Tanulni jó és érdemes – interjú a magyar diplomarekorderrel

Olvasási idő: 8 perc

Dr. Kapus Krisztiánt a kiskunfélegyházi Szent István plébánia ifjúsági csoportjának egykori vezetőjeként ismertem meg három évtizeddel ezelőtt. Humán beállítottsága széles körben kibontakozott, kiválóan értett a fiatalok nyelvén. Lelkesedése, tettrekészsége, határtalan segítőkészsége azóta sem lankadt. Örömmel beszélt a tanulás iránti vágyáról és benső késztetéséről, valamint társadalmi szerepvállalásáról, ezáltal is sokakat biztatva arra, hogy a tanulás értékes elfoglaltság, aminek jövője van.

Vallásos családban nevelkedtél, az egyházban már gyermekként is otthon érezted magad. „A jó pap holtig tanul” közmondás milyen hatással volt rád, hogy diplomakirállyá váltál?

A kommunizmus időszakában nem túl divatosan a szüleim és nagyszüleim egyaránt vallásosak voltak, sziklaszilárd hitet kaptam tőlük, együtt mentünk egyházi rendezvényekre, és vasárnaponként templomba. A testvéremmel rendszeresen jártunk hittanra is, 7–8. osztályban az egyházmegyei hittanversenyeket is megnyertem. A középiskolát 1988-ban kezdtem el a kecskeméti Piarista Gimnáziumban.

Mindig volt bennem valami tudásvágy, folyamatos olthatatlan érdeklődés minden iránt. Édesanyám óvodáskoromban sok keresztrejtvényt fejtett, és gyakran én mondtam neki a megoldásokat. Már az iskolakezdés előtt megtanultam írni, olvasni. Alsós diákként gyakran jártam a kiskunfélegyházi városi könyvtárba, így az irodalom szeretete sosem csillapodott bennem. A piarista atyák sokat segítettek emberséggel, tartással is, így a tudásvágyam még inkább gyarapodott. Középiskolásként már hitoktatói tanfolyamot végeztem és képesítést szereztem, Marosi Izidor váci püspök atyánál vizsgáztam. Utána elindult a felsőoktatás, ami immáron 34 éve megállás nélkül része az életemnek. Sokszor tanulóként, máskor oktatóként, tanárként veszek részt a felsőoktatásban. Mindig találok egy olyan szakot, ami érdekel, és leginkább azért, mert ennek a váza maga az ember, különösen az ifjúság megismerése.

_{Egy diplomaosztó kiegészítői a taláron kívül}

Ettől függetlenül nemcsak diplomás egyetemi és főiskolai képzésekre jártam, hanem különböző érdekes, életmódról, életvitelről szóló szakmákat, tanfolyamokat is elvégeztem, például: horgász, borász, vincellér, gyászcsoport-vezető képzés…

Hogyan képzeljük el a végzettségeid repertoárját?

Fontosnak tartom elmondani: az ember minél többet tanul, annál jobban tudja, hogy mennyi mindent nem tud, és alázatosabbá válik.

Teológiából megtanultam, hogy az egy térdeplő tudomány, tehát a tudás által Isten teremtett világában egyre kisebbnek érzem magam, s így sokkal inkább a szolgálat irányában gondolkodom. Nem vagyok még elég bölcs, inkább arra összpontosítok, hogy kinek tudok segíteni, ha kérik a tanácsom. Ez a világ nem szereti az okoskodókat, sőt az okosakat sem igazán. De ha segítséget kér tőlem valaki, szívesen segítek.

A 27 diplomámat számontartom, de az egyéb tanfolyamokat, képzéseket már nem tudom követni. Sosem akartam legyőzni senkit, senkivel sem versenyeztem.

A tizenötödik diplomámnál jártam, amikor egy ismerősöm tájékoztatott egy tizenöt diplomás 80 éves olasz bácsiról. Meg is fordult bennem, hogy ha ő világrekorder e tekintetben, akkor hamarosan megelőzöm. De nem ez volt a cél. Általában párhuzamosan vagy eltoltan vittem egy-két képzést, majd a magyar rekordegyesületnél utánanéztem annak, számontartanak-e ilyen rekordot. Kíváncsi voltam, hogy ha ez hírértékű, és valaki ennél több diplomával rendelkezik, akkor jelentkezik-e. Majdnem tíz éven át be is jegyeztettem a magyar rekorder elismerést.

Sokszor mondják a régi tanítványaim, hogy megszerezték a második diplomájukat, és utol fognak érni, amire büszke vagyok és leszek is, ha megelőznek.

Van saját tanulási módszered?

Végeláthatatlan tanulási folyamat, mire az ember megismeri önmagát. Ugyanígy a tanulás módszertannal kapcsolatban is kialakul, miként megy jól. Maga a tanulási technika, hogy mit húzunk alá, mit írunk ki, hogyan ismétlünk, ez idővel kialakul. Amikor öt szakra jártam és 30 vizsgám volt – záróvizsga, szigorlat, kollokvium –, akkor be kellett osztani az időt, hogy egy nap tanulás és egy nap vizsga, és ez megy nekem.

