A Fokoláre Mozgalom elkötelezett tagjai, a fokolarinók és fokolarinák többek között arra vállalkoznak, hogy készek oda menni, ahol a közösségnek és a missziónak leginkább szüksége van rájuk. Így költözött Kijevbe a közelmúltban ...
Brazília a Genfestre készül: mi vár a 6000 fiatalra?
Idén júliusban újra Genfest várja a fiatalokat. A központi rendezvény Brazíliában, Aparecida városában lesz, de nem egy szimpla ifjúsági fesztiválról van szó. Brazil testvérlapunk, a Cidade Nova cikkéből kiderül, mi vár a fiatalokra.
A 2018-as, Manilában (Fülöp-szigetek) rendezett Genfest egy pillanata.
Egy hónap múlva a Genfesten fiatalok ezrei találkoznak a világ minden tájáról, hogy aktív részesei legyenek a társadalom átalakításának. A program 3 fázisból áll majd, és összesen 13 napon keresztül tart. A „Together to care”, „Együtt a gondoskodva” mottó lesz a vezérfonala ennek az utazásnak, amely a szervezők szerint mind formailag, mind tartalmilag meglepetést ígér.
Az innovatív utazás a színhelyek megszervezésével kezdődött, mondja Iolanda Tovar, a Genfest nemzetközi koordinációs központjának munkatársa. Az első fázisban, mely július 13–18-ig tart, a fiatalok a Brazíliát és a környező országokat érintő kihívásokkal ismerkedhetnek meg közösen úgy, hogy a legkiszolgáltatottabb népesség szolgálatában önkéntes munkát végeznek, hogy a társadalmi fájdalmakkal szembenézve és azokról gondoskodva főszereplőnek érezzék magukat. „Ez az, ami megkülönbözteti ezeknek a fiataloknak a munkáját az önkéntesség más formáitól. A kiindulópont a kölcsönösség megtapasztalása” – mondja Tovar.
A Genfest alapvető mozgatórugója a törődés iránti vágy. Ez már a rendezvényt megelőzően is tapasztalható.
Több mint két év telt el a program összeállításával, több tucatnyi munkacsoport dolgozott rajta Brazíliában és nemzetközileg is, ezek minden egyes részletre odafigyelnek, hogy ez a nagyszerű mozaik, a Genfest összeálljon. Az első kihívás a nyelv. A legtöbb munkacsoportban különböző országokból származó emberek dolgoznak együtt, ami intenzív fordítási munkát igényel. Meggyőződésük, hogy ez a közös munka életre szóló élmény lesz mindannyiuknak.
Iolanda azt meséli, hogy nagyon sokféle tapasztalat született máris, mindegyik fontos, mindegy, hogy kicsi vagy nagy. Ez a helyzet például a dél-afrikai fiatalokkal, akik keményen dolgoztak, hogy pénzt gyűjtsenek az utazásukra és az Aparecidában való tartózkodásuk költségeinek fedezésére. A bürokrácia és a Brazíliába való beutazáshoz szükséges vízum megszerzésének egyéb akadályai miatt azonban nem biztos, hogy végül el is tudnak jönni otthonról. Ennek ellenére a csoport úgy döntött, hogy folytatják a gyűjtést, és ha nem tudnak elutazni, a pénzt odaadják olyan brazil fiataloknak, akiknek nincs elég pénzük, hogy részt vegyenek a Genfesten. Tovart meghatotta ez a nagylelkűség. „Az ilyen élmények garantálják a Genfest sikerét” – mondja.
Az első fázis: a valóság sokkja
Ami az önkéntesmunka fázisát illeti, a szervezők mintegy 50 társadalmi szervezettel vették fel a kapcsolatot Brazíliában és Latin-Amerika spanyol nyelvű országaiban. Július 12 és 18 között ezeknél a szervezeteknél több mint 1500 fiatal fog majd közvetlenül találkozni különböző kiszolgáltatott emberek életével, igazi mélyvíz lesz ez hét napon át, amelynek során tapasztalatot szerezhetnek egy-egy társadalmi problémáról és együttműködhetnek abban is, hogy megoldást nyújtsanak azokra.
Raone Felix
Az első fázisra való felkészüléssel foglalkozó fiatalok még a tanulmányaikat vagy munkájukat is megszakították egy időre, hogy teljes erejükkel a Genfest szervezésébe vessék magukat. Csillog a szemük, ahogy mesélnek nekünk erről.
Raone Felix, egy 24 éves egyetemi hallgató Pernambucóból azt mondja, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel való találkozás, különösen a külföldről érkező fiataloknak valami nagyon új tapasztalat lesz.
„Sokkoló lesz a valóság. Ez is a célunk, hogy a résztvevők kilépjenek az egyéni buborékjukból, és engedjék meg maguknak, hogy megérintsék a világ fájdalmát, hogy elérjenek másokat.”
Felix olyan intézményekre és közösségekre gondol, amelyek árvákat, volt elítélteket, erőszak áldozatául esett nőket, rehabilitáción lévő drogfüggőket, hajléktalanokat és más függőségben élő embereket fogadnak be.
Isabele Pires koordinálja majd az esemény első fázisát. A 25 éves fiatal tanárnő São Paulo belvárosából származik, és 2018-ban olyan önkéntes élményben részesült, amely megváltoztatta a szemléletét, és az ilyen akciók rajongója lett. Szerinte vétek kihagyni a Genfestet: „Ha belegondolok, hogy sok fiatalnak még soha nem volt ilyen gyakorlati tapasztalata, akkor biztos vagyok benne, hogy ez az önkéntes munka igazi meglepetés és új tanulási tapasztalat lesz.” „Az első fázis az önkéntesség tesztüzemmódja lesz. Az ötlet az, hogy a jövőre nézve adjon egy kis ízelítőt, és felébressze a fiatalokban a ‘többet akarok’ érzését” – fűzi hozzá.
Isabele Pires
Az előkészítő csapat már most gazdagodott Brazília és Latin-Amerika társadalmi valóságának megismerésével és beleszeretett a kezdeményezésekbe. „Amikor meglátogattuk ezeket a szervezeteket, rájöttünk, hogy keveset tudunk Brazíliáról, elvarázsolt bennünket a munkájuk, és mindegyikről többet akarunk tudni. Mindig új benyomást tesznek ránk, és a többi fiatalnak is meg akarjuk mutatni, mi mindent tesznek a világ jobbá tételéért” – teszi hozzá Pires. „Nagy hatással lesz ez a hét a fiatalokra és ennek hatására a későbbiekben is odafigyelnek majd a társadalmi kérdésekre. Így egyre inkább főszereplőnek érzik majd magukat a testvéribb világ építésében” – mondja Felix.
Az önkéntes tevékenységektől fellelkesedve, az 1. fázis résztvevői Aparecida felé veszik az irányt, ahol találkoznak a Genfest 2. és 3. fázisában részt vevő fiatalokkal. A poggyászukban rengeteg tapasztalatot visznek majd magukkal, amit megoszthatnak, még ha csak rövid időre is. Ez lesz a kölcsönösség ideje.
A második fázis: a sokszínűség találkozóhelye
Aparecida városa ad otthont a Fokoláre Mozgalom által szervezett legnagyobb ifjúsági fesztivál brazil kiadásának. A színpad nem egyszerűen művészeti előadások színhelye lesz, hanem a sokszínűség találkozóhelye: a vallások, kultúrák és generációk találkozása. A tulajdonképpeni fesztivál felvonultatja a Genfest átfogó témájának tapasztalatait: „Együtt gondoskodunk”, magunkról, másokról, a bolygóról.
Dalok, kiállítások, talk show-k és tanúságtételek mutatják be az emberiség jelenlegi kihívásait, a társadalmi egyenlőtlenségeket, az éghajlatváltozást, a fenntarthatóságot és a történelmet befolyásoló konfliktusokat. Szóba kerülnek majd az emberi jogok és a politikai polarizáció, az ezekről szóló reflexiók és élménybeszámolók. Ezek ugyanis azok a kihívások, amelyekre a fiatalok válaszként a párbeszédet akarják javasolni.
„Az ötlet az, hogy olyan embereket állítsunk színpadra, akik már tesznek valamit a szenvedő emberiségért, és olyanokat, akik alkotnak.”
Iolanda Tovar úgy véli, hogy a Genfest reagál mindarra, amit az emberiség átél, és erre Brazília szerinte ideális helyszín: „Ez egy már most is nagyon sokszínű ország, mert a párbeszéd tapasztalata már most jellemzi, de mindenekelőtt azért, mert képes befogadni az embereket.”
Klara Maria Bragança
A 2. fázis szervezésében egy nemzetközi csapattal együtt vesz részt Klara Maria Bragança. A fiatal jogtanácsos azt hangsúlyozza, hogy a Genfest közös építkezés eredménye, nem egy-két személy, hanem egy közösség gondolatait tükrözi.
Mintegy 100, négy kontinensről érkező fiataltól gyűjtöttek ötleteket arra vonatkozóan, hogy mi nem hiányozhat a programból. „A Genfest nagy kincse a folyamatban rejlik. Fiataloknak szól és fiatalok készítik elő az idősebbek segítségével, ezért valódi generációkon átívelő élmény. A szervezés is a párbeszéd tapasztalata volt” – erősíti meg Klara Maria.
A 2. fázis július 19–21-ig tart, a program egy, a résztvevők és a zarándokok számára nyitott kiállítással, majd egy latin-amerikai kulturális fesztivállal folytatódik, ahol fellép a Gen Verde nemzetközi női zenekar és lesz egy ökumenikus pillanat az aparecidai kegyhelyen, amely a békének van szentelve.
„A 2. fázis lényege annak felismerése, hogy a másik ember tapasztalata inspirál és segít nekem” – mondja Klara Maria. „A Genfest a helyi akciók tapasztalatait gyűjti össze. Lehet, hogy amit egyedül teszek, az nem tűnik soknak, de amikor hálózatba kapcsolódom, kiszélesedik az út a globális változáshoz.”
