„Minden rész az egészért lévén alkotva” ‒ Gondolatok 1848-49-ből

minden-resz-az-egeszert-leven-alkotva-%e2%80%92-gondolatok-1848-49-bol

Az 1848-as tavaszi polgári átalakulás programja majdnem hat évtizedes előkészítő munka eredménye volt. Az utolsó két évtized, azaz a reformkori országgyűlések is inkább a reformklímát biztosították mintsem a valódi átalakulások színhelyét. Az 1830-as 40-es évek kitermelték azonban azokat a – sokszor egymás politikai ellenfeleként megszólaló – szereplőket, akik később a hazai és európai nyilvánosság előtt a leendő forradalom vezetői lettek. Így 1848. április 7-én megalakult gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vezetésével az első független, felelős magyar kormány Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, Mészáros Lázár, herceg Esterházy Pál Antal, Klauzál Gábor, báró Eötvös József és gróf Széchenyi István közreműködésével.

 

 

 

 

A következő sorokban arra teszek kísérletet, hogy csupán néhány fogalom egyes, korabeli értelmezéseinek rövid bemutatásával érzékeltessem, mennyire sokszínű gondolkodás jellemezte a magyar közéletet a forradalom és szabadságharc előtt, illetve alatt.

Az események frontvonalában álló személyek olykor eltérő (vagy annak tűnő) véleménye azonban nem volt akadály a közös célok, például a feudális rendszer felszámolásának elérésében.

Az első ilyen kulcsfogalom és kulcskérdés a törvényesség. „Az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van. Mert jog és kötelesség egymástól soha el nem választhatók. […] Hazád szolgálni, s hazád dolgait kormányozni: e kettő nemcsak megfér, de összeköttetésben is van egymással. […] Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is.” – vetette papírra Kölcsey Ferenc 1834-ben.[1]

 

 

 

Arra vonatkozólag azonban, hogy mégis milyen keretek között kellene az egyes polgárnak a fentebbiek szerint „munkálnia”, néhány évvel korábban, az 1830-ban megjelenő Hitelben Széchenyi István a következőképpen fogalmazott: „Olyas országban, hol nem önkény uralkodik – a törvény nem egyéb, mint […] kontraktus[2].”  Úgy vélte, az erkölcsi fejlődés is csak ennek a „kontraktusnak” lehet következménye, hiszen „csak józan törvények, s nem bot, nem hóhér képes bírni halkan egy egész nemzetet nemesb erkölcsiségre; s nem annyira szép okoskodások s magas helyen fénylő példák tartják a közembert az emberség útján, mint inkább azon helyeztetés, melybe tesszük, hogy ti. fáradozási után jobban s bátrabban élhessen.”

 

Köztudott, hogy 1848–49 nem csak Magyarország, de az európai közösség számára is jelentős és mozgalmas időszaknak bizonyult. Kevésbé ismert azonban a tény[3], hogy

más forradalmaktól eltérően a magyar „törvényes forradalomként” ment végbe.

A márciusi pesti eseményekkel egy időben a Pozsonyban ülésező rendi országgyűlés ugyanis a jogfolytonosságot fenntartva biztosította a legitimitást és hozta meg a forradalmi átalakulás törvényeit, így a népképviseleti országgyűlés és a felelős kormányrendszer alapintézményeit. Magyarország ennek következtében komoly időbeli és államjogi előnyre tett szert a térség többi forradalmához képest, és ez jelentős mértékben járult hozzá a magyar forradalom eredményességéhez. Az 1848. április 11-én szentesített és kihirdetett áprilisi törvényeknek köszönhetően a nyolcszáz éves, feudális Magyarország nem létezett többé.

 

 

Másodikként nézzük, hogyan vélekedtek egyes közszereplők a szabadságról, illetve az milyen módon valósult meg.

1835 Vízkereszt ünnepére készülve a csanádi püspök, Lonovics József a következőképpen írt hitéről: „Hogy szabad vagyok azt is néki  köszönöm – hiszen […] A keresztény religió feloldja a rabság bilincsét; meghódítja, megszelidíti a vad nemzetek durva csoportjait […] az asszonyi nemet kiszabadítja a férfi szolgasága alól, s eredeti jussaiba helyhezteti; átkot kiált minden elnyomásra, minden igazságtalanságra;”[4] 1840-ben pedig, az akkor huszonhétéves Eötvös József  a következőképpen kereste a választ arra, hogy mit jelent számára a szabadság: „a szabadság nem oly valami, mit érdemekért jutalmul adni rajtunk áll; […] az minden embernek vele született joga. […]

Nincs senkinek több kötelessége, mint annak, ki szabadságot vőn iparkodásainak jelszavául, s csak ha ezeket teljesítjük, érdemeljük s várhatjuk korunk tiszteletét.

