Ortodoxokkal és muszlimokkal Észak-Macedóniában

Mióta élsz külföldön és mivel foglalkozol?

2007-ben költöztem el Macedóniába (jelenleg Észak-Macedónia). Gyermekként ismertem meg a Fokoláre Mozgalmat a szüleimen keresztül, ebben a lelkületben nőttem föl, itt találtam meg a hivatásomat is. Hét év hazai szolgálat után kerültem ki Szkopjéba. Mivel pedagógus vagyok, egy interkulturális óvodában kezdtem el dolgozni, ahol jelen vannak albán muzulmán, macedón ortodox és még néhány török gyerek is. Emellett helyi koordinátorként részt veszek a távörökbefogadási programban, ami a délszláv háború végén indult a nehéz helyzetben maradt családok, gyermekek megsegítésére.

^{Szkopje, öreg városrész}

Milyen elképzeléseid voltak erről az országról és mit találtál?

Igazából nem sokat tudtam, még azt sem, hogy milyen nyelven is beszélnek. Azzal tisztában voltam, hogy a korábbi Jugoszlávia egyik tagállamáról van szó, de hogy milyen a helyi kultúra, az emberek mentalitása, arról nem sok elképzelésem volt.

Egy olyan világban találtam magam, ami egyrészt európai, de ugyanakkor meghatározó szerepe van az ortodoxiának, az ehhez kapcsolódó hitnek és kultúrának, és az iszlám kultúra is jelentős befolyással bír, mivel ezen a területen a török uralom ötszáz évig tartott, egészen 1911-ig. Mindez nekem teljesen új volt.

De olyan közösségre találtam, amelyik az első pillanattól fogva befogadott engem. Aztán, ahogyan az enyémmé vált ezeknek az embereknek az élete, az örömei és fájdalmai, megértettem, hogy egy olyan népről van szó, amelyik nagyon sokat szenvedett a történelem során. A más kultúrának a megismerése fokozatosan kitágította a szívemet.

^{Látogatóban egy görögkatolikus pap családjánál Stip városában, egy órára Szkopjétől.}

Ugyan azelőtt részt vettem néhány ortodox szertartáson, ökumenikus imatalálkozón Budapesten, de a külsőségeken kívül nem sok ismerettel rendelkeztem az ortodoxiát illetően. Ismertem a görög-katolikus liturgiát, ami nagyon hasonló, de hogy az ortodoxia mit is jelent a hétköznapi életben, vagy a kultúrában, arról nem volt semmilyen elképzelésem. Megtudtam, máskor, a Juliánusz naptár szerint vannak a fő ünnepeik, a karácsony például január 7-én. Az évek során lassan-lassan megismertem a szokásaikat.

Mély benyomással volt rám az, amikor először jártam Ohridban.

^{Szent Kelemen templom, Ohrid – Plaosnik}

Ebben a városban megtalálhatók néhány őskeresztény templom mozaikburkolatos romjai, és itt éltek és működtek Szent Cirill és Metód első tanítványai, ohridi Szent Kelemen és Naum, hihetetlenül gazdag és színes kulturális örökséget hagyva maguk után.

Számomra nagy felfedezést és gazdagodást jelent az ortodox hagyományok megismerése, és egyre inkább tudatosul bennem, hogy a különbségek mellett mennyire közel állunk egymáshoz. Megismerkedhettem azután az utóbbi 20-25 évben megújuló ortodox szerzetesi közösségekkel is.

Úgy érzem, hogy az Istennek való odaadottságban velük egy olyan lelki összetartozást élhetünk meg, ahol az évezredes szakadás után mégis egyek vagyunk.

A mai Észak-Macedóniában a szerzetesi élet a kommunizmus ideje alatt szinte teljesen kihalt. Megmaradtak az üres kolostorok, esetleg egy-két szerzetessel.

Az utóbbi néhány évben az isteni gondviselés elvitt bennünket az ortodox lelki élet szívébe, a Bigorszki Keresztelő Szent János (Szveti Jovan Bigorszki) kolostorba, ahonnan a monasztikus élet új virágzásnak indult, hála Partenij atyának, a kolostor apátjának. Ő jelenleg három férfi és két női kolostor vezetője, kb. kétezer férfi és nő lelkiatyja. 37 szerzetest számláló közösségével számos fiatalt hozott vissza a drogfogyasztásból és az alkoholizmusból. Sokan jönnek ezekre a békét sugárzó helyekre, hogy tanácsot kérjenek a szerzetesektől, hogy lelki vigaszra leljenek. Számos fiatal érez elhivatottságot erre a radikális életre. Személyesen is megtapasztaltam derűjüket, nyitottságukat, érzékenységüket Jézus jelenlétére közöttünk.

^{Bigorszki Szent János kolostor, ortodox szerzetesek, középen Partenij atya}

Mikor nemrég elkaptuk a koronavírust, egy ortodox barátnőnk megkérte egy ortodox női kolostor nővéreit, hogy imádkozzanak értünk. Felgyógyulásunk után elmentünk, hogy köszönetet mondjunk nekik. Az apátnő a köztünk kialakult szeretet légkörben megosztotta velünk néhány mély tapasztalatát a mindennapi életükkel kapcsolatban.

Egy korábbi beszélgetésünkben említetted egy ortodox barátotokat. Mesélnél róla?

Egy, a fokolár közösséghez tartozó család által kerültünk kapcsolatba Petko Zlateszki teológus professzorral. Megragadott engem az ő megismerkedésük története is. Késő este hazafelé tartva a férj egy útszélén parkoló autóra lett figyelmes. Megállt, s megkérdezte, hogy miben segíthet, azután bevontatta a professzor autóját a legközelebbi benzinkúthoz. Zlateszki professzort nagyon meghatotta ez a gesztus, s elmondta, hogy már hosszú ideje integetett segítséget kérve, de senki sem állt meg, csak a mi horvát származású katolikus barátunk. Hát így kezdődött a mi barátságunk a neves ortodox teológussal. Hosszú éveken át együttműködött velünk, nemcsak kapukat nyitott a hivatalos ortodox egyház felé, hanem szegény gyerekeket is segített a mozgalom távörökbefogadás projektjén keresztül.

A vele való beszélgetések során, mikor közösen próbáltunk rászoruló embereken segíteni, együtt közelebb kerülünk Istenhez is.

Kiindulva személyes kapcsolatainkból különböző lehetőségek nyíltak az együttműködésre ortodox barátainkkal és az ortodox egyházzal is. Például gyerekek betlehemest adtak elő egy laikus általános iskolában egy a közösségünkhöz tartozó görögkatolikus pap és egy ortodox etika tanárnő kezdeményezésére. Mi is konkrét segítséget nyújtottunk a betlehemes megszervezésben.

2019-ben volt egy felvonulás az életért, 5000 résztvevővel, sok családdal, amiben először működött együtt az összes egyház egy közös célért. Közülünk is jónéhányan részt vettek rajta. Majd felkérték a Fokoláre Mozgalmat, hogy egy társadalmi értékek előremozdításáért szervezett női ökumenikus konferencián meséje el tapasztalatát. A 2019-es pápalátogatás szintén fontos lépés volt az ökumenizmus megerősítése szempontjából.

Az iszlámról leginkább a rossz példák jutnak el a médián keresztül, te mit tapasztaltál?

Az iszlám jelenléte itt sok száz évre nyúlik vissza. Az ötszáz éves török uralom belevéste nyomait a kultúrába, a mentalitásba, a jelenlegi muzulmánok ősei gyakorlatilag korábbi keresztényekből lettek azzá.

Az itteni nép megtanult együtt élni ezekkel a vallási és nemzetiségi különbségekkel, de sajnos a politika nem mindig segíti a feszültségmentes együttélést. A vallási és etnikai csoportok nehezen nyitnak egymás felé, sok az előítélet, a teljes kölcsönös elfogadásig még hosszú utat kell megtenni.

Az, hogy az itteni fokoláre közösségben egyaránt jelen vannak katolikusok, ortodoxok, és még muzulmánok is,

ez az egység lelkiségének a csodája, egy prófétai jel, hogy a párbeszéd lehetséges, és az csakis a megélt, kölcsönös szeretet által.

Ha Jézus közöttünk kézzelfogható, akkor az emberek otthon érzik magukat.

