Közeledés Jézus módjára – az egyházon belüli polarizációról

Az amerikai Robert Aaron Wessman római katolikus pap, 2019-ben szerzett PhD fokozatot a Leuveni Katolikus Egyetem szisztematikus teológiából. Egyetemi előadói munkája mellett a Glenmary Misszionáriusok Háza (amerikai alapítású) egyházi rend tagja, egyben első alelnöke. Amerikai testvérlapunk, a Living City újságírója, Susanne Janssen készített vele interjút az idén megjelent The Church’s Mission in a Polarized World („Az egyház küldetése egy polarizált világban”) című könyve kapcsán.

Mi motivált, hogy a polarizáltságról írj könyvet?

2017-ben, miután közel négy évet töltöttem Belgiumban, bizonyos fokig elszigetelődve az itthoni kulturális helyzettől, visszatértem az Egyesült Államokba. Már néhány hete itthon voltam, amikor rájöttem – megéreztem –, valami megváltozott. A feszültség, a megosztottság és a negativitás tapintható volt. Ezt láttam a templomokban, a barátaim között, a szeretteimnél és a saját szolgálati helyemen is. Naivan azt gondoltam, hogy kimaradhatok a balhéból – valahogy felette álltam a dolgoknak, mert előtte egy ideig külföldön voltam. Azonban néhány hét múlva mégis belekeveredtem. Felfigyeltem rá, mennyire befolyásolt engem az Egyesült Államok polarizált kultúrája.

Nem voltam büszke arra, amit láttam. Többé-kevésbé elszántan kezdtem el kutatni a polarizáltság témakörét, később pedig felkértek, hogy tartsak néhány prezentációt a témában. Ez sokakat megindított. Látták, hogy a polarizáltság milyen hatással van a szeretteikre és önmagukra, és válaszokat akartak – okokat kerestek a reményre. Az egyik prezentációt követően valaki azt javasolta nekem, hogy írjak könyvet a témáról. Akkor az nem maradt meg bennem különösebben. Mégis elültetett valamit. Egy idő után arra gondoltam, talán meg kéne csinálnom: a könyv ebből a helyzetből alakult ki.

Az egyháznak megvan a válasza a polarizált világra, benne van a hagyományunkban. Jézus Krisztusban nincs „mi kontra ők”. Ahhoz, hogy ezt a mentalitást leküzdjük, tényleg el kell kezdenünk közeledni azok felé, akik mások mint mi, tanulnunk kell tőlük, körülöttük kell lennünk, és fel kell ismernünk, hogy bár sokféle módon, de mégis ugyanahhoz az emberiséghez, ugyanahhoz a közös alaphoz tartozunk.

_{Aaron Wessman atya (fotó: focolaremedia.org)}

Az amerikai társadalmat nézve – ahol az emberek nem beszélnek a „másik pártból” valókkal, nem vegyülnek olyanokkal, akik másképp gondolkodnak – mit lehet tenni a status quo megváltoztatásáért? Időnként úgy tűnik, mintha két különböző világban élnénk.

Tényleg két különböző világban élünk – a szó szoros értelmében. A tény, hogy az Egyesült Államokat sok szempontból két radikálisan eltérő csoportra osztottuk, és hogy ezek földrajzilag is elkülönülnek, még nagyobb kihívást jelent. Ugyanakkor van néhány valódi gyakorlati lépés, amellyel előrébb juthatunk.

Először is politikai szempontból azt javaslom, hogy az emberek ne nézzenek annyi online hírt, és kevesebb időt töltsenek a közösségi oldalakon. Kutatások szerint ezek mind emélyítik a polarizáltságot és a negativitást. Ha valaki továbbra is tudni szeretné a híreket és tájékozott akar maradni, keressen olyan platformokat, amelyek kifejezetten a különböző nézőpontokat próbálják összehozni. Ilyen például a Divided We Fall („Megosztva elbukunk”) és más „hídépítő” felületek. Amikor egy program nem hozza össze a különböző nézőpontokat képviselő, párbeszédre kész, hiteles partnereket, az nem igazán segít a polarizált helyzetünkön, és tájékozottabbak sem leszünk tőle.

Másodsorban pedig meg kell értenünk, pontosan mit is értünk polarizáltság alatt. A megértés olyan dolog, amellyel valamiképpen az ellenőrzésünk alá tudjuk vonni a helyzetet. A polarizáltság egyértelműen összetett téma.

A polarizált kultúrákban vannak bizonyos dinamikák, amelyek közvetve, akár tudat alatt befolyásolhatnak bennünket. Tudnunk kell, ez hogyan is történhet meg.

A könyvemben közérthető módon próbálom meg bemutatni a témát, de más forrásokat segítségül hívok. Ezra Klein Why We are Polarized („Miért vagyunk polarizálva?”) című művéből például sok minden kiderül. Néhány kifejezetten praktikus lépést is megadok, amellyel a másféle embereket be lehet vonni például egy ünnepi összejövetelen vagy a templomban. Ehhez három eszközt mutatok be: a rugalmasságot, a kíváncsiságot és a megfontoltságot. Ezeket a szolgálatom során és az életben is nagyon hasznosnak találtam. Azt hiszem, a politika területén és az egyházban egyaránt a segítségünkre lehetnek.

A könyvedben kifejted, hogy a katolikus egyházat mélyen érinti a polarizáltság. Szerinted mik ennek a legfőbb okai?

Az egyház nem egy vákuumban él. A világban van, és azt próbálja megfejteni, hogyan ne legyen mindig „a világból való”. Ezért, ha a kultúra polarizált, az egyház is nagy valószínűséggel az lesz. Természetesen az egyik probléma az, hogy az Egyesült Államokban a politika ma már rettentően befolyásolja az emberek életét. A politika mindenütt jelen van. Politika alatt pedig a saját politikai pártjainkat is értem.

A katolikus egyház tagjai például sokkal inkább vannak összhangban a saját politikai pártjuk értékeivel – legyenek demokraták vagy republikánusok –, mint a kereszténységével. Ez kihívás, amikor azt szeretnénk a világ felé tanúsítani, mit jelent Jézust követni. A keresztények azonban ugyanolyan bűnösek a polarizáltság erősítésében. A könyvemben elemzem, hogy az egyház tagjai három-négy évszázadon keresztül miként használták egyre gyakrabban a „háború metaforáját” nemcsak a politikai tevékenységek reklámozására, hanem hogy a tanítványi életformát és a küldetést is népszerűsítsék. Arról is írok, mennyire erős és problémás lehet a háború metaforája.

Amikor a keresztények a háborút metaforaként használják a küldetéshez és az evangelizáláshoz, a másikra ellenségként kezdenek tekinteni, akit bármi áron el kell pusztítani.

Szomorú, de időnként ez a „másik” ugyanúgy Krisztus testének a tagja.

Sajnos, különösen a II. Vatikáni Zsinat óta, az egyházban megjelentek az ún. progresszív és konzervatív csoportok, és úgy tűnik, ezek politikailag is leképeződnek. Ilyenkor szerintem a keresztények félreteszik a hagyománynak azt a nyomasztó elvárását, miszerint maradjunk meg az egységben, hogy aztán engedjenek és elősegítsék az amerikai környezetre ma oly jellemző megosztottságot.

Mindkét oldal tetteit – a „progresszívakét” és a „tradicionalistákét” is – a jóhiszeműség vezérli. Ugyanakkor gyakran alakul ki kulturális háború, ami egyáltalán nem az egyház egységéről tanúskodik. Hogyan kerülhetjük el a „mi kontra ők” mentalitást?

Azt hiszem, el kell kezdenünk közeledni. Ha például jobban érzem magam egy „progresszív” egyházi környezetben, érdemes lehet legalább időnként megjelennem a városom vagy településem egyik „tradicionális” egyházközösségében.

Ha jobban szeretek jobbközép keresztény véleményeket vagy híreket olvasni, a balközép nézőpontját tükröző írásokat is kellene olvasnom. Sőt, még jobb lenne, ha olyan podcastokat és cikkeket találnék, amelyek a különböző véleményeket gyűjtik egy helyre jóindulatú hozzáállással, az igazságot keresve minden egyes megnyilvánulásban. Végtére is úgy gondolom, hogy a keresztényeknek vissza kellene térniük a hagyományunk szent alakjaihoz. Könyvemben többek között Aquinói Tamásra, Dorothy Dayre és Molokai Damjánra hivatkozom, akik életükkel a mai napig irányt mutathatnak nekünk.

Végül is úgy vélem, a világot és a „másikat” igazán katolikus módon kell megközelítenünk: közeledni hozzá, kíváncsisággal bevonni, rengeteget kérdezni tőle, meghallgatni őt és nyílt szívvel tanulni tőle. A Lélek lassan mindannyiunkban működni kezd, és elmélyíti azt az egységet, amelyet Jézus az Ő egyházába helyezett. Fontos azonban, hogy felismerjük, nem leszünk képesek közeledni és egészséges párbeszédbe lépni minden egyes emberrel. Emiatt érdemes olyan csoportokat és szervezeteket keresni, amelyek egyetlen célja, hogy az ilyen találkozásokat megvalósítsa.

A könyv címe Az egyház küldetése egy polarizált világban. Röviden összefoglalva melyek a legfontosabb lépések, amelyek ránk várnak?

Az egyház első feladatának azt tartom, hogy felismerje, gond van, és van belőle kiút. Ha az újságírók, teológusok és tudósok írásaikban és beszélgetéseik során kevesebbet használnák a kulturális háború metaforáját, az jelentősen enyhíthetné a polarizáltságból fakadó kihívásokat. Nem vagyunk ellenségek. Nem állunk háborúban egymással. Egyformán Krisztus testének tagjai vagyunk. A háború metaforája mérgező, félrevezető és befolyásoló hatással van ránk, nekünk pedig be kell szüntetnünk a használatát.

Azt gondolom, hogy ezután kifejezetten az egyháznak kell mélyre ásnia a tradíciójában – elsősorban a Jézusban kapott hagyományban –, hogy ezáltal megújíthassuk elköteleződésünket afelé, amit én Jézus „megtestesülési mozgalmának” nevezek. Gyakorlati szempontból nézve ez azoknak a csoportoknak vagy embereknek az azonosításával jár, akik iránt tudjuk, hogy negatív érzéseink és gondolataink vannak. Tudatosan a közelükben kell lennünk. A közeledés hatásai valóban megváltoztathatják a polarizált légkört. Ráadásul úgy vélem, hogy az egyház modellezheti azt, mit jelent az embereknek, ha mély, konstruktív beszélgetésekre találnak módot arról, minek van értelme és értéke az életünkben. Ha liturgikus, teológiai vagy akár az egyházi gyakorlatokat illető véleménybeli különbözőségeink vannak, ezekről is beszélgethetünk. A beszélgetés a lényeg! Van valami abban, amikor a másik előtt állva látjuk az ő szentségét. Hozzunk hát össze olyan alkalmakat, amikor elmondhatjuk: „Itt most csak beszélni fogunk a történeteinkről.” Mitől alakult ki a politikai álláspontom? Hogyan befolyásolta ezt a fiatalkorom? Amikor meghallgatjuk valakinek a történetét, már az embert kezdjük látni, és nem a problémát.

Találtál sikeres példákat arra, hogy a különböző áramlatok között nem volt hajlandóság a párbeszédre, és mégis hidak épültek? Mi adja neked a reményt az egyház jövőjére nézve?

Van egy remek ellentmondás. A keresztények sokat küzdenek a polarizált kultúra ellen, mégis hozzájárulnak a megvalósulásához. Az evangélium és Jézus példája azonban kiutat mutat ebből a viharból. Jézus megtestesítő mozgalma módot ad a polarizáló tendenciák visszafordítására. Reménykedem, mert sokan reagálnak úgy, hogy az enyhíti a polarizáltság sokféle negatív hatását. Az olyan szervezetek, mint a Braver Angels és a Fokoláre Mozgalom, vagy az olyan alakok, mint Craig Digmann testvér és Daryl Davis mind példát adnak körülöttünk a reményre. Daryl Davis egy afroamerikai zenész és aktivista, aki fiatalkorában sokat szenvedett a rasszizmus miatt. Egész életében arra törekedett, hogy bejusson a Ku-Klux-Klan gyűléseire, és csak úgy jelen legyen. És több mint 200 ember hagyta ott a Klant csak miatta.

Én még viszonylag újonc vagyok a Fokoláre közösségben. Nagyon megérintett, ahogyan a tagok képesek egy-egy megosztó, szenvedéssel teli vagy nehéz helyzetben közeledni egymáshoz. Nem maradnak ki belőle félelemből, hanem inkább belemennek, miközben nem tudják, mi lesz a végkimenetele.

Én magam is épültem a könyv megírásából. Ritkán fordul elő, hogy egy egyetemi tanár olyan könyvet ír, amely segít elmélyíteni saját tanítványi hozzáállását. Ez a könyv megváltoztatott engem, és remélem, másokat is meg fog.

_{(Fotó: Youtube/Discerning Hearts®)}

Wessman atya könyve, „Az egyház küldetése egy polarizált világban” angol nyelven The Church’s Mission in a Polarized World címmel érhető el a newcitypress.com weboldalon.