Ma életeket ment az abortusztúlélő

A The Abortion Survivors Network hálózatához csatlakozók többsége az USA-ból származik és történetükről nem beszélnek a nyilvánosság előtt, mások nem is tudnak arról, hogy nem kellene élniük. Melissa Ohden azonban minderről kiegyensúlyozottan és nyíltan beszél, ahogy arról meggyőződhettek a szlovákiai Nemzeti felvonulás az életért rendezvény (Národný pochod za život) webinárjának résztvevői is.

14 éves volt, amikor szembesült a ténnyel, hogy túléte az abortuszt. Melissa örökbefogadó szülei tisztában voltak a történtekkel, azonban azért, hogy védjék őt, eltitkolták az igazat. „Egy szerencsétlen véletlenen múlt, hogy megtudtam. A nővérem teherbe esett, és az abortuszon gondolkodott. A szüleink elmondták neki az én történetem, és bíztak benne, hogy így hátha meggondolja magát. Szerencsére így is lett. Nem volt könnyű megtudni az igazságot önmagamról, éveken keresztül haragudtam és szenvedtem miatta. Nem akartam olyan ember lenni, aki sok évvel ezelőtt túlélt egy sikertelen abortuszt.” – ismeri be.

A hit volt az, ami megmentette őt, a megbocsátás változtatta meg az életét.

Elkezdte felkutatni a biológiai szüleit: a vér szerinti anyja, Ruth mára fontos részévé vált az életének. „Tíz évig kerestem őt. Amikor rábukkantam, nem vehettem fel vele azonnal a kapcsolatot, mivel a családja titkolózott az abortuszával kapcsolatban, azt mondták neki, hogy a terhességmegszakítás sikeres volt. Nem tudta, hogy túléltem… Hét évvel azután, hogy megtaláltam őt, szép lassan kommunikálni kezdtünk egymással. Körülbelül három éve leveleztünk, amikor először személyesen is találkoztunk, így addigra egy kicsit már ismertük egymást” – emlékszik vissza Melissa. Ez a találkozás érzelmileg nagyon megrázta és egyszerre örömmel töltötte el mindkettejüket.

^{A Nemzeti felvonulás az életért (Národný pochod za život) webinárján}

A véletlen műve volt, hogy Melissa abba a városba költözött a családjával, és ma is ott élnek, amelyikben Ruth lakik. Így jellemzi kettejük viszonyát: „Olyan gyakran találkozunk, amilyen gyakran csak lehetséges. Normális életünk van. Ruth az egyik anyám a kettő közül. Ő az, aki elsőként köszönt föl, ha valamilyen ünnep van.” Továbbá ugyanebben a városban él az egyik féltestvére is, a húga.

Amikor Ruth az abortuszra ment Melissával, mindössze tizenkilencévesen, még tanult. A beavatkozásra a saját családja kéyszerítette. Az anyja, vagyis Melissa nagyanyja kórházban dolgozott nővérként, és elintézte, hogy Ruth ne tudhassa meg, hogy a lánya túlélte az abortuszt. A nagymama tehát Ruth jóváhagyása nélkül adta örökbe Melissát.

A nagymama körülbelül tíz éve halt meg, és soha nem ismerték egymást. „Arra a levélre, amit írtam neki, a férje válaszolt, és egyáltalán nem tudom, hogy elmondta-e neki, hogy kerestem őt.” Hasonlóképpen nem tudta felvenni a kapcsolatot az apjával sem, akinek levelet küldött, de választ sosem kapott. Később tudta csak meg, hogy fél évvel azután halt meg, hogy írt neki.

A legtöbb ember esetében, akivel Melissa és a szervezete együttműködik, nem egészségügyi okokból került sor abortuszra, hanem mert a nőt a saját családja belekényszerítette.

Állítja, hogy 99,9 százalékban a partner kényszeríti a nőt az abortuszra. „A legfontosabb üzenet, amelyet megoszthatunk a világgal, hogy más ember életének a kioltása, főleg, ha egy ártatlan emberről van szó, soha nem az együttérzés vagy szeretet megnyilvánulása. Tudjuk, hogy az abortusz traumát okoz nem csak a gyermekeknek, hanem az abortuszon átesett nőknek és családtagjaiknak egyaránt.”

Melissa személyes példájának köszönhetően több abortuszra ítélt gyermek életét is sikerült megmenteni. Amikor az anyák találkoztak Melissával vagy bárki mással, aki túlélte az abortuszt, átértékelték a helyzetüket, és megtartották a gyermeküket. Annak a nőnek, aki az abortuszt fontolgatja, Melissa azt üzeni: „Nem vagy egyedül! Sokan vannak olyanok, mint mi, akiknek fontos a te életed és a gyermeked élete. Mindig találhatsz olyanokat, akik hajlandók téged anyagilag és érzelmileg is támogatni!”

Minden ember, aki túlélte az abortuszt, Melissa szerint azt üzeni a létével, hogy a meg nem született gyermekek is emberi lények.

„Mikor legutóbb egy amerikai kongresszuson tettem tanúságot, senki sem vette a bátorságot, hogy tagadja az állításomat, miszerint a meg nem született gyermekek emberek. Olyanok, mint mi, és megérdemlik, hogy élhessenek. És senki sem vitatta el azoktól az életet, akik túlélték az abortuszt. Az a hazugság, hogy az abortusz a nő joga és saját döntése, minduntalan megsemmisül, amikor csak teret kapunk, hogy a nyilvánosság előtt elmondjuk a saját történetünket.”

Magyarországon azok a nők, akik nem tervezetten estek teherbe, többek között az Együtt az Életért Egyesülethez fordulhatnak. Ezen a honlapon más szervezetek elérhetőségét is megtalálják.

A cikk szlovák társlapunk, a Nové Mesto oldalán 2021. júl. 6-án jelent meg. A webinár és a beszélgetés Melissa Ohdennel megtekinthető angol–szlovák nyelven ezen a linken.