Közgazdasági Nobel díj küszöbén Sir Partha Dasgupta?

Olvasási idő: 8 perc

2025. májusában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Intézetének meghívására Magyarországon járt korunk egyik legnagyobb élő alternatív gondolkodója, Sir Partha Dasgupta indiai származású brit közgazdász, a Cambridge-i Egyetem (Saint John’s College) emeritus professzora. A brit pénzügyminisztérium (HM Treasury) felkérésére dolgozta ki A biodiverzitás gazdaságtana c. fenntarthatósági keretrendszert, ami korszakalkotó mű, a modern közgazdasági irodalom egyik gyöngyszeme. Vele készítettünk interjút előadása után.

Az interjú jobb megértéséhez annyit mindenképpen érdemes tudni a közgazdaság-tudományban kevésbé járatos olvasónak is, hogy napjainkban számos kritika éri a főáramú közgazdasági modellt, ami elméleti és gyakorlati hátteret ad az általunk ismert globális gazdasági rendszerhez. Korunk közgazdasági gondolkodásának alapja a felvilágosodás filozófusai által megfogalmazott emberkép, a racionális döntéseket hozó és önérdekkövető ember, akit a piac támogat az erőforrások optimális elosztásában. Ebben a gondolkodásmódban a gazdaság célja a profit valamint a folyamatos növekedés, amiket a verseny által a hazai és nemzetközi kereskedelmen keresztül tud megvalósítani. Az állam szerepe minimális, csak akkor tartja szükségesnek részéről a beavatkozást, ha a piaci szereplők a kihívásokat nem tudják piaci eszközökkel megoldani. A jelenlegi modell három legnagyobb kritikája, hogy (1) nagyon nehéz definiálni és számszerűsíteni az optimális elosztás fogalmát, (2) a megtermelt javak elosztása a közösségek között illetve azokon belül (lokális, regionális és globális szinten is) a konfliktusok és háborúk melegágya és tovább erősíti a fejlett ipari világ valamint a fejlődő régiók közötti különbséget, valamint (3) nem számol a természeti javak szűkösségével, és a negatív környezeti hatásokat (lásd: környezetszennyezés) nem tekinti a i modell részének.

Az alternatív gazdasági modellek a fentnevezett ellentmondásokra keresik a válaszokat. Nem valószínű, hogy a közeljövőben találunk egy átfogó modellt, ami egy az egyben képes leváltani a főáramú modellt, ami sokféle közgazdasági iskola gondolkodásának eredményeképp és történelmi események sorozatával jött létre évszázadok alatt. Azonban számos próbálkozás van elméleti és gyakorlati szinten egyaránt, hogy részmegoldásokat találjunk korunk fő kríziseire: a klímaváltozásra, a természet pusztulására és az erőforrások kimerülésére, a globális népességrobbanásra és ez ezzel járó élelmezési kihívásokra, valamint az előbb felsoroltakból eredeztethető nemzetközi konfliktusokra.

Köszöntöm Sir Partha Dasgupta az Új Város olvasói nevében. A lap a nemzetközi lefedettséggel rendelkező Fokoláre Mozgalom magyarországi kiadványa. A Fokoláre egy katolikus lelkiségi mozgalom, a népek és különböző kultúrák közötti egységért dolgozik. A jelenlegi főáramú közgazdasági gondolkodás egyik fő kritikája, hogy a természeti tőkét alulértékeli. Ön a biodiverzitást állította modelljének fókuszába. Honnan jött ez az ötlet? A természeti erőforrások közül miért pont a fajgazdagságra fókuszált?

Ez egy nagyon, nagyon jó kérdés! Ha elolvassa a könyvemet (A biodiverzitás gazdaságtana. PPKE- L’Harmattan, Budapest, 2025.) észre fogja venni, hogy a biodiverzitás szót igazából keveset használom. Az ökoszisztémákra fókuszálok, gazdasági értelemben a természeti tőkét helyeztem a fókuszba. Hogy miért teszem? Azért, mert vagyonelemként tekinthetünk rá. Tehát a megoldás a vagyon- vagy eszközgazdálkodásban rejlik nézetem szerint.

Az eszközgazdálkodás azért jelent meg a modellben, mert az ökoszisztémák és a biodiverzitás által nyújtott természeti erőforrásokat és szolgáltatásokat értékes eszközökként kellene kezelni, amelyek hozzájárulnak az emberi jóléthez és a gazdasági növekedéshez. A hagyományos gazdasági modellek, amelyek nem veszik figyelembe a természeti tőke értékét, alulbecsülik a biodiverzitás fontosságát is. Ezért az eszközgazdálkodás szerepe a természeti tőke fenntartható és hatékony használatában kulcsfontosságú.