[…] Nem kiváltságok, hanem szabadság kell.”

A későbbi miniszter a szabadságot és hazát elválaszthatatlannak látta. Úgy vélte, kizárólag a szabadságból válhat valóra a haza iránti szeretet: „az embernek első szüksége a szabadság, mely ha elvétetett, a haza neve elveszti bájerejét”, hiszen a honszeretet nem más, mint „az embernek ragaszkodása azon helyhez, melyen magát boldognak, azaz: szabadnak érezheti.”[5]

 

Az utolsó rendi országgyűlés alkotta áprilisi törvények tehát új államszerkezeti kereteket, valamint a társadalmi átalakulást sürgető új politikai irányvonalakat vázoltak fel. A törvényekkel felálló modern parlamentáris rendszerben a jobbágyfelszabadítás azonnal életbe lépett, megszűntek az úrbéri terhek, az egyházi tized, a személyes alávetettség (úriszék). A parasztság az úrbéres föld tulajdonosa lett. Legtöbbször azonban csak a „nagy elveket” tudták szentesíteni, a pragmatikus kidolgozást a legközelebbi törvényhozásra bízták. Így kimondták például a („bevett”) keresztény vallásfelekezetek egyenjogúságát. Ahogyan Kossuth Lajos fogalmazott a megalkotott törvényekről megyéjének: „nem minden az, mi az egész nemzet jövőjét magába foglalná, hanem alapja jövő kifejlődésünknek.”

Az újonnan megszabott választójog noha nem volt általános, mégis a korabeli európai viszonyokat tekintve a legszélesebb alapzatúnak mondható,

hiszen a cenzus feltételeinek a férfi lakosság negyede-harmada megfelelt. Az 1848. július 5-én megnyíló első népképviseleti országgyűlés számára azonban csak kevés nyugalmi idő állt rendelkezésre. Az augusztusban meginduló törvényalkotási tárgyalások a hadsereg és az adórendszer reformjával, a következő évi költségvetéssel és a közadózással, valamint a népoktatással kezdődtek. Ezeket követték volna a jobbágyfelszabadítás és a földesúri kármentesítés még megoldatlan kérdései.

 

 

Harmadikként, egyben utolsóként vizsgáljuk meg, mit jelentett a haza védelme a szabadságharc hónapjaiban.

Bécs helyzete 1848 nyarának végére olyannyira megerősödött, hogy elérkezettnek látta az időt a magyar különállás felszámolására: olyan ún. államiratot készített, amelyben tulajdonképpen a magyar kormányt felszólították, hogy „önként” adja fel az ország áprilisi törvényekben biztosított különállását, alkotmányosságát. Ebben a felszólításban nem kis szerepet osztott a bécsi udvar a küszöbön álló horvát támadásnak vagy a már zajló szerb felkelésnek, kiélezve ezzel a nemzetiségi ellentéteket. Végül szeptember 11-én megkezdődött az osztrák császár háborúja a magyar király ellen, aki egy és ugyanazon személy volt.

Az alkotmányos konfliktus kiéleződésével, majd a szeptemberi fordulattal megkezdődött önvédelmi háború idején is ülésező magyar parlament minden nehézség dacára nem hagyott fel tevékenységével, és így további törvényjavaslatokat dolgozott ki a politikai és polgári jogokban való teljes egyenlősége érdekében, amely munkálatok már olyan jogintézményeket is tartalmaztak, amelyek általános bevezetésére évtizedekkel később sor került. Miután Bécs politikájának köszönhetően az 1849. évi januári békeküldöttség eredménytelenül zárult,[6] az ekkora már Debrecenben ülésező országgyűlés kimondta: nem zárkózik el a további tárgyalásoktól, valamint döntött arról is, hogy a küzdelem végéig együtt marad. Ez így is történt.

Végig együtt maradtak, egészen a végnapokig a parlamentáris formák szigorú betartásával történt a kormányzás.

