Pályakezdő lelkesedéssel – Gondolatok az iskolai könyvtárban

Olvasási idő: 5 perc

^{A fotó illusztráció (pexels.com)}

Két éve 2019-ben érettségizett és 2025 őszén kezdett dolgozni. Magyar szakos és drámát is tanít felsőtagozaton. Jákli Orsolya a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanára.

A szeptemberi évkezdés környékén kíváncsi voltam, milyen hangulatban indul a tanév.

Orsival éppen az őszi osztálykirándulásuk után tudtam időpontot egyeztetni,  az iskolájuk könyvtárában ültünk le beszélgetni.

Magyarországon híresen alacsony a tanári pálya megbecsültsége. Te miért választottad ezt a hivatást?

Már általános iskolában észrevettem magamon, hogy sokkal jobban érdekel az órán az, hogy a tanár mit és hogyan csinál, mit érezhet, élhet át egy-egy helyzetben, mint az, hogy mit tanít. Az is gyorsan körvonalazódott számomra, hogy olyan munkát szeretnék végezni, amiben emberekhez kapcsolódhatok és minden nap más és más kihívással állok szembe. Ezt mind megkaptam a tanárságtól.

Egy éve kezdtél dolgozni és azonnal képlékeny körülmények közé csöppentél. Az új oktatásirányítás, az ősszel megjelentetett miniszteri javaslatok milyen változásokat hoztak az iskolátok életébe?

Drasztikus változásokat még nem érzek, és a gyerekek felé lassan fog lecsöpögni a változás, amit remélhetőleg ők természetesnek fogják megélni. Amit kiemelnék és nagyon bizakodom benne, az a  tankönyvválasztás lehetősége. Ha több tankönyvből tudok választani és tudok olyan anyagokat bevinni az órára, amiből úgy érzem, hogy valóban hasznos munka tud folyni, az reménnyel tölt el.

Ez persze lassú folyamat, hiszen még csak most írtak ki pályázatokat új tankönyvekre.

Úgy érzed, hogy a könyvek változásra szorulnak?

Mindenképpen. Szakmailag remélem, hogy egy összeszedettebb, és igényesebb tankönyv-választék fog készülni. Amiből tényleg igényesen lehet az órákon dolgozni, és a munkafüzetekben is a témához jól kapcsolódó és értelmes feladatok vannak.

A mostaniakkal nem ezt volt a tapasztalatod?

Sajnos ebben az egy évben is futottam bele olyan helyzetekbe, hogy nem lehetett érdemileg a munkafüzetet használni, mert annyira értelmetlen, vagy unalmas kérdéseket hozott be a feladathoz, hogy azzal nem lehetett volna a gyerekeket aktivitásra ösztökélni.

Az órák hosszának rugalmas kezelése nálatok hoz-e változást?

Mi már eleve hasonlóan működtünk. Alsóban a tanárok kb. húsz – harminc perc aktív munka után játékos feladatokkal töltötték ki az időt. Felsőben pedig a fakultációknál lehetőség van tömbösítve másfél órában megtartani, mint majd az egyetemeken lesz.

^{A Budapesti Szent Gellért Általános Iskola és Gimnázium} 

Az évkezdés, az igazgatói ráhangoló hogyan zajlik nálatok?

Az éves közös indításunkra, hangolódásunkra az igazgató úr mindig hoz egy mottót az aktuális évhez. Idén ez az volt, hogy Alternatívan konzervatív iskola. A két napos elvonulásunkon ezt fejtegettük, erről ötleteltünk. Megfogalmaztuk,  hogy számunkra milyen egy álomiskola, és a fellegekből lejöve arról gondolkodtunk, hogy mik azok a módszerek, ötletek, amikkel egy kicsit alternatívabbá tehetjük az amúgy továbbra is konzervatív iskolát!

Miket fogalmaztatok meg?

Ilyenek kerültek elő, például a felsőbb évfolyamoknál, hogy néha vigyük ki a tanulást az osztálytermekből. Kitűzünk egy feladatot az osztállyal az adott hónapra, amit el szeretnénk náluk érni, akár közösségformáló vagy teremrendet alakitó célokra gondolok. Ha ezért ők megdolgoznak, és küzdenek, akkor kapnak egy iskolán kívüli oktatási napot. A természetbe, múzeumba, színházba, vagy más alternatív helyre tudunk együtt eljutni, és ezáltal a gyakorlatban tanulni az életet.

