Őslakosok Ausztráliában és a világon – jogok és önrendelkezés?

Októberben történelmi népszavazást tartottak Ausztráliában: arról szavaztak, hogy az ausztrál őslakosok kapjanak-e külön parlamenti képviseletet és alkotmányos előjogokat. A szavazás elsöprő többségben nemet mondott erre a különjogra. 2021-ben alig kevesebb, mint egymillió ausztrál őslakos (szárazföldi és Torres Strait-szigeteki) élt az országban, a népesség mintegy 3,8%-a, közülük pedig mára igen kevesen beszélik csak az eredetileg kétszáznál is több (!), kihalófélben lévő ausztráliai nyelvet. A „bennszülöttek” elődei mintegy 65 000 évvel ezelőtt érkeztek meg a kontinensre, és egészen az első európai gyarmatosításig (1788-ig) a világ többi részétől elszigetelten éltek, saját nyelveiket, kultúráikat és hitrendszerüket őrizve.

A brit kolonizáció változatosan érintette az őslakosokat, akik eltérő módokon viszonyultak a betelepülőkhöz. Az amerikai indiánokkal szemben Ausztráliában nem írtak alá szerződéseket, mivel az őslakos csoportoknak nem nagyon voltak törzsfőnökei. A fokozatos területfoglalások fegyveres konfliktusokkal jártak, az európaiak ismeretlen betegségeket hurcoltak be, sokan szülőföldjük elhagyására kényszerültek. A 19. századra a bennszülöttek leginkább rezervátumokban és keresztény missziós telepeken éltek. Mások megpróbáltak alkalmazkodni a nyugati életmódhoz és a városi környezethez, de gyakran a városok szélére szorultak, és kirekesztődtek a fehér többségű társadalomban. A védelmükre alkotott törvények viszont gyakran nem a tényleges megóvást, hanem a kriminalizálást és büntethetőséget eredményezték.

_{A 2011-es ausztrál népszavazás eredménye: hol milyen arányban használják az őslakos nyelveket az otthoni társalgásban? (Wikimedia Commons)}

1901. január 1-jén megalakult az Ausztrál Államszövetség, amely önálló parlamenttel, törvényhozással rendelkezett, és perszonálunióban maradt a brit uralkodóval a Brit Birodalom részeként, azonban – a korabeli tendenciáknak megfelelően – az ausztrál őslakosoknak igen kevés jogot biztosított. A 20. században a bennszülöttek továbbra is a társadalom peremén maradtak: a bevándorlókhoz képest rosszabb családi, társadalmi háttérrel, egészségi állapottal és iskolázottsággal rendelkeztek, és közöttük magasabb volt az öngyilkosságok aránya, mint a többségi lakosság körében. A törvények megkülönböztették a „félvér” és „telivér” ausztralidokat, mint külön „kasztokat”. 1944-ig az őslakosok nem is kaphattak ausztrál állampolgárságot, és később is csak a nyugat-ausztráliai bennszülöttek. Ez azonban nem járt szavazati joggal. 1967-ben sikeres referendumot tartottak néhány, az ausztrál őslakosokat érintő kérdésben (pl. ettől kezdve beleszámolták őket a népességbe tagállami szinten), de a teljes körű szavazati jogokat csak 1983-ban nyerte el a teljes őslakos közösség.

A bennszülötteket a mai napig érik rasszista támadások (részben jellegzetes, a többi nagyrassztól eltérő külsejük miatt), kirekesztés és megbélyegzettség.

A földolgozatlan generációs traumák, a saját hazájukban másodrangúság érzése még mindig jelen van.

1938-ban például a nemzeti Ausztália Napot, amely az 1788. január 26-i első telepesek partraszállására emlékezik, az őslakosok gyásznapként tartották meg, 1988 óta pedig Megszállás Napja néven rendeznek tüntetéseket…

_{Tüntetés a Megszállás Napján 2010-ben az ún. Bennszülött Sátornagykövetség, az őslakosok tüntetéseinek állandó helyszínén (Wikimedia Commons)}

A ’70-es, ’80-as években az ún. külállomás vagy előörs mozgalom (outstation movement) hatására sokan visszaköltöztek a kontinens belsejében található távoli és félreeső településekre. Bár ez az egészségükben javulást hozott, és lassította az asszimilációs folyamatokat, a közösségek fenntartása anyagi terhekkel jár.