1848 ősze azonban nem csupán a politikai szereplőket állította választás elé. A fegyveres konfliktus kibontakozásával sorsdöntő lépésre szánta el magát ‒ többek között ‒ egy fiatal tiszt is, aki júliusban még második gyermeke születésének örvendhetett. Birodalmi német hercegi családból származott, így felmenői közül többen is szolgáltak a császári seregben, ahogy tette ezt három testvére is. Miután magyar felesége révén magyar birtokos volt, már 1848 nyarának közepétől egyre komolyabban foglalkoztatták őt a magyar politikai események. Októberben tudomást szerzett arról, hogy nagybátyja ezredének egy zászlóaljával bevonult Temesvárra, hogy végrehajtsa az október 3-i manifesztumot. Ez V. Ferdinánd király schönbrunni nyilatkozata volt, mellyel az országgyűlést feloszlatta, Josip Jellačićot teljhatalmú királyi biztossá nevezte ki, és Magyarországra nézve kihirdette az ostromállapotot. A fiatal német gróf azonban nem volt képes Magyarország, ahogy ő nevezte „hazája” ellen vonuló ezredéhez csatlakozni. Honvédnak jelentkezett Mészáros Lázár hadügyminiszternél. Feleségének hónapokkal később a következőképpen fogalmazta meg döntése okait: „Édes egyetlen Lizám! […] Isten tudja, látlak-e még valaha, mert még sok csatát kell vívnunk míg békénk lesz. De ha Isten a legrosszabbat méri is reánk, legalább tudd meg e lapokból, hogy szívem az utolsó pillanatig hiven és hőn dobogott érted és hogy nem nagyravágyás és dicsőség keresése ragadtak ki karjaidból, hanem a jog és szabadság érzete.”

 

Lépésével sokakat meglepett, kezdetben gyanakodva is fogadták, ám hadi sikereivel eloszlatta a vele szemben támadt kételyt. Semmi sem tudta feledtetni vele azonban a háború borzalmait: „Édes Lizám, mily szomoru ez a háború és mily szépnek tünik nekem elő a béke, a béke a te közeledben. Csak egyetlen egy házat sikerült több derék társammal együtt megmentenem. Ez a ház egy hetven éves aggastyáné volt, kinek 15 gyermeke közül 8 fia a császárt szolgálta. Szegény nép, te nem tudod, hogy ez a császár csak a balgák agyában él és hogy te nyomorult teremtményeinek engedelmeskedel. […]

Szomorú háború, mely testvért testvér ellen hí fegyverbe. Béke, béke, hogy sovárgok utánad!”

A magyarul nem jól beszélő, német tisztet magyar honvéd tábornoki egyenruhában október 6-án kötél által kivégezték. Ő volt Leiningen-Westerburg Károly, a legfiatalabb aradi vértanú.[7]

 

 

Bárány Zsófia PhD az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport ‒ 19. századi Könyv- és Sajtótörténeti Műhely munkatársa.

 

 

[1] Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz.
[2] kontraktus = szerződés
[3] A törvényes forradalom kifejezés Deák István történésztől származik.
[4] A prédikáció tervezetét ma az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi.
[5] Eötvös József: A zsidók emancipációja.
[6] Gróf Batthyány Lajos, Deák Ferenc és gróf Mailáth György mellett a csanádi püspök, Lonovics József volt a negyedik tagja annak a békedelegációnak, amelyet a magyar országgyűlés 1848. december 31-én Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätzhez, a császári csapatok főparancsnokához menesztett.
[7] Feleségének írt levelei megtalálhatók: Leningen-Westerburg Károly levelei és naplója: 1848‒1849. Ford. és bev. Marczali Henrik. Bp., 1900.

Fotó: hu.wikipédia.org (5). Sorban: Kezdő kép: Az első népképviseleti országgyűlés megnyitása 1848. július 5-én a Pesti Vigadóban. Az emelvényen István főherceg a trónbeszédet olvassa, körülötte a kormány tagjai (litográfia: Borsos József, festés: August von Pettenkofen); 2. A Batthyány-kormány 3. A szabad sajtó első termékének, a 12 pontnak a bemutatása a Landerer-nyomdánál; 4. Bellony László Talpra magyar! c. olajnyomata; 5. Leiningen-Westerburg Károly honvéd vezérőrnagy, aradi vértanú (Szamossy Elek).

Legújabb könyveink: