A „Szegények angyalai” kampány kulisszái mögött

„Néhány éve minden adventben meghirdetjük, a Szegények angyalai kampányt, amelynek a keretében bárki karácsonyi angyallá válhat. A jelentkezőkkel felvesszük a kapcsolatot és lelevelezzük, hogy kinek szeretne segíteni. Kap egy szegényt, akinek ő készít személyre szóló ajándékot a tőlünk kapott információk alapján. Az ajándékot átadja nekünk, és mi odaadjuk a megajándékozottnak karácsonykor. De arra is van lehetőség, hogy eljöjjön a karácsonyi ebédre segítőnek vagy anyagilag támogassa a 25-ei ebédet. A közösség közvetítőként lép fel, így az angyal segítsége személyesebb”. – így mutatta be Klemencz Zsuzsa röviden akciójukat.

A szervezők arról tájékoztatnak, hogy még most is jelentkezhetünk a 2023. évi kezdeményezéshez, válhatunk egy vagy több Szegények Angyalává! Már hetek óta nagy erőbedobással, szeretettel és lelkesedéssel készülnek, idén Budapesten két helyen is, valamint Monoron és Pécsen vendégelik majd meg karácsonykor hajléktalan és szegény barátaikat. „Nagy élmény látni, ahogy érkeznek a csomagok, van aki háromszor annyit küldött, mint amire szükség volt, de az is csodálatos, amikor az és pont annyi érkezik. Van, aki kis cédulát is írt a küldeményhez.” – mesélik a szervezők.
Szívesen fogadnak segítő kezeket, anyagi hozzájárulást, jövő hétig még az ajándékcsomagokba valót is (pl. meleg kesztyűt, sapkát, zoknit…). Budapesten például december 21-én lesz a csomagolás , addig postán, személyesen eljuttathatóak az
ajándékok. Mindenesetre ITT leírták, miben lehet segíteni, és ha az ember a bejegyzésben található ŰRLAP-ot kitölti, részletes választ kap.

Íme 2021. decemberében készült interjúnk a Szegények Angyalai kampányról, a Sant’Egidio közösségről és még oly sok másról, ami Zsuzsának a szívén fekszik:

Emlékszem, mikor a ’90-es évek elején, középiskolás koromban először találkoztam veled, olaszt tanítottál és már a Sant’Egidio (Szent Egyed) tagja voltál. Ezek szerint már az alapítás után nem sokkal rátaláltál erre a közösségre?

A római közösség 1968-ban született, 18-19 éves fiatalok hozták létre. Az alapító, Andrea Riccardi (ejtsd: ándréá rikkárdi) akkor gimnazista diák volt, aki azt gondolta, nem elég, hogy katolikus családban él, és vasárnap templomba jár, hanem ennél többre hívja őt az evangélium. Ő és társai jómódú polgári családokból származtak, és nem akarták, hogy a gazdag ifjú evangéliumi példájához hasonlóan az ő történetük, az ő Jézussal való beszélgetésük is úgy végződjön, hogy szomorúan távoznak. Felismerték tehát, hogy ehhez meg kell osztaniuk azt, amijük van a szegényekkel. Gimnazistaként a legdrágább kincsük az idejük volt. Felpattantak kis Vespáikra, és elindultak szegényeket keresni Rómában. A falakon kívüli Szent Pál bazilikától nem messze találtak egy szegénynegyedet, ahol dél-olasz bevándorló családok éltek. Csak a férfiak jártak el dolgozni, az asszonyok otthon voltak a gyerekekkel, akiknek nem volt lehetőségük iskolába járni. Ezt látva a gimnazista fiatalok tankönyveket, írószereket, füzeteket gyűjtöttek a kortársaiktól, és délutánonként odajártak a barakknegyedbe napköziszerű foglalkozásokat tartani. Így indult Rómában a közösség.

Te hol találkoztál velük?

1989-ben, a pécsi Taizé-i találkozón, ahol a Sant’Egidio közösségből is részt vett néhány fiatal. Nagyon megragadott az egyik dal, amit énekeltek: „Aranyunk, ezüstünk nincs, de amink van, azt neked adjuk”, és valahogy így folytatódott: „Gyere velünk, segíts, hogy segíthessünk másoknak.” Ugyanebben az évben augusztusban visszajöttek Budapestre, és egy héten keresztül minden este tartottak imádságot a Belvárosi templomban, amin én tolmácsoltam az evangéliumi magyarázatokat. Ez volt az egyik első meghatározó élmény a számomra: látni, hogy ezek a kortársaim mennyire jól ismerik a Bibliát, és hogy ma is lehetünk Jézus barátai, tanítványai.

Mit változtatott ez meg az életedben és benned?

Állami gondozott gyerekekhez kezdtünk el együtt járni, délutánonként tanultunk velük, hétvégeken közös programokat szerveztünk a számukra. Az intézeti gyerekek életének megismerése mély változásra és elhatározásra hívott. A legtöbbjüknek nem volt családja vagy nagyon szegények voltak. Elgondolkoztatott az életnek az igazságtalansága. Vannak, akik jó családba, szeretetteljes közegbe születnek, mások pedig nehéz sorsú, szegény, szenvedélybeteg emberek közé. Miért van ez? Azt éreztem, hogy ezt a hatalmas szakadékot, ami köztünk tátong, meg kell próbálnunk áthidalni. Fel kell tölteni a völgyeket, ki kell egyenesíteni a görbe utakat, ahogy Keresztelő Szent János mondja. Az intézeti gyerekek jó része elkallódik, sokan hajléktalanná válnak. Nagyon jó érzés, hogy a mi kis barátaink egy részéről – akik most már 30 és 40 év között vannak – tudjuk, hogy szép életük lett, van munkájuk, családjuk. Ez nagy dolog!

Nagyon megérintett Takács Boglárka egy cikke arról, ahogy haláláig elkísért a közösségetekkel egy hajléktalan embert, Scootert. Sokan félnénk ennyire messzire menni a szeretetben. Mi az, ami a kitartást adja, ami a tüzet táplálja bennetek?

Igen, Bogi vallomása a hajléktalan barátjával való barátságról, ami a Magyar Kuríron jelent meg, nagyon erős és mély hitről tanúskodik. Az advent az újjászületés ideje lehet mindenkinek, aki hallgatja az Isten szavát. Számomra kezdettől fogva nagyon fontos volt az a példabeszéd, amely szerint, aki hallgatja és megtartja az Isten szavát, hasonlít az okos emberhez, aki házát sziklára építi (Mt 7, 24-27). Mindannyian biztos alapokra szeretnénk építeni az életünk házát, szeretnénk boldogok lenni. Senki sem akarja, hogy életét elsöpörjék a problémák, a betegségek, a nehézségek viharai. Ehhez olvasnia kell az embernek a Bibliát, és meg kell valósítania. Nem mindig könnyű megérteni az Isten szavát. A közösség segít ebben a közös imádságok, a szentírás magyarázatok által. Minden évben megjelenik magyarul is Vincenzo Paglia Isten szava minden napra kötete, amely bibliamagyarázatokat tartalmaz minden napra. Fontos lelkiolvasmány mindannyiunk számára. Az Isten szava együtt növekszik azzal, aki olvassa – mondja Nagy Szent Gergely. Mi is ezt tapasztaljuk.

Közösségben imádkoztok?

Igen, Budapesten, Pécsen és Monoron is vannak közös, teljesen nyitott alkalmaink, amelyekre mindenkit szeretettel hívunk. Szívesen megosztjuk mással is a bibliaolvasás tapasztalatát.

A másik dolog, amin szerintem el kell gondolkodnunk és akár jóra is fordíthatunk, az a járványhelyzet. A jóakaratú és józan embereknek be kell látniuk, nem mehet úgy tovább a világ, mint a világjárvány előtt. Tarthatatlan a javak igazságtalan elosztása az emberek és a népek között, a háborúk, a természet kizsákmányolása.

Erről szólt Ferenc pápa is az Álmodjunk együtt! című könyvében.

Ferenc pápa szavai nagyon sokat segítenek mindannyiunknak. A Fratelli tutti és a Laudato si’ enciklikákban is arról írt, hogy a természettel való kapcsolatunkon, az embereknek, a népeknek az egymás közötti viszonyán is javítanunk kell ahhoz, hogy fennmaradjon a világ. Isten kezünkbe adta a teremtett világot, és nem használhatjuk ki, nem zsigerelhetjük ki önző módon a saját javunkra. A teremtett világ javai, erőforrásai mindenkié, a jövő nemzedékeké is.

Tehát egy új idő köszöntött a világra a pandémiával, ami rá kell, hogy ébresszen minket – Ferenc pápa szavaival élve –, hogy egy hajóban utazunk: nem elég a járványt a világnak egyes pontjain legyőzni ahhoz, hogy véget érjen, mindenhol le kell győznünk. Ez a kihívás nagyon megmozgatja a közösségünket, a mindennapjainkat is meghatározza.

Ha figyelmesebbek, nagylelkűbbek, érzékenyebbek vagyunk, akkor a világnak az a része, ahol élünk, jobb lesz, kiegyenlítődnek az igazságtalanságok. Megváltoztatjuk a világunkat, ha meglátjuk az utcán élő embert, ha nyitott szemmel járunk, és észrevesszük azokat, akik szenvednek, kiszolgáltatottak, magányosak, és megpróbálunk segíteni rajtuk.

Mi ad erőt, hogy ne fáradj bele, hogy felkarold a szenvedő embereket? Az, hogy az evangéliumhoz tértek vissza?

Igen ez a legfontosabb. A Biblia az alapja a közösség házának is. Egy másik evangéliumi rész, amit sokszor felidézünk, hogy a közösség hasonlít ahhoz az irgalmas szamaritánushoz, aki megállt a félholtra vert ember mellett a jerikói úton (Lk 10,25-37). Jézus maga az irgalmas szamaritánus, aki mindenki mellett meg tud állni, és mi együtt, egymást segítve hasonlíthatunk hozzá, megpróbálhatunk az ő szemével tekinteni a bajbajutott emberekre, népekre. Szép ebben a történetben, hogy az irgalmas szamaritánus sem tud mindent megtenni a félholtra vert emberért, hanem egy idő után rábízza őt egy fogadósra. Tehát hogyha találunk szövetségeseket, olyanokat, akikkel összefoghatunk, akkor könnyebben tudunk segíteni másoknak. Ez a bizalom Jézusban, az emberekben, a közösségben, hogy együtt lehetséges segíteni embertársainkon, ez ad erőt a mindennapokban.

Alapítónk, Andrea szavai, tanításai nagyon nagy erő, amely formál minket. Advent elején arról beszélt például, hogy a világjárvány miatt megváltozott helyzetben, amikor maszkot hordunk, tartani kell a távolságot, még fontosabbá válik az érintés, hogy kinyújtsuk a kezünket a másik ember felé, különösen a szegények felé. Most, amikor mindenki fél az érintéstől, ez a gesztus még fontosabbá vált. Szent Ferenc is megölelte a leprást. Az érintés, az ölelés gyógyító. Ha magunkra vesszük a másik ember fájdalmát, az gyógyító számunkra is. Ez olyan, mint az „oltás”. Természetesen nem helyettesíti azt. Mi is betartjuk a szabályokat, maszk, fertőtlenítés, kesztyű a szendvicskészítéskor, beoltatjuk magunkat, de érezzük a sürgetést, hogy maradjunk a szenvedők közelében.

Közeledik a karácsony, a Sant’Egidio közösséggel különösen is próbáltok a szegények felé fordulni. Mit takar a Szegények angyalai kezdeményezés?

Amikor 1989-ben megismertem a közösséget, meghívtak karácsonyra Rómába. Ez volt az első karácsony, amit nem a családommal töltöttem. Óriási élmény volt az, amit ott megtapasztaltam. Részt vehettem 25-én azon a karácsonyi ebéden, amit a római közösség és az akkori plébános, Vincenzo Paglia (aki azóta érsek) szervezett a Santa Maria in Trastevere-bazilikában. A déli mise után megjelent a templomban sok-sok segítő. Néhány perc alatt kivitték a padokat, behozták az asztalokat, megterítették csodaszép piros karácsonyi terítőkkel, tányérokkal, poharakkal. Aztán megnyíltak újra a templom kapui, és a közösség tagjai bevezették szegény barátaikat, hajléktalanokat, cigányokat, magányos és intézeti időseket, és asztalhoz ültek velük. Én csak egy kis részfeladatot kaptam, a felszolgálásban segítettem, de óriási élmény volt, hogy az ünnepi asztalnál a szegények ültek, és mi szolgáltunk nekik.

Magyarországon is évek óta együtt ünnepeljük a karácsonyt a szegény barátainkkal, akikkel év közben is rendszeresen találkozunk. Az ünnepi mise után, megterített asztal mellett együtt fogyasztjuk el a finom, karácsonyi ételeket. Ez az Úr asztalának meghosszabbítása.

Ebéd után pedig mindenki kap személyre szóló ajándékot. Már el sem tudom képzelni másképp a karácsonyt. A szegény emberekben ünnepeljük Jézust, a karácsonykor megszülető betlehemi Gyermeket.

Máriának és Józsefnek nem volt helye a szálláson, Jézus a városon kívül született meg egy barlangban. Betlehemben is éppen ünnepeltek az emberek, és sehol nem volt hely a messziről érkező fiatal pár számára, mint ahogy nincs helye a hajléktalanoknak vagy a menekülteknek az emberek között, a szociális otthonban élő időseknek a családban, a cigány gyerekeknek a jó családból jövő gyerekek között. Ezen szeretnénk változtatni, a befogadás közössége szeretnénk lenni.

Mi a hozzáállásotokban a más, a minőségi többlet az egyszerű jótékonysághoz képest?

Szerintem mindkettő fontos. A közösségünk igyekszik hűséges lenni a szegényekhez, heti rendszerességgel találkozunk, beszélgetünk velük, segítünk nekik. Mindenkinek van legalább egy szegény barátja. Az is jó azonban, ha valaki alkalomszerűen, anyagilag támogat egy-egy rászorulót. Lehet, hogy ez utóbbi az első lépés. Épp ezért néhány éve minden adventben meghirdetjük, a „Szegények angyalai” kampányt, amelynek a keretében bárki karácsonyi angyallá válhat. A jelentkezőkkel felvesszük a kapcsolatot és lelevelezzük, hogy kinek szeretne segíteni. Kap egy szegényt, akinek ő készít személyre szóló ajándékot a tőlünk kapott információk alapján. Az ajándékot átadja nekünk, és mi odaadjuk a megajándékozottnak karácsonykor. De arra is van lehetőség, hogy eljöjjön a karácsonyi ebédre segítőnek vagy anyagilag támogassa a 25-ei ebédet. A közösség közvetítőként lép fel, így az angyal segítsége személyesebb. Visszatérve a kérdésedre, szerintem a különbséget a személyesség teszi.

Szükségünk van egymásra. Szükségünk van szövetségesekre. Másokkal együtt könnyebb segíteni.  Kevesen olyan erősek, hogy egyedül belefogjanak, én magam sem lennék erre képes. Mikor Ferenc pápa meglátogatta Rómában a hajléktalanok menzáját, ezt mondta: „Nálatok összekeveredik a segítő azzal, akit segít, és nem a segítő a főszereplő, de nem is az, akinek segít, hanem maga ez az ölelés, a találkozás.”

Aki szeretne Szegények angyala lenni, információkat és regisztrációs linket talál a Sant’Egidio Közösség oldalán, az első posztban.