Az őslakosok helyzetét 2023. október 14-én népszavazással szerették volna megváltoztatni. A 2023-as Ausztrál Őslakosok Hangja elnevezésű népszavazást követően (2023 Australian Indigenous Voice referendum) külön képviseleti tanácsot hoztak volna létre a szárazföldi és Torres Strait-szigeteki őslakosok számára, akiket így alkotmányban ismertek volna el őslakosokként. Azonban az érvényes szavazatok mintegy 60%-a elutasította az alkotmánymódosítást, így az őslakosok továbbra sem élvezhetnek előjogokat Ausztráliában. A szavazásra rengeteg aktivista és szervezet buzdított a bennszülöttek javára, a parlamenti pártok viszont meglehetősen megosztottak voltak a kérdést illetően: több párt volt a változás ellen, mint mellette. Az őslakosok részéről azonban nem volt ilyen egyértelmű a támogatottság: többen annak adtak hangot, hogy az állam és kormány által meghatározott „hang” még jobban elnémítaná őket, és csak látszólagos képviseletet biztosítana a számukra…

_{Ausztrál őslakosok (Wikimedia Commons)}

A világon számos őslakos közösség él, amelyek több-kevesebb sikerrel túlélték a nagyhatalmak gyarmatosítását, az azzal járó járványokat, asszimilációt és népirtást. Mára olyan, egykori gyarmatokból létrejött országok, mint Kanada vagy Új-Zéland egyre több és egyre szélesebb körű jogokat biztosít az őshonos népei számára. Ezzel kívánja mintegy kompenzálni és jóvátenni az állam és a gyarmatosítók által okozott mérhetetlen károkat és szenvedést. Kanadában az indiánok és eszkimók Első Nemzetek (First Nations) néven szerepelnek, ezzel is kifejezve elsőbbségüket ebben az országban, ahol évezredek óta élnek. A különféle törzsek saját önrendelkezési jogokkal élnek a törzs tulajdonában lévő területeken. Az Egyesült Államokban élő indiánoknak viszont sokkal korlátozottabb az önrendelkezés lehetősége.

Minden jószándékú igyekezet ellenére az amerikai őslakosok Észak- és Dél-Amerikában hasonlóan rossz társadalmi helyzetbe kerülnek, mint az ausztrál őslakosok.

A brazíliai Amazonasz területén még megtalálható jó néhány olyan indián törzs, amelyek viszonylagos elszigeteltségben maradtak a nyugati civilizációtól, de ezeket a klímaváltozás, az orvvadászok, az erdőirtások és a behurcolt betegségek fenyegetik.

Skandináviában és Finnországban az őshonos számik a 20. század végére egyre több önrendelkezést vívtak ki maguknak, ahogy a fogyatkozó lélekszámú ajnukat is őslakosként ismerte el a Japán törvényhozás 2008-ban – hosszú, évszázados meghurcolás és asszimilációs törekvések után.

Új-Zélandon, ahol a legnagyobb őshonos nép a máorik, az utóbbi 30 évben számos pozitív kezdeményezés született. Óriási botrányt kavart például, amikor 1999-ben Hinewehi Mohi énekesnő a közönség döbbenetére máori nyelven énekelte el az új-zélandi himnuszt a Rögbi Világkupán. Az eset óta a himnusz máori változata bekerült az új-zélandiak nemzeti indentitásába, és az angol nyelvben egyre gyakrabban hivatkoznak az országra Aotearoa néven. Mindenképpen pozitív mérföldkő volt az is, hogy a világhírű popénekesnő, Lorde 2021-es Solar Power című albumának néhány számát őslakos művészekkel közösen átültette máori nyelvre, ezáltal is emelve a máori presztízsét és nemzetközi ismertségét.

_{Lorde: Te ara tika (The Path)}

Nem tudhatjuk, mikor kerül sor ismét egy ilyen nagyszabású népszavazásra Ausztráliában. Csak remélni tudjuk, hogy az őslakos és bennszülött közösségek helyzete világszerte nem romlik tovább a 21. században. A kilátások mindenesetre nem túl biztatóak. Az őslakosok jogainak kiterjesztése, önrendelkezésük növelése nemcsak történelmi kiengesztelés, de egyben az identitásuk, nyelvük és kultúrájuk megőrzésének záloga is. Bár ezek a jogok egyre több országban törvényben rögzítettek, sajnos a valóságban pusztán névlegesen működnek, és nincs valódi erejük. Viszont a pozitív megmozdulások és önmagában a népszavazás létrejötte is azt mutatják, hogy a társadalmak egyre szélesebb körét érinti meg a kisebbségben lévők helyzete. Van tehát remény a változásra!