Még milyen más alternatív ötletet tudnál az olvasókkal megosztani? Hiszen a fenti ötlet egy családban is építően tud működni: Egy közös cél érdekében együtt formálódunk, és aztán örömteli program kerekedhet belőle.

Egy kis apróság, de talán mégis ezektől lesz ez az iskola gyerekközpontú, élhetőbb és emberléptékűbb. Kolléganőmmel az ötödikeseknél kerestük, hogy miként tudnánk az alsóból a fölsőbe való átmenetet könnyíteni és arra jutottunk, hogy minden reggel a közös ima után egy mesével kezdünk.

A Moha bácsival? 

Igen, tényleg a Moha bácsival! (mosolyog). Ezek a történetek mindenkire hatnak.
Erről jut eszembe, hogy az is elhangzott, bár még nem tudom, hogy miként tudjuk majd megvalósítani, hogy lassítsunk! Mi kollégák is csak elrohanunk egymás mellett, meg a diákok is folyamatos hajtásban vannak.

Keressük az eszközöket ehhez, hogy a kapcsolat kerüljön fókuszba, és ne csak a pörgés.

Az oktatási módszerekben történik “alternatív” változás?

Tanára és tantárgya válogatja. Én például hatodik osztályban hon- és népismeretet is tanítok, ami nagyon sok lehetőséget nyújt projektekhez, kreatív témák és óra feldolgozásra. Hogy egy matek vagy nyelvi órán miként oldja meg ezt a kolléga, arra nincs rálátásom. Én örömmel adom át egy-egy rövid témához a katedrát a gyerekeknek, hogy jobban érzékeljék egymást, merjék megmutatni, hogy mire képesek.

Vagy ötödik osztályban a János vitéznél bátran merek drámás eszközöket is bevinni a feldolgozásba. A terem elrendezését is megváltoztatjuk, hogy legyen tér a szerepjátékhoz. Ám ehhez a kollégák támogatása is fontos, megértik, hogy most az ötödikeseknél miért U alakú formában szeretnénk a padokat elrendezni.

Ehhez ilyen jó tanári közösség kell!

Igen, tényleg nagyon hálás vagyok, hogy ehhez a közösséghez tartozhatom, és ilyen nyitott és elfogadó kollégák vesznek körül.

Fontos, hogy ne kiégett tanárok tanítsanak. Nem?

A kiégés tényleg felmerül, és érzem, hogy ezzel foglalkoznom kell, hogy ez a pályakezdő nagy lelkesedés ne vesszen el. Jó, hogy a tanártársakra mint mentorokra is fel tudok nézni, és ők meg merik osztani, hogy mit csinálnának mai fejjel másképpen.

Például „lassítani” kell!

Igen, visszatértünk ide (kuncog), tényleg lassítani kell!

Még egy utolsó kérdés, hogy miként látod a gyerekeket, hogyan változnak, formálódnak, miként hat rájuk a világ? 

A gyerekek változnak-e vagy a világ? Szerintem a világ változik, a gyerek az ugyanúgy gyerek. De az, hogy miben szocializálódik, milyen ingerek érik, megváltoztatja. Én úgy tapasztalom, hogy a most iskolás korú gyerekek szülei törekednek arra, hogy szabályozottabban kezeljék a kütyüket. Legalábbis a mi iskolánkban ezt látom.
Most volt az ötödikes osztályunknál szülői értekezlet és sikerült elérni, hogy közös megegyezéssel késleltessék az okos eszközök megvásárlását, legalább nyolcadikig.

Lesz is most erről egy szakmai napunk, hogy mi, tanárok miként tudjuk a digitális eszközöket egészségesen beépíteni a mindennapokba.

Nekem már az egyetemen is azt tanították, hogy muszáj új módszereket alkalmaznunk, mert a gyerekek nem tudnak olyan hosszan figyelni. Tény, hogy ezzel mi is kiszolgáljuk ezt a trendet, de én most alkalmazkodom ahhoz a szabályhoz, hogy mivel az órán nincs telefon, én sem használok okos táblát, hanem igyekszem őket páros, csoportos, vagy egyéni feladatokkal megmozgatni. A drámaórákon is tapasztalom, hogy a játék útján is meg lehet őket tanítani figyelni. Nagyon lassú folyamat, de ezek olyan eszközök, amiért én nagyon hálás vagyok, mert ezzel nagyon jól lehet erősíteni az ember-ember kapcsolatot. Ezt pedig én nagyon fontosnak tartom.

Hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve, és ahogy Madách is megfogalmazza Az ember tragédiájában: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindig, minden körülményben.”