Nem csak „sötét” politika létezik!

A közelmúltban egy találkozóra hívtam meg valakit. Amikor kiderült, hogy a politikáról lesz szó, csaknem sarkon fordult, s csalódottan jegyezte meg: „Épp elegem van a politikából, most még itt is ezt hallgassam?!” Azonban mégis maradt. Az első programpontok után rám nézett, és megjegyezte: „Ha ez a politika, akkor ez jöhet, ez mindjárt más…”.

De milyen politikáról is van szó? A Fokoláre Mozgalom születésétől fogva szerves kapcsolatban állt a közélettel. Már a kezdeti időkben világossá vált: a nélkülözők és szenvedők ügyével való törődés, a közösség problémáinak megoldása az evangélium megélésének természetes következménye, így aztán számos tevékenység jött létre a közjóért. 1996-ban a mozgalom e kezdeti tapasztalatainak folytatásaként az alapító Chiara Lubich egy külön mozgalmat hívott életre, amely a Politikai Mozgalom az Egységért (PME) nevet kapta.

„A politika világára mindig különleges figyelmet fordítottunk, mert megadta a lehetőséget, hogy egyre növekvő szeretettel szeressük a felebarátot: a személyek között megvalósuló szeretettől eljussunk a nagyobb közösség, a polisz felé irányuló, tágabb értelemben vett szeretetig.” – mondta.

A PME-t az a meggyőződés vezeti, hogy az evangélium élhető a politikában is, és a szeretet parancsa lefordítható politikai nyelvezetre is.

„Szeresed a másik hazáját úgy, mint a sajátodat” vagy „Szeresd a másik pártját úgy, mint a sajátodat”. Ennek szellemében elő kívánja mozdítani a párbeszédet a különböző táborokhoz vagy pártokhoz tartozó politikusok között a közjó érdekében. A PME az egység szemével nézi a világot. Nem tagadja, hogy a politika a szemben állás, az egymásnak feszülés is. Azonban a testvériség szellemében néz rá. Ez – ahogy Igino Giordani mondta – nem azt jelenti, hogy a különbözőség tényét tagadjuk, vagy kevésbé tartjuk ezt meghatározónak, hanem azt jelenti, keressük, és észrevesszük a másikban a jó és építő gondolatokat.

^{„A félelmen túl” címmel a toszkán Loppiánóban rendezett kerekasztal-beszélgetés gyakorló politikusokkal, közgazdászokkal. (Fotó: italia.mppu.org)}

Chiara úgy tekintett a politikára, mint a háttérre, amely „fölragyogtatja” a társadalmi élet valamennyi területét, szegmensét: a gazdaságot, az egészségügyet, az oktatást, az igazságszolgáltatást stb. Ezért a politikának folyamatosan kapcsolatban kell állnia az élet minden más területével, hogy megteremtse a feltételeit annak, hogy a társadalom összes kifejeződésében az lehessen, aminek lennie kell.

Ferenc pápa is határozottan hív bennünket a politika átértékelésére: a politika „magasztos hivatás, és a szeretet egyik legértékesebb formája, mert a közjóra irányul”. (Fratelli Tutti 180.)

Ebben a szellemben a politikusi pálya választása elsősorban a szeretet tette, igazi hivatás, amivel személyes meghívásra válaszol valaki, és ebben a szellemben olyan politikáról van szó, amely a párbeszédre, a bizalomra, egymás kölcsönös elismerésére épül.

Egy ilyen politika nem csak a hatalom megragadására törekszik, hanem arra, hogy a hatalmat mindenki hasznára gyakorolja, használja. Ez egy újfajta politikai autoritás, újfajta tekintély: a szeretet tekintélye és nem a hatalomé. (V.ö. FT 195.)

Kétségtelen, hogy az emberiség ma komoly globális krízishelyzetet él meg. Gondoljunk csak a koronavírus járványra, az ökológiai válságra, az ezekkel is összefüggő gazdasági válságra. Egy krízishelyzet mindig magában hordozza a változás/változtatás lehetőségét. A válság megmutatta, hogy – jobban, mint gondolnánk – egymásra vagyunk utalva. Erre a felismerésre többen, más-más megközelítési irányból is eljutottak.

^{Sir David Attenborough, brit természettudós (Forrás: Northfoto/Dwayne Senior)}

David Attenborough legújabb, életútját áttekintő Egy élet a Földön c. filmjében a következőképp fogalmazza meg az erre való ráébredést (az üzenetet átadó, nem szószerinti idézet):

Amikor kiléptünk az űrbe, és megpillanthattuk Földünket, mint egy kék márványgömböt a nagy feketeségben, rádöbbentünk, hogy ebben a gömbben benne van az egész emberiség. Ez megváltoztatta gondolkodásmódunkat. Megértettük, otthonunk nem végtelen, létezésünknek van határa. Alapvető igazságot fedeztünk fel: felelősek vagyunk egymásért, függünk egymástól, a körülöttünk levő véges természeti világtól.