A tudás egy részét gyakran a másnapi vizsgán kell visszaadni, miközben a következő tudás tárolásához szabad kapacitásra is szükségünk van. Az évek múltán valamit elfelejtünk, de sokszor egy vizsga keretében egy már másik szakon megtanultak eszünkbe jutnak. Nagyságrendileg egymásra épül és összetett folyamat, mikor milyen szakot végzek. Léteznek természetesen határterületek, és a rengeteg tudás, amit megszereztem, alapot tud adni az újabb tanulmányok során is. Például a történelmet szeretem úgy tanulni, hogy ne csak a történelmi tények és évszámok, hanem hozzá az irodalom-, zene-, művészet- és vallástörténet is legyen meg, mert így áll össze egy teljes kép az adott művészeti korszakról. Szerintem ezt bármelyik tudományterületen hasznos lenne alkalmazni.

_{A 25. diplomaosztón lányaival, Szegeden}

Van olyan terület, amelyik még várat magára?

Sokan kérdezik, hogy mikor hagyom abba. Nem tudom, hiszen a „jó pap holtig tanul”. Sajnos a szakirányú képzések csak elég jelentkezővel indulnak. Gazdasági, egészségtudományi és szociális karon is végeztem, ezek lehetnek humán irányultságúak. Valószínűleg a humán területen maradok, most két egyetemi képzésre jelentkeztem.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem minden tanulás áll egyetemből és diplomából, hiszen többféle tanulás létezik: formális, informális és nonformális. A köztünk élő idősektől életbölcseletet is lehet tanulni. Persze ebből nincs diploma, nincs vizsga, de célszerű odafigyelni mások tanácsára, élettapasztalatára, bölcsességére.

Melyik végzettségedre vagy a legbüszkébb?

Valójában mindegyikre, mert amit megtanultam, az egy integrált tudás. Büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy ezt a tudást a doktori képzéssel koronázhattam meg. Általános Orvostudományi Karon végeztem, és az internetfüggőséget, kiégés (burnout) szindrómát kutattam. A modern digitális addikciók közül elsősorban a középiskolás diákok, pedagógusok internethasználatát, ennek formáját, fajtáját, mennyiségét, minőségét kutattam és kutatom ma is. Azóta elkészült ennek az általános iskola felső tagozatos diákokra vonatkozó vizsgálata is.

Kik a példaképeid?

Konkrét példaképeim nincsenek, inkább középkori vagy újkori polihisztorok, akik megpróbálták különböző tudományterületeken szakmai tudásukat bővíteni, de nem hasonlítom magamat hozzájuk. Az önértékelésemhez és az alázatomhoz hozzátartozik az is, hogy bár sok tudományterületen szereztem diplomát, nagyon értékesnek tartom azokat, akik egy tudományterület mélységeiben megmerítkezve abban sok tudást szereznek.

Gyakran eszembe jutnak a görög filozófusok, a szellemi tudományok atyjai, a középkori szerzetesek, akik abban az időben birtokolták és adták tovább a tudást. Sok kutató a hitét megtartva, vagy arra építve kutatott különböző tudományterületeken, és próbálta a világot gazdagítani.

Honnan van erőforrásod úgy szellemileg, mint fizikailag és lelkileg egyaránt?

Meglehet, hogy a tudásvágy velem született, és hála Istennek, tanulható is, mert a gyermekeimnek szintén át tudom adni ezt az érdeklődő szemléletet. A legkisebbet is gyakran viszem kiállításokra, múzeumokba, várakba, kirándulunk. Máskor pedig különböző művészeti technikákkal alkot, zongorázik. Több országban jártunk, nyitottak vagyunk a világra a különböző kultúrák, gasztronómiák megismerése által is. Fontosnak tartom a sakkozást, mert a világ nemcsak a húsz másodperces videókból és szerencsejátékból áll, ezért mindig olyat játszunk, ahol nem a szerencse, hanem a tudás számít, és gondolkodni kell.

Az erőt a Jóisten adja, lényeges az időmenedzsment is, és rendet kell tartani fejben, mert ez energizál.

Csak annyit alszom, amennyi szükséges, mivel úgy gondolom, hogy a földi életünk rövid, és ezt tartalmasan, mások szolgálatában szeretném hasznosan megélni.

Hivatásként éled meg mások segítését?

Elsődlegesen küldetésnek és másodlagosan hivatásnak. Nem vagyok már főállásban a pedagóguspályán. Most inkább a nonformális oktatásban veszek részt a fiatalok ügyében. Sokszor saját időmből, ingyen végzem ezt a tevékenységet, elsősorban olyan fiatalok részére, akik érdeklődőek és szeretnének fejlődni, vagy pedig a tudásukból szeretnének átadni a náluk fiatalabbaknak. A szociális területen dolgozom vezetőként, és a napokban kaptam docensi kinevezést dr. Erdő Péter bíboros úrtól az Esztergomi Hittudományi Főiskola újonnan induló szociális képzésére való felkéréssel.

_{A docensi kinevezés átvételekor Esztergomban}

A családodból hozott értékek és a piarista szellemiség miként járultak hozzá ahhoz, hogy a fiatalok felé nyissál?

Évtizedek óta foglalkozom fiatalokkal. Ilyen sikeres és áldásos kezdeményezésem volt a Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor, amit idén 35. éve szervezünk az általános iskolás, a középiskolás és egyetemista fiatalok számára. Különleges, hogy a pusztában sátorban vagyunk, és az ifjak nem a telefont nyomogatják, hanem offline közösségi életet élnek egymással.

Eleinte 30–40 fős családias tábornak indult, tavaly már több mint 250 fiatal táborozott a bugaci pusztában. Minden év augusztus első hetében zajlik ez a tábor dr. Finta József kecskeméti plébános, pasztorális helynök atya vezetésével, akivel együtt szervezzük ezt a tábort 3,5 évtizede már. Vannak olyan fiatalok, akik ott ismerkedtek meg, azóta pedig többgyermekes családjukkal együtt jönnek táborozni. Vannak fiatalok, akik nem vallásos családból érkeznek, és nem egyházi iskolába járnak, itt ők is elmélyülhetnek hitük gyakorlásában együtt más fiatalokkal.

A sok tanulás és a társadalmi szerepvállalásod mellett mikor van énidőd?

Minden olyan idő, amit akár tanulással, akár mások szolgálatára végzek, az nekem énidő. Számomra önmegvalósítás, hogy másokért tehetek, vagy tábort, ifjúsági vezetőképzőt szervezek, vagy ismét olyat tanulok, ami érdekel. Emberségben, tudásban egyaránt növekszem ezek által. Sokan kérdezik, hogy mindez mennyi időbe és pénzbe kerül.

Ahogyan másnak vannak költséges hobbijai, úgy ezt a pénzt én utazásra, könyvekre vagy tanulásra költöm, és ez jó.

Amikor az Ószövetségben valakit meg akartak dicsérni, akkor azt mondták rá, hogy igaz ember volt. Ez nagy súllyal bíró dicséret volt. Sajnálatos, hogy a mai magyar társadalom nem szokott hozzá, hogy egymást dicsérjük. De majd, amikor az ember az élete végén visszatekint, akkor bátran mondhatja, hogy nem élt hiába. Így ezen irány mentén kell értékesen élnünk!

Milyen üzenet fogalmazódott meg benned a tanulni vágyók számára az évek során? Mit üzensz az első diploma előtt állóknak, valamint a továbbtanulóknak, akik az élethosszig tartó tanulást tartják szem előtt?

Sokkal inkább fontosnak tartom azt a küldetéstudatot, hogy az embereknek arról is beszéljek, hogy tanulni jó. Többen megkeresnek, hogy segítsek a gyermeküknek a pályaválasztásban. Volt, aki az inspirációm által vágott bele felnőttként az újratanulásba – a kezdéshez erőt kapott tőlem egy nyilvánvalóan régen dédelgetett vágya megvalósításához. Ha valaki gyerekkora óta szeretne cukrász vagy masiniszta lenni, netán érdekli a gyógypedagógia, akkor biztatom, hogy mindenképpen vágjon bele!

A beszélgetések, interjúk sem a magam mutogatásáról szólnak, inkább arról, hogy szeretnék másokat inspirálni a tanulásra. Középiskolákból kapok meghívásokat, részben a továbbtanulás előtt álló fiatalok részére, így a régi iskolámban és a Constantinum Intézményben is voltam.

_{A doktori fokozat átvételekor a Pécsi Tudományegyetemen}

Az élethosszig tartó (lifelong learning) időszakában járunk, amikor folyamatosan felgyorsulva változik a világ. Ma már meg kell tanulni azt is, hogy miként tudjuk a rengeteg információból a valós és értékes adatokat kiszűrni. A folyamatos tanulás az emberi agyat, a gondolkodást karbantartja, és a tanulás nincs korhoz kötve.

Sokszor felmerül bennem, hogy meddig lehet egyetemre járni. Amikor sok a feladat körülöttem, akkor azt érzem, hogy nehezemre esik még koncentrálni, de most még nem érzem azt, hogy abba kellene hagyni. A célom nem az, hogy 30–40 diplomát megszerezzek. Inkább szeretnék a fiataloknak példakép lenni, hogy lehet tanulni, és ráadásul jól tanulni. A magyar nép egy tehetséges nép. Érdemes lenne ezt megerősíteni, segíteni és bátorítani a fiatalokat!