyamatoknak vagy éppen az őket fölnevelő generációk tettei által okozott következményeknek, bonyodalmaknak és traumáknak. Közhely, de a szerző figyelmeztet: a generációk egymásra hatása nevelte ki a fiatalabb nemzedékeket is, akik vagy követték, vagy pont homlokegyenest elutasították az elődök életstratégiáit. A hatféle nemzedék pedig hatféleképpen (hasonlóan is, de nem egyformán) működik a családjukban, párkapcsolatokban, munkahelyükön és énidejükben (amely például elsőként markánsan az Y generációnál jelentkezik). Azonban minden hátrány és nehézség ellenére minden korosztálynak megvannak a maga erősségei: például a veteránok igazi túlélők, a baby boomerek rendkívül jól tudnak előre gondolkodni egy felnőttorientált világban, az X generációsok szuperképessége a networking (vagyis a szociális hálóban való jártasság), az Y generációsok tudatos életre törekednek, a Z generáció találékonyan aknázza ki az eléje táruló lehetőséget, és az alfák… nos, „róluk azért még keveset tudunk”.
Az alfákról ma még keveset tudunk, de általában Y (vagy kései X generációs) szülők gyermekei. Vajon otthon tudnak majd lenni a fizikai és a virtuális világban is?
A könyv nagy pozitívuma az a fajta optimizmus, amellyel a változást, a jövőben rejlő (kiaknázandó) lehetőségeket szemléli és szemlélteti. Egyrészt a múlt hibáiból és kevésbé sikeres megküzdési formáiból mindig tanulhatunk, másrészt bizonyos folyamatok, például a gyerekek szembehelyezkedése a szüleikkel, egyfajta természetes velejárója a felnőtt identitáskeresésnek, így ezzel is számolnunk kell. Számomra ez reményt ad, hogy lehetséges a pozitív változás is egy új generáció megjelenésével. Engem például eléggé zavar, hogy a Z generáció ennyi időt tölt a telefonjával a virtuális társadalomban. De lehet, hogy az alfák majd ezt is kiegyensúlyozzák! Egyszerre tudnak majd jelen lenni a valóságban és az online térben…
Steigervald Krisztián valahogy tényszerűen, és igazi megértéssel, együttérzéssel ír mind a hat generációról. Nem riogat, nem tör pálcát az egyes tendenciák fölött, hanem megpróbálja érzékeltetni, befogadhatóvá tenni az eltérő mozgatórugókat. Hiszen (remélhetőleg) mindannyian ugyanarra vágyunk: szerető családra vagy közegre, egy befogadó és szolidáris társadalomra. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy megértsük ennek eltérő korú tagjait, és megtanuljuk kezelni, megtanuljunk együtt élni a különbözőségeinkkel. Könnyű lenne legyinteni, és lesajnálni a tőlünk fiatalabbakat, de Steigervald Krisztián emlékeztet: ránk is valószínűleg ugyanígy legyintettek az őseink, hogy „bezzeg ezek a mai fiatalok!”
„Bezzeg ezek a mai szülők! Állandóan csak a telefont bújják…” És vajon mire használja ez az Y-anyuka a telefont? Lehet, hogy csak erre az 1 percre vette elő a másfél órás séta közben…
Engem is régóta foglalkoztat az, hogy Y generációsként miért tudok könnyen kapcsolatot teremteni az idősebbekkel és a saját generációmmal, és miért olyan, mintha teljesen más nyelvet beszélnénk a nálam pár évvel fiatalabbakkal? Több ponton fölhördültem a saját nemzedékem jegyeit illetően, amelyek rám is jellemzőek: például milyen könnyen tudunk úgy munkát váltani, hogy még nincs meg az új munkahely csak azért, mert nem érezzük jól magunkat az előző helyen. Ez részben a 2008-as gazdasági válság megéléséből fakad, hiszen a saját vagy közvetetten a szüleink bőrén tapasztaltuk meg, hogy a munkahelyi lojalitás „mit sem ért”, amikor több évtizedes munkaviszonyok szűntek meg hirtelen, és odalett a szüleink által befektetett hűségidő. Hasonlóan kapcsolódik a válság megéléséhez a „nemköltés” fölismerése: szabad megvennem, nem szabad? De hát túl drága! Hányszor kaptam meg életemben, hogy el vagyok kényeztetve, miközben pont az engem fölnevelő boomer és X generációs ősök–rokonság igyekezett minden földi jóval elhalmozni, akárcsak a kortársaimat… Hasonlóan nagy élményt jelentettek a más korosztályokhoz köthető fölismerések. A boomereknél a vendégeskedés elképzelhetetlen, mert mindig tevékenykedni szeretnének – hát ezért van, hogy ha hozzánk jönnek vendégségbe, nem hagyják, hogy kiszolgáljuk őket! A Z generációsok sem tehetnek róla, hogy nehezen találják a helyüket, hiszen folyamatosan választási helyzetekbe vannak hajszolva a túlkínálat őrült fogyasztói bűvkörében – vagyis rájuk is érvényes, amit mi Y generációsként tapasztaltunk az „elkényeztetés” jelenségével kapcsolatban.
Szívből ajánlom e könyvet és a hozzá kapcsolódó blogot mindenkinek, akit kicsit is foglalkoztat a tőle idősebbekkel vagy tőle fiatalabbakkal való konfliktusainak, nézeteltéréseinek, vagy csak egyszerűen a köztük lévő különbözőségeknek a miértjei, lehetséges megoldásai. Figyelem, a kötet maga nem mindig rágja szájba ezeket a megoldásokat, de továbbgondolással, ízlelgetéssel közelebb juthatunk hozzá!
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: nyitókép: Pexels, belül: Pixabay, Pexels, Líra.hu