Szabadok vagyunk, de függünk egymástól, felelősek vagyunk egymásért.

Lucia Fronza Crepaz, aki két cikluson keresztül olasz kereszténydemokrata parlamenti képviselő volt, és személyesen is jelen volt azon az 1996. május 2-i találkozón, ahol Chiara Lubich megalapította a PME-t, ezt mondta: „A szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálsz, amit akarsz. A szabadság azt jelenti, hogy részt veszel a dolgokban. Ha részt veszel a dolgokban, akkor szabadul fel saját éned, mégpedig olyan módon, ahogy azt korábban nem is képzelted. Ez érvényes a politikára is! Hogy megtapasztalj egy igazán szabadságra épülő politikát, ahol egészen új erőforrásokat fedezel fel – részt kell benne venned! Mire van szükség? Elsősorban egy olyan térre, ahol találkozunk egymással. Egy igazán demokratikus állam nem mondhat le arról, hogy minden tagját bevonja a politikába”.

Az a nagy kérdés, hogy tudjuk elérni, hogy az emberek kilépjenek a politikai cselekvés színterére? Ma sok minden elriaszt bennünket a közszerepléstől. Szembe kell néznünk többek között azzal a ténnyel, hogy a demokráciát elárasztják olyan erők, amelyek nem a közjó előmozdítására törekszenek… (Laudato si’, 54) Mégis, azt gondolom, ha többen próbáljuk hűségesen, szeretetként, küldetésként megélni, akkor képesek vagyunk megújítani a politikát.

A célunk, politikai küldetésünk abban áll, hogy mindazokat, akik érintettek egy probléma megoldásában, odaültessük a „döntéshozó” asztalhoz. És mi magunk is megtegyük ezt. Ehhez nem kell, hogy politikai státuszunk (képviselő, apparátusi tisztviselő stb.) legyen, hanem „egyszerű”, elkötelezett aktív polgárként is gyakorolhatjuk ezen jogunkat (kötelezettségünket!).

A részvétel az a folyamat, amellyel társadalmi tőkét tudunk létrehozni. Az egyén és a közösség együtt képesek olyan célokat elérni, amelyeket egyébként nem lehetne.

Mára már léteznek aktív részvételünket váró jogi keretek, intézményrendszerek. Ilyenek a lakossági fórumok, meghallgatások, véleményezhető fejlesztési tervek, javaslati lehetőségek, képviselői fogadóórák stb. Éljünk velük! Így létrejöhet valóban egy olyan „társadalmi poliéder”, amelynek minden egyes csúcsa kapcsolatban van a másikkal. Teret enged azoknak az embereknek, akik tenni akarnak valamit… Ez átalakíthatja az intézményeket is. (LS, 183)

^{(Fotó: italia.mppu.org)}

A PME 2021. májusában ünnepli megalapításának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból 2021. május 7-9. között Brüsszelben, az Egyesült Világ Hete program keretén belül egy felhívással fordulunk majd a széles körű nyilvánossághoz, mindenkihez, aki a társadalomban a közjóért munkálkodik.^[1] Ebben a politika megújításában, jobbá tételében való együttműködésre hívunk meg minden jószándékú embert. Nem egy tökéletes, hanem egy jobb politikáért kívánunk tenni, azt, ami tőlünk telik.

Olyan politikára irányítjuk a figyelmet, amelynek központi gondolata a gondoskodás – különösen a legelesettebbek, a leginkább rászorulók megsegítése. Olyan politikáról van szó, amely meghallja az emberiség legfájdalmasabb segélykiáltásait. Odamegy a rászorulóhoz, bekötözi sebeit, gondozásba veszi. Annak tudatában tesszük mindezt, hogy mind, akik a bolygón élünk, kölcsönösen függünk egymástól.

Az egész emberiség nehéz pillanatait éli. Szükség van minden nép, kultúra sajátos hozzájárulására a válságból való kilábaláshoz. Ajándéknak kell lenni a másik számára, egymás számára. A versengést fel kell váltsa az együttműködés.

^{[1] A felhívás szövegtervezete jelenleg is egyeztetés alatt áll. Amennyiben érdeklődés van a munka alatt álló dokumentum iránt, a szerkesztőség kérésre megküldi azt.}