Az egység ezekkel az emberekkel elsősorban nem intézményeket, szabályokat jelent, hanem a testvéri szeretet megélését, azt, hogy képesek vagyunk egymásért élni, túlmenni a kulturális és vallási különbségeken.

^{Fokoláre közösség a Máriapolin}

Egy muzulmán barátunk, aki egy másik városnegyedben lakik, minden héten eljön hozzánk, s hoz zöldséget, tököt, láda szőlőt. Ez a konkrétumokban megnyilvánuló szeretet az egység útja.

Az egyik találkozón „véletlenül” részt vett egy sofőr, aki egy csoportot hozott kisbusszal. A végén meghatva mondta, hogy végre talált egy helyet, ahova elhozhatná a feleségét is, akivel különböző felekezetekhez tartoznak, és eddig mindenhonnan kizárva érezték magukat.

Sok családdal, fiatallal vagyunk kapcsolatban. Sokszor volt részem mély család-szeretetükben, s a vendégszeretetükben, ez az első pillanattól megfogott. Úgy éreztem, hogy új családra, testvérekre találtam minden vallási és egyéb különbségek ellenére.

^{Otthon a fokolárban közösségi társakkal}

A Ramadán a muszlimok számára azt jelenti, hogy a hónap minden napját, napkeltétől napnyugtáig böjtben töltik, se nem ehetnek, se nem ihatnak. Az egyik évben fel kellett újítanunk a házunk tetejét, és a Ramadán éppen erre az időszakra esett. Nagy hőségben dolgoztak a munkások, voltak közöttük muzulmánok is. Amikor egyiküket megkérdeztük, hogy bírja – magunkban kicsit sajnálva őt, hogy egész nap nem evett és még egy korty vizet sem ivott –, meggyőződéssel válaszolta, hogy ő ezt Istenért teszi. Elszégyelltem magam, s azt kérdeztem magamtól, hogy az én hitem mennyire szilárd az övéhez képest. Mennyire vagyok képes áldozatot hozni Istenért, másokért? Sokat tanultam tőle.

A munkahelyen aztán próbáltam segíteni, tisztelni a kolléganőimet a böjt megtartásá-ban azzal, hogy nem ettem, nem ittam előttük. Ők ezt meg is köszönték, és az egyikük egy alkalommal mondta nekem, hogy Allah előtt ugyanannyit ér a böjtölők megsegítése, mint maga a böjtölés.

Hogyan képzeljük el a helyi katolikus közösséget?

Nagyon kicsi létszámú, a teljes népességnek egy százaléka sincs, a görög- és római katolikusokat együttvéve, ami pár ezer főt jelent. Szkopjéban, a fővárosban van egy katolikus templom, ahol minden hétköznap egyszer van mise. Mindenkivel ismerjük egymást, a görög- és római katolikusoknak ugyanaz a püspökük. Budapesten sok a templom, ugyanakkor az emberek sokszor nem ismerik egymást, nem beszélnek egymással. Itt viszont a mise után hosszan elbeszélgetünk, érdeklődünk egymás iránt. Ha valaki hiányzik, figyelnek rá, keresik. Nagyon élő az egyházi közösség, és ehhez mindenkinek a hozzájárulására szükség van. A mi fokoláre csoportunk is sok egyházi szolgálatot vállal. Én személyesen az évek során hitoktató lettem, macedón nyelven, de szívesen részt veszünk más szolgálatokban is a templomtakarítástól kezdve a Zoom-konferencia szervezéséig.

^{Szkopje fölött a Vodno-hegyen, jellegzetes helyi tájképpel szlovén, horvát, és vajdasági (félig horvát, félig lengyel) közösségi társakkal}

A te személyes életedben mit adott eddig az Észak-Makedóniában eltöltött időszak?

Azt gondolom, hogy új szívet kaptam, amiben mindenki elfér.

Egy olyan világban élünk, amely tele van feszültségekkel, ellentmondásokkal. Mindig kérjük a békés együttélés csodáját, s ez a többfelekezetű, többvallású fokoláre közösségen belül meg is valósul. Ebben a kicsi, de sokszínű csoportban, ahol ugyanakkor sokféle felelősség hárul az emberre, Isten megtanított egyfajta új anyaságra. Arra ösztönzött, hogy mindent megtegyek ezért a ’családért’, ahol a családfő a köztünk élő Jézus.