Harmadik fázis: közös gondolkodás egy testvéribb világról
Több lesz, mint egy esemény, igazi utazás, közös élmény! Ez az egyöntetű véleménye a Genfest szervezőinek: ez nem egy olyan fesztivál, amely az utolsó napon véget ér. A program egy folyamatos projekt első lépése lesz. A fázisok összekapcsolódnak, bár mindegyiknek konkrét célja van. A 3. fázis a fiatalok közösségeinek globális hálózatát szeretné létrehozni. Ezekben a napokban (július 22–24 között) a fiatalok együtt fognak gondolkozni és tervezni, és amikor visszatérnek a városaikba és országaikba, egymással összekapcsolódva a fogják folytatni az eszmecserét.
Iolanda Tovar, Letizia Spano és Mariane Araújo
Mariane Araújo szintén a Genfest előkészítésére szánta energiáit. A Santa Catarinából származó, digitális marketinggel foglalkozó kommunikátor az olasz Letizia Spanóval együtt koordinálja a Genfest 3. fázisát. Mintegy 100 ember készíti elő a programot, melynek során körülbelül 1500 résztvevő érdeklődési körök szerint vesz majd rész workshopokon.
A 2. fázis után a résztvevők nyolc témakör közül választhatnak: gazdaság és munka; kultúraköziség és párbeszéd; lelkiség és emberi jogok; egészség és ökológia; művészet és társadalmi elkötelezettség; oktatás és kutatás; kommunikáció és média; aktív polgárság és politika. Plenáris üléseken és műhelymunkákban vesznek majd részt olyan szakemberek segítségével, akik komoly eredményeket értek el szakterületükön és egyben elkötelezettek a testvériség építésében is.
A cél a párbeszéd és a tapasztalatcsere biztosítása.
Spano szerint a 3. fázisban az egyesült világot közösségileg, nem pedig egyénileg építjük: „A fiatalok energiáját és újító álmait fogjuk ötvözni azzal, amit a felnőttek már elértek. Ez egy olyan közös munka, amely szervesen és természetesen történik” – mondja Araújo. Emlékszik, hogy hiányolta ezeket a szakmai referenciákat, amikor még egyetemista volt, és tanárként dolgozott. „Olyan volt, mint egy kettős élet. Egyedül éreztem magam, amikor a szakmámban dolgoztam, ami a szenvedélyem volt, és nem éreztem, hogy közvetlenül tettem volna az egységes világ megteremtéséért.”
A Genfesttel kapcsolatban Mariane Araújo azt mondja, hogy nem áll szándékukban kész választ kínálni a fiataloknak. „De lényeges, hogy kérdéseket tegyenek fel maguknak, hogyan lehet a szakmájuk révén egy egységes világot építeni, és mindenekelőtt, hogy képesek legyenek kapcsolódni, inspirálódni, és felfedezni, hogy tapasztaltabb emberek már bejárták ezt az utat. Ez inspirálni fogja a fiatalokat szerte a világon. Együtt segíthetünk helyben, miközben egy nemzetközi hálózat részesei lehetünk” – teszi hozzá.
Letizia Spano hangsúlyozza, hogy a 3. fázist a Genfest folytatásának lendülete hajtja. „Arra fogja ösztönözni a fiatalokat és a szakembereket, hogy a testvériség jegyében folytassák a munkát, olyanokkal, akiknek ugyanaz a szenvedélyük vagy szakmájuk, és az álmuk, hogy egy adott területen dolgozzanak, a közösség jegyében.”
Ennek keretében egy olyan projektet dolgoznak ki, amelyet a 2024 szeptemberében New Yorkban megrendezésre kerülő „Csúcstalálkozó a jövőért” elnevezésű rendezvényen mutatnak be, és amelynek az ENSZ 2030-as menetrendjéhez kapcsolódóan javaslatokat kell tartalmaznia a világ várható változásaira vonatkozóan.
Tiszta sor! Ha csak azon a lelkesedésen múlna, ami a Genfest előkészítő csapatát jellemzi, máris garantált lenne a siker. Gondoljunk bele: mindenki meg van hívva, hogy csatlakozzon az utazáshoz, és vállalja a kihívást, hogy együtt tegyünk egy testvéri, a különbözőségekre nyitott és a bolygóról gondoskodó világért. Több ezer multiplikátora lesz az ötleteknek, a szakmai és közösségi tapasztalatoknak, valamint annak, hogy a hatékony cselekvés hogyan változtathatja meg a körülöttünk lévő környezetet.
A Genfest hivatalos honlapja: www.genfest.org
A párhuzamosan megrendezendő kelet-európai Genfestre júl. 16 és 21 között Esztergomba várják a 18–35 év közötti fiatalokat, erről itt írtunk.
Jelentkezés az esztergomi Genfestre itt lehetséges.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Cidade Nova 2024/06
Forrás: Cidade Nova 2024/06
Fordította: Paksy Eszter