A biodiverzitást nem direkt, hanem indirekt módon használtam tehát. Nem azt vizsgáltam, hogy mi pontosan a biodiverzitás, hanem hogy a természeti tőke hogyan járul hozzá a termelékenységhez. A természeti tőke értékének és fenntarthatóságának megőrzése érdekében az ökoszisztémák védelme alapvető fontosságú a hosszú távú gazdasági és ökológiai stabilitás szempontjából, hiszen az ökoszisztéma a gazdasági rendszer felett áll, a gazdaság a természeti környezetbe van beágyazódva. Ha összeomlik az ökoszisztéma, az magával rántja a gazdaságot is. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy ha a biodiverzitás témához helyesen közelítünk, akkor az növeli a termelékenységet.

Annak ellenére, hogy a Római Klub már az első jelentése óta, azaz több mint 50 éve kongatja a vészharangot a világ állapotát illetően, és rengeteg alternatív közgazdasági elmélet elindítója, továbbá számos nemzetközi szervezet foglalkozik a világ kríziseivel, úgy tűnik, hogy ezek egyre mélyülnek. Ön ezt hogyan látja, mi ennek az oka és miért nem tudnak elég hatékonyak lenni a nemzetközi szervezetek a kihívások kezelésében?

Vegyük azt a kérdést, hogy miért nehéz a közösségeket koordinálni. Például hogyan tisztítsuk meg a szemetest vagy annak környékét, vagy tartsuk rendben a városi zöld területeket. Az látjuk sok esetben, hogy a közösségek nem igazán tudják megvalósítani a helyi közjót. A megvalósítást általában átadják a helyi hatóságoknak, delegálják úgymond a feladatokat. Ha nem delegálják a feladatot, akkor semmi nem történik vagy ami még rosszabb, hogy beindul az összeomlás a környezetükben. A közösségi feladatok elvégzéséhez együttműködésre van szükség. Ez viszont nem egyszerű, mivel ezzel kapcsolatban az emberek nem végzik el a nehéz feladatot, nevezetesen, hogy megtanuljanak együttműködni, hiszen ez időigényes, rengeteg energiát kíván. Nem vagyunk rákényszerítve az együttműködésre közös célok érdekében, mert az embereknek szabad akaratuk van. Azt látom a saját országomban, hogy vannak nagyon elkötelezett emberek, akik hihetetlen nagy lelkesedéssel vetik bele magukat a közösségi feladatokba, kezükbe veszik az irányítást, keményen dolgoznak. Mások viszont csak az eredményeket akarják saját hasznukra fordítani.

A saját tapasztalatom alapján azt látom, annak ellenére, hogy több tucat alternatív közgazdasági elmélet látott napvilágot az elmúlt évtizedek folyamán, leginkább a körforgásos gazdasági modell és a biomassza alapú gazdasági modell nyerte meg a magas szintű nemzetközi politikai és vállalati döntéshozók figyelmét. Ön szerint mi ennek az oka?

Hogy őszinte legyek nem igazán tudok erre a kérdésre mit mondani. Sose gondolkodtam ezen.

Fenntarthatósági témában Ön érez különbséget a különböző generációk gondolkodásában?

Az Egyesült Királyságban nem igazán érzékelem, hogy lenne különbség a különböző korcsoportok között a téma iránti érdeklődést illetően. Azt viszont észrevettem, hogy a középkorú generáció idősebb képviselői elkötelezettebbek a helyi jelentőségű ügyeket illetően. A regionális vagy nemzeti jelentőségű ügyeket illetően eredendően a kormányra van bízva egy-egy feladat megoldása. Természetesen vannak egyeztetések különböző csoportokkal, például az energiaárak kialakításában, azonban az országos ügyekre egy-egy ember nehezen tud hatni. Viszont az állampolgárok panasszal élnek, ha látják, hogy a saját környezetüket illetően valami nincs rendben. Bejelentést tesznek az önkormányzat felé, vagy egyeztetnek a saját képviselőjükkel. Persze mindig ott van a feszültség a levegőben, hogy nem ideális vagy nem jó megoldás születik egy-egy helyzetre, azonban a demokrácia nagy előnye, hogy van helye a vitáknak.

Rengeteg változáson ment át az emberiség gondolkodásmódja például a fenntarthatósági témákat illetően vagy a társadalmi igazságosság terén, említette a demokráciát, számos problémára mégsincs megoldás vagy nagyon lassan haladunk előre. Háborúk zajlanak a nyersanyagokért, a vízért, nemzetek fennmaradásáért. Ha Ön politikus lenne, hogyan kezdené el a változtatásokat?

(Elnevette magát.) Hogy őszinte legyek: nem tudom! Nem vagyok politikus és valószínűsítem, hogy már nem is leszek. Egyetemen tanítok és a tudásomat próbálom átadni a diákjaimnak, valamint a kevésbé fiataloknak is, a különböző szakterületek képviselőinek, például, amiről az interjú elején is beszéltünk, a természeti tőke, mint vagyonelem tekintetében. Ez egyébként nagyon érdekes kérdés hiszen, ha megnézzük, nagyon sokat fejlődött a világ technológia tekintetében. Ennek következtében sokkal hatékonyabban el tudjuk végezni a munkát, ami hatalmas előrelépés. A technológiai fejlődés azonban keveset ért el abban, hogy a természet állapotának romlását megakadályozzuk. A magyarázat abban keresendő, hogy a természetnek nagyon alacsony az értéke a piacon. Egy vállalkozó is inkább arra fókuszál, hogy az élő munkaerőt csökkentse és nem arra, hogy a természetet megőrizze. Ezekre az ellentmondásokra hívom fel tanítványaim figyelmét és keresek megoldást. Ezt tekintem a saját szerepemnek. A diákjaim közül voltak, akik az államigazgatás felé vették az útjukat, vagy éppen magas szintű döntéshozók lettek, és saját területükön alkalmazzák az általam átadott tudást.

A nemzetközi szervezetek közgazdászai között terjed egy olyan szemlélet, mely szerint a technológia túlértékelt, a munkaerő alulértékelt, a természetnek nincs ára. Egyetért ezzel az állítással?

Ez már a tulajdoni jogok kérdése felé visz. Rengeteg tennivalónk van ezen a téren. A tulajdonlás különböző mintái érvényesülnek országonként. A probléma az, hogy a természeti javak sok esetben közösségi tulajdonban vannak és nincs igazi felelőse. Nincsenek olyan intézmények, ügynökségek, amik rendelkeznének azokkal az ösztönzőkkel, hogy takarékoskodjunk a természeti javakkal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy aminek a gazdája mindenki, az valójában senkihez nem tartozik. Látjuk, hogy ez jelenség mekkora problémát okoz az atmoszféra esetében a fosszilis szén elégetése kapcsán, vagy megemlíthetjük az óceánok túlhalászásának problémáját is. Pedig, ha jól belegondolunk, nem is annyira bonyolult kérdés. Tulajdonjogi megközelítéssel számos környezeti kihívást kezelni lehetne.

Ön Indiából származik, most Nagy-Britanniában él. Mi itt Magyarországon leginkább a kulturális és spirituális gazdagságáért csodáljuk Indiát. Tudós embereik közül leginkább a közgazdászaik ismertek nálunk. Miért pont a közgazdászaik vannak rajta vannak a globális térképen? Gondolok itt Amartya Sen Nobel-díjas közgazdászra vagy azokra, akik a szegénységre fókuszáltak, vagy összekapcsolták a szegénység és a természeti állapot hanyatlásának kérdését. Jól látom ezt a témát?

Nem vagyok benne biztos, hogy erre a kérdésre jó választ tudok adni. A válasz talán a brahman tradíciókra épülő ösztöndíj rendszerben van. Indiában rengeteg ösztöndíj van. Jómagam is egy brahman családból származom, akik nagy figyelmet fordítanak a tanulásra, a tudás megszerzésére. A britekkel való közös történelmi múlt hozadéka, hogy sokan megtanulnak angolul, képesek kommunikálni a világgal, s ezáltal is közvetíteni tudták az indiai kultúrát. Ez pedig maga után vonja a nemzetközi vérkeringésbe való becsatlakozás lehetőségét. Biztos vagyok abban, hogy Kínának is nagyon jó közgazdászai, tudós emberei voltak a múltban is, azonban nyelvi korlátai voltak annak, hogy nemzetközileg is elismertek legyenek.

…de miért pont a közgazdaságtan terén ismertek az indiaiak?

India több tudományágban erősödik, mint például biotechnológia, űrkutatás, informatika terén. Azonban valóban vannak jóhírű, világszerte elismert közgazdászok, akik a fejlődő országok problémáinak elemzésében és a kihívásokra adott válaszok megfogalmazásában értek el sikereket.

Nagyon köszönöm az interjút!

(utóhang) Hogy ki lesz a soron következő közgazdasági Nobel-díjas azt nem tudjuk. Sokan örülnénk, ha Sir Partha Dasguptára esne a választás. Krízisekkel teli világunkban a különböző kultúrák képviselői kimozdíthatják a holtpontról az európai – valamint az általunk nyugatinak definiált – világ kulturális, politikai és gazdasági mintáit, amelyek korunk kihívásaira eleddig nem tudtak hatékony válaszokat adni.