Genfest ’95: A fiatalok bemutatták az egyesült világot

Róma, Palaeur, 1995. május 20. „Jelen van az egész világ!” – olvashatjuk az egyik transzparensen, s ez igaz is. Ezt tanúsítja az a 12 ezer fiatal, akik 106 országból érkeztek a ’95-ös Genfestre. Valójában az öt kontinensen jelen levő kortársaikat képviselik, akik a műholdak segítségével összeköttetésben lesznek majd Rómával s az ugyanebben az időben zajló másik 300 helyi Genfesttel. Hála a technológiának, így mindannyian egyetlen, sokszínű fesztivállá alakulhatnak át.

A Genfestet maguk a fiatalok készítették elő és szervezték meg. Sikerült fedezniük a rendezvény hatalmas kiadásait, beleértve a fejlődő és háborús országokból érkezők utazásának és tartózkodásának költségeit is. Részben szponzorok segítségével, de elsősorban a fiatalok áldozatai és kezdeményezései révén, akik egy világméretű vagyonközösséget valósítottak meg, hogy előteremtsék a szükséges összeget.

S most végre itt vannak a föld legtávolabbi pontjairól is (27 nyelven tolmácsolják az eseményeket), hogy tapssal, mozdulatokkal, színes kendők lengetésével kísérjék a program leglátványosabb eseményeit: a népi táncok ünnepélyes pillanatait, a pantomimeket, a rap szinte vad ritmusát vagy egy-egy érdekes interjút.

S vajon milyen világ tárul fel előttünk a Palaeurban azok által, akik táncolnak, énekelnek vagy tapasztalataikról beszélnek? Egyáltalán nem valamiféle földön túli, a hétköznapi élettől elrugaszkodott valóságot jelenítenek meg a résztvevők. A fiatalok ünnepén szinte ugyanannak a könnyekkel és szenvedésekkel teli világnak a képe rajzolódik ki, melynek hatalmas problémáit a televízió képernyőjén keresztül mindannyian érzékeljük.

A koreográfiák és a tanúságtételek a háborút, a rombolást, az erőszakot, a kitaszítottságot, az éhséget, a nyomort, a magányt, az elhagyottságot, a megosztottságot, az előítéleteket mutatják be, s hogy hogyan lehetséges önmagunk és mások számára pozitív tapasztalattá formálni minden fájdalmat.

Déli 12 óra van: a ,,time-out” pillanataiban mély csend uralkodik a Paleurban. A fiatalok nagy összeszedettségben imádkoznak a békéért, ami immár hagyománnyá vált az Öbölháború óta; a békéért, mely mindenekelőtt az ég ajándéka, de elnyeréséhez szükség van minden jószándékú ember közreműködésére is: ez a néhány perc a nap legmélyebben átélt, legünnepélyesebb pillanata.

A délutáni program közepén megérkezik Chiara Lubich, akinek a fiatalok 12 kérdést tettek fel legégetőbb problémáikkal kapcsolatban. Kristálytiszta válaszaiban Chiara többek között azt javasolja nekik, hogy ússzanak az árral szemben: „Magasra tegyétek a mércét! Ne elégedjetek meg a morzsákkal!” – mondja nekik.

Az egyenes adásnak köszönhetően tv-nézők milliói lehetnek részesei ennek a rendkívüli mélységű „négyszemközti” beszélgetésnek, mely által a „háztetőkről hirdetett” evangélium megélésének egy modern formáját fedezhetik fel.

A délután másik jelentős eseménye II. János Pál pápa videóüzenetének meghallgatása volt. A pápa beszédében arra hívta őket, hogy „legyenek az egység és a béke eszközei a hétköznapi élet minden területén: a családban, az iskolában, a munkahelyen”, és „szeretetben élve tegyenek tanúságot az igazságról.”

A Genfest nemcsak egy ünnep; nemcsak mérlege az egyesült világért élő fiatalok előző öt évben szervezett akcióinak, hanem útmutatás is a jövőt illetően. Három célkitűzés kristályosodott ki a program  során: kidolgozni a béke stratégiáját, hogy megszüntessük az erőszak és a háború tűzfészkeit; befogadni a külföldieket és mindazokat, akik különböznek tőlünk; végül pedig – az igazságosabb társadalom megteremtése érdekében – terjeszteni az adás kultúráját. S mindezeket konkrét kezdeményezések révén, hogy a rendezvény címe – „Mutassuk be az egyesült világot” – valósággá váljon!

Négyszemközt Chiarával

A fiatalok 500 kérdést küldtek előzetesen Chiara Lubichnak, melyek közül a Genfesten 12-re válaszolt. Most ezekből közöljük az első hármat.

Chiara, a háborúk ellenére mindig a pozitívumot, az optimizmust közvetíted nekünk. Miért vagy biztos abban, hogy az egyesült világ nem utópia?

(Ivan – Horvátország)

A tény az, hogy hiszek egy nagyon fontos dologban: abban, hogy az egység, vagyis a világ egysége az idők egyik jele. Ez azt jelenti, hogy Isten kifejezett akarata; Isten pedig nem rögtönöz. Ő mindig pontos. Az egység Isten akarata korunkban. Sok dolog tanúsítja ezt. Például a II. Vatikáni Zsinat, mely dokumentumaiban igen gyakran használja a közösség, az egység szót. Sőt arra ösztönözte a katolikusokat, hogy nyíljanak meg a három nagy dialógusra, mely az egész világ egységének kezdetét jelentette: azaz kezdjék el a párbeszédet más egyházakkal, a nagy vallásokkal és minden jószándékú emberrel. Ennek következtében az Egyház megalapította azokat a titkárságokat, melyek igen fontosak a dialógus előmozdítása szempontjából. S nemcsak a hierarchikus Egyház tette meg ezt, hanem számos egyházi mozgalom is. És nemcsak a katolikusok hangsúlyozzák az egység koncepcióját, hanem az egész keresztény világ. Ugyanígy a más vallásúak, akiknek képviseletében itt is jelen vannak néhányan. Tudjátok, hogy létezik a Vallások a Békéért Világkonferencia, hiszen ti is együttműködtetek vele. Nos ez a konferencia a világ legfontosabb vallásait fogja össze. Egy meghatározott célért, a békéért dolgoznak, de eközben megismerik egymást, és így velük is kialakul egy bizonyos egység. Azonban nemcsak a különböző vallások törekednek az egységre, hanem a világ is, melyben élünk. Már maga a Tv is, mely által az egész világ belép otthonunkba, családunkba – az egység jele. Aztán a különféle nemzetközi szervezetek – még ha tökéletlenek is – valamiképpen az egységet testesítik meg. De tudjátok ki az, aki leginkább meggyőz engem? Ti, az egyesült világért élő fiatalok! Mert tudom, hogyan születtetek. Ti nem emberi akarat, emberi erő vagy rendkívüli képességek gyümölcse vagytok. Ti Isten akaratából születtetek, mivel eljött a földre ez a karizma, ami pontosan az egység karizmája. Ez átformált benneteket, s így a világ elindult az egység felé.

Országomban polgárháború pusztít. A politikai események megosztottak és egymás ellenségeivé tettek bennünket. Hogyan fedezhetjük fel újra, hogy testvérek vagyunk?

(Serafina – Angola)

Amióta létezik a kereszténység, minden kereszténytől azt kéri, hogy hozzon egy döntést: robbantsa ki az igazi keresztény forradalmat és a föld minden lakóját forrassza egyetlen testvéri közösséggé. Ahhoz, hogy ez a forradalom megvalósuljon, nem elég csupán emberi szemmel tekinteni korunk emberére. Azt mondanám, egy természetfölötti látásmódra van szükség. Jézus elmondta nekünk, hogy ez mit jelent: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek”: bárkinek a legkisebbek közül! Tehát nem azt kell néznünk, hogy valaki fekete vagy fehér; angol vagy francia, szép vagy csúnya; intelligens vagy műveletlen. Krisztust kell látnunk és szeretnünk mindenkiben. Ha szeretjük a testvért, Krisztust szeretjük, ha pedig gyűlöljük, akkor Krisztust gyűlöljük. Vagyis ezt kell tennünk: szeretni mindenkit, és mindenkiben Krisztust látni. Erre azt mondjátok: a keresztényeknek ez járható út, de mit csináljanak a más vallások hívei? A világ csaknem minden fontos vallásának alapja az úgynevezett „aranyszabály”, mely így hangzik: „Tedd azt másnak, amit szeretnél, ha neked tennének.” De hát ez a kereszténység; akik így tesznek, azok élik a kereszténység lényegét. Azt gondolom, hogy ez az alapelv nemcsak a keresztények vagy a más vallások vonatkozásában érvényes, hanem minden jószándékú ember vonatkozásában is, mivel észszerű, egészséges és helyes.

Ha igaz, hogy Isten a szeretet miért engedi meg a fájdalmat az igazságtalanságot a katasztrófákat és a háborúkat?

(Paola – Argentína)

Sokan feltették már ezt a kérdést: hogyan képzelhető el, hogy Isten a szeretet, amikor annyi nyomor, szerencsétlenség létezik a földön, és ártatlan embereket ölnek meg? Valóban abszurditásnak tűnik. Bennem is felmerülne ez a gondolat, ha nem tudnék egy dolgot: ha Isten szeretett valakit, akkor az a Fia volt, mégis engedte, hogy hihetetlen módon megkínozzák és keresztre feszítsék. S miért engedte meg? Mert volt róla egy terve: az, hogy megváltsa az emberiséget, majd feltámadjon és elfoglalja helyét az Atya jobbján. Mindazoknak, akik szenvednek az igazságtalanságok és a háborúk miatt, arra kell gondolniuk – ha képesek erre; ha nem, akkor helyettük majd testvéreik gondolkodnak így –, hogy róluk is létezik egy hasonló terv, hiszen Jézus testvérei vagyunk, ugyanannak az Atyának a gyermekei. Talán nem látjuk világosan, nem értjük, de létezik ez a terv.

Arcok a Genfesten…

A Tv képernyőjére illők, derűsek, változatosak, őszinték, beszédesek, örömteliek, markánsak, finomak, sugárzóak és félénkek: a Genfesten, ezen a hatalmas ünnepen a legkülönbözőbb fiatal arcokat lehetett megfigyelni élőben vagy a vetítővásznon. Francesco, a nápolyi születésű operatőr, aki teljesen leizzadt és nagyon elfáradt ezen a véget érni nem akaró ünnepen, így kommentálta az eseményeket: „Ma egész nap úgy dolgoztam, mint egy őrült. A rendező szinte lehetetlennek tűnő dolgokat kért tőlem, de szívesen megtettem, mert örültem, hogy megkereshetek egy-egy arcot a tömegben; a mai fiatalok arcát, akik egyáltalán nem bigottak; akiknek arca nagy ideálokat tükröz.” Arcok a színpadon… Sabbahé például keskeny, sovány a hosszú idő óta tartó embargó miatt. Az utolsó pillanatban érkezett meg, miután sikerült leküzdenie a Rómát és Bagdadot elválasztó bürokratikus akadályok sorozatát: mindenkit négyszer is megölelt, megköszönvén, hogy eljöhetett. A bosnyák Enise arca ártatlan, ugyanakkor tudatosságot tükröz. Kimondhatatlan szenvedéseket élt át. Az élő adás alatt sem szégyellte könnyeit: ezek az ő ajándékai a Palaeur fiataljainak, illetve mindazoknak, akik a képernyő előtt ülnek. Edith Angolából jött. Arcáról gyűlölet nélküli mosoly sugárzik. Nincs többé édesanyja, megölték a háborúban, de szívében már megbocsátott, és ezer másik édesanyát kapott. Egy-egy arc a tömegből… Az argentin Victor arca kerek, napbarnított. Büszke, hogy eljöhetett Rómába, bár a repülőjegy ára egyenlő egész évi fizetésével. Chiara Milánóból érkezett; olyan szőke, mint a finnek. Hétfőn reggel nehéz vizsgája lesz, de „nem érdekel, hogy átmegyek-e, hiszen itt a történelmet írjuk” – mondja. A Dél-Brazíliában Ricardo arca himlőhelyes, napbarnított. Egy nap elmondhatja majd: „Én is ott voltam!” Marli határozott, érett vonásaiban, mayák jellegzetes arcvonásait ismerhetjük fel: „Éveken át reménytelen harcot vívtam az igazságtalanság ellen. Itt száz másik Marlit találtam.” Beer a buddhista szerzetesek jellegzetes köntösét viseli; arca sovány, aszkétikus, de mosolygós. Mesterét kíséri, aki szerint ez a találkozó történelmi jelentőségű a vallások közti megbékélés szempontjából. Yann pedig erre a felfedezésre tett szert: „Kerestem az utamat Madagaszkáron, Franciaországban, Olaszországban, s miközben figyeltem Chiara arcát, önmagamban találtam meg.”

Az arc a lélek, a szív tükre, nem csap be. Egyetlen ember arcából egy egész népet ismerhetünk meg, ha az az ember szereti népét. A Genfesten látott arcok az egyesült világról tesznek tanúságot.