Április 18-a a műemlékek világnapja. Ennek apropóján beszélgettünk Fejérdy Tamással, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága tiszteletbeli elnökével és Körmendy Imrével, az Urbanisztikai Társaság örökös tiszteletbeli elnökével, lapunk ...
Stop szmog! Van még esélyünk friss levegőt szívni?
A légszennyezettség áll az első helyen a korai elhalálozásokért felelős környezeti ártalmak listáján. Cikkünk összefoglalja, hogy milyen káros anyagok vannak a levegőben, hogy mennyire rossz a helyzet globálisan és hogy mit tehetünk lokálisan, hogy megállítsuk ezt a folyamatot.
Be kell vallanom, az emberi eredetű környezetkárosító hatások közül a levegőszennyezés az egyik személyes kedvencem – már ha szabad egyáltalán ezt a szót használnom egy ilyen kontextusban. Az ügy rendkívül húsba vágó: a levegőbe kibocsátott szennyezőanyagok ugyanis nem csupán egy térben és időben távoli ponton érzékeltetik hatásukat, hanem lokálisan és azonnal.
A probléma persze egyúttal globális, ami a fejlett és fejlődő társadalmakat egyformán érinti (nem teljesen egyformán, de erről később), ráadásul a levegőben lévő anyagok országhatárokat nem ismerve egész földrajzi régiókat képesek beteríteni. A statisztikai adatok is jelzik a helyzet komolyságát: a levegőszennyezés évente több mint hárommillió korai elhalálozásért felelős globális szinten, megelőzve ezzel a rossz közegészségügyet és a tiszta ivóvíz hiányát világszerte.
Mi van a városi levegőben?
Minden olyan anyagot légszennyezőnek nevezhetünk, amelyek károsak a környezetre vagy az egészségre és kellően hosszú ideig tartózkodnak a légkörben, ám csak néhányat szoktak külön kiemelni és monitorozni. Ezek a szén-monoxid (CO), a kén-dioxid (SO2), a nitrogén-oxidok (NOx), a talajközeli ózon (O3), az illékony szerves vegyületek (VOC, az angol volatile organic compound után) és a szálló por (PM, az angol particulate matter után). A városi levegőminőség legnagyobb ellensége azonban a szálló por vagy aeroszol, ami a levegőben eloszlatott apró, szilárd vagy folyékony részecskék rendszerét jelenti. A városi aeroszol magába foglalja a közlekedés során felvert port, a belső égésű motorok által kipufogtatott kormot, a fékbetétek, katalizátorok és gumialkatrészek kopásával létrejövő részecskéket, a szilárd tüzelőanyagokkal történő fűtés során keletkező füstöt, valamint egy sor illékony anyagot, amelyek gőze adott esetben apró folyadékcseppeket képezhet, vagy a már említett szilárd részecskék felületére kondenzálhat.
Az Európai Unióval történő jogharmonizáció okán a kétezres évek eleje óta a szálló por durva (PM10) és finom (PM2.5) frakcióját különítjük el, amelyek a 10, illetve 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék csoportját jelentik. (Összehasonlításképp: egy emberi hajszál körülbelül 100 mikrométer vastag, ami alig több, mint a szabad szemmel is látható legkisebb részecske átmérője.) A mérettartomány választása nem véletlen: a durva részecskék belélegezhetőek, a finom por pedig a tüdőbe is behatol és lerakódhat a hörgőkre.
A légszennyezés egészségkárosító hatását nem lehet túlbecsülni. A tüdőbe bejutott szilárd részecskéknek gyulladást előidéző hatásuk van, nem is beszélve a felületükön bevitt kórokozókról, toxikus vagy épp rákkeltő anyagokról.
Megnövelik az asztma és a krónikus légúti megbetegedések kialakulásának valószínűségét, keringési zavarokat, koszorúér-problémákat okoznak, és kimutathatóan összefüggésben vannak a daganatos betegségekkel is. A kisebb részecskék, valamint a nitrogén-oxidok, a kén-dioxid és a légköri ózon irritálják a szemet és a nyálkahártyát. Elrettentésül szeretném felidézni az 1952-es „nagy londoni szmogot”, amelynek közvetlen eredményeképpen négyezren haltak meg néhány nap alatt, de a halálozási arány több hónapig jóval a normális fölött maradt. Az angol köznyelv a sárgászöld színű, sűrű, maró füstködöt „borsólevesnek” (pea-soup) keresztelte el, ami sajnos a huszadik század végéig vissza-visszatérő tájképe volt az európai nagyvárosoknak.
De mégis, mennyire rossz a helyzet?
Nos, mindenképp el kell ismernünk, hogy az elmúlt évtizedekben, ahogy a levegőszennyezés súlyossága szép lassan befészkelte magát a köztudatba, történt némi javulás. A lakossági széntüzelés beszüntetése a nagyvárosokban, valamint az iparrégiók elköltöztetése a külvárosokba szép lassan kiszorította Európából a londoni „borsólevest” – ez mára már a gyors és látványos gazdasági fejlődésen átment, főleg kínai és indiai városok szomorú jellegzetessége lett.
Az új gépjárművek gyártására vonatkozó európai kibocsátási normák eredményeképpen – a legfrissebb az Euro 6, ami 2014 szeptemberében lépett életbe – a durva szálló por (PM10), a szén-monoxid és a nitrogén-oxid koncentrációja is szép lassan kúszik lefelé, és a korai elhalálozások száma Európában 1990 és 2015 között nagyjából a felére csökkent. A probléma azonban közel sincs megoldva. Szó sincs arról, hogy amikor épp nincs itthon szmogriadó, teljesen tiszta lenne a levegő. Európában a rossz levegő miatt átlagosan nagyjából 8 hónappal rövidül meg a születéskor várható élettartam – idehaza még rosszabb a helyzet. Ami miatt nehéz pontosan kifejezni a levegőszennyezés mértékét és hatását, az az, hogy jelentős részben mindez puszta játék a számokkal. Kifejezetten kínos például, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) által megállapított egészségügyi határértékek az egyes légszennyezőkre (amelyek az egész EU-ban, így hazánkban is érvényesek), megengedőbbek, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasoltak. De hiába:
Még az enyhébb kritériumok szerint is az Unió lakosainak egyharmadát éri levegőszennyezés. A szigorúbb határértékek figyelembevételével ez az arány akár 90% körül is lehet.
Vegyünk egy konkrét példát. A PM10 egészségügyi határértéke a WHO ajánlása szerint köbméterenként 20 mikrogramm az éves átlagra; az EU-ban ez a szám 40 az éves, 50 a napi átlagra nézve. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai szerint a budapesti automatizált mérőállomások mindegyike a WHO-határértéknél magasabb PM10-koncentrációt mért a 2017 decemberétől 2018 novemberéig tartó időszakra átlagolva, a legszennyezettebb régióban pedig – a Széna téren – még az európai egészségügyi határértéket is meghaladták a mérési eredmények. (Az aktuális légszennyezettségi adatok egyébként nyilvánosan is elérhetők a www.levegominoseg.hu weboldalon: én magam is innen szereztem a friss információkat.) Sajnos azonban az egészségügyi határérték egy puszta elméleti mérőszám. Mind a tájékoztatási, mind a riasztási küszöbérték csak jóval az egészségügyi határérték fölött van megállapítva (a PM10 esetében ez a szint például az egészségügyi határérték 150, illetve 200%-a). Az önkormányzat még akkor is „csak” tájékoztatni köteles a lakosságot, ha a szennyezők koncentrációja tartósan meghaladja a tájékoztatási küszöbértéket, tényleges szmogriadót pedig csak akkor fújnak, ha a levegőszennyezés a riasztási küszöbértéket is tartósan túllépi. Kizárólag ilyenkor kell számítani a forgalom korlátozására a gépjárművek környezetvédelmi besorolása alapján.
Mi múlik személyesen rajtunk?
Nagyon is sok minden. A lakosság két fő légszennyező tevékenysége a fűtés és a közlekedés, és mindkettőn sokat tudnánk javítani a környezettudatos magatartással. Itt az idő, hogy elismételjük az oly sokszor emlegetett örök igazságot: ne járjunk a városban autóval.
Budapesti lakosként személyesen is meg tudom erősíteni, hogy a közösségi közlekedés – persze hiányosságai ellenére, vagy inkább azokkal együtt – igazán nagyszerűen működik,európai viszonylatban is.
Aki pedig teheti, járjon biciklivel! A magam részéről nagy rajongója vagyok a budapesti közbringaprogramnak, a Bubinak is. De ha már mindenképpen autót használunk, kétszer is gondoljuk meg, hogy valóban érdemes-e dízelüzemű gépkocsit vásárolni. A belső égésű dízelmotor ugyanis körülbelül tízszer annyi kormot és kétszer annyi nitrogén-oxidot bocsát ki, mint a benzinmotor. Sokat számít az is, hogy milyen terméket vásárolunk. A helyben gyártott termékeket ugyanis nem kell szállítani, így ilyen módon is csökkenthetünk a közlekedés által kibocsátott szennyezők mennyiségén.
A másik vitás kérdés a biomassza-égetés, vagyis a fával fűtés. A biomassza hasznosítása határozottan környezetbarátabb a fosszilis tüzelőanyagoknál – az éghajlatváltozás szempontjából. A levegőminőség szempontjából – nos, ez már egyáltalán nem biztos. Az égetés során ugyanis rengeteg aeroszol távozik a levegőbe, ezenkívül számolni kell az égéskor keletkező szén-monoxiddal és nitrogén-oxidokkal, amelyek a talajközeli ózon képződését segítik elő.
Az égetés során alapvetően meghatározó faktor a fa nedvességtartalma is: a jó tűzifa nem tartalmaz 20%-nál több nedvességet. Érdemes figyelni a tűzifa helyes tárolására, a begyújtásra, valamint természetesen a megfelelő tüzelőberendezés kiválasztására is. Végül pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a hulladék, kezelt fa, rétegelt lemez, bútorlap, színes, fényes papír, petpalack, autógumi vagy fáradt olaj kültéri vagy háztartási tüzelőberendezésben történő égetése nem csak jogszabályilag tilos, hanem rettenetesen környezetszennyező is. Ezt vegyük komolyan: mindannyian azt a levegőt szívjuk be, ahova a kéményeink kifújják a füstöt. A nagy kérdés tehát: környezetvédelmi szempontból szabad-e fával fűteni? A válasz: természetesen igen, sőt kifejezetten érdemes. Viszont nagyon fontos odafigyelni rá, hogy milyen fát égetünk, mivel égetjük, és hogy hol. A számtalan szempont között segíthet eligazodni a kormány által néhány éve indított „Fűts okosan!” kampány, amely az interneten is elérhető a www.futsokosan.hu honlapon. Végszóként mi mást is mondhatnék, mint hogy mindenkit még egyszer a környezettudatos magatartásra buzdítsak: még a legátgondoltabb szakpolitikai döntések (amelyekben sajnos nem bővelkedünk, amit az imént láttuk) sem helyettesíthetik az egyszerű állampolgár, azaz mindannyiunk személyes hozzájárulását közös otthonunk, a Föld védelméért folytatott küzdelemben.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Erdenebayar Bayansan/pixabay (nyitókép); ekb205, Alexander Grishin, Anastasia Borisova, Pexels / pixabay
Forrás: A cikk eredetileg az Új Város 2019/1 számában jelent meg.