Már a faj fogalma is dehumanizál

James Woodall 29 éves, Atlantában él, jelenleg a Southern Center for Human Rights (Déli Emberi Jogi Központ) közpolitikai munkatársaként szolgál, a The Major Wish Group LLC alapítója és vezérigazgatója, valamint a georgiai Marietta Pleasant Grove Baptist Church segédlelkésze. Dolgozott Georgia állam NAACP elnökeként és hírszerzési elemzőként az Egyesült Államok hadseregében. 2020-ban a Georgia Southern „40 40 év alatti” és „Az év öregdiákja” díjat szavazott neki, 2021-ben pedig az Atlanta Magazine-ban az #Atlanta500 vezetőjének jelölték.

Nagyon szerteágazó az Ön története, különösen az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban. Mondhatjuk, hogy az elkötelezettsége a családjából és a neveltetéséből ered?

Úgy mondanám, hogy nem szívesen köteleződtem el és vonódtam be az emberi körülmények tényleges javításába. Szükségből és sürgősségből lettem a részese, de sokkal inkább remélem, hogy lehet ennek egy jobb módja is. És őszintén hiszem, hogy van is jobb módja: ha közösen dolgozunk és együttműködve építjük a szeretetközösséget.

Ön a hadseregben szolgált elemzőként a hírszerzésnél. Mi vonzotta erre a pályára?

Miután befejeztem a középiskolai tanulmányaimat, eldönthettem, hogy a következő lépés főiskola, katonaság vagy munka legyen. Abban az időben benne voltam a Junior ROTC (Junior Tartalékos Tisztképző Hadtest) programban. Így hát részt vettem az ASVAB-on (fegyveres szolgálatok szakmai alkalmassági képesítésén), és annyira remek pontokat szereztem, hogy három igazán jó álláslehetőséget kínáltak nekem: először is drónpilóta-állást az Egyesült Államok hadseregében, másodikként a Defense Language Institute (Védelmi Nyelvi Intézet) fordítói állását, és végül felajánlották, hogy lehetnék hírszerzési elemző.

Már 17 évesen tudtam, hogy valamikor az életben szeretnék a politikával foglalkozni. Ezért úgy gondoltam, hogy a hírszerzési elemzői munka célravezető és egyben eredményes is volna. Így egyensúlyba került mindkét tapasztalatom: egyetemi tanulmányok és szolgálat az amerikai hadsereg hírszerzési elemzőjeként, így ebbe az irányba mentem.

_{James Woodall}

Hogyan értette meg, hogy lelkipásztornak kellene lennie? Volt olyan esemény, pillanat, amikor világossá vált, hogy Isten erre hívja Önt?

Nem volt egyetlen konkrét esemény, és nem is törekedtem efelé a hivatás felé, pedig többgenerációs lelkészcsaládból származom. 2015 januárja–februárja környékén kaptam elhívást, hogy jelentkezzek a lelkészképzőbe, és a Lélek teret adott egy valódi lelki utazásra. Ez az utazás végül a lelkészi szolgálatba való beavatásommal teljesedett ki.

Az Ön hite mennyire része az emberi jogokért végzett munkájának?

A hitem szerves része az emberi jogokért végzett munkámnak. Azt a kérdést veti fel, hogy mi is az igazságosság? Mit jelent az igazságosság? Számomra a hit nem megválaszolja, hanem felveti a kérdéseket.

Miközben az igazságosság fogalmán gondolkodtam, eszembe jutott egy kérdés, amely a Teremtés könyvében jelenik meg: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy?” (Ter 3,11) Milyen jelentősége van egy ilyen kérdésnek emberi mibenlétünkre nézve, különösen azzal összefüggésben, hogy hol helyezzük el magunkat Isten színe előtt?

Mert ha Isten teremtményei vagyunk, akkor miért is bánunk ilyen rosszul egymással? Miért ignoráljuk a hajléktalanokat? Miért zárunk börtönbe több embert az Egyesült Államokon belül csak Georgia államban, mint a világ bármely másik országában? A néhai James Baldwin afroamerikai szerző szavaival élve: már rég elmúlt az ideje annak, hogy fellebbentsük a fátylat, és meglássuk, kik is vagyunk valójában.

Visszatérve a kérdésükre, hogy mint lelkész, egyházi személy, lelkivezető és polgárjogi vezető, hogyan élem meg a hitem:

kulcsfontosságú, hogy olyan hitünk legyen, amely valóban megtart minket a sötétségben.

Mert a sötétség sötét volta ellenére bizonyos szempontból szép, hiszen Isten is ebben a térben teremt (Ter 1,1). Ez az a sötétség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy igazán értékeljük és befogadjuk mindenható Istenünk jelenlétét.

Mit osztana meg a munkájáról a NAACP-nél és az Emberi Jogok Déli Központjánál? Mik a legfőbb projektjei, mi áll a szívéhez közel?

Amikor a NAACP-nél dolgoztam, az egyik fő prioritásom a környezetvédelem, azon belül a talajvízbe kerülő szénhamuval kapcsolatos kérdések kezelése volt.

Ez víz, amit az emberek a mindennapi életben használnak, szennyezett. Ezért felülvizsgáltuk a szénhamuval kapcsolatos gyakorlatot, és sikeresen elértük a jogszabályok bevezetését a lelőhelyek kezelésére: a hamuhányásokat szabályozni kellett, hogy ne szennyezzék a talajvízkészletet.

Érdekeltek a szavazati jogok is. 2019-ben Georgia állam körülbelül 550 millió dolláros előirányzatot fordított egy új választási rendszer bevezetésére. Mi azt mondtuk, hogy ez a QR-kódokra támaszkodó rendszer lehetetlenné teszi annak ellenőrzését, hogy a QR-kódban tárolt adat pontosan megfelel annak, amit a választó akart. Ahogy láttuk a Georgiai Szenátus 202. számú törvényjavaslatát formálódni, szerettük volna az államtitkárunk elé tárni a jogszabály nehézségeit és veszélyeit. Most, hogy a törvényjavaslat törvénnyé vált, továbbra is a szövetségi bíróságon dolgozunk, és végezzük a munkánkat.

Végül pedig meg kell említenünk a büntető igazságszolgáltatási rendszert és a büntetőjogi rendszert. Azért teszek különbséget, mert a büntetőjogi rendszerben a jogi eljárások gyakran összedolgoznak az emberek bebörtönzése vagy megölése érdekében. Ez nem büntető igazságszolgáltatás! A büntető igazságszolgáltatási rendszer a támogatók és intézményi szereplők hálózata, amely azon dolgozik, hogy megszabadítson bennünket ettől az emberi kondicionáltságtól. Ezért csatlakoztam a Déli Emberi Jogi Központ munkatársaihoz. Például sikerült elérnünk, hogy Georgia állam hatályon kívül helyezze a magánszemélyek azon jogát, hogy letartóztassanak más magánszemélyeket.

Tehát ez volt a három hangsúlyos terület a munkámban és az utam során, de ami még fontosabb – a hivatásomban.

Február a Feketék Történelmének Hónapja Észak-Amerikában. Hogyan látja jelenleg a faji viszonyok helyzetét az Egyesült Államokban?

Őszinte leszek: azt vallom, hogy a faji megkülönböztetésnek a puszta jelenléte is embertelenítő, dehumanizáló. Azt gondolom, hogy mindez hozzájárult a szociális háló romlásához, amelyben valójában össze kellene tudnunk dolgozni és együtt kellene tudnunk működni az igazságosság közös céljáért. A faj ilyen értelemben vett fogalmának a jelenléte teszi lehetővé, hogy létezzen „másmilyen”. Én így látom. A faji elképzelés puszta jelenléte önmagában embertelenít, veszélyes. És sosem lehetnek pozitív „faji” viszonyok, amíg fehérek, feketék és mások vannak.

_{Black Lives Matter tüntetők („A fekete élet számít!”)}

Mit tehetünk mi, hívő emberek azért, hogy túllépjünk ezen a gondolkodáson?

Először is a Szentírásra kell figyelnünk, és feltenni a kérdést: ki mondta nekünk, hogy meztelenek vagyunk – és hagyjunk teret annak a feszültségnek, hogy nem tudjuk a választ. Keresztényként gyakran siettetjük a megoldást, Jézushoz sietünk a kereszten. Rohanunk a megoldás felé, amikor minden tanítvány a kereszten van. Próbáljuk megtalálni a megoldást és a jó dolgokat keressük, nem szívesen ülünk a miért feszültségében, vagy a kérdésen gondolkodva, hogy ki mondta nekünk, hogy meztelenek vagyunk.

Ha tényleg arra akarunk válaszolni, hogy mit kell tennünk, mindenekelőtt meg kell értenünk, hogy miért vagyunk ott, ahol vagyunk.

Hajlandóvá kell válnunk arra, hogy elég kiszolgáltatottak legyünk ahhoz, hogy valóban szomszédokká váljunk. Mert amikor már nem vagyunk meztelenek, többé már nem vagyunk olyan helyen, ahol magunkban létezünk, azzal szemben, amikor egy nagyobb közösség részei vagyunk, amelyben szeretettel, méltósággal és tisztelettel bánunk egymással.

Arra is van tendencia, hogy egyes aktivisták hangsúlyozzák a különbségeket, hogy vegyük észre, ha valaki fekete vagy latínó, ami néha nagyon megnehezíti, hogy kapcsolatokat építsünk. Szerintünk vannak pillanatok annak megmutatására, hogy az identitásunk különbözik – de mit tegyünk azért, hogy ez ne akadályozza a szociális háló újjászövését?

Amikor az emberi faj csupaszságáról beszélünk, nehéz lenne eltávolítani a származást és kultúrát, amely annyi változatosságot tartogat.

Amit javasolhatok a szociális közösségek építésén munkálkodva, az az, hogy minden egyes közösségben, minden egyes kultúrában, minden egyes etnikumban legyen hely az autentikus, önazonos létezésre. Gyönyörű dolog, hogy mindannyian képesek vagyunk tanulni egymástól, és senki sem fontosabb, hatékonyabb vagy eredményesebb a másiknál.

Azt kellene mondanunk: „Te is ember vagy, és én éppúgy vigyázok rád, mint saját magamra, mert mindannyian egy nagy emberi közösség részei vagyunk.”

Jó az, ha fölismerjük, hogy mennyire befolyásol minket a tudat alatti előítélet. Hogyan győzhetjük le ezt a mindannyiunkban jelen lévő előítéletet?

A Rasszizmusra huzalozva? című könyvben pont erről beszélünk – de nem akarom szpojlerezni. Általában véve is fontosnak tartom, hogy továbbra is azt tegyük, amit mondtam: valóban fogadjuk el a felebarátaink sokféleségét, és valóban vegyünk részt a kapcsolatépítésben, mert ezek nagyon pozitív hatással vannak az agyunkra. A könyvünkben konkrét javaslatokat teszünk a társadalom megváltoztatására.

Mi az Ön álma Amerika és általánosságban véve az emberiség számára?

Az az álmom Amerika számára, hogy egyszer végül tartson bűnbánatot, hogy egy olyan világban élhessünk, ahol mindenki szabad lehet. Ez az álmom a bűnbánatról, a megbékélésről és a végső megváltásról.

Ez az én álmom. Mert Fannie Lou Hamer polgárjogi aktivista szavaival élve: „senki sem szabad, amíg nem mindenki szabad”. Fel kell állnunk, és ki kell jelentenünk, hogy mi a helyes, mi az igazságos, és végül, mi az igaz. És ami igaz, az az, hogy mindannyian Isten képmására teremtettünk. Ez pedig egyedülálló kihívás elé állít bennünket. De egyben egyedülálló lehetőséget is kínál számunkra, hogy úgy élhessünk, ahogy Istennek tetszeni fog.

Tehát mi a remény népe vagyunk, de abban reménykedünk, hogy egy napon hallhatjuk az Urat: „Jól van, te hűséges, derék szolga.” (Mt 25,21) Ez az álmom ennek az országnak és végső soron a világnak: hogy bűnbánatban éljünk; hogy megtapasztaljuk és éljük a szeretet megváltó kegyelmét és erejét, és legfőképpen, hogy végül halljuk ezeket a szavakat: „Hűséges, derék